A nevezetes Asztalos-család Magyar utcai, jellegzetes homlokzatú villáját bizonyára sokan ismerik. Dacára annak, hogy csak későn, a XX. sz. első évtizedeiben épült, tehát nem műemlék, mégis minden enyedi emlékeinek, mindennapjainak szerves részévé vált.
A magyar városképet romboló, egyforma, jellegtelen tömbházakat létrehozó szocialista korszak már elpusztította az Asztalos-házzal szemben egykor létező tanári házat, s a mellette lévő papilakot (a Bánffy-„palota” és a Kovács-ház között), melyek még hirdették a Magyar utca valóban magyar jellegét. Emléküket csak régi fotók, no meg Makkai Sándor, későbbi református püspök és író örökítette meg, hiszen a lebontott tanári ház születésének helyszíne. Édesapja, Makkai Domokos teológiai professzor lakóhelyéül szolgált. A papilak pedig Bartók György későbbi református püspök lakása volt.
Elszomorított a hír, mellyel a nagyenyedi városi tanács márciusi ülésén szembesültem, hogy az Asztalos-család Kolozsváron élő örököse, a restitúcios folyamat során visszakapott épületet eladta, vagy el szándékszik adni egy külföldi érdekeltségű vállalatnak. Le akarják bontani a jellegzetes házat, majd helyére csarnokszerű, a környékhez egyáltalán nem illő épületet akarnak felhúzni.
A főépítész, az alpolgármester, és a tanácsosok egy része hiába érveltek a bontás ellen, a polgármester, s a tanács többsége nem fogadták el a karakteres enyedi épített örökség megőrzésének imperatívuszát. Nem értik a régi Enyed üzenetét, azt, hogy annak idején a magyar polgári réteg gyúrta ezt a kisvárost a maga képére. Lehet viszont az is, hogy nagyon is pontosan felfogják döntésük romboló hatását.
Amit még nagyobb értetlenséggel fogadtunk: az anyagi természetű előnyön túlmenően, miért felel meg a jelenlegi, Kolozsváron élő örökös és tulajdonos számára, hogy az épület egyszerűen eltűnik?
Már csak azért is, mert a szóban forgó villát építtető dr. Asztalos Kálmán (1878–1935) ügyvéd fontos szerepet töltött be a XX. század eleji nagyenyedi, Fehér megyei, sőt erdélyi közéletben: a Bethlen Kollégium és a Hangya-központ jogtanácsosa, az Országos Magyar Párt központi Intézőbizottságának állandó tagja, a református egyházmegye egyik vezetője volt. Hasonló nevű, építész foglalkozású fiáról emlékezik meg a nagyenyedi református halottasház falára rögzített márványtábla, amely szerint azt díjmentesen tervezte a város magyar közössége számára.
„Nem biztonság, nem otthon, nem város az, aminek legalább fele nem szemmel látható múlt” – írta Ilyés Gyula 1942-ben. Ha az ilyen sajátos épületek eltűnnek, akkor dr. Coltor Octavian fogorvos, régi enyedi polgár véleményével teljes mértékben egyetértve, mi fogja megkülönbözteti Nagyenyedet, mondjuk Urziceni-től?
Szabadság, 2008. május 3.