FELVINC 800 ÉVES

  1. július 26-28 között került sor a Felvinc Egyesület, a Felvinc Létom Egyesület illetve a helyi református és római-katolikus egyházközségek szervezésében a 14.Felvinc napokra. Lapunkban már közöltük azt a gazdag kulturális programot, amely rangos könyvbemutatókat, történelmi, helytörténeti és néprajzi előadásokat, képzőművészeti kiállításokat, koncerteket és igényes szórakozási lehetőségeket kínált. A minden tekintetben sikeres rendezvényre ezúttal a 800 esztendőt igazoló dokumentum bemutatásával reflektálunk

Egy eredeti oklevél megszerzése, még akkor is, ha csak egy digitalizált másolatról van szó, mindig izgalomba hozza a kutatót, ha pedig felfedezője a nyilvánosság elé tárja, egy egész közösség közkincsévé teheti azt.

Ez történt Felvinc esetében is, amikor Lazsádi László marosvásárhelyi tanár elhatározta, hogy a jubileumra megszerzi annak a dokumentumnak a másolatát, amely először tesz említést szeretett szülőfalujáról. A 14. Felvinc napok megnyitóján, pénteken, bemutatta az oklevél-másolat megszerzésének érdekes körülményeit és ismertette történelmi vonatkozásait.

Aranyosszék egykori központjának első, 1219-i és 1221-i okleveles említéseire Orbán Balázs A Székelyföld leírásában hívta fel először a figyelmet, amelyekben II. András Winchet (Felvincet) az esztergomi káptalannak adományozta.Ezek az oklevelek eltűntek a magyar nemzet viszontagságos történelmében, de fennmaradtak a dédunokája, IV. László átiratában, amelyben szó szerint átmásoltatta őket.A dokumentumot az Esztergomi Főkáptalan Magánlevéltárában őrzik.

  1. június 4-én, nemzeti összetartozásunk napján, Lazsádi László megkérte a levéltár igazgatóságát, hogy osszák meg a felvinciekkel az oklevél digitális másolatát helységük 800 éves évfordulójára. „Június 4-nek köszönhetően, vagy az évforduló említésére, vagy egyszerűen nagylelkűségből, de elküldték. Kész csemege ez a 800 éves szöveg” – mondta Lazsádi László. A II. András, IV. Béla és IV. László rokonsági fokának és uralkodásuk korszakának könnyebb rögzítéséért a bemutatóra összerakta az Árpád-házi királyok családfáját és az egész kutatási folyamatról egy közérthető, de információkban gazdag vetítettképes bemutatót készített. Ebben kitért, többek között, a pergamen- magyarul bőrhártya- készítésére, az írnokok munkájára és az általuk használt szerszámokra, a korabeli tinta alapanyagára, mindezeket főleg a gyerekeknek szánta, hogy számukra is érdekesnek tűnjön a bemutató. A Felvincet igazoló dokumentumról megtudhattuk, hogy mérete 48×58,5 cm, pergamenre írták latinul, fekete tintával. A függőpecsét elporladt, csak a piros selyemzsinórja maradt meg. Az oklevél szövege törlés- és vakarásmentes, egyetlen elírás található benne: II. András adománylevelének átmásolásakor a MCCXXI (1221) helyett MCCXXXI-et (1231-et) írt a figyelmetlen írnok…

Felvinc első fennmaradt írásos említései II. András 1219-ben és 1221-ben keltezett adományleveleiben történtek. Ezek az oklevelek sajnos elvesztek, de fennmaradtak IV. László királyunk 1276. augusztus 9-én dátumozott átiratában, amelyben az esztergomi prépost és káptalan kérésére átírja és megerősíti dédapja, II. András 1219-i és 1221-i privilégiumát az erdélyi részeken lévő Wynch (Felvinc) nevű föld adományozásáról. IV. László oklevelében piros zárójelekkel megjelölték II. András adományleveleit, így könnyű az azonosításuk. A történelem vagy igazából IV. László fintora, hogy azt az adománylevelet, amelyben a Vinch név először felbukkan, az egykori adományozó 1289-ben felülírta, a helységet ugyanis a kézdi székelyeknek juttatta Aranyosszék részeként. Meg is indult egy 35 éven át tartó pereskedés az esztergomi káptalan és a székelyek között, sokszor az aktuális uralkodó közvetítésével. A per során mindegyik a saját adománylevelére hivatkozott. A peres iratokban Felvinc nevét nyolcszor említik. 1291-ben III. András, amikor Aranyosszék helységeit felsorolja, a falut már Felwinch néven írja, hogy Középvinctől (Mihálcfalva) és Alvinctől megkülönböztesse.
Ettől kezdődően a helység hivatalos neve Felvinc.

