MERÍTSÜNK ERŐT A TRAGÉDIÁBÓL!
Első ízben rendeztek fáklyás felvonulást Nagyenyeden az 1848-49-es forradalom áldozataiért
Mélyen megható eseménnyel indult az esztendő Nagyenyeden: mintegy 170-en gyűltek össze mindenféle szervezés nélkül, csupán egy Facebook esemény felhívására, hogy méltó módon emlékezzenek a város legnagyobb tragédiájára.
Mint ismeretes, 170 évvel ezelőtt, a január 8- ról 9-re virradó éjjelen közel 800 védtelen gyermeket, asszonyt, idős embert gyilkoltak le brutális kegyetlenséggel a városba betörő móc seregek, és sokan megfagytak menekülés közben is, így az áldozatok száma jóval nagyobb lett.
A megrázó esemény minden magyar embert felkavar, különösen azokat, akiknek valamilyen kötődésük van Enyedhez, így nem csoda, hogy Kolozsvárról, Marosvásárhelyről, sőt Budapestről is érkeztek olyanok, akik a nagy hideggel dacolva, kegyeletüket kívánták leróni és fontosnak tartották, hogy ne csak lélekben legyenek az enyediek mellett ezen a napon.
Régebb a diákok a kollégium ablakaiba kitett gyertyákkal emlékeztek a szörnyű tragédiára. Vakáció lévén az ablakok sötétek maradtak, de fáklyákkal, mécsesekkel igyekeztek a jelenlevők fényt vinni az éjszakába…és talán ez a kifejezés illik a legjobban az eseményen elhangzott felszólalásokra is.
A megemlékezés a Bethlen Gábor Kollégium udvarán kezdődött, ahol az esemény ötletgazdája, Szőcs Ildikó igazgató kiemelte: „ Nem feltétlenül a tragédiák felemlegetése céljából szerveztük ezt az eseményt, hanem a megmaradásunkért. Felvonulásunk afelé vigye gondolatainkat, hogy ez még egyszer ne fordulhasson elő. A szimbolikus helyszínek meglátogatásából erőt kell merítenünk, éreznünk kell, hogy a hideg januárból a meleg tavasz felé megyünk. Én hiszem azt, hogy megmaradunk, ha felvállaljuk feladatainkat!”
A felvonuláson részt vett Oana Badea, Nagyenyed polgármestere is, és ezt a gesztust nagyon pozitívan értékelte a helyi magyar közösség, ahogyan azt is, hogy felszólalásában kimondta: „Én sajnálok minden minden megfontolatlan pillanatot, amely végbement. A történelmet meg kell ismerni, meg kell érteni és mindenkinek okulnia kell belőle. A történelem lehet kegyetlen, de ez nem akadályoz meg bennünket abban, hogy mi ma bölcsebbek és jobbak legyünk. Én nagyon tisztelem a magyar közösséget mindazért, amit tesz.”
Lőrincz Helga, Nagyenyed alpolgármestere, a rá jellemző határozott tónussal szólt az egybegyűltekhez: „ Szilárdan hiszem azt, hogy 170 év elég volt arra, hogy dühösek legyünk egymásra. Sajnos sem akkor, sem most, a történelem nem az enyediekről szól. A mai európai nagypolika sem azt akarja, hogy a kis népek, kis közösségek megfogják egymás kezét. Ezért is köszönöm polgármester asszonynak, hogy eljött, hiszen ma az a legfontosabb, hogy közösen tudjunk egymás javára dolgozni. A felelős gondolkodásmód azt jelenti, hogy emlékezünk a múltra, nem feledjük a bennünket ért sérelmeket, hanem tanulunk ezekből. Bízom a józan észben és a szó hatalmában.”
