Nagyenyed – Jeles kollégiumi elődeinkről az Áprily-esten

Előadás közben a szerző

A családi meghívások hagyományához híven eljött Elekes Zoltán, Elekes Károly (1844–1922) dédunokája, aki enyedi lakos, de Kolozsváron dolgozik fogtechnikusként, valamint felesége, Elekes Judit, mindketten kollégiumi véndiákok. Elekes Zoltán egyedüli Enyeden élő rokona a híres professzornak. Ott volt Dvorácsek Ágoston fizikatanár, diáktudományos körvezető, aki az osztályából egy szavaló tanítóképzős diákot is elhozott. A többség, főleg idős enyediek még emlékeztek Nemes Jánosra (1914–1972), a másik nagy kollégiumi egyéniségre, akiről szintén sok szó esett az est folyamán.

Nem véletlenül került fel Nemes János neve Elekes Károly mellé. Analógiák sora közelíti egymáshoz a két nagy kollégiumi egyéniséget, annak ellenére, hogy Elekes főként a 19. század embere volt, míg Nemes a 20. században élt és alkotott. Elekes halálának évében Nemes mindössze nyolcéves elemista volt, éppen annyi, mint amikor a kis Elekes fiút 1852-ben beíratják a pusztítás után éppen csak magához tért Bethlen-kollégiumba. Mindketten polgári-értelmiségi származásúak, és ugyanannak az iskolának koptatták a lépcsőit. Tanulmányaik befejeztével tanítóként-tanárként tértek vissza szeretett diákiskolájukba, amelyhez halálukig ragaszkodtak. Szinte teljes szabadidejüket iskolájuknak, diákjaiknak szentelték, miközben vezető funkciókat töltöttek be, és közben jeles íróemberré is váltak. Haláluk is iskolájuk évfordulós ünnepségei után (300 és 350 éves) mintegy két hónappal következett be (1922. december 12., 1972. december 7.). Emlékük ápolása mindeddig árnyékban maradt, és a 390 éves évforduló arra is szolgált, hogy megtörjük a róluk szóló tudással a hallgatás több évtizedes csendjét.

A történet éppen egy évvel ezelőtt, november végén kezdődött egy ismeretlen kézirattal Elekes Károlyról, a Bethlen-kollégium tudós-professzoráról. Nagy-Tóth Ferenc, utolsó élő bolyaista biológiatanárunk adta át. Szerzője is tanárunk volt a Bolyain: Nagy Ferenc, aki 41 éve írta. Az események sora egy emlékező előadással kezdődött 2012 áprilisában, a 390 éves évforduló jegyében. Aztán könyvtárak némán beszélő csendje, könyvtárosok segítőkészsége, volt évfolyamtársak találkozója és támogatása, szerkesztők befogadó magatartása vagy odázása és sok-sok dokumentálódás következett. A kollégium egyik osztálya Vas István fizikatanár vezetésével rendbe tette a szerény sírt, majd később a dédunoka Elekes Zoltán helyrehozta a táblát is, dédnagyapja és felesége, Matherny Erzsébet, valamint nagyobbik fiuk, ifj. Dr. Elekes Károly nevével, akik mind itt nyugszanak. A megemlékezésen Elekes Zoltán hozzászólásában dédnagyapja kollégiumi székfoglaló beszédéből idézett: „Nemes ifjúság! Semmi elő nem áll, és semmi el nem enyészik, hanem minden kezdet és minden vég egyszersmind kezdet is.” Végül a dédunoka beszédét így fejezte be: „Jó, hogy voltak Bethlen Gáborok, Elekes Károlyok, Nemes Jánosok, mindazok, akik továbbvitték a hagyományt, de annak is örülnünk kell, hogy vannak gyermekeink, akik emelt fővel járhatnak a világban, és akiket arra kérünk, hogy ápolják a gyökereiket.”

Elekes Zoltán dédapja beszédéből idézett

Nemes Jánost többen is ismerték, hiszen korban közelebb áll hozzánk, mint Elekes. Hozzászóltak volt kollégái, Király László és Józsa Miklós, akik személyes ismerősként mesélték el, hogyan fogadta őket fiatal tanár korukban Nemes János, a kollégium mindenese. Elmondta élményeit Szakács Ida, Bakó Irén, Saszet Enikő, Sándor Botond, Labanc Ferenc is.

