„Egymásba építő dolgokra támaszkodni”. Interjú Szőcs Ildikóval, a Bethlen Gábor Kollégium igazgatójával

„Egymásba építő dolgokra támaszkodni”

Interjú Szőcs Ildikóval, a Bethlen Gábor Kollégium igazgatójával

Mint arról már hírt adtunk, a kétévente megrendezésre kerülő  Erdélyi Ifjúsági Keresztyén Egyesület táborára idén augusztus 14-18. között került sor a nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégiumban. Az esemény kiváló alkalom volt arra, hogy interjút készítsünk a nagyhírű alma mater vezetőjével, aki egy minden tekintetben sikeres tanévet tudhat maga mögött.

– Idén júniusban, a  Magyar Művészetért Díjrendszer 40. Gáláján Ön egy nagy elismerésben, a Zrínyi Ilona-díjban részesült. Mit kell tudnunk erről a díjról? 

A Zrínyi Ilona-díjat 2014-től – legalább 20 éven keresztül – kétévente egyszer adományozzák azoknak a nagyszerű magyar hölgyeknek, valamint a Zrínyi Ilona nevét viselő, vagy e név jelentéséhez hű közösségeknek, akik, amelyek jelen korunkban mutatnak kimagasló példát a feleség hűségéből és az asszonyi nagyságból, a szabadságáért vérével harcoló Magyarország szolgálatából, a haza szeretetéből, a nemzet erényeinek megbecsüléséből és gyarapításából, a gyermekei iránti feltétlen gondoskodásból. Mert Zrínyi Ilona éppen ebben volt a magyar történelem példa nélküli nagysága: hűséges anya és feleség, bátor harcos, félelmet nem ismerő vitéz asszony, Európa legbátrabb nője Munkács védelmekor, száműzetésében is megtörhetetlenül hű lánya hazájának. Élete, ereje, hűsége példa minden korban. A díj úgy kapcsolódik ehhez az iskolához, hogy Gubcsi Lajos, aki ezt a díjat létrehozta, évekkel ezelőtt, 2009-ben Árpád-díjban részesítette a kollégiumot, emlékezve arra, hogy itt tulajdonképpen kiírtották ezt a vidéket. Tehát a kapcsolatunk ott kezdődött, és sokat beszélgettünk arról, milyen konstrukciót lehet kitalálni az iskola felújítására.

– Iskolafelújítás, ami önmagában egy külön jogi kalandtörténet…

– Ki kellett találni, mi legyen a református egyház tulajdonába visszakerült épülettel, ami önkormányzati fenntartású intézmény. Egy adott pillanatban ki akartak lakoltatni, a minisztérium szólította fel erre a városvezetést. Ezt nem akarta felvállalni az akkori polgármester, Horațiu Josan, aki nyitott volt a párbeszédre, akárcsak az akkori püspök, Ft. Papp Géza és nem utolsó sorban Ft. Kató Béla úr, aki akkor püspökhelyettes volt és akinek segítségével végül – már református püspökünkként – felavathattuk az épületet. Segítségünkre siettek ugyanakkor néhai Kötő József államtitkár és Matekovits Mihály vezérigazgató, akik a minisztériumban dolgoztak, és egy olyan haszonkölcsön szerződést javasoltak, amit akkoriban Arad kezdeményezett a katolikus egyházzal. A szerződés egy-egy példányát a püspökségen és a polgármesteri hivatalban hagytam, és amikor megérett az idő, leültünk megbeszélni a dolgokat. Kiderült, hogy van járható út: az egyház odaadja egy bizonyos időre az épületet az önkormányzatnak, amely nem fog havi bért fizetni, mert arra képtelen, hanem pályázni fog a felújításra. Az már a gondviselésnek köszönhető, hogy mire aláírtuk a szerződést, megtörtént az uniós csatlakozás és meghirdették az első regionális operatív programot és be lehetett nyújtani a pályázatot. És ezután jött a munka, úgy, hogy közben családanya és feleség is vagyok. Hozzáteszem, hogy ezekről a történésekről Gubcsi Lajos is tudott…és a következő díj, ami Erdélyhez kapcsolódott, az az Ex Libris-díj volt, amit épp Papp Géza püspök úr kapott meg akkor a Magyar Tudományos Akadémiától.

A Zrínyi Ilona-díjat – gondolom- nem véletlenül 2018-ban kapta meg az igazgató asszony?

