Farsangi nótaest

2017 február 10-én a környék néhány népi zenekarának vidám muzsikájától volt hangos a Dr. Szász Pál Egyesület Malom utcai székháza. A rendezvény a Kultúrházak éjjel-nappal elnevezésű, Magyarországon reneszánszát élő programsorozatba kapcsolódott, melynek az idei témája Mindennapi hagyományaink címet viselte. Ehhez igazodva, Kerekes Hajnal irodavezető a Fehér megyei borászok illetve négy környékbeli népi zenekar meghívásával vonzotta a közönséget az enyedi magyarság kulturális centrumába, a  Dr. Szász Pál  Magyar Közösségi Házba. Lőrincz Helga, Nagyenyed alpolgármestere, köszöntő beszédében a környék hagyományainak jellegzetességeire, azok életben tartásának fontosságára hívta fel a figyelmet.

A fellépő zenekarok sorát az enyedi Ficfa Zenekar nyitotta meg, vajdaszentiványi dallamokkal. A gimnáziumi tanulók alkotta zenészcsapat Kolozsvárra jár  hangszeroktatásra, a közelmúltban pedig Kónya Tibor iskolalelkésszel egészült ki.  Repertoárjuk elsősorban a Bethlen-kollégium néptáncegyüttese által igényelt tánczenét , azaz főként a belső-erdélyi népi hangzásvilágot tartalmazza, kiemelten a mezőségi, a kalotaszegi, a széki és a torockói táncrendhez való dallamokat. A vajasdi Margaréta közkedvelt darabokból álló összeállítása a közönséget is bekapcsolta az éneklésbe. A zenekar rövid történetét és a helyi hangzásvilág sajátosságait Szilágyi-Győri Lóránd ismertette. Mint kiderült, a környék egyetlen szászos beütésű, a hangszerelésben harmonikát is alkalmazó népi zenéje a vajasdi, ami az ezelőtt 400 évvel, Bethlen Gábor fejedelem parancsára történő lippai eredettel, áttelepítéssel hozható összefüggésbe. Magyarlapádot az összevont Pirospánlikás és –a helyi kiejtéssel használt- Boldagság zenekarok képviselték, a tucatnyi zenész mellé három lapádi származású hölgy társult énekelni a közönség soraiból. A gyönyörűszép, elsősorban az erdélyi magyarok sorsát tükröző, mély mondanivalójú népdal könnyeket fakasztott némely résztvevő szeméből. Sipos Ferenc, a több mint három évtizede működő Pirospántlikás Zenekar prímása az előadás utolsó részében közös muzsikálásra szólította fel a jelenlevő muzsikusokat, kiemelve, hogy „Nem csak nyelvében, hanem dalban is él a nemzet”.

A jó zene mellé finom pánkókat is kínáltak a szervezők, az együttlét pedig kiváló alkalmat biztosított a közelgő Tavaszi szél vizet áraszt néptáncfesztivál megbeszélésére, melyre március 18-án kerül sor Csombordon.

Basa Emese

 

 

Mágnás Miska

A Fehér megyei RMDSZ és a Dr. Szász Pál Egyesület színházlátogatást szervez Kolozsvárra, 2017. február 26-án. Megtekintésre kerül a 17,00-kor kezdődő Szirmai Albert: Mágnás Miska c. operett, a Kolozsvári Magyar Opera előadásában.

Indulás  félháromkor lesz a Bethlen Gábor Kollégium előtti parkolóból.

Részvételi díj: személyenként 30 lej

(önköltségi ár: 42 lej, a különbséget a Dr. Szász Pál Egyesület biztosítja).

Az előadásra 50 személy jelentkezését várjuk.

A helyeket a jelentkezési sorrendben jegyezzük.

Jelentkezni lehet, személyesen a Fehér megyei RMDSZ székházban, naponta, 9 és 16 óra között, vagy a 0258-861258-as telefonszámon, illetve a következő mobilszámokon: 0745-3022207 (Kerekes Hajnal)

Mindenkit szeretettel várunk.

Fehér Megyei RMDSZ
515200 Aiud / Nagyenyed
Str. Morii / Malom u.
Nr. 24. szám
Jud. Alba / Fehér megye
tel/fax: 00-40-258-861258
www.nagyenyed.ro

Farsangi bál

A farsangi mulatságok hosszú sorozatát a Fehér megyei RMDSZ illetve a Dr. Szász Pál Egyesület által szervezett bál nyitotta meg 2017. január 21- én Nagyenyeden. A hangulatos Luk Étterembe 350 szórakozni vágyó érkezett, közülük több mint háromnegyede 30 év alatti fiatal, ami arra az örvendetes tényre utal, hogy az ifjúság is megtalálja helyét a közösségben, bekapcsolódik a szervezet által kínált programokba. A nagy érdeklődést az is meghatározza, hogy mindössze két megyei szintű magyar bál , a farsangi és a szüreti bál kerül megszervezésre. Idén 18 településről jelentkeztek, de sokan le is maradtak, hiszen rekord idő alatt, egy-két napon belül elkelt az összes jegy. Az esemény kiváló lehetőség a szórványban élők találkozására, ilyenkor alakalom adódik hosszas beszélgetésekre, tapasztalatcserére, felejthetetlen szórakozásra.

A résztvevőket Lőrincz Helga, Nagyenyed alpolgármestere köszöntötte, aki fél éves mandátumára utalva kijelentette: reméli, mindenki érzi, hogy jó ott ahol magyar vezetők vannak és megköszönte a parlamenti választásokon való magas szavazati részvételt. A bált az alpolgármester asszony és a másik listavezető, Vincze András nyitotta meg.

A finom, elegánsan felszolgált ételek  mellett a szatmárnémeti Royal Team által szolgáltatott minőségi zene határozta meg a remek hangulatot. Lőrincz Helga elnöktől megtudhattuk, hogy a közkedvelt együttes ezentúl több rendezvényre is eljön. 

A népzene és a magyar könnyűzene-slágerek, a tombolázás izgalmas pillanatai hajnalig marasztalták a résztvevőket. Az értékes tombolatárgyak között elsősorban elektronikai cikkek voltak – fődíjként mikrohullámú sütő-, de a Smici Design cég által felajánlott ajándékjegyek és a búzásbocsárdi őrölt fűszerpaprika is  megörvendeztette a szerencséseket. Mivel a Luk Éttermet nemsokára kibővítik, a szervezők azzal a reményteljes gondolattal búcsúztak, hogy jövőre még többen részt vehetnek a bálon.

Basa Emese