A két jeles személyiség életművének dátumszerű részleteit minden jelenlévő kézhez kapta. Ezért felülírott előadásában elsősorban az élő emlékezetben vagy az írásokban megmaradt történeteket foglalta össze. Az elemzések sorban jelennek meg a sajtóban. Elsőként be is mutattuk a Magiszter friss, őszi számát, ahol Nagy Ferenc eredeti kéziratának javított változatát közöltük egy kis előtanulmánnyal, és ebből már másolatokat is hazavihettek az érdeklődők. A Művelődés novemberi számában Elekes múzeumőri tevékenységét elemzi, és további írások megjelenése is várható.

Az előadás iskolatörténeti bevezetővel kezdődött a 390 éves kollégiumról, amelyet egy 1977-ben megjelent Korunk-cikk alapján és egy kördiagram segítségével mutattam be. Elekes Károlyról nagyobbik fia kéziratos visszaemlékezései alapján válogattam ki a történeteket. Nemes Jánosról 92 éves özvegye tiszta emlékezettel, értékes információkkal, képekkel szolgált, és rendkívül sokat segített, hasonlóan Pópa Tibor enyedi református lelkipásztor, aki iratokat bocsátott a rendelkezésemre. Ezenkívül személyes emlékeim is vannak Nemes Jánosról (1970–1972). Az előadás technikai lebonyolításában, a fényképezésben László István informatikus értékes segítsége ezúttal is nélkülözhetetlen volt.

Érzem, hogy sokáig nem fogok tudni szabadulni „két hősöm” emlékétől, a köztük lévő analógiáktól, amelyeket felfedeztem. Epilógusként ismét ellátogattam mindkettőjük még létező nagyenyedi házához. A két helyszínen vált tudatossá bennem életük lényeges eltérése egymástól. Elekes Károly, a régi enyedi tanár Felenyed felé menet a régi Szeszgyár utcában (ma Popa Sapca 11. sz.) lakott, úgy 15–20 percnyi gyaloglásra a kollégiumtól. Azóta több ház is épült a valamikor óriási telken. A ház jelenlegi tulajdonosa, a 75 éves özv. Hari Erzsébet kedvesen fogadott. Elekes Zoltánnal, a dédunokával megnéztük a házat, aztán ott álltunk a csodálatos kertben, ahol ma is gyümölcsfákat, szőlőt és zöldséget termesztenek. Az özvegy még emlékezett a professzor úr két meggyfájára. Amint szétnéztem, el tudtam képzelni, hogy boldogan és hosszasan lehetett itt élni egy sikeres kollégiumi, alkotó tevékenység után. A régi enyedi tanár 78 évet élt, nagyrészt Trianon előtt.

Nemes János házában a Piactéren (Iuliu Maniu 15. sz.) ma Vas István kollégiumi fizikatanár lakik egy szépen felújított házban, kis telekkel, kis kerttel, amely a patakparti kiegészítéssel jött létre. A ház volt tulajdonosáról többen mondták, hogy a kollégium érdekében gyakran meg kellett hajolnia a hatóságok előtt, de ezt úgy tette, hogy a gerince mindig egyenes maradt. Ezek voltak az ő napi küzdelmei, amelyeket sok esetben mások helyett is vállalt. Nemes János mintatanító-aligazgató élt 58 évet, főleg Trianon után. Nem pihenhetett meg nyugdíjas éveiben sem.

Évadzárás lévén egy kis számvetés is elkél az Áprily-estekről. Hirtelen a gyűjteményemben több mint tíz „estet” számoltam össze ebben az évben. A jövőre esedékes tízéves jubileum előtt hadd említsük meg, hogy ennek a meghatározó kulturális eseménynek van egy kitartóan és jól dolgozó vezetője, szervező háttere és egy hűséges törzsközönsége, akik mind kovácsai voltak az idei kellemes és hasznos perceknek, óráknak.Szabadság, 2012. december 04.