A CSEREVÁR EGYESÜLET KÖZLEMÉNYE

Ezúton szeretnénk köszönetet mondani a Magyar Kormány Nemzetpolitikáért Felelős Államtitkárságának illetve a Bethlen Gábor Alapnak, hogy a 2022-2023-as tanévben is hathatos támogatást nyújtott a délutáni oktatásban résztvevő diákjaink számára, az ingázás finanszírozása által. Köszönet érte!

A Cserevár Egyesület vezetősége

Petőfi és Madách 200 emlékév vetélkedő

A Bethlen Gábor Kollégium Diáktanácsa úgy gondolta, hogy egy vetélkedőt szervezett a Petőfi és Madách 200 éves megemlékezés alkalmából. A vetélkedő több fordulóból állt és erre 5 csapat jelentkezett.
Az első fordulóban a csapatoknak egy instagram fiókot kellett létrehozniuk és egy pár perces videót kellett készítsenek, amiben a 2 költő találkozását, beszélgetését jelenítik meg. A második fordulóban a csapatok Madách Imre: Az ember tragédiája című művének folytatását, egy 16.-dik szint kellett megírjanak.
A döntő fordulóban végül az 5 csapatból 3 csapat jutott tovább. A három csapat a Danoninok, Legénykék és az Irodalmárok. A Kollégium tanárai közül választották ki a zsűritagokat.
A döntőben több feladatott is meg kellett oldjanak a csapatok. Az első feladat egy kahootos kérdéssor volt, amire a csapatok a telefonjuk segítségével válaszolhattak. A második feladat egy keresztrejtvényt volt, a versenyzőknek 15 perc állt rendelkezésükre ennek megoldására. Egy másik feladat az Activity volt. Ezek a feladatok mellett minden csapat bemutatta az általuk készített instagram fiókot, a videót és az általuk megírt 16.-dik szint. Ezek után a zsűri elvonult és összeszámolta a pontokat.
Az első helyezett a Danoninok, a második helyezett az Irodalmárok és a harmadik helyezett a Legénykék lettek. Az első helyezett egy pizza utalványt kapott, a második helyezetten végzett csapat egy tortát kapott a harmadik csapat pedig édességekből álló csomagot kapott.
A vetélkedő nagyon sikeresen zajlott és a résztvevő diákok nagyon élvezték.

Márton bál

A Fehér megyei RMDSZ második alkalommal szervezett Márton napi bált. 

Több mint 200 résztvevő ünnepelte együtt a Márton napot.

Volt liba, új bor, nóta és jó kedv! Öröm a világjárvány után régi és új bált kedvelő barátokkal együtt lenni, beszélgetni, szórakozni és örülni az életnek.

Nagybányán ünneplte az RMDSZ az idei magyar szórvány napját.

Az RMDSZ legutóbbi nagyváradi kongresszusa már 2011. február 27-én határozatban nyilvánította november 15-ét a magyar szórvány napjává. A döntést azzal indokolták, hogy az anyaország határain kívül tömbben, kisebbségben és szórványban élő magyarok sajátos gondokkal küszködnek, és közülük leginkább a szórványban élők veszélyeztetettek, ezért különös odafigyelésre van szükség.  A Magyar Országgyűlés 2015. november 3-án november 15-ét, Bethlen Gábor (1580–1629) erdélyi fejedelem születésének és halálának napját a magyar szórvány napjává nyilvánították, ekkortól az egész Kárpát-medencében programokkal, ünnepségekkel, konferenciákkal hívják fel a figyelmet a szórványban élő magyarságra.

Idén november 11-én, szombaton Nagybányán gyűltek össze a szórványmegyék képviselői a magyar szórvány napja alkalmából. Az esemény a 2024-es évre összpontosított, a panelbeszélgetéseken szó esett a szórványcselekvési tervekről a jövő évi választási évben, valamint a szórványban tevékenykedő közösségi vezetők már működő jó gyakorlatokat mutattak be.

A program elején köszöntőbeszédet mondott Pintér Zsolt, a máramarosi RMDSZ-szervezet elnöke, Kelemen Hunor szövetségi elnök, Brendus Réka, a magyarországi nemzetpolitikai államtitkárság vezetője és Winker Gyula EP-képviselő, a Hunyad megyei RMDSZ elnöke.

A magyar szórvány napja alkalmából tartandó ünnepségen adták át a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége Máramaros megyei szervezetének díjait, a Pedagógus Szolgálati Emlékérmeket. A  beszélgetések között felléptek a nagybányai Talpalat és Kistalpalat néptánccsoportok. Végül ezt követte Győri Sánta Kinga nagybányai festőművész “A pitypang meséje” című performansza.