Miután az oklevél másolata a felvinciek birtokába jutott, a következő lépés a kézírásos, nehezen kibetűzhető szöveg nyomtatott változatának felkutatása volt. A fordítás talán még ennél is keményebb diónak bizonyult, ezért két szakemberhez, Babcsányi Judithoz és Istvánhoz (Historia fordító)fordultak segítségül, akik végül lefordították a teljes szöveget a Fejér György, Wenzel Gusztáv és Teutch Firnhaber nyomtatott átirata alapján. Lapunkban az eredeti, II.András által kibocsátott adománylevélből közlünk részletet. Az okirat első fele, a kor szokásainak megfelelően, terjedelmesen sorolja a király címeit, majd így folytatódik: „…mivel a főtisztelendő esztergomi érsekben, János atyában és egyháza kanonokjaiban felleltük az állhatatos hűség kiváltságát, úgy határoztunk, hogy örökre emlékezetül adjuk ezt, és úgy határoztunk, hogy – bár elégtelenül, minthogy az időleges jutalom minden mértékén felül áll – mégis királyi bőkezűséggel meg kell jutalmazni bőségesen. Mivel pedig mi teljesíteni szándékozva  a felvállalt zarándoklatot elutaztunk a tengeren túlra a Szentföldre, és a királyi gondosság előrelátásával az ország kormányzását – a legnagyobb békében és nyugalomban itthagyva azt – legjobb híveinkre, az említett János érsekre és néhány másikra bíztuk olyan állapotban,amilyenben volt elutazásunkkor. Országunk sok gazdag és nemes embere a sátán szolgája, akik nem mernek szembefordulni királyi Felségünkkel, de azt tervezték, hogy rendelkezéseinknek bűnös vakmerőséggel ellenállnak, megzavarva a békét és Magyarországra ellenségként lesújtanak. De említett érsekünk, az általunk rábízottak állhatatos őrzője, amikor inkább a halált választotta, minthogy azoknak a gonoszságaival egyetértsen, akkor azok a zsarnokok javaitól és jövedelmeitől megfosztva őrizetbe vették, és igaztalanul, igen nagy szégyenként Magyarországról száműzték, ahol a mi kegyünkért szívesen elviselve minden éhezést, egészen visszatértünkig száműzöttként élt. Az említett kanonokokat is igen nagy és súlyos károk és igaztalanságok büntetése és szenvedése sújtotta, de rendíthetetlenül megmaradtak hűségük szándékában. Mi tehát az ily nagy hűség emlékére és viszonzásaként, szenvedéseik és az őket sújtó bajok valamely vigaszaként ezeknek a kanonokoknak odaadtunk egy erdélyi területet udvarnokainkkal és az ő örököseikkel együtt, amelynek Wynchy a neve, hogy azt birtokolják örökjogon, és megbíztuk szeretett hívünket Nevke[Jenke?] vajdát azzal, hogy őket a mi felhatalmazásunkkal beiktassa az említett terület és az említett udvarnokok birtokjogába és haszonélvezetébe. Miután ő összehívott mindenkit, akiket kellett, és jelen voltak, akiknek ehhez kötelező a jelenléte, ezt az említett földet, amely bizonyos határjelek és határok között ki lett jelölve, ellentmondás nélkül átadta az említett kanonokoknak. Ennek a területnek az első határa Wynchy falutól indul és átlépi a Sonst [Létom?]nevű folyót, az első határjel a Kuen [Kövend] nevű falu, tudniillik Szent Királyunk faluja melletti úton lesz; innen azon folyón keresztül továbbmegy Muton határáig, öt vagy hat határjelen át, és ott, a Telukzad nevű helyen lesz egy határjel; és innen áthalad azon a helyen, ahol szénát kaszálnak, és elmegy a Bundrov [Dombró?] nevű helyig, és ott a dimisi egyházzal és Pastuhval határos; innen továbbmegy a Tulgistue nevű hely felé, és ott a Liqui nevű faluval határos, ahol a várnép lakik, és felmegy a Nyr [Nyír?] nevű hegy lábához; innen lemegy a Zudtelke nevű helyhez, és innen a Toutnetkuta nevű helyhez; ez után keresztezi a völgyet és az eperjesi egyházzal határos; innen lemegy Orod [Arad?] pap sírjához; ez után a Chazar nevű tóhoz; innen visszafordul Morisium [Maros] felé a Mycula [Miklóslaka?] nevű rétig, ott van két határjel, az egyik Szt. Adalberté, a másik eperjesi. Ezen kívül Wynchy falunak van még egy földje, és afölött van egy erdeje a Guchbrun hegyen és ott van két határjel, az egyik Szt. Adalberté, a másik Gyuláé; és innen átszeli az Eurmenes [Örményes?] nevű folyót, és elmegy a hegyig, ahol a nagy bükkfa áll; és innen Myroslov [Miriszló?] falu határáig megy, onnan pedig a Cachon [Csákó?] nevű hegyig és onnan visszatér Sycozovhoz. Az említett, ezen a területen lakó udvarnokok neve pedig: Cuzma, Bessu, Scesun, Scese, Andre, Andreas, Fakas, Jacobus, Hysce, Bundu, Kuke, Ruga, Regus, Varous, Farcas, Abel, Stephan, Elemdu, Zalas, Johannes, Scegne, Lessev, Fele, Farkas, Sune, Torda, Bud, Such, Povka, Ereu, Fele, Reuka, Bech, Teth, Cuzma, Ytheu. Mivel királyi Felségünk gondoskodásához nem kevésbé tartozik hozzá az adományok megőrzése, mint az érdemekért való jutalom adományozása, ezen adományunk bizonyságául és örök bizonyítékául pecsétünkkel megerősíttettük ezt az iratot. Kiadva Cletus, királyi udvarunk kancellárja, egri prépost keze által, az Úr megtestesülésének 1219. évében (…) királyi uralkodásunk 16. évében.”

