II. MAROSÚJVÁRI GULYÁSFESZT

Az ifjúság kezdeményezése összefogta az egész közösséget

Gulyásfesztiválokat általában a helyi szervezetek „tapasztaltabb” tagjai, az idősebb korosztály képviselői szerveznek; nem így történt ez a Fehér megyei Marosújváron, ahol 2016 szeptember 24-én néhány lelkes fiatalnak sikerült megmozgatnia a Bánca hegy alatti kis magyar közösség egészét.

Oroszhegyi Tünde, Oroszhegyi Csongor, Mazinger Zsolt és Pap István aktív tagjai a Marosújvári Magyar Ifjak nevű egyesületnek, ők az esemény ötletgazdái és lebonyolítói. Bevallásuk szerint az ihletet a magyarlapádi falunapok adták, az ottani modellt viszont eredeti ötletekkel egészítették ki. A szokásos gulyásfőzést  állandó jelleggel működő gyereksátor és palacsintasütés kísérte, a délután folyamán pedig asztali tenisz- és beer pong versenyre, este pedig „gulyás-karaoké party –ra is sor került. A szervezők arról is gondoskodtak, hogy az udvart széppé varázsolják: a sátrak vasállványait kukoricalevelekkel takarták el, a virágok mellett hangulatos terméskosarak idézték a közeledő ősz hangulatát. A díjakat is egyedivé tették: Oroszhegyi Tünde saját kézi festésű, népies motívumokkal diszített emléktálakkal és fakanalakkal kedveskedett. A verseny első díjazottja az újvári Tanácsos üst lett (jutalmul egy liliputi kakast kapott), második díjban a lapádi Boros üst részesült (jutalma egy liliputi tyúk, melyről jelezték, hogy másnap reggel életében először tojást tojt az új tulajdonosnál), harmadikként pedig a tordai és gyéresi szakácsok alkotta Sárkányok csapata végzett.

A jó hangulatról László István(Pistu) és a közkedvelt magyarlapádi Pirospántlikás népi zenekar gondoskodott. A régi református iskola udvara nem csak az újvári, hanem a távolabbról érkező vendégek jókedvétől volt hangos, hiszen Kolozsvárról, Tordáról, Aranyosgyéresről, Nagyenyedről, Székelykocsárdról, Magyarlapádról és Felvincről is érkeztek résztvevők.

A rendezvényszervezés nem teljesen újkeletű dolog az újvári magyarság körében: az 1900-as évek végén és a 2000-es évek elején az itteni farsangi bálok szép számban csalogatták ide a környék magyarjait. Épp ebből kifolyólag fogadta mindenki lelkesedéssel a gulyásfesztivál ötletét, örömmel nyugtázva, hogy az ifjak is fogékonyak a közösségépítésre, hagyományápolásra, a sok pozitív visszajelzés pedig lendületet, biztatást jelent számukra a folytatáshoz.

BASA EMESE

A rendezvényen készült fotók megtekinthetők itt.