Először szervezték meg az idősek napját Nagyenyeden.

„ NEM ROSSZ ÉVJÁRAT A HATVAN…”

Először szervezték meg az idősek napját Nagyenyeden.

2018.október 5-én megható találkozót szervezett az RMDSZ Fehér megyei Nőszervezete a Georgia elegáns éttermében. A szervezésbe a helyi Máltai Szeretetszolgálat, a Református Nőszövetség és az RMDSZ is besegített, melyek nevében Lőrincz Helga alpolgármester, Szakács Ildikó nőszövetségi elnök, Boros Erzsébet tiszteletes asszony és Ferencz Erzsébet óvónő köszöntötték az egybegyűlteket, utóbbi egy megható írással csalt könnyeket sokak szemébe.

A délutáni oktatásban résztvevő gyerekek dallal köszöntötték az időseket, majd egy kis figyelmességgel kedveskedtek a szépkorúaknak, a mintegy 150 résztvevőnek. Egy másik meglepetés Szabó Eszter felajánlása volt: két hétig ingyen szemvizsgálatot végez az időseknek, Karsai Gitta orvosnő pedig az egészséges életmódról tart majd előadást. Az ezüsthajú enyedi és enyedhez tartozó községekből való résztvevőket finom vacsorával kínálták meg.

Az est vendége Dévai Nagy Kamilla volt, aki a szívhez szóló dallamok mellett családjáról is mesélt, vázolta nagyenyedi rokoni kötődéseit és felolvasta Öregedés című, ironikus, az öregedéssel járó kellemetlenségeket kipellengérező karcolatát. Előadása végén szeretettel fogadta azt a megtiszteltetést, hogy őt választották az RMDSZ Fehér megyei Nőszervezetének tiszteletbeli elnökévé.

Basa Emese

 

Támogatok:

A FEHÉR MEGYEI RMDSZ NŐSZERVEZET

A NAGYENYEDI MÁLTAI SZERETETSZOLGÁLAT

A FEHÉR MEGYEI RMDSZ

 

ÚJ KÍNÁLATTAL INDUL OKTÓBER ELSEJÉN A DÉLUTÁNI OKTATÁS NAGYENYEDEN

Az RMDSZ székházában már 4 esztendeje folyik délutáni oktatás. Kezdetben egy csoporttal foglalkoztak, később már kettőre is tellett, anyagiak és jelentkezők szempontjából egyaránt.

Idén két csoport indul, mintegy 60 gyerekkel. A nulladikosok és elsősök alkotta csoporttal a Malom-utcai székházban egy új pedagógus, Ajtonnean Tánia foglalkozik, a Bethlen Gábor Kollégium tanítóképzőjének végzettje, aki 3 évig Angliában dolgozott, és a házi feladatok megoldása után angol nyelvet is tanít a kicsiknek. A II.-IV. osztályosokkal a református egyház Berde Mária-termében felváltva foglalkoznak a tanítónők, Gilyén Izabella, Ross Amál és Szakács Ildikó.

A tanulásban való segítségnyújtás és az ingyen étkeztetés mellett számos egyéb érdekes foglalkozás is várja a gyerekeket ezután is, például néptáncoktatás, színdarabok bemutatása, a vallásos és a nemzeti ünnepekkor szervezett műsorok. A pár nappal ezelőtt a szülőkkel tartott megbeszélésen elsősorban az angol nyelvi foglalkozások számítottak a legnagyobb újdonságnak, de örvendtek annak is, hogy ezután kéthavonta lesz egy közös tevékenység a szülőkkel és kíváncsian várják a hagyományápoló foglalkozásokat is, amelyekbe idén besegít a Petőfi-programos Hajdara Tamás is.

A délutáni oktatást Nagyenyeden kizárólag pályázati forrásokból oldják meg, a programot a BÁV ZRT, a Bethlen Gábor Alap, az RMDSZ, az RMDSZ Nőszervezete és a Communitas Alapítvány és a Brendus Gyula Egyesület támogatja.

BASA EMESE

FŐTÁMOGATÓ: BETHLEN GÁBOR ALAP

Mesevilággá varázsolt könyvtár a Bethlen-kollégiumban, a Magyar Népmese Napján

2018. szeptember 28-án aki az iskolai könyvtárba tévedt, alkalma adódott újrahallgatni kedvenc gyermekkori meséit azon a mesebemutatón, amelyet a Magyar Népmese Napja ünnepléséért rendeztek. 2005-ben a Magyra Olvasótársaság kezdeményezte, hogy Benedek Elek születésnapja, szeptember 30., legyen a Magyar Népmese Napja. Az idei rendezvényen Magyarország két fontos személyiségére, Benedek Elekre, a nagy mesemondóra és I.Mátyás királyra emlékeztek.

A könyvtárban tartott mesebemutatón három osztállyal ismerkedhettünk meg. 8 és 9 óra között az ötödikes diákok szerepeltek, osztályfőnöknőjük Kerekes Erika. 9 és 10 óra között Szakács Ildikó osztálya, a harmadik osztály szerepelt, 12-től 13-ig meg a negyedik osztály tartott bemutatót, osztályfőnöknőjük Alexa Mária. A tevékenység során öröm volt látni a gyerekek kiváló csapatmunkáját, ugyanakkor néhányan egyéni előadásmódjukkal tűntek ki.  Minden csapatban volt egy mesélő, a többiek meg kis színészekként jelentek meg,  párbeszédükkel és öltözékükkel életre keltve  Benedek Elek meséit. Az eljátszott mesék között voltak a “Mátyás király és a szép molnárlány”,  “Mátyás király meg az öregember” című történetek, ezt követően  Ercsey Etelka könyvtárosnő olvasta fel  “Az okos leány” és a “Mátyás király huszára” című meséket.

Miután a mesebemutató lejárt, a diákok megnézhették az olvasóteremben megrendezett  könyvkiállítást,  a 12.B osztály diákjainak a  Mátyás király koronáját ábrázoló rajzait illetve a 10.B osztály kedvenc meseábrázolását.

Ava Trent