A II. András által adományozott másik kiváltságlevél tartalma a következő: „András, Isten kegyelméből Magyarország királya. Üdvözlet és minden jót mindenkinek, aki ezt olvassa. Mindenkivel tudatni akarjuk, hogy – mivel az esztergomi egyháznak, ugyanis tőle mintegy a többi egyház anyjától és mesterétől kapjuk az egyházi szentségeket, különös előjogokat kell élveznie – megállapítjuk, hogy az Oronos [Aranyos] Wynch nevű helyen, amelyet tartozékaival együtt erre az egyházra ruháztunk át egyedüli tulajdonosként, kárpótlásul a püspök és a kanonokok által a mi érdekünkben elszenvedett károkért, amíg Jézus Krisztus szolgálatában voltunk; bármilyen kocsi, bárkié is, áthalad és sót szállít, egy darab sót adjon a káptalannak vámként, tudniillik két köbölnyit. És hogy ezen rendelkezésünknek erős hatálya legyen, kiadjuk jelen oklevelünket pecsétünkkel megerősítve. Ha pedig valaki megvetné rendelkezésünket, azt királyi bíráskodással megbüntetjük mint a királyi rendeletet megvetőt. Kelt az Úr 1231. évében, uralkodásunk 18.évében.”

Az adománylevél nem csak Felvinc, hanem több más környező település, így Miriszló, Csákó, Kövend, Dombró, Miklóslaka helytörténeti vonatkozásai tekintetében is releváns, hiszen mint szomszédos falvak kerülnek említésre. Hasonlóan értékesek a dokumentumban rögzített, azóta már eltűnt más települések vagy a dűlők, határrészek, erdők, patakok illetve családnevek vagy a korabeli egyház vezetőinek a felsorolása.

 „Remélhetőleg a 800 éves oklevél írásjeleinek azonosítása és az ősi szöveg zamatának megkóstolása sok látogatót fog vonzani a felvinci gyülekezeti házba, ahova azt kifüggesztettük, hiszen az esztergomi levéltár csupán egy példányban engedélyezte a nagybecsű dokumentum közzétételét” – mondta Lazsádi László.

