Vasárnap, 2023. augusztus 13-án a Tövisi Református Egyházközség Gruzda-emléknapot szervezett Fehér megye neves festőművésze halálának 70. évfordulőja alkalmából.

A Gruzda-emléknap központi helyszíne a 13. századi, épp felújítás alatt álló  református műemléktemplom volt. Az ünnepi istentiszteleten igét hirdetett Téglás Miklós református lelkipásztor. A lelkész Mózes első könyvéből vett idézettel hívta fel a hívek figyelmét az elődöktől öröklött értékek ápolásának fontosságára. A megóvásra szükséges dolgok között említette az anyanyelvet, az identitást, a keresztény értékeket, a 800 éves tövisi templomot vagy épp az olyan jeles elődöktől származó kulturális értékeket, mint amilyet Gruzda János pap-festő hagyott az utókorra.

Az istentiszteletet kulturális műsor követte. Elsőként Hălălaie Óvári Margit nyugalmazott fogorvos, a Tövisi Hírmondó havilap egyik legaktívabb szerzője tartott hangulatos előadást a kultúra szerepéről, érdekes adatokkal fűszerezve mondanivalóját. Ezt követően Barabási Reményke nyugalmazott könyvelőnő alkalomhoz illő verset szavalt el.

Gruzda János, a tél festője: lelkipásztor és művész című előadásában dr. Gudor Kund Botond, a Nagyenyedi Református Egyházmegye esperese, részletesen bemutatta Gruzda János (Tövis, 1881. november 18. – Zalatna, 1953. november 3.) gazdag életútját, kihangsúlyozva: „Ilyen szépen még telet senki nem festett Közép- és Kelet- Európában”.

Az előadásból megtudtuk: Gruzda az általános iskolát szülővárosában, a középiskolát Nagyenyeden végezte. 1900-ban, apja, Gruzda Domokos lelkész biztatására, beiratkozott a kolozsvári Református Teológiára. A főiskola idején autodidakta módon rajzolt és festett. 1902-ben Fadrusz János felfigyelt rá és arra biztatta, hogy művészeti pályán haladjon tovább, de Gruzda nem akarta apjának tett ígéretét megszegni. Majd csak 1904-ben, a teológia elvégzése után, iratkozott a budapesti Mintarajz iskolába, ahol 1908-ig tanult. Mesterei Ferenczy Károly, Hegedűs László és Balló Elek voltak, de a főiskola akkor igazgatója, Szinyei Merse Pál is támogatta pályáját. Utóbbihoz közelebbi, diódi rokoni kapcsolatok is fűzték, így nem csoda, hogy az utolsó főiskolai évben az igazgató külföldi tanulmányútra gyűjtött ösztöndíjat számára, így jutott el Berlinbe, Münchenbe, Drezdába, Düsseldorfba, Königsbergbe és Bécsbe.

Papi pályafutását Alvincen kezdte, itt volt segédlelkész, majd Tövisre helyezték, 1914-ben pedig lelkészi kinevezést kapott Magyarbecébe. Gruzda tíz évig szolgált ebben az egyik legelszigeteltebb magyar közösségben, ahol elvesztette a kapcsolatot művészetének támogatóival. Csak 1922-ben jelentkezett újra tárlaton, amelyet a nagyenyedi kollégium alapításának háromszázadik évfordulójára szerveztek. A festő ezen a kiállításon ismerkedett meg Áprily Lajossal, akivel életre szóló barátságot kötöttek. Áprily Levél (Gruzda Jánosnak, a tél-festőnek) című verse találóan ecseteli közös lelki világuk, ugyanakkor e soroknak köszönhetően épült be a köztudatba Gruzda „a tél festőjeként”, Murádin Jenő művészettörténész is ezzel a címmel írt róla monográfiát.

Gruzda első önálló kiállítására csak negyvenhárom éves korában, 1924-ben került sor, amellyel óriási sikert aratott. Ugyanebben az évben Zalatnára költözött, ahol haláláig református lelkészként szolgált. Új otthonában gyakran megfordultak az erdélyi magyar szellemi élet jeles személyiségei: Kuncz Aladár, Tavaszy Sándor, Jékely Zoltán, Makkai Sándor, Kacsó Sándor, a festő Nagy István.

Bár művészi pályája későn kezdődött, festményeit több európai nagyvárosban, például Budapesten, Milánóban, Londonban és Párizsban is kiállították.

Művészeti- és kultúrtörténeti adatokban gazdag, lenyűgöző előadásában dr. Gudor Botond esperes kevésbé ismert összefüggéseket is feltárt a hallgatóság előtt. Ilyen volt például vetítettképes bemutatójának az a része, amelyben rávilágított a 19. század fordulóján a környéken működő festőiskolák jelentőségére, amelyek meghatározták Gruzda munkásságát. Három jelentős művészeti tömörülés létezett akkortájt, az egyik a gyulafehérvári-borbándi festőiskola, ahol Dékáni Árpád tevékenykedett, a másik a diódi-tövisi festőiskola, amely Boér Jenő nevéhez kötődik, ő vitte el később az itteni iskolát Gödöllőre, a harmadik pedig az Alvincen működő Pataky László műhelye, nem véletlenül került oda segédlelkésznek Gruzda.

„A magyar művészet magas fokú reprezentációja ez itt, a szórványban”- összegzett az esperes, hozzátéve: büszke lehet Tövis arra, hogy milyen nagy festőt adott a nemzetnek.

