Admin bejegyzései
Irodalmi Áprily Est Nagyenyeden
Marosújvári farsangi bál: szórakozás a kicsik számára is
Marosújvári farsangi bál: szórakozás a kicsik számára is
A farsangi szezonban tartott Fehér megyei mulatságok hosszú sorából a 2019. február 9-én megrendezett marosújvári batyubál a gyerekeknek szánt külön programjával és a kitűnő szervezettségével tűnt ki.
Szépen feldíszített terem, jó zene, friss pánkó, gyöngyöző boroskancsók és egy lelkes szervezőcsapat fogadta a vendégeket szombaton este a székelyföldvári kultúrotthonban. A helyi RMDSZ által szervezett esemény már az első perctől fogva garantálta a jó hangulatot, amelyhez a helyi Palko Service és a magyarlapádi Pirospántlikás zenekar járult hozzá derekasan.
Köszöntőbeszédében Kiss Kinga, a helyi RMDSZ pár hónapja megválasztott elnöke, bevallotta: nagyon örvend annak, hogy szép számban megjelentek az újváriak és hogy a rendezvény több szomszédos település, például Felvinc és Székelykocsárd magyarságát is megszólította, így újabb lehetőség adódott a szórványban élők számára, hogy együtt lehessenek, megoszthassák egymás érzéseit és gondolatait.
A rendezvényt megtisztelte jelenlétével Silviu Vințeler, Marosújvár polgármestere, aki dicsérő szavakkal illette a magyar közösséget, amiért ilyen szép számban összegyűlt és további összetartásra buzdította, amit –valljuk be őszintén – ritkán hallani egy román elöljárótól, így szavait hatalmas tapssal viszonozták a jelenlevők. Az asztali áldást Mihály Imre marosújvári római-katolikus plébános és Lukács György felvinci református lelkipásztor mondták el.
A farsangi bál megszervezése nem kis izgalommal járt, hiszen több újítást is eszközöltek , például új helyszínt választottak. Mivel a Marosújvár központjában fekvő régi magyar iskola gyülekezeti terme az előző években túl kicsinek bizonyult, idén a szomszédos település, Székelyföldvár kultúrotthonába hívták a bálozókat. A száznál több vendég így kényelmesen elfért a helyiségben és a „táncparkett” is jó tágas volt, így a versenyre benevezett párok korlátok nélkül kamatoztathatták tehetségüket. A különböző stílusú zenékre végzett bemutatókat kiértékelve, a zsűri az első helyezést az újvári Takács Sándor és Emesének ítélte oda. A második helyen egy felvinci pár, Bárdos János és Annamária, a harmadikon pedig a helyibeli Sós Zoltán és Júlia végzett.
Természetesen a tombolázás is kihagyhatatlan volt, éltek is sokan a lehetőséggel, hiszen idén – elsősorban a rekordszámú szponzornak köszönhetően – értékes nyereményekkel lehetett hazatérni. A változatos kínálatban volt méz és mész, rózsatövek és levendulakészítmények, ingyen kozmetikai-kezelés és fodrászat-utalványok, a szerencsésebbek pedig kávé- illetve konyhai robotgépekkel valamint egy-egy megszeppent kacsával és kismalaccal gyarapodtak. A szervezők humorérzékére vall, hogy a nyeremények között jócskán előfordult a konyhasó is, elvégre Marosújvárt ez a termék tette ismertté…
A legkedvesebb pillanatokat, a régi kötelező álarcos bálok hangulatát, a kicsik farsangja idézte fel, amely kora délutántól kezdődött és a felnőttek megérkezéséig tartott. Összesen 46 gyerek, csecsemőtől a kamaszig vonult fel ötletesebbnél ötletesebb jelmezével, Fekete Magdolna nyugalmazott és Kiss Andrea címzetes óvónők irányításával pedig érdekes, szórakoztató játékokban vehettek részt. Volt például székes- és seprűs tánc, újságpapíron végzendő gyerek-szülő tánc és sok-sok humoros pillanat, így érthető módon egyik gyerek sem kívánkozott haza. Végül tombolán minden gyerek egy-egy plüssállatot kapott ajándékba.
Egy idős helybeli pedagógus szerint régóta nem tapasztalt ilyen jó szervezettséget a marosújvári bálon. A látottakból ítélve pedig kétségtelen, hogy ott, ahol egy tucatnyi önkéntes ilyen jól összedolgozik és a gyerekeket is tudatosan bevonják a közösségi eseményekbe, van jövője a magyar közösségnek.
BASA EMESE
IV. FEHÉR MEGYEI TEREMFOCI-BAJNOKSÁG: A MAGYARLAPÁDIAK LEGYŐZHETETLENEK
A Fehér megyei RMDSZ és a Dr. Brendus Gyula Egyesület által szervezett éves futball-rangadó egyik legkedveltebb esemény a környéken, amelyre idén február 9-én került sor és amely a már jól bevált forgatókönyv szerint zajlott.
Az egyetlen újdonságot a megváltozott helyszín jelentette: a megszokott nagyenyedi Agro Sportcsarnok mellett a szintén korszerű felvinci sportcsarnok is fogadta a csapatokat, így könnyebben sikerült lebonyolítani a meccseket. Idén a főrendező Székely Jenőnek legkitartóbb segítőtársa, Tövisi Antal mellé a lelkes helyi RMDSZ vezető, Vincze András szegődött, ez a “trió” pedig a legkiválóbb szervezést valósította meg.
Idén is 12 település nevezett be a nagy népszerűségnek örvendő megmérettetésre. A sose hiányzó Csombord, Felvinc, Magyarbece, Magyarlapád két csapata, Marosgombás, Miriszló, Torockó és Vajasd mellé ezúttal Küküllővár és Magyarpéterfalva csapatai és nem utolsó sorban a Fehér megyei magyar tanárok “válogatottja” társult.
Előző évekhez hasonlóan, most is az első helyen a rutinos Magyarlapád végzett, a másodikon Marosgombás, a dobogó harmadik helyén pedig Csombord foglalt helyet. Legjobb játékosnak a lapádi Oniga Kristófot választották, a marosgombási Szakács Istvánnak pedig ismét sikerült elnyernie a legjobb kapus címet. Minden csapat egy-egy oklevelet kapott ajándékba, a díjazottakat kupákkal és érmekkel jutalmazták, a Fehér megyei RMDSZ támogatásának köszönhetően. A díjkiosztáson jelen volt Lőrincz Helga alpolgármester is, aki gratulált minden csapat szép teljesítményéhez és a rendezvény folytatásáról biztosította a jelenlevőket.
A díjkiosztást követő finom vacsorát idén is a miriszlói alpolgármester, Csép Tamás és csapata, a közkedvelt Mesterhármas készítette el.
Székely Jenő nagyenyedi RMDSZ tanácsos, a Dr. Brendus Gyula Egyesület elnöke nagyon örvendett, hogy idén ismét sikerült megszólítania száznál is több embert a szórványból, akik remekül érezték magukat együtt, a mérkőzések után alkalmuk nyílt beszélgetni és jobban megismerni egymást. Ezúttal is bebizonyosodott: a focinak komoly összetartó ereje van, a játékosok olyan élményekkel távoznak a 7-8 órás vetélkedő után, ami maradandó egy életen keresztül.
BASA EMESE