BASA EMESE

III.VAJASDI FALUNAP : AZ EGYETÉRTÉS AJÁNLÁSA

III.VAJASDI FALUNAP : AZ EGYETÉRTÉS AJÁNLÁSA

Vajasd, az Erdélyi Hegyalja magyarságának írmagja, első látásra úgy tűnik, egymagában vívja szélmalomharcát a megmaradásért, miután az 1848-as vérengzésekben az összes többi környékbeli honfitársuk a mócok betörésének áldozatává vált. A Bethlen Gábor által ide telepített hajdúk utódai azonban nincsenek egyedül nemes küzdelmükben, hiszen a református egyházkerület és a megyei RMDSZ vezetősége mindenben támogatja kezdeményezéseiket, ráadásul pályázati forrásokból, a Bethlen Gábor Alapnak, a Communitas Alapítványnak és az Emberi Erőforrások Minisztériumának köszönhetően, olyan projekteket léptettek életbe, amelyek közép- és hosszú távon is eredményesek lehetnek. Néhány évvel ezelőtt felújították a templomot, apró lépéssekkel, de dolgoznak a közösségi házuk felújításán, szeptembertől beindul a délutáni oktatás, mindeközben közösségépítő rendezvényeket szerveznek. A falunapra meghívják összes Kárpát-medencei kapcsolataikat, akár testvértelepülés-találkozónak is beválna az alkalom, ha formálisan létezne ilyesmi. Az alsószeli (Szlovákia), hajdúnánási és zombai (Magyarország), az orosházi, a bodonkúti és sok más közelebbi erdélyi visszatérő vendégcsoport jelenlétükkel megerősítik a vajasdiakat abban, hogy nincsenek egyedül, az általuk hozott minőségi programokról nem is beszélve.

A 2019. július 20-án megrendezésre kerülő III. Vajasdi falunap ünnepi istentisztelettel vette kezdetét. Barta Aladár református lelkipásztor találó bibliai idézettel kérte híveit az összefogásra: „ Jó és gyönyörűséges amikor együtt lakoznak az atyafiak”, hiszen csak oda küld áldást és életet az Úr, ahol együtt, egy akaraton van a közösség. Az összetartás az ókori drága olajhoz vagy Hebron harmatjához hasonlatos, mely leszáll Sion hegyeire, zöldellésre serkentve azokat. „Isten az egyetértés által kíván nekünk örök életet ígérni; csak egyetértés és egység által maradhat meg a közösség” – figyelmeztetett.

Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa részéről Kőrösi Viktor Dávid konzul is biztató szavakkal szólt a vajasdiakhoz, kiemelve : egy olyan közösség, amely szervezi magának a programokat és lélekemelően tud fogadni vendégeket, hitet tesz arról, hogy élni akar és alátámasztja: a Kárpát- medence magyarsága együtt tudja írni a jövőjét, magyarul.

Az Ars Longa idén is megtisztelte jelenlétével a rendezvényt, előadásuk a program egyik legszínvonalasabb kínálata volt. A Rónai Éva (hegedű), Rónai István (orgona) és Cseterki Ferenc(ének) alkotta kamarazenekar klasszikus és preklasszikus repertoárja a Székely Himnusz eléneklésével zárult, a művészek ezzel fejezték ki nemtetszésüket az Úzvölgyi katonatemetőben történtekért.

Ezt követően az egybegyűltek a templomkertben levő kopjafánál elénekelték a Magyar Himnusz első szakaszát, annak folytatását pedig Czernák Ferenc aranyfokozatú szavalóművész mondta el. A lippai magyarság mindenese első ízben járt Vajasdon, hiszen az idén kezdeményezték a vajasdiak a kapcsolatfelvételt azzal a településsel, ahonnan Bethlen Gábor kitelepítette őket a vár törököknek való átadásakor.

