Tisztelt hallgatóság!
Lehet, hogy Önök között vannak, akik olyan díszpolgárra számítottak, aki olimpiákon győzedelmeskedett, netán tucatnyi könyvet publikált, vagy pedig személyes vagyonát adományozta a magyar közösségnek. Erre én a polgár Márai Sándorral együtt válaszolom:
„Arra kell nevelnünk eszméletünket és szemléletünket, hogy a köznapiban, a környezőben, a mindennaposban is látni tudjuk az egyszerit, a csodálatosat és a látomásszerűt. Mert a csoda nem valamilyen égzengéses pillanat, mikor megnyílnak az egek, kürtök recsegnek, ködök szállanak, sírok felnyílnak, s a zűrzavarban felhangzik Isten szava: nem, a csoda legtöbbször egészen csendes. Átmegy egyik szobából a másikba, s látsz valamit: egy ember arckifejezését; egy tárgy elhelyezését; s egyszerre feltárul előtted e tárgy igazi értelme és viszonya a világhoz; egy ember hangját hallod, mint soha azelőtt, s a közömbös szavakon túl megérted ez ember titkát; a csoda mindig ennyi csak. Nem belevakulni a valóságba, a mindennaposba, látni azt, amit már oly gyakran láttál: ez a képesség elhal a legtöbb emberben, mint ahogy a civilizált emberben elsatnyul bizonyos érzékszervek működési készsége, például a szaglás. Lásd, szimatold a csodát, ott, ahol éppen van. Mindig a közelben van. Legtöbbször oly közel, annyira a kezed ügyében, hogy egy életen át eszedbe sem jut kinyújtani utána kezed.” (Füves könyv, A köznapiról és a látomásról)
„Arra kell nevelnünk eszméletünket és szemléletünket, hogy a köznapiban, a környezőben, a mindennaposban is látni tudjuk az egyszerit, a csodálatosat és a látomásszerűt. Mert a csoda nem valamilyen égzengéses pillanat, mikor megnyílnak az egek, kürtök recsegnek, ködök szállanak, sírok felnyílnak, s a zűrzavarban felhangzik Isten szava: nem, a csoda legtöbbször egészen csendes. Átmegy egyik szobából a másikba, s látsz valamit: egy ember arckifejezését; egy tárgy elhelyezését; s egyszerre feltárul előtted e tárgy igazi értelme és viszonya a világhoz; egy ember hangját hallod, mint soha azelőtt, s a közömbös szavakon túl megérted ez ember titkát; a csoda mindig ennyi csak. Nem belevakulni a valóságba, a mindennaposba, látni azt, amit már oly gyakran láttál: ez a képesség elhal a legtöbb emberben, mint ahogy a civilizált emberben elsatnyul bizonyos érzékszervek működési készsége, például a szaglás. Lásd, szimatold a csodát, ott, ahol éppen van. Mindig a közelben van. Legtöbbször oly közel, annyira a kezed ügyében, hogy egy életen át eszedbe sem jut kinyújtani utána kezed.” (Füves könyv, A köznapiról és a látomásról)
A csoda a mi esetünkben is csupán ennyi: megérteni id. Lőrincz Zoltán titkát, csendes tetteiben kitapintható értékrendjét, viszonyát a városához, annak lakosaihoz. Erre teszek most kísérletet.
Lelkipásztori működését Vajasdon kezdte, ahol 12 évig szolgált. 1973-ban Felenyedre kapott meghívást, mély gyökeret eresztvén itt, majd három évtized múltán innen ment nyugdíjba. Ez utóbbi állomásán hívei szeretettel emlékeznek vissza a konfirmandusoknak szervezett honismereti kirándulásokra: a Bethlen-fához, a Búvópatakhoz, vagy éppen a Székelykőre. A gyalogtúrák révén hozzászoktatta a fiatalokat a kirándulások hasznos voltára. A szeretetvendégségek, a karácsonyi kántálások meghonosítása, a parókia és templomjavítás, a magyar temető bekerítése a vandalizmus elől, a színdarab-tanítás, mind egy szálig céltudatos és közösségépítő cselekedetek voltak a magyarságot megbénítani próbáló nacionál-kommunista évek alatt. Később, a hollandiai testvérgyülekezetekkel való kapcsolatépítésben volt sikeres. Hívei úgy summázták lelkészi munkásságát, hogy gyülekezetében példamutató volt, egy „üvegfalú” parókiát működtetett, nyílt, transzparens életet éltek. A gyülekezet joggal értékelte ezt.
