ÚJRAINDULT A DR. SZÁSZ PÁL EGYESÜLET NYUGDÍJAS KLUBJA

Régi kezdeményezést keltettek életre a nagyenyediek

A mostani nyugdíjasok az 1990-es években irigykedve nézték az RMDSZ-nél összekovácsolódott idősek klubját, melynek magvát mintegy 30 állandó tag képezte. Az akkori „ifjabb nemzedék” mára saját magát tekinti a klub „jogutódjának”, ezért korát meghazutoló lendülettel elevenítették fel a hajdani kezdeményezést, a „nagymamák és nagytaták” megszólítással pedig szélesebb körű tagságot vontak be és arra is utaltak, hogy alkalom adtán az unokákkal közös programot is megvalósítanak. Ugyanakkor azt is elhatározták, hogy ezentúl minden hónap első csütörtökjén fognak összegyűlni, délután öt órától.

A május 12-én sorra kerülő hangulatos eseményen részt vettek az RMDSZ tanácsosjelöltjei, élükön Lőrincz Helga elnökkel. Benedek Gyula volt helyi RMDSZ elnök, az ötletgazda, rövid bevezetője után felelevenítette a klub egykori hangulatát, nevezetesebb eseményeit. A résztvevők barátságos hangnemben, kötetlenül beszélgettek a legkülönfélébb témákról, közben megcsodálták a székház festménygyűjteményét és felkérték az eseményen résztvevő Barta Évát, hogy saját festményeit állítsa ki , melyet szívesen elvállalt. A nosztalgiázás közben egy volt egészségügyi káder az Info Egészségest, egy tanárnő pedig a Szabadságot ajánlotta olvasásra, megrendelésre. Nagy Klára saját anyák napi verssel kedveskedett, melynek felolvasása után született meg az az ötlet, hogy évente legalább egy alkalommal,  az Áprily-estek keretében, találkozzanak az enyedi és környékbeli „műkedvelő versfaragók”, felolvasást tartsanak alkotásikból, így jobban megismerhetnők őket. A helyzet úgy hozta, hogy Kerekes Zsuzsika néni verset szavalni, Kvacskay Lajos bácsi pedig énekelni állt fel,és mindketten lenyűgözték a hallgatóságot. Utóbbi a régi enyedi színjátszó életet is felelevenítette, ezáltal megadta a közös énekléshez nótázgatáshoz való hangulatot és épp jókor, hiszen ekkor érkezett a marosújvári, Fórika Éva ny. tanárnő által vezetett kórus. A 26 éves múltra visszatekintő vegyes kar tagjai között vannak olyanok is, akik az alakulás óta folyamatosan felálltak, a csapatot pedig néhány székelykocsárdi jó hang is erősíti. A műsorukon hálaadó ének, madrigál és népdalfeldolgozás hangzott el, majd a II. Református Világtalálkozó himnuszával közös éneklésre hívták az enyedieket. A találkozó szeretetvendégséggel zárult.

BASA EMESE