A templomból a tarka, népviseletekben pompázó sereg, élükön Tatár József lovas zászlóvivővel, a focipályára vonult, ahol festői, előre gondosan kialakított  környezetben folytatódott a program. Nagyméretű humoros szalmafigurák, szalmavár, kirakodó- és UV –védett pihenősátrak fogadták a résztvevőket, a „libalegeltetőn” pedig az Aranyosszéki és Alsó-Fehér Vármegyei Huszár és Honfoglaló Hagyományőrző Egyesület által felállított mongol jurta ígért jó szórakozást. Az egyesület nagyon aktív Kolozs- és Fehér megyei tagjain kívül jelen volt a felvidéki Alsószeli Zele törzs képviselete is, élükön Franciszki Lászlóval, aki a kassai lovasíjász iskolában elsajátított tudását társaival egyetemben egy lélegzetállító íjászbemutatón csillogtatta meg. Természetesen a résztvevők is kipróbálhatták az íjászatot és a sétalovaglást, Tatár József Csillag nevű kezes lovának jóvoltából.  A  délután folyamán az ún. parasztolimpiára sereglett össze az ifjúság, amely szalmabála- gurításból, talicskaversenyből, létracipelésből, traktorabroncs-hajításból és egyéb rusztikus versenyszámból állt. A jópofa megmérettetést az Állatok csapata nyerte, de a szervezők mind a hat csapatot megjutalmazták szép teljesítményeiért. A  sportolás helyett inkább a tányérfestést kedvelők is gyönyörű munkákat alkottak, Magyari Enikő óvónő és Szilágyi Adrienn önkéntes irányításával. A jó levegő és a sokféle tevékenység meghozta az étvágyat is, amelyet a több üstben rotyogó babgulyás, disznó-, juh- és vaddisznóhúsból készült pörkölttel lehetett csillapítani, persze ingyenesen.

Természetesen az egésznapos színpadi programok is sok érdeklődőt vonzottak a helyszínre, a konferálást Boros Anna Imola tanítónő végezte. A legnagyobb érdeklődésnek kétségtelenül a helybeliek produkciói voltak, így az óvodások és kisiskolások legújabb műsorszáma, egy látványos színes esernyős, gyermekdalokra koreografált tánc volt, továbbá a  Vajasdi Margaréta Néptáncegyüttes és annak utánpótlása, a Zálogos Néptánccsoport. Utóbbi a falu alatt csordogáló patakról (és legelőről) kapta a nevét, akárcsak a felvinci Létom Néptánccsoport, amelyik szintén szépen szerepelt az eseményen. Az élő zenét a Vajasdi Margaréta zenekar biztosította, amelyik az ördöngösfüzesi népdalokat éneklő fiatal gyulafehérvári tehetséget, Palkó Emmát is kísérte. Népdalokkal kedveskedett továbbá Boros Erzsébet többszörösen díjazott csombordi népdalénekes. Vastapssal jutalmazták idén is a Toláczy József kultúrigazgató vezette Zombai Hagyományőrző Néptáncegyüttest valamint a Zombai Székely Egyesület humoros mesemondó- mozzanatát. A kedvencek közé tartozott a Hajdúnánásról, a magyarországi fürdővárosból érkezett Nánási Népdal-, Nóta- és Tánckedvelők Egyesülete, amely „Korok és dallamok” című táncdal- és operett-összeállításával ismét belopta magát a vajasdiak szívébe, és ezt mi sem bizonyítja jobban, hogy Bózsár Katalint és Sarkadi László közkedvelt nótaénekeseket már mint régi jó ismerősöket üdvözöltek sokan a helybéliek közül. A kulturális műsor keretében szavalatokra is sor került: a fentebb említett Czernák Ferenc mellett saját szerzeményeivel a vajasdi Vas János is meglepte közönségét.

A vegyes lakosságú Vajasdon a román falubelieket is megszólították, felléptek Cornelia Goția és Anamaria Motrici népdalénekesnők, a tövisi Dor Teiușan Néptánccsoport, a diódi Codrișorul Néptáncegyüttes valamint a gáldi gitáregyüttes. A falunap lampioneregetéssel és a közkedvelt szászrégeni együttes, a Titán koncertjével ért véget.

Farkas Attila főszervező, helyi RMDSZ tanácsos lapunknak elmondta: a harmadik falunap megszervezésébe már sokkal nagyobb létszámban és lendülettel kapcsolódott be az ifjúság, több napig dolgoztak kitartással, és a visszajelzésekből sikeresnek elkönyvelt rendezvénynek minden bizonnyal ez az egyik legfontosabb hozadéka.