A gyönyörű műemléktemplomból a gyülekezet átvonult a parókiának és a gyülekezeti háznak is otthont adó épületbe, amelynek falára elhelyezték a Gruzda Domokosnak és Gruzda Jánosnak emléket állító táblát. Az emléktábla Kiss Zoltán Kolozsváron élő, gyulafehérvári származású kőszobrász, restaurátor alkotása, amelyet Téglás Miklós lelkipásztor és Millik Ferenc gondnok leplezett le.

 Dr. Kőrösi Viktor Dávid, Magyarország kolozsvári Főkonzulátusának vezető konzulja, aki az ünnepség kezdetétől jelen volt az eseményen, meleg hangú, bíztató szavakkal köszöntötte a jelenlevőket. „Ha egy közösség nyomot hagy, ez azt jelenti, hogy abban a közösségben van igény arra, hogy a jövőjén gondolkodjon, a tövisi magyar közösség pedig egy ilyen közösség. Igen, Tövisen is és Dél-Erdélyben is lehet úgy élni, hogy megőrizzük és megmutatjuk kultúránkat!”

Dr. Gudor Botond esperes megáldotta, a résztvevők megkoszorúzták a Magyarország Kormánya által finanszírozott emléktáblát és elénekelték a magyar himnuszt. A Gruzda emléknap, amelyet az RMDSZ és a Communitas Alaptvány támogatott, szeretetvendégséggel ért véget.

Az Ethnika Kulturális Alapítvány ezúton szeretné megköszönni mindazon támogatóinak, akik 2022-ben hozzájárultak hagyományápoló programjaink  finanszírozásához:

 Bethlen Gábor Alap : XXIV. Maros- és Kis-Küküllő Menti Népzene- és Néptánctábor

 Csoóri Sándor Alap: néptánc- és népzeneoktató éves program

Ezúton szeretnénk köszönetet mondani a Magyar Kormány- Miniszterelnökség  Nemzetpolitikai Államtitkárságának illetve a Bethlen Gábor Alapnak, hogy 2022-ben is támogatásban részesítette egyesületünket  a kulturális programjaink és az oktatási eszközbeszerzéseink  megvalósításában. Köszönet érte!

A Miriszló Gyöngye Egyesület vezetősége

A napokban szakmai megbeszélésen vett részt néhány Fehér megyei néptánccsoportot működtető egyesület. A találkozó célja az volt, hogy közösen megbeszéljék, többek között, milyen lehetőségeik vannak és hogyan időzítsék jövőbeli programjaikat, hogy azok ne ütközzenek, hiszen sokan látogatják egymás rendezvényeit.

A megbeszélésen fontos szakmai szempontokat is megtárgyaltak: hogyan lehet növelni a rendezvények résztvevőinek létszámát, főleg a fiatalokét, olyan körülmények között, amikor a nagyobbnál-nagyobb nyári fesztiválok elcsalogatják őket. A jelenlevők azt a kérdést is körbejárták, hogyan lehetséges a minél autentikusabb viseletek elkészíttetése, kik azok a mesterek Erdélyben, akik garanciát jelentenek az eredetiségre, tisztelettel vannak az illető tájegység jellemzőire. Az is elhangzott, melyek a néptáncoktatás alapvető elvei, amelyeket követni kell, illetve megtárgyalták, ki milyen táncot taníttat éppen, hogy az olyan nagy fesztiválokon, mint amilyen például a Tavaszi szél vizet áraszt, ahol fellép a megye összes magyar néptánccsoportja, lehetőleg ne mindenki ugyanazt a táncot adja elő.

A csoportvezetők abban is megegyeztek, hogy jó lenne bekapcsolódni gyűjtésekbe, kutatásokba és több tudományos, szakmai publikációt kellene megjelentetni, hiszen a környéken „megvan a tudás” ezen a téren.

A megbeszélésen természetesen szóba kerültek az eredmények és a lehetőségek is, azaz, mit sikerült megvalósítani és miről kellett lemondani az anyagi források hiányában. Elhangzott: sok Fehér megyei egyesület részesült több millió forint össztámogatásban az elmúlt esztendőben, ezeknek köszönhetően sikerült életbe léptetni az elképzeléseket. Konkrétan kiderült, hogy a Bethlen Gábor Alapból magyarlapádi Ethnika Kulturális Alapítvány és a Miriszló Gyöngye tavaly néptánc- és népzeneoktatást valósított meg a falunapokon, a torockószentgyörgyi Szilas pedig a második alkalommal megszervezett gazdanap fellépőit tudta kifizetni. A néptáncoktatásra illetve helyenként élő népzene szolgáltatásra komoly támogatásokat kapott a Csoóri Sándor Alaptól a székelykocsárdi Cserevár Egyesület, a Felvinc Létom Egyesület, a Szilas Egyesület és a Miriszló Gyöngye, de ugyanabból a forrásból szép viseletek is készültek Kocsárdon, Torockószentgyörgyön, Miriszlón.

A résztvevők abban is egyetértettek, mennyire jól jött számukra a Petőfi- programos ösztöndíjasok, Tóth Bence és Tóth-Bóna Boglárka Luca segítsége, akik több faluban is elvállalták a néptáncoktatást.

 Az egyesületek elnökei egyetértettek abban, hogy  szórványvidéken ezek a  támogatások fontos támpontot jelentettek a népi hagyományok ápolásában és a magyar identitás megőrzésében.

Beszélgetés közben tettenérhető volt, hogyan próbálnak alkalmazkodni a lelkes hagyományápolók az újabbnál-újabb kihívásokhoz és tovább folytassák a közösségei(n)k érdekében elkezdett többéves áldozatos munkájukat.