– Ez a díj egy nagyon érdekes időpontban érkezett: egyrészt nem sokkal a felújított épület átadását követően, ugyanakkor pár héttel a fiam érettségije és a nyolcadikos lányom kisérettségije előtt. Azóta sikerrel vették mindketten a komoly megmérettetéseket, a lányom bejutott a tanító- óvóképzőbe, a fiam pedig a vegyészmérnöki szakra. Valaki megjegyezte, hogy sem a vegyészi, sem a pedagógusi pályámat nem csináltam rosszul, ha mindkét gyermekem ezt az irányvonalat követi. Tulajdonképpen azért olyan kedves nekem ez a díj, mert – amint az a kiírásban is szerepel -, olyan hölgynek adják, aki a családért és a közéletért is tesz valamit. És ők úgy látták, hogy ez bennem ötvöződött egy kicsit. Amikor az igazgatói feladatot elvállaltam, a lányom még csak 4 éves volt. Én 1991-ben kerültem Enyedre és 1997-2000 között igazgatóhelyettes voltam. Ebbe a periódusba tehető a családalapítás: 1998-ban házasodtunk össze, tehát idén van a 20. házassági évfordulónk is, ezért is jelzésértékű ez a díj. Egyébként pár héttel ezelőtt töltöttem be 50. életévem.  2000- ben született meg a fiúnk, Tamás, akkor visszajöttem tanítani egy rövid időre. 2003-ban született meg a lányunk, Noémi, 2004 őszén visszajöttem aligazgatónak, 2005 januárjáig, amikor átvettem az igazgatóságot és azóta folyamatosan én töltöm be ezt a feladatot. Azt sajnálom csak, hogy keveset tanítok, mert nagyon szívesen vagyok a gyerekek között.

– Ön a Bethlen-kollégium első igazgatónője, ráadásul a környékünkön ritkaságszámba menő hosszú mandátummal.

– Ebben a 2005-től kezdődő periódusban 3 igazgatói versenyvizsga van benne, mert minden alkalommal, amikor a minisztérium úgy gondolta, hogy megpályáztatja az igazgatókat, elmentem vizsgázni. Elég nagy kihívás volt egyébként, mert a legeslegelején voltak szkeptikus hangok is, hogy mit tud kezdeni egy nő egy ekkora épülettel? Én amikor ezt elvállaltam, vízválasztónál voltam, nagyon kicsi gyerekekkel, de a családom maximálisan támogatott és ma is mellettem van, mert az kétségtelen, hogy enélkül nem tudnám csinálni. Amúgy, ha én egy feladatot látok, vagy úgy, rám bízzák, vagy én találom meg a feladatot, mindaddig megpróbálok dolgozni, amíg meg nem valósítom. A visszaszolgáltatásnál is azt láttam, hogy szép lassan az összedőlésnek leszünk a tanúi, olyan leromlott állapotban volt az iskola, a tornaterem is használhatatlan volt. Ezzel párhuzamosan a másik nagy kihívás az egyre csökkenő gyereklétszám volt. Mert az kétségtelen, hogy itt van ez a gyönyörű nagy épület és ha nincs benne gyerek és nincs minőségi oktatás, akkor hiábavaló minden. Ezért 2000-ben elvállaltam a Bethlen Gábor Alapítvány elnökségét is és pályázatok révén egyrészt a körülményeken való javításon, másrészt a humán erőforrás fejlesztésén dolgoztunk és dolgozunk. A jó tanulóknak ösztöndíjakat biztosítunk,de további feltétel az is, hogy vegyenek részt a közösségi munkában és a magyarságerősítő tevékenységeken. Persze ehhez az is szükséges, hogy a kollégáim mindezeket teljesen önzetlenül, munkaidejükön túl valósítsák meg.

– Milyen fontosabb tanórán kívüli tevékenységek vannak a kollégiumban?

– Önképzőkör, reneszánsz táncegyüttes, néptánccsoport, cserkészet, különböző sport- és szakkörök léteznek, a gyerekek sok mindenben kipróbálhatják képességeiket. Van egy nagy csapat, aki az ösztöndíjakkal foglalkozik, ők meg azt ellenőrzik, hogy a gyerekek valóban részt vesznek-e a tevékenységeken. Így követni tudjuk a gyerekeket, akik megtanulják, hogy a támogatásért cserébe valamit adniuk is kell a közösségnek. Elég gyakran szoktam hangsúlyozni azt is, hogy hátha elültetődik bennük, hogy az elkövetkezendőkben ők, mint a valamikori támogatott enyedi diákok, ha olyan helyzetbe kerülnek, akkor ők is támogassák az intézményt. Az ösztöndíjak közül kiemelkedik az ún. keresztszülő –program, ami egy kicsikét lelkileg is támogatja a diákot, mert kapcsolatba hozzuk a támogatottat a támogatóval, és nagyon sok szép történet születik belőle. Épp a díjátadáskor találkoztam az egyik keresztszülőnkkel, Stefanovszky Andrással, aki úgy fogalmazott, hogy az ő saját családja bővül most már folyamatosan , már a hatodik örökbefogadottnál tart, akiknek még az egyetemi éveit is finanszírozza. Általában a keresztszülők követik a gyerekek lépéseit, például az egyik székelyföldi diák épp ennek köszönhetően vette sikeresen az érettségi akadályt. Én úgy gondolom, nem elegendő csak a falakat javítani, hanem nagyon sokat kell ahhoz dolgozni, hogy benne sikeres és boldog emberek legyenek, legyenek azok diákok vagy felnőttek. De nem mindenkinek a magas akadémiai körökben kell azokat keresnie. Ezért indítottuk be a szakoktatást, hogy mindenki valamilyen téren kiteljesedjen. Mivel szórványban létezünk, minden fajta képzést fel kell vállalnunk, hogy ne veszítsünk el egyetlen gyereket se. Ha magyar környezetben szocializálódik, akkor reméljük, hogy megmaradunk és a következő generáció, akik az ő gyerekeik lesznek, is ebbe az iskolába iratkoznak.