A sportot már fiatal korában elkezdte művelni. Az Akarat SK-nál úszósportot űzött, s a 100 m-es hátúszásban 1953-ban, a 17 évesek korcsoportjában országos második helyezést ért el. 1954-59 között a Vasas SK kézilabda csapatában játszott a Kolozs tartományi bajnokságban (16 csapat részvételével), s bajnok is volt.
1994-99 között a Bethlen Kollégium női kosárlabda csapatát edzette, amellyel iskolák közötti bajnokságban három esetben első, kétszer második, míg a zónabajnokságban 5. helyezést ért el.
Már a hetvenes években részt vett a Székely Mihály rajztanár által szervezett képzőművészeti kiállításokon. A grafika és portré kifejezésmódja vonzotta elsősorban, de kipróbálta a kroki (egyvonalas, nem egészen kidolgozott rajz) művészi eszköztárát is. A kilencvenes években már a művészi fotózásban találta fel magát. Több kiállításon vett részt, példának okáért: Marosvásárhelyen (2005, 2006), Gárdonyban (2006), Nagyenyeden (Dr. Szász Pál Magyar Közösségi Házban – két ízben, Történelmi Múzeumban – 2000-ben, kétszer közösen fiával, ifj. Lőrincz Zoltánnal), Kovásznán (2010) és Gyulafehérváron (2010). Hűséges, kitartó és aktív résztvevője az Inter Art Alapítvány által 1997 óta szervezett képzőművészeti kiállításoknak, megnyilvánulásoknak. Kezdetben grafikával, színes kísérletekkel próbálkozott, mostanában inkább a fotóművészetnek szenteli idejét. Kedvelt témái: Enyed, s környéke, a lenyűgöző természet.
1994 óta feleségével, Lőrincz Gertrúddal (sz. Fischer) önkéntesen oktatnak társasági táncokat a Bethlen Kollégium végzősei számára. A nyilvános táncvizsgára a Bethlen bál, illetve a Máltai Szeretetszolgálat farsangi bálja (eddig 15 alkalommal megrendezve) kínálnak rendszeres ünnepi alkalmat. Ez a törekvés is a XIX. sz. végi – XX. sz. eleji enyedi társasági élet feltámasztására tett dicséretes próbálkozás.
Őszintén gondolom azt, hogy az id. Lőrincz Zoltán ny. lelkipásztornak odaítélt díszpolgári címben része van, része kell legyen kedves feleségének, Trudi néninek is. Amint a református híveik is hangoztatták, ők ketten voltak intézmény Felenyeden; akár kisebb, akár nagyobb eseményeken, de mindig együtt lehetett őket látni. Állításom a közös táncoktatással is alátámasztható.
Beszédemet a kínai filozófus találóan szép gondolatával fejezem be:
“A folyók és a tengerek azért nyerik el száz és száz hegyi patak hódolatát, mert mélyebben fekszenek, mint emezek, tehát uralkodni tudnak a hegyi patakok felett. Így a bölcs is, aki az emberek fölött akar állni, alájuk helyezi magát; ha előttük akar járni, mögéjük áll. Ilyen módon, bár felettük van a helye, nem érzik a súlyát, és bár előbbre való náluk, létét nem érzik sérelemnek.” (Lao-ce)
Azt hiszem, hogy Lao-ce gondolata a tényszerű próbálkozásnál jobban, vagyis a legszebben foglalja össze és fejezi ki azt, hogy miért ítélte oda Nagyenyed Megyei Jogú Város Tanácsa id. Lőrincz Zoltánnak a díszpolgári címet.
Kedves Zolti, Isten éltessen! Gratulálunk! Jó egészséget kívánunk!
Rácz Levente
Nagyenyed, 2012. január 26.