Elkészült a Székelyvár kicsinyített mása

A SZERZŐ FELVÉTELE– Az alkotó átadja a zászlót a falu legidősebb emberének

Ha az idelátogató turista feltekint a Székelykőre, hármas csúcsú magaslatot lát. A Várcsúcson épült a Székelyvár, amelynek ma már romjai sem láthatók. A Vár ősi eredete a régmúlt homályába vész. Orbán Balázsnak a Székelyföld leírása című munkájában olvashatunk a Várról és a Székelykőről. Ő örökítette meg ezt a várat, az utolsó fallal, amely még állt, rajzzal és dagerrotípiás fényképezéssel. Utána hamarosan le is tört, és maradványai legördültek a Nagy árok felé. Orbán Balázstól idézünk: „Torockó vára létéről első okmányi tudomásunk 1249-ig hat fel… Ez adománylevélből kitűnik az, hogy Toroczkó várát ide, a havas ormára András mester, a Torockóiak azon hős előde építette: ki az, hogy az oly tekintélyes vár volt, melynek építése és megvédéseért két tekintélyes jószágot nyert András mester, kitűnik az is, hogy azt a mongolok ellen fegyveresek sokaságával – mialatt kétségtelenül a székelyek értődnek – megvédte… Aranyosszék adománylevelében a székelyek e győzelme még nyomatékosabban ki van emelve, hol előadatik, hogy a kézdi székelyek a szorongatott Toroczkó várának segítségére sietve, nemcsak felmenték, hanem a szétszórt mongolok kezei közt levő foglyokat is kiszabadíták…”
A tatárok felett aratott nagy győzelem után a székelyek telephelyül kijelölt területén lévő helységek között Torockó várát is említik, mint olyan várat, amelyet a székelyek a tartománybeliekkel közösen bírnak. Ezután többször újjáépítették, megerősítették, és mindannyiszor menedékhelyet biztosított a nehéz időkben, akár több ezer embernek is, tehát nemcsak a torockóiaknak. A nagy csata idején, 1284-ben a várban ott volt Thorockay Illés erdélyi alvajda is fiaival, unokáival és rokonaival. A tatároktól, akik a nagy invázió után már visszavonulóban voltak, elvették a zsákmányt, és szinte az utolsó emberig lekaszabolták őket.
A vár védelméhez nagy előnyt nyújtott a forrásvizek és a rejtett ösvények jelenléte, amelyeken keresztül éjnek idején biztosítani lehetett az utánpótlást. A vár maga úgy épült, hogy egy emeletnyi magasságban nem volt rajta bejárat, csak létrával lehetet bejutni, amelyet aztán behúztak. Békeidőben a Zömtoronynál nyilván a szekereknek kellett legyen bejárata. A közeli Csegezi vár (Csegezi lyuk vagy Csepegő vár) és a Kőlyuk hasonló védőszerepet töltött be a környék lakói számára a vészes időkben.
A Forrás
2006-ban Molnár Zsolt a torockói Forrás borozóban találkozott Balogh Szabolcs tulajdonossal, Torockó szakavatott ismerőjével, több, a faluról szóló könyv szerzőjével. Ebben az italozóban sok érdekes beszélgetés zajlott már Torockó múltjáról. Zsolt arra az elhatározásra jutott, hogy készít egy makettet a már nem létező várról, az Orbán Balázs által részletesen leírtak alapján. A gondolat tetteket szült, és végül elkészült egy várzászló és két makett. Mindezt megelőzte a helyszínelés, ahol hozzávetőleg megállapították a vár helyét és méreteit. Közben tatár nyílhegyek és cserépedények is előkerültek a vár telephelyéről. Zsolt folyamatosan informálta Szabolcsot a munka állásáról, végül hosszú, mintegy négyévi munka után (benne van a gondolat megszületése, a tervezés, a helyszínelések stb.) készült el gipszből a vár, amit Molnár Zsolt átadott a torockóiaknak.
Ferencz Gábor unitárius lelkész ünnepi istentisztelete után Molnár Zsolt kért szót. Kifejtette: célja a makett elkészítésével az volt, hogy tovább erősítse a falu történelmi múltját. A Székelyvár, véleménye szerint, Torockó egyik meghatározó szakrális területén feküdt, amely védelmi szempontból sem volt elhanyagolható. András mester nem tett egyebet a tatárok feletti győzelem után, mint megkezdte a vár bővítését és újjáépítését. A vár csatározások idején kész volt befogadni szinte egész Aranyosszék népét, akik faházakban és sátrakban vészelték át a nehéz időket. Békeidőkben csak helyőrséggel rendelkezett. – Amióta Torockót megismertem, hatalmába kerített a gondolat, hogy létrehozzuk újra, hacsak kicsinyített másában, is ezt a csodálatos várat – mondta Molnár Zsolt.
Balogh Szabolcs társkezdeményezőként hangsúlyozta, hogy fontos korabeli hagyományt élesztünk újra. Az ütközet után alakult ki az a szokás, hogy áldozócsütörtökön a torockóiak lovagi tornát tartottak, felvonultak a Székelykő csúcsaihoz, és a hajnalt várva meggyújtották a „csóvákat.” Ezt a hagyományt próbálják követni.
Miután a zászlót is kibontották, az ünnepség befejezéseképpen két torockói lány népművészeti tárgyakat ajándékozott Molnár Zsoltnak, hálából a munkáért. A zászlón a következő felirat olvasható: „A Székelyvár vitéz hősei, kiknek utódai a mai torockóiak, örök dicsőséget állítanak Kengürthnek”. A szép élmény után kivonuló torockóiak és vendégek egy nagy kosárból igazi somodi kalácsot fogyasztottak.
A nagyobbik vármakett hamarosan a Polgármesteri Hivatal kirakatába kerül, hogy mindenki megnézhesse, a kisebbik, a Zömtorony a Népművészeti Múzeumban kap helyet.
Majális a vadkörtefánál.
Az ünneplést követően csaknem félszáz torockói vállalkozott arra, hogy felmásszon, vagy felvigyék autóval a Székelykő oldalába, a Nagy Árok menti vadkörtefához. A Székelykő és a falu közötti nagy térben hamarosan felhangzott Ferencz Sándor karmester vezetésével a torockói fúvószenekar nagyszerű, ezúttal messzi tájakra hallatszó muzsikája. Flekkenezés és szalonnasütés közben tovább folyt a lazább beszélgetés, majd egy idő után a Székelykőn egy előre elkészített sziklavájatba elhelyeztek egy csóvát (egy zöldágat), amelyet ezúttal nem gyújtottak meg. Botár Attila torockói, ősei révén tősgyökeres székely származású polgár elmondta, hogy házának fém ablakkeretébe ma is ott vannak beépítve a nyílhegyek. Az ünnepségnek és az elkészült maketteknek, a csóvázásnak Balogh Szabolcs szavai szerint jelzésértéke van, hogy Aranyosszék népe Torockótól Felvincig újra találkozhasson. Az egymásratalálásban éppen a múlt ismerete segítheti az erre vágyókat. Felröppent az a gondolat is, hogy kedvezőbb időkben egy bizonyos magasságig fel lehetne újra építeni régi helyén a várat. Elindult tehát útjára egy újabb teremtő gondolat.
 A hagyományfelújító ünnep kivitelezésében részt vállaltak a Kriza János Kultúregyesület, az Önkéntes Tűzoltóegyesület, Tulit Levente vezetésével, a Polgármesteri Hivatal és az Unitárius Egyház képviselői. Tanúi lehettünk tehát egy nagyszerű múltidéző civil összefogásnak.

Szabadság,