Az eseményt megtisztelte jelenlétével Veress László, a Magyar Országgyűlés elnökének, Kövér Lászlónak a kabinetfőnöke, akinek ősei enyedi származásúak voltak és azon szerencsések közé tartoztak, akiknek sikerült elmenekülniük a vérengzések elől Marosvásárhelyre. A magyar politikus arra hívta fel a figyelmet, hogy ezelőtt 170 évvel a kisebb népek külön-külön harcoltak nemzeti érdekeikért egy birodalom ellen, sikertelenül. Az események arra tanítanak, hogy nem szabad hagynunk, hogy egy birodalom játékszereivé váljunk. A szabadságharc leverése után a románság – a hűségéért „jutalomként”- megalázást és további rabságot kapott. „ A legfontosabb következtetés az, hogy soha ne veszítsük el keresztény erkölcsünket és a józan eszünket. A történelem csak akkor ismétli önmagát, ha újból elkövetjük ugyanazokat a hibákat”-mondta.
Kónya Tibor iskolalelkész rövid áhítatában arra hívta fel a figyelmet, hogy soha sem szabad összetéveszteni a gyilkosokat a hősökkel és áldását kérte mindazokra, akik „a bölcs gondolatokból fakadó jövőt építik” oly módon, hogy életet, gyereket, munkát, feladatot vállalnak szülőföldjükön.
A felszólalásokat alkalomhoz illő énekek tették emelkedettebbé: Szilágyi Hajnal, a kollégium titkárnője egy népdalt, Szilágyi Róbert tanár és Kiss Andrea diáklány pedig a Kormorán Harangok dala című szerzeményét adták elő.
Ezt követően a résztvevők felvonultak a Sétatéren található Diákemlékműhöz, ahol Ladányi Árpád Csaba, a Fehér megyei RMDSZ elnöke, röviden bemutatta a nagyenyedi 1848-49-es eseményeket és kereken kimondta: „ Hiszek a bocsánat erejében, de mindaddig, amíg a városban iskola és utcák vannak elnevezve a vérengzés fővezéreiről, nehéz a felejtés”.
A gyönyörű hóhullásban, a fáklyák fényével körbevett Diákemlékmű tövében különös hatást keltettek Turzai Melán, a Bethlen Gábor Kollégium aligazgatója által szavalt sorok (Jékely Zoltán: Nagyenyed, 1850) és a Kónya Csenge végzős diáklány által előadott Hazám, hazám, csendes hazám kezdetű népdal.
Hasonló szép és megható látvány volt a Bethlen-utcán levonuló, majd a református vártemplomot megkerülő menet, amelynek végső állomása a várfal tövében elhelyezkedő tömegsír illetve az azt jelölő emléktábla volt. Itt elsőként Szőcs Gyula Kálmán, a kollégium egyik legfőbb anyaországi támogatója mondott emlékbeszédet, akinek 23 felmenője vesztette életét 1849. január 8-i sötét éjszakáján. A Szilágyi Farkas által leírt történelmi eseményekre utalva, Szőcs Gyula Kálmán kiemelte: az esélytelen küzdelemben a város nem tudta megmenteni polgárait, mert nem voltak szövetségesei. Tisztelettel említette fel azokat a román enyedi lakosokat, akik életüket kockára téve menekítették, bújtatták el magyar ismerőseiket, hiszen nélkülük az áldozatok száma annál is nagyobb lett volna. „ Napjainkban négy szó a legfontosabb: A Kollégium minden előtt! Nagyenyedet tízszer lerombolták, ti építsétek fel tizenegyedszer is!”- hangzott a biztatás.
Tóth Tibor László református lelkipásztor, az 1848-49-es enyedi események kiváló ismerője, a megemlékezést lezáró áhítatában azért imádkozott, hogy 170 év múlva is legyen Enyednek emlékezni tudó magyarsága.
Ezt követően intézmények, magyar egyházak és civil szervezetek illetve magánszemélyek megkoszorúzták az emlékművet. Legvégül Szőcs Ildikó igazgató a kollégium Apafi-termébe hívta meg a résztvevőket, ahol mindenkit kaláccsal, meleg teával kínált meg. Beszélgetés közben úgy tűnt, az enyediek miközben- Jékely szavaival élve- a „ gyilkos sötétbe néztek/ imádkoztak s álmodoztak tovább.”
BASA EMESE