– Milyen a kapcsolat a környező szórványkollégiumokkal?

– Nemrégiben beszélgetésünk volt a pedagógusokkal, a kisebbségi tanfelügyelő asszonnyal illetve a püspök úrral is arról, hogyan találjuk meg azokat a faktorokat, akik partnerek lehetnek a gyereklétszám, a magyar iskolába való iratkozás kérdésében. Mi önmagunkban kevesek vagyunk ehhez, ide kellenek a gyerekek és a szülők is, és ebben a kérdésben feltétlenül hozzá kell szólnia a politikumnak és az olyan helyi képviselőknek, akikkel az emberek tartják a kapcsolatot. És természetesen megfelelő, életképes projekteket kell létrehozni: látnunk kell, mi az, ami támogatható és ne aprózzuk fel a célokat. Ott van a jól bevált magyarlapádi példa és egy ilyen lehetne Székelykocsárd is. A Bethlen-kollégiumnak nem célja, hogy mindenkit idecsődítsen, az a jó, amíg meg lehet tartani otthon a gyerekeket… de nem bármi áron! Ha valahol valami a minőség rovására megy, csak azért, hogy magyarul oktassunk – ezt nem szabad csinálni! Van arra is példa, hogy összevont osztályokkal is lehet nagyon jó eredményeket elérni.Most már közbeszéd szintjére emelkedett, hol lehet és hol kell segíteni. Nem kell siránkozni, partnerek mindig kerülnek és bevált, követésre méltó  gyakorlatokat is lehet szép számmal találni.

– Úgy tudom, nagyon jó képességvizsga- és érettségi eredmények születtek az idén.

–  A kilencedik osztályba való felvételin túljelentkezés volt, így könnyen megvalósult a három előirányzott osztály: a reál, a képző és a szakképző osztályok. A nyári érettségi sikeraránya megközelíti a 80 %-ot, ami a megyei és az országos átlag fölött van, de az előző évekhez képest is jobb eredmény.

– A felújítást követően egymást érték a legrangosabb rendezvények: protestáns vallás- és magyar nyelv országos olimpiászok, az országos TUDEK tudományos diákkonferencia, most pedig az IKE tábor. És mindeniknek nagyszerű volt a szervezése és a hangulata.

– Megkapó volt számomra a megnyitó istentisztelet alapgondolata: merjünk belelátni egymásba építő dolgokat, és merjünk támaszkodni a láthatatlanokra! Ezekkel a sorokkal akár saját kollégiumi munkánkat is jellemezhetném. Amikor felkértek a szervezők, hogy vállaljuk el az ezer főt is meghaladó tábor befogadását, voltak némi kétségeim, de most kiderült: helyes döntés volt, mert mindenki elfér az épületben és minden lehetőség adott a gazdag és igényes program lebonyolításához. Ehhez az is hozzájárult, hogy a városvezetés első pillanattól kezdve logisztikailag segítette a rendezvényt. Az ünnepélyes megnyitón – amelyet megtisztelt jelenlétével és fennkölt gondolataival Ft. Kató Béla püspök, a városvezetés részéről pedig Lőrincz Helga alpolgármester -, ismét jó volt megtapasztalni, mennyire fontos, ha a tenni tudó faktorok együttműködnek. Ez a keresztény fesztivál a nyári vakációban is benépesítette az iskolát. Sok önkéntes is részt vesz a szervezésben, nem csak az IKÉ- hez tartozók, hanem az enyedi kollégiumnak a diákjai is, illetve a cserkészcsapatunk felel a rendezvény biztonságáért. Jó látni, amint a fiatalok örülnek egymásnak, elmélyülten elbeszélgetnek, ismerkednek, figyelmesen végighallgatják az előadásokat és persze buliznak is, így a szünidőben is tartalmas kikapcsolódást nyújthatunk a fiataloknak.

– Köszönöm a beszélgetést!

BASA EMESE

 

 Fotó: Frigyesy Ágnes