Idén a Fehér megyei RMDSZ a hagyományos Szent István- napi találkozót a hagyományokban gazdak Magyarpéterfalván szervezte meg.
Az ünnepségen ezúttal is Fehér megye több magyarlakta települése képviseltette magát, így a 17 órától kezdődő istentiszteletre szép számban összesereglettek a hívek és zsúfolásig megtelt a templom.
Az ökumenikus istentiszteleten igét hirdetett Makkai Dénes, a házigazda református gyülekezet lelkipásztora, Antal Zoltán tűri római katolikus plébános és Veres Ferenc László bethlenszentmiklósi unitárius lelkipásztor. A templomból az ünneplők díszmenettel átvonultak a kultúrotthonba.
A huszonegy éve folyamatosan megszervezett ünnepségen jelen volt és köszöntőbeszédet mondott Kőrösi Viktor Dávid, Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusának vezető konzulja és Benedek Zakariás parlamenti képviselő. A Fehér megyei RMDSZ-t Lőrincz Helga, Nagyenyed alpolgármestere képviselte, aki kihangsúlyozta: „Szent István ünnepe a legmegfelelőbb alkalom arra, hogy álljunk meg egy pillanatra, gondoljuk végig közös dolgainkat és úgy cselekedjünk mindannyian, hogy a következő évezredben is magyar és keresztény emberek éljenek Erdélyben”.
Holányi Julianna festőművész tusrajzkiállítását Lőrincz Konrád felenyedi református lelkipásztor mutatta be. A nagyenyedi születésű, jelenleg Magyarországon élő képzőművész az alkotója annak a Fehér megyei mélyszórvány-templomokat ábrázoló gyűjteménynek, amelyet évente bemutatnak az augusztus 20-ai vándorünnepségen. A 2003-ban elkezdett sorozatot idén a magyarpéterfalvi református templom tusrajza gyarapította, emelet nyomtatott füzetek népszerűsítették a gondos művészi igénnyel létrehozott alkotásokat. Az ünnepség részeként a magyarpéterfalvi Hanga Néptánccsoport és a bethlenszentmiklósi Csillagszeműek Néptánccsoport örvendeztették meg színvonalas produkcióikkal a közönséget.
Az ünnepség zárómozzanata a Fehér megyei RMDSZ Szent István-napi vándorzászló átadása volt, amelyet a Búzásbocsárd képviselete vett át.
Az ünnepség utolsó része a szeretetvendégség volt, amelynek szimbolikus momentuma volt annak a kenyérnek a felszolgálása, ami abból a búzából készült, amit a megye magyar gazdái gyűjtöttek össze a Magyarok Kenyere program keretében.