BASA EMESE

Támogatok:

Bethlen Gábor Alapítvány

Communitas Alapítvány

XXII. Maros- és Kis-Küküllő Menti Népzene- és Néptánctábor Magyarlapádon

XXII.  Maros- és Kis-Küküllő Menti Népzene- és Néptánctábor Magyarlapádon

A falu ahol mindenki tud táncolni

Az Ethnika Kulturális Alapítvány által szervezett eseményre 2019. július 14-21 között került sor. Nagyenyed környékének  legrégebbi és legfontosabb hagyományőrző rendezvénye idén a helyi népzenei- és néptáncörökség dokumentációjára összpontosított és története során először népszerűsítette a környezetbarát népi építészetet

A magyarlapádi néptánctáborra idén is az évek óta megszokott minőségi oktatás, jó hangulat és vendégszeretet volt jellemző. Nincs is soha olyan résztvevő, aki elégedetlenül távozna, hiszen mindenki számára világos: nem sok olyan hely van Erdélyben, ahol élő népzene- és néptánckultúra létezik és „csak tiszta forrásból” sajátíthatja el a népdalokat, néptáncokat, hangszertudást.  Igyekeznek is a lapádiak minél több érdeklődőnek átadni tudásuk, megmutatni népviseletük, hiszen ez a legnagyobb büszkeségük. Egy hét alatt kétezernél többen fordultak meg a környéken, ebből majdnem kétszázan vettek részt az oktatásban, esténként a táncházban mintegy ötszázan gyűltek össze, a szombati gálán pedig alig fértek a 250 négyzetméteres óriási sátorban ( a kultúrotthont 3 éve sem sikerült még felújítani- ez még a hazai viszonyok között is felfoghatatlan).

Ugyanakkor a tábor a helybelieknek is szól, hiszen a legfiatalabb generáció itt sajátítja el az első tánclépéseket. Sipos Ferenc, az Ethnika Kulturális Alapítvány elnöke, a Pirospántlikás zenekar prímása kiemelte: Lapádon az idősebb generáció tagjai közül mindenki tud táncolni, ezért egyértelmű, hogy ezt a láncot nem szabad megszakítani és továbbra is az kell legyen a legfőbb cél, hogy a gyerekek kivétel nélkül továbbörökítsék ezt a páratlan kincset. Mivel már nem létezik kaláka, vasárnapi tánc és hasonló régi szokások, a néptánctanulást más szervezett keretek között kell megoldani és erre a tánctáborok és az évközi oktatás nyújtják a legjobb lehetőséget. Az idei táborban is több csoportban oktatták a táncot. A haladókkal Kis István és Kis Demeter Erika, a kezdőkkel Komáromi Kristóf és Kádár Kata, a gyerekekkel pedig Turzai Zsolt és Szabó Orsolya foglalkoztak, a helyszínek pedig az iskolai tantermek, a nagysátor és a szórványkollégium csűrje voltak. A kicsiknek népi gyermekjátékokat, a nagyoknak a lapádit tanították, a haladók pedig elsajátíthatták a közeli Magyarszentbenedek sajátos táncait is. A népdaloktatást Szilágyi András és Szilágyi Hajnal vállalták, akik az alapítvány által nyomtatott füzetek révén is népszerűsítették a környék gazdag népdalkincsét. A program koordinátorai a Petőfi-programos, Magyarlapádot imádó Hajdara-Herczeg Hajnalka és Hajdara Tamás voltak.

A táborozók körében egyre nagyobb érdeklődés mutatkozik a zeneoktatás iránt is, ezt az igényt a szervezőknek elismert hangszeroktatók bevonásával sikerült kielégíteniük. Vizeli Balázs budapesti egyetemi tanár koordinálta a zeneoktatást illetve hegedűoktatást biztosított, a furulya kezelésének titkait Babolka Gábor árulta el, a nagybőgő kezelését pedig Pandák Viktor ismertette. És természetesen bekapcsolódott Nyitrai Tamás is, aki rendszeresen jár Budapestről Magyarlapádra egy zeneoktatási program keretében és körülbelül 15 tanítványa van már.

A táborban több elismert muzsikus zenélt, akik kivétel nélkül hozzájárultak a rendezvény nívójához : a helyi Pirospántlikás és utánpótlása, azaz Kiss Adorján és Kónya Előd prímások és zenekaruk, a szászcsávási Csányi Sándor és zenekara, a mezőpalatkai Kodoba Florin és zenekara és nem utolsó sorban egy visszatérő magyarországi vendég, Nyitrai Tamás és zenekara.

