Erőteljes kampánykörúton a vezetők


 

Markó Béla szövetségi elnök beszédében kiemelte: az elmúlt csaknem húsz esztendőt nem lehet csak a magyar viszállyal jellemezni. A gondolkodásunk sokkal egységesebb volt, mint más régiókban, kulcskérdésekben nem beszélhetünk kétféleképpen: az összefogással az erdélyi magyarság ismét példát mutatott, és ezt a közösség kényszerítette ki, többek között a Fehér megyei jelzések is. Jelenleg három értelmezés fontos: a brüsszeli képviselet, ahol egyre több döntés születik, az összefogás kérdése, aminek tartósan működnie kell, valamint a szavazással erőt kell felmutatnunk a román politikai vezetés felé. Ezt az üzenetet kell továbbvinni – összegezte Markó Béla.
Winkler Gyula tartalmas Fehér megyei kampánynapról beszélt, a regionális politikáról és annak útjairól, valamint az Európai Unió tizenegy tagállamában létező autonómia formákról.
A hallgatóság képviselői által felvetett problémák jórészt helybéliek voltak. Pl. a Bethlen Gábor Kollégium felújítása, a bürokratikus akadályok, a torockói út, amit még nem kezdtek el, a brüsszeli magyar liberális képviselő esete. A mindössze másfél órás fórum tanulságát Rácz Levente foglalta össze: meggyőződése szerint a magyar összefogásnak távlatai is vannak. Vigyék tovább ennek a magyar összefogásnak az üzenetét és erősítsék meg szavazataikkal – kérte hallgatóságát a megyei elnök.

Cikk: Szabadság, 2009. május 20.
Képek: adminisztrátor