KETTŐS IGEN AZ V. MAGYARIGENI FALUTALÁLKOZÓN

A Kapuddal való testvértelepülést és a Széchenyi Alapítvány bemutatkozását fogadták el ezúttal az egyházközségben

A legenda szerint amikor Bethlen Gábor a hajdúit toborozta, elérkeztek ide is, s bekiáltoztak a házakba: Magyar (lakik-e itten)? Az udvarokból csupa „igen” választ kaptak, még a szászoktól is, akikre neheztelt a fejedelem, ezért Magyarigennek nevezték el a falut. A 2016 szeptember 24-i falutalálkozón az Erdélyi Hegyalja 26 lelket számláló református közössége, a gazdag múltból merítkezve, a jövő építéséért tette meg bizonytalan, támogatásra szoruló kezdeti lépéseit.

Már kora reggel gyülekeztek az érdeklődők a legszebb erdélyi barokk protestáns templom udvarán, ahol –kevés túlzással- minden négyzetméteren a dicső múltat idézik a sírkövek, emléktáblák, emlékoszlopok, melyek közül  Bod Péter síremléke a legismertebb. A kívül klasszicizmusba hajló, háromhajós, háromszáz férőhelyes templomot 1781- 83 között építették át, olasz építészek terve alapján, Deák János esperes kezdeményezésére, aki Bod Péter hivatali utóda és veje volt. A templom érdekességei közé tartozik a Han János-féle barokk műemlékorgona, a ma is működő, toronyóra, mely a budapesti Müller cég 1896-os alkotása, 1916-ban viszont megfosztották-többek között- a Bod Péter által öntettett öt mázsás harangtól. A templomerőd szászos falain és kapuján belül (melyet az 1900-as években átalakítottak), kántorlak, tanítói lak és iskola is volt. Az 1485-ben épült parókiát a Magyar Aethenas szerzője építtette át; ma is megvan a dolgozószobája (1749-1769 között élt Magyarigenben), a templomban pedig mellszobrot állítottak és emlékszobát rendeztek be tiszteletére.

A főként Bod Péter által ismertté vált település történetét tragikus események szövik át. A kezdeti virágzás után 1601-ben Basta zsoldosai a fejlődő kisnemesi város 40 lakóját ölték meg; 1658-ban a török-tatár hadak felégették a települést és a parókiát, 1848-ban pedig a mócok 187 magyar férfit végeztek ki egyenként, ekkor pecsételődött meg a település sorsa. „Egykor a fejedelmi Erdély Versailles-ének, a Gyulafehérvári Református Egyházmegyét pedig virágkorában Magyarigeni Egyházmegyének nevezték. Mára az erdélyi magyarság szenvedésének, a népességfogyásnak a szimbóluma lett”- írja dr. Gudor Kund Botond esperes, aki 1995-2011 között szolgálta a gyülekezetet.

Napjainkban bármilyen egyházi vagy kulturális tevékenység sokat jelenthet az igeni magyarság életében. Az idei falutalálkozóra több környékbeli településről eljöttek az elszármazottak, olyanok is, akik már csak törik vagy egyáltalán nem is beszélik a magyar nyelvet, viszont úgy érezték, kötődésük van a közösséghez. Számukra románul is tolmácsolta pár mondatban az igét Szász Csaba lelkész a programnyitó ünnepi istentiszteleten, melyen szép számban vettek részt magyarkapudiak is, így szinte megtelt az impozáns templombelső. A Bírák Könyvéből vett oltárépítés példázatával a lelkipásztor a küldetéstudatot, a közösségépítést és az egymásba vetett bizalmat igyekezett kihangsúlyozni. „Ne bátortalanodjunk el, ne futamodjunk meg, hanem végezzük ott küldetésünket, ahova az Úr helyezett. Testvéri kötelékeket kezdünk ápolgatni, ez a mi tulajdonképpeni oltárépítésünk”- vallotta Szász Csaba lelkész, a magyarkapudi gyülekezettel való kötelék alkalmára utalva.

A két település közötti szálak egybefonódása egy sajátos múltbeli eseménynek köszönhető: amikor a kommunizmus idején felröppent a hír, hogy államosítani akarják a Magyarigeni Református Egyházközség vagyonát, Szegedi László tiszteletes, aki 50 évig szolgálta a közösséget, leleményesen kitalálta, hogyan mentheti ami menthető:  „kölcsönadja” a klenódiumokat más református egyházközségeknek. Így kerültek el az 1970-es években az értékes, zömmel nemesfémből készült kegytárgyak Marosvásárhelyre, Felenyedre, Magyarkapudra. Utóbbi település volt az első, amelyik visszahozta a védelme alá helyezett kincseket, egészen pontosan 2016 február 18-án, ekkor állapodtak meg a lelkészek a testvérgyülekezeti kapcsolat kialakításában. „Célunk lelkiekben épülni egymás hite által”- fogalmazott igehirdetésében Horhát Miklós magyarkapudi lelkész. Az eseményen részt vett a Fehér megyei RMDSZ képviselete is; felszólalásában dr. Lőrincz Helga elnök asszony kitartásra, anyanyelvük, vallásuk, nemzetiségük megőrzésére biztatta az egybegyűlteket: „ Igenieket és kapudiakat, mindenkit arra kérek, óvja, ápolja, támogassa magyarságát!” A szívhez szóló ünnepi beszédeket Fekete Elvira gyulafehérvári kántor orgonajátéka egészítette ki.

Az ünnepség második részében a Széchenyi Alapítvány képviselői, dr. Cserháti László alelnök és dr. Rubikowszki András főtitkár ismertették Gróf Széchenyi István szellemi hagyatékát. Mint kiderült, e hagyaték egyedülálló magyar nemzeti érték, része a Hungarikumok Gyűjteményének, ugyanakkor kiemelkedő jelentőségű nemzetközi vonatkozásokban is. Mivel 2016 szeptember 21-én ünneplik „ a  legnagyobb magyar” születésének 225 évfordulóját, a Széchenyi-emlékbizottság útjára bocsátott egy felhívást, melyben arra kértek minden közösséget, hogy emlékezzenek meg történelmünk jeles személyiségéről és ismertessék tevékenységüket a www.szechenyiforum.hu portálon. Magyarigen Cserháti László alelnök révén kapcsolódhatott be az emlékezés-sorozatba, aki a tavaly kirándult el a településre és felajánlotta a lehetőséget, a lelkész és a kuratórium pedig igent mondott rá. A „Gróf Széchenyi István üzenete a mához” című előadás kivonatát Noszek Sándor egyházközségi főgondnok, nyugalmazott történelemtanár tolmácsolta románul.

„Magyarország pillanatai igen drágák!”- választotta jelmondatául az alapítvány a Széchenyi idézetet…és hozzátehetjük, hogy Magyarigen pillanatai is azok, amikor egy szép ünnepen összegyűlhet a szórvány maradéka és hasonló rangos vendégek jelenlétének, biztatásának  örvendhet. Az ünnepség résztvevőit gulyással kínálták meg, a lelkipásztor pedig azok számára, akik másnapig maradtak, ingyen szállást kínált a várfal tövében található ún. Bethlen Nyaralóban.

BASA EMESE

A rendezvényen készült fotók megtekinthetők itt.