A tanoncok javarésze a környékbeli falvakból származott, így Miriszlóról, Magyarpéterfalváról, Magyarbecéből, Magyarbagóból, Csombordról, Lőrincrévéről, Marosdécséról és Marosgombásról, de egy népes magyarországi diákcsoport is érkezett a Pest megyei Perkátáról illetve néhány visszajáró vendég Egerből és Debrecenből. Az is szokássá vált az évek során , hogy a Lapádról elszármazottak,  főleg a közeli nagyvárosokban élő értelmiségiek a tánctábor idejére időzítik pihenőszabadságuk, hogy gyerekeikkel részt vehessenek az oktatásban. Továbbá egyre több vegyes házasságból származó gyerek is érkezik ebben az időszakban a nagyszülőkhöz, így a táborban a néptáncokkal együtt a magyar nyelvet is gyakorolhatják, ami életbevágóan fontos a szórványvidéken.

Idén is megrendezték a “Hopp karéjba legények!” pontozóversenyt illetve “A lapádi hegytetőn” népdalversenyt, utóbbit épp a Várhegy festői tisztásán, a Hétág terén rendezett kiránduláson. Az idő legnagyobb részét kitevő néptáncoktatás mellett lehetőség adódott érdekes kézműves tevékenységekbe bekapcsolódni, amelyeket Szilágyi-Székely Melinda tanítónő és Székely –Bányai Andrea óvónő irányítottak nagy szakértelemmel. A helyi Biomilk- termékek sajtkóstolóján is sok volt az érdeklődő, ezt borkóstolóval kötötték egybe, ahol a csombordi Salai József és a lapádi Turzai Sándor finom borait lehetett véleményezni. Mivel Lapád és környéke híres bortermelő vidék, a szervezők évente más-más borász termését mutatják be, így nagyobb esély van mindenkinek a bemutatkozásra.  Továbbmenően, a helyi ízekre alapozó tábori étkeztetés a szórványkollégiumban zajlott; az intézmény ezúttal is bebizonyította sokirányú kihasználhatóságát, hiszen a már említett kultúrotthon felújítási munkálatainak elhúzódása miatt nem lett volna egyetlen alkalmas hely sem a faluban a nagytételi főzésre.

Nagy érdeklődés övezte a helyi református lelkipásztor, Borbándi András “A népi építészet múltja, az öko építészet jövője” című előadást, amelyben a népi tudásnak, a hagyományos népi építészetnek az új mérnöki ismeretekkel való ötvözési lehetőségeit ismertette. A lelkipásztor számtalan erdélyi, sőt saját kivitelezést hozott fel példaként, releváns néprajzi bibliográfiát sorolt fel és megemlítette az ökoházakat bemutató internetes vonatkozásokat, sőt egyszerű számításokkal bizonyította be a beruházás gazdasági előnyeit is.

Mivel a Maros- és Kis-Küküllő Mente adta mindeddig a magyar kultúrának a legtöbb Népművészet Mesterét a néptáncban, a szervezők a tavaly elhatározták, hogy minden évben ismertetnek egyet közülük . Öt személy vehette át eddig a Magyar Kormány e rangos kitüntetését: a lőrincrévi Karsai Zsigmond(1992), a magyarózdi Jakab József(2000), a szentbenedeki Vincze Árpád(2001), a nagyvesszősi Szabó Ferenc (2005) és a magyarbecei Szántó Ferenc(2016). Idén a nemrég elhunyt Szántó Ferenc ” Didri “prímás és furulyásra esett a választás, arcképe a főplakáton is megjelenik; a szervezők ezzel is elismerésüket akarták kifejezni a táborban minden évben résztvevő muzsikus emléke előtt. Életéről, muzsikájáról Vizeli Balázs értekezett, hiszen nagyon közel állt Feri bácsihoz, szinte az egész anyagát összegyűjtötte. A másfél órás emlékestre, amelyre meghívták a becei és décsei leszármazottakat is, levetítették illetve lejátszották a tőle gyűjtött archív anyagokat, majd a még élő becei zenészekkel a tőle tanult nótákat húzták el. „Ez a legjobb és legszebb módja annak, hogy tiszteletünket fejezzük ki azok előtt akiktől megtanultunk muzsikálni, ugyanakkor a fiatalokban is tudatosítsuk, hogy aki népi értékeinket, az őseinktől kapott kincset ápolja és továbbadja, azt köztiszteletnek örvend, itthon is és Budapesten is”- mondta Sipos Ferenc.

