Egy erdélyi román ügyvéd, Avram Iancu vezetésével 1848 októberében kisebb megfélemlítő hadjárat indult az Erdélyi-szigethegység környékén található magyar települések ellen. Az egyik legvéresebb román akció a zalatnai mészárlás volt, ahol 700 fegyvertelen magyart mészároltak le 1848. október 24-én. A férfiak a magyar szabadságharc seregében szolgáltak, így nem harc volt ez, hanem közönséges, aljas mészárlás.
A vérengzések 1849 tavaszáig folytatódtak, a gyilkosságokat rendkívül kegyetlenül hajtották végre: nem volt ritkaság a végtagok lefűrészelése, elevenen megégetés, földbe ásás, eke elé fogás, megvakítás, karóba húzás, nők, lányok megerőszakolása és halálra kínzása.
Bem erdélyi hadjáratát követően, miután sikerült 1849 márciusára a császáriak csapatait Erdélyből kiűzni, a magyar hadvezetés viszonylag kis létszámú haderő átcsoportosításával a románok vérengzéseinek gátat tudott szabni. Egy ilyen hadjárat során esett el Vasvári Pál, a márciusi ifjak egyik vezetője is.
A vérengzések egyik különösen borzalmas csúcspontja az 1849. január 8-i nagyenyedi népirtás volt.
A várost az Axente Sever és Prodan Simion muzsnaházi pópák vezette román felkelők támadták meg. Az ortodox karácsony másnapján, éjszaka elszabadult a pokol. 800-1000 védtelen embert mészároltak le helyben, nem kímélve csecsemőt, nőt, aggastyánt sem. Közel ugyanennyien, akik mezítláb a környező hegyekbe menekültek, megfagytak a huszonnégy fokos dermesztő hidegben. A vártemplomban talán kitarthattak volna, de nem számítottak a veszélyre.
A Kollégium évszázados szellemi értékei a sárban végezték, a haramiák által többre becsült holmik kocsiszámra a támadókat gazdagították. A halottak egy részét a vársáncba, másik felét az addig mészoltónak használt, a vár sáncai melletti gödörbe temették, ahol, bokroktól takarva, csak a dátumra és az áldozatok számára emlékeztető tábla áll. A borzalmas halálnemek kiagyalóinak nem büntetés járt, hanem Erdély-szerte szobrok és utcanevek hirdetik “dicső tetteiket”. (Így attól sem riadtak vissza a gyilkosok szellemi örökösei, hogy Gyulán a népirtásokat politikailag megalapozó és hallgatólagosan jóváhagyó hazaáruló Andrei Saguna püspöknek szobrot akarjanak állíttatni: http://img.kuruc.info/r/2/29676/)
Következzen egy lista az 1848-49-ben a román felkelők által erdélyi magyar falvakban elkövetett vérengzésekről:
Dátum / Település / Magyar áldozatok száma
1848. október 12. / Kisenyed (Sangatin) / 140
1848. október / Magyarigen (Ighiu) / 176 család
1848. október / Asszonynépe (Asinip) / ?
1848. október / Boklya (Bochia) /30
1848. október / Borosbocsárd (Bucerdea Vinoasa) / 73
1848. október / Bugyfalva (Budesti) / ?
1848. október / Csáklya (Cetea) / ?
1848. október / Forrószeg (Forosig) / ?
1848. október / Mikeszásza (Micasasa) / ? szinte mind
1848. október / Zám (Zam) / ?
1848. október 20. (?) / Balázsfalva (Blaj) térsége / 400
1848. október / Alvinc (Vintu de Jos) / 2 békeküldött
1848. október / Sárd (Sard) környéke / 300
1848. október / Algyógy (Geoagiu) /85
1848. október 24. / Ompolygyepüi (Presaca Ampoiului) vasúti megállóhely / 700 zalatnai magyar
1848. november 13. / Felvinc (Unirea) / 200
1849. január 8. / Nagyenyed (Aiud) / 800
1849. január 18. / Marosnagylak (Noslac), Hari (Heria), Marosdécse (Decea), Inakfalva (Inoc), Felvinc (Unirea) / (100?)
1849. január / Marosújvár (Ocna Mures) / 90
1848. december 14. / Kővárhosszúfalu (Satulung), Bácsfalva (Bacea), Türkös (?), Alsócsernáton (Cernat), Tatrang (Tarlungeni), Zajzon (Zizin), Pürkerec (Purcareni) / ? Gerendkeresztúr (Grindeni) / 200
1848. október 28. / Borosbenedek (Benic) / a teljes falu
1848. október / Székelykocsárd (Lunca Muresului) / 60
1848. / Gyulafehérvár (Alba Iulia) / ?
1848. október / Naszód (Nasaud) / ?
1848. október / Borbánd (Barabanţ) / ?
1848. október 25. / Kőrösbánya (Baia de Cris) és Cebe (Tebea) között / a teljes Brády-család
1848. október / Radnót (Iernut) környéke / majdnem teljes falvak lakossága
1849. május / Abrudbánya (Abrud) / 1000
1849. május / Bucsesd (Buces) / 200
A népirtással megváltozott Dél-Erdély etnikai képe, előkészítve egyben a trianoni országrablást is. A román történetírás mai napig nemzeti hősként tekint Avram Iancura és Axente Severre, itthon pedig, ha tudunk is ezekről a borzalmakról, valahogy könnyen átsiklunk rajtuk, pedig „aki elfelejti a múltat, az arra ítéltetik, hogy újra átélje azt.”