Ott alakították ki a nagyenyedi Bethlen Gábor Református Kollégium tanárainak parcelláját is, amely, úgy tûnik, a magyar nyelvterületen az egyetlen érintetlen tanári sírkertként maradt fent, hiszen nem temetkeztek rá, mint például Kolozsváron a Házsongárdi temetõben. Az elmúlt két évszázad azonban erõteljesen rajta hagyta a nyomát a sírköveken, ráadásul a gaz is mindent benõtt.
A nagyenyedi Dr. Szász Pál Egyesület vezetõsége elhatározta, hogy restaurálja a sírokat, és visszaadja õket az emlékezetnek, mert aki nem tiszteli az õseit, az méltó a pusztulásra. Így Kiss Zoltán segítségével – aki a kolozsvári Házsongárdi temetõ sírjainak restaurálását is végzi – most négy sírt sikerült helyreállítani. A három egykori tanárt, akinek síremlékét megtisztították, Rácz Levente, a Dr. Szász Pál Egyesület elnöke méltatta a reformáció emléknapján rendezett ünnepségen.
Köteles Sámuel (1770–1831) 1818-ban foglalta el a kollégium bölcsészeti tanszékét. Õt tekinthetjük a magyar filozófiai szakszókincs megteremtõjének. 1830-ban megválasztották a Magyar Tudós Társaság rendes tagjává. Diákjai rajongtak érte, halála után közadakozásból emelték síremlékét, amelyen a következõ felirat áll: „Emlékezetére, hogy szívbõl tisztelték / Hálás tanítványi könnyek közt emelték”.
Vajna Antal (1804–1876) 1844-tõl az újonnan felállított pedagógiai tanszék vezetõje volt. Az 1849-es pusztulás után Incze Dániellel vállalták a kollégium újjáépítését, az oktatás teljes vertikumának visszaállítását.
Kasza Dániel (1822–1873) 1855-tõl természettudományokat oktatott, majd felügyelõi teendõket látott el. Rektorprofesszorként a kollégium gazdasági ügyeinek megszervezõje és fellendítõje volt.
A negyedik sír a tanári parcella szélén található, és mondhatni kilóg a sorból. Nem csoda, hiszen Imreh Miklósné Bodola Klára gazdasszony volt. Annál többet, mint amit a sírfelirat elárul, a helytörténészek sem tudtak róla kideríteni. Így hát a restaurálást leginkább a síremlék kultúrtörténeti értéke, valamint egyedi formája és precíz dombormûve miatti mûvészeti értéke tette indokolttá, ráadásul az állapota sürgette a javításokat.
A restaurálási munkákat a magyar állam is támogatta – amint Szilágyi Mátyás kolozsvári fõkonzul elmondta –, mert az erdélyi örökség emlékhelyeinek megõrzését az anyaországnak is segítenie kell. A különbözõ támogatásokon túlmenõen sokkal fontosabb az a tény, hogy a szórványvidék összefogott, és együttes erõvel igyekszik emlékeit ápolni, illetve az ifjabb nemzedéket is bevonni az értékmentésbe.
A temetõ rendezése nem áll meg a négy sír restaurálásánál. A munka tovább folyik. Lassan talán azoknak az evangélikus elõdöknek a sírjai is kikerülnek a vadborostyán alól, akik ott tanítottak vagy tanultak az elmúlt évszázadokban. Hiszen a hétfalusi csángó evangélikusság – ha nem akart a brassói szász Honterus-gimnáziumban tanulni – leginkább a nagyenyedi református kollégiumot választotta. De itt képezték az evangélikus lelkészeket is, amikor a második világháborúban a dél-erdélyi evangélikusokat határ zárta el a kolozsvári teológiától. A nagyenyedi református temetõ tehát része az egyetemes magyar emlékezetnek, kultúrtörténetünk egyik jelentõs állomása.
Evangélikus Élet, Veres Emese-Gyöngyvér
http://www.lutheran.hu/z/ujsagok/evelet/archivum/2009/47/091
Képek: Admin
Kép: Holányi Zoltán