IDŐSÖK TEADÉLUTÁNJA MAROSÚJVÁRON

Régóta nem gyűltek össze a marosújvári szépkorúak olyan szép számban, mint 2018. november 9-én délután, amikor a helyi RMDSZ újonnan megválasztott elnöke, Kiss Kinga rendezett számukra teadélutánt a régi magyar iskolában.

A kezdeményezés azért olyan fontos, mert az újvári magyar közösség apadóban van ugyan, de maradtak még elegen ahhoz, hogy önálló programokat valósítsanak meg és összefogással próbáljanak megtenni mindent az identitásuk és anyanyelvük megőrzéséért.  Az egymásra való odafigyelés jegyében született meg az ötlet, hogy az időseket szólítsák meg, hiszen a borongós őszi időszakban a szokásosnál is nehezebb elviselni a betegséget és a magányt – mondta lapunknak Kiss Kinga főszervező.

A meghívásnak több, mint negyvenen tettek eleget, ami örömmel és megelégedéssel töltötte el a szervezőket, hiszen a vártnál többen jelentkeztek, ahol pedig sokan gyűlnek össze, ott a hangulat is jobb. Bartha Sándor református lelkipásztor megható szavakkal üdvözölte a szépkorúakat, a társadalomban betöltött fontos szerepüket hangsúlyozva.

Több önkéntes háziasszony tésztát sütött az alkalomra, a tea és egyéb fogyasztanivaló mellett néhány hasznos tevékenység is napirendre került. Mazinger Éva az általa képviselt biztosítótársaság nyújtotta lehetőségeket mutatta be, Kalló Éva és Mureșan Adél pedig vérnyomást és vércukor-szintet mértek. Szőcs Levente szolgáltatta a kellemes zenét, táncra is perdült szinte mindenki. Távozáskor a szervezők egy kis ajándékkal kedveskedtek mindenkinek.

A résztvevők kivétel nélkül nagyon jól érezték magukat, nagyra értékelték, hogy végre valaki rájuk is gondolt, és azt javasolták, hogy ezentúl havonta, klubszerűen, találkozzanak egy kis jó beszélgetésre, teázásra, römi- vagy kártyapartira.

Basa Emese