Az értékmentés és a múlt iránti tisztelet másik sokatmondó példája az 1969-es Martin György-féle gyűjtésre való emlékezés volt. A neves Erkel-díjas néptánckutató, zenefolklorista kereken 50 évvel ezelőtt járt Magyarlapádon, az ekkor rögzített filmanyagot a benne szereplők jelenlétében vetítették le, ami az idei tábor másik feledhetetlen mozzanata volt.

BASA EMESE

A rendezvény támogatói:

 Bethlen Gábor Alap

Communitas Alapítvány

MOL Románia

Hagyományok Háza

Emberi Erőforrások Minisztériuma

Csoóri Sándor Alap

INTERNETMENTES VADKEMPING HARASZTOSON

INTERNETMENTES VADKEMPING HARASZTOSON

Igazi mongol jurtában éjszakázhattak a marosújvári gyerekek

Még egyéves sincs a Marosújvár magyarságért küzdő Sóváros Egyesület, máris számos programot valósított meg: mikuláspartit, farsangi bált rendezett, társszervezője volt a nőnapi, a Március 15-i ünnepségeknek és gulyásfőző versenynek, 2019. július 13-14 között pedig egy felejthetetlen táborozást szervezett az iskolásoknak „Vadkemping vidéken” címmel, amelyen mintegy huszonöten vettek részt.

A kalanddús események színhelye a harasztosi Tatár tanya volt, egy erdő mellett fekvő kies, két mesterséges halastóval gazdagított terület, ahol ráadásul egy mesebeli, félig a hegybe épített, zsindelyfedeles kunyhó is található. A tulajdonosnak, Tatár Józsefnek illetve a Communitas Alapítványnak köszönhetően, a gyerekek ingyen táborozhattak az egészséges, szép környezetben.

 A főszervező Kiss-házaspárnak, Kingának és Sándornak, könnyen ment az „ IT mentesítés”, hiszen izgalmas programot készítettek a 10-14 éves iskolások  számára. Gondosan előkészítették a gyermekjátékokat és csapatépítő játékokat, és egy kis idő után már maguk a kicsik jöttek a javaslatokkal. A gyerekek megtanulhatták a táborozás alapvető szabályait: a tűzgyújtást, sátorverést, üstben való főzést vagy a szalonnasütés fortélyait, a két tó közelsége pedig lehetővé tette, hogy a horgászást is megkedvelhessék. A kedvenc talán a hagyományos íjászat volt, ami újabban egyre népszerűbb az újvári gyerekek körében, már vannak rangos versenyeken díjazott tagok is köztük, például a 11 éves Kiss Ajna és a 13 éves Kiss Vejke. Imádták a lovaglást is és persze Tatár József Csillag nevű lovát és a szekerezés is nagyon bejött, kétszer is „végigvágtattak” a falun népdalokat énekelve, ki is futottak rögtön a kapuba a kíváncsiskodó harasztosiak. A legnagyobb kihívást talán a jellegzetes szagú jurtában való alvás jelentette, amiről kiderült, hogy kiváló hőmérsékletet és fedezéket biztosított a változékony időjárásban. Az értékes eredeti mongol jurtát az Aranyosszéki és Alsó-Fehér Vármegyei Huszár és Honfoglaló Hagyományőrző Egyesület adta kölcsön a hétvégére, így a gyerekek kis ízelítőt kaphattak az ősmagyarok életmódjáról, amiről egyébként az esti tábortűz mellett is szó esett.

A Sóváros Egyesület gyermekbarát szemlélete és a helyi magyar közösségért való tenniakarás a harasztosi hétvégi kikapcsolódásnál nagyobb méretű projektekben is megnyilvánul, például a délutáni oktatás beindításában a szeptemberi iskolakezdéskor, amelyhez már megszerezték az anyagi források egy részét és amelyért minden magyar ember lelkesedik a Maros-parti kisvárosban.

BASA EMESE

Főtámogató: COMMUNITAS ALAPÍTVÁNY