Keresztény Nők Világimanapja Balázsfalván

 Keresztény Nők Világimanapja Balázsfalván

 

A világon már 1887 óta tartják az asszonyok által kezdeményezett ökumenikus világimanapot, minden március első péntekén. Ekkor világszerte, csaknem 200 országban azonos szándékkal és egy-egy célország női közösségeiért imádkoznak. Az idei imafüzetet  a szlovéniai keresztény asszonyok állították össze, melynek mottója: „ Jöjjetek, mert már minden készen van!” (Lk 14, 17) volt.

A Kárpát-medence magyar ajkú keresztényei közel 30 éve karolták fel a kezdeményezést, amelybe évente Erdélyből is egyre több nőszövetség kapcsolódik be.

A Fehér megyeiek és vendégeik Balázsfalva református templomában szervezték meg a világimanapi találkozót, 2019 március 2-án, szombaton. Az ökumenikus alkalmon mintegy 160-an vettek részt, kilenc település különböző felekezetű nőképviselői és lelkipásztoraik ,előbb lelki és szellemi asztal mellett, majd a szeretetvendégségen és az ezt követő kulturális programon, amelynek keretében egyházi vándorkiállítás megtekintésére, könyvvásárra és városi körsétára volt lehetőség.

A nyitó áhítaton Kabai Ferenc balázsfalvi református lelkipásztor a közösségért végzett közös imádságra irányította a figyelmet és megköszönte a vendéggyülekezeteknek, hogy elfogadták a meghívást és hogy rövid műsorral készültek az alkalomra.

A harasztosi Gombos Bence református lelkipásztor a nőszövetségek szerepét emelte ki, amelyek mindenhol „a gyülekezetek húzóerői”.

A 380 lelket számláló haranglábi gyülekezet lelkipásztora, Adorján Kálmán, a helyi nőszövetség tevékenységét illetve az 50 arc és 500 mondat című könyvét mutatta be, amelyben a különböző szenvedélybetegségekből felgyógyult „páciensei” gondolatait gyűjtötte egybe.

A kiskapusi evangélikus gyülekezettel régóta ápolnak jó kapcsolatot a balázsfalvi reformátusok; megható műsoruk záróakkordjaként egyházuk himnuszát, az Erős vár a mi Istenünk-et adták elő, amelyet a reformátusok is ismertek, így közösen énekeltek el.

Vajasd református nőszövetsége első ízben vett részt a világimanapon. Barta Aladár lelkipásztor kiemelte: mivel a nők érzőbb lények, nagyon sok közösségi probléma megoldásában elsősorban rájuk lehet számítani.

A magyarbeceiek, élükön Türi Nagy Aranka tiszteletes asszonnyal, ismerősök és rokonok közé jöttek, „a dombon túlról”, csak az úthálózat miatt 50 kilométert kellett megtenniök ennek érdekében.

Kötő Ferencz-Barna örömmel számolt be arról, hogy Fehér megyében csak két település van, ahol a népesség nem apad, hanem növekedik, mégpedig természetes szaporulattal, egyik közülük épp az ő gyülekezete, Búzásbocsárd. A református lelkipásztor egy nagyon megható gesztust indítványozott a jelenlevőknek: felemelt kezekkel imádkozzanak a szeretetért, egymásért, Erdélyért, hiszen a Biblia szerint nagyon sokféleképp, különböző testtartással lehet fohászkodni.

A nagyenyedi reformátusok is nagyon szép műsorral kedveskedtek; a hölgyeket az ifjú segédlelkész, Nagy Hunor Ferenc kísérte el a találkozóra. Szép számban voltak jelen a magyarpéterfalvi református nőszövetség tagjai is, tevékenységüket Makkai Dénes lelkipásztor méltatta illendőképp.

A rendezvényen természetesen jelen voltak a balázsfalvi római –katolikus asszonyok is, soraikból egy 80 esztendős néni megható, a magyarság sorsára reflektáló énekei könnyeket csaltak elő sok hölgy szeméből. Az eseményen a Fehér megyeiek megismerhették az új balázsfalvi-tűri plébánost, Ciuman Gheorghe Traiant. Kémenes Lóránd utóda pár hónap alatt befészkelte magát az emberek szívébe, tudtuk meg a szünetben, mindenki Gyuszi atyának szólítja. A magyarul folyékonyan beszélő plébános elmesélte érdekes életútját: Gyulafehérváron született, Zalatnán nevelkedett , majd belső indíttatásra a római-katolikus szemináriumot és teológiát végezte el.

A rendezvényt megtisztelte jelenlétével Lőrincz Helga, Nagyenyed alpolgármestere, aki a nők helytállásáról beszélt. „Imádkozom azért, hogy mindenki tudja ott, ahol dolgozik, istenhittel tenni mindazt, amit a Jóisten neki feladatként kirendelt”- mondta.

A gyülekezetek bemutatkozása közé helyenként közös imákat iktattak, amelyekben hangos szóval könyörögtek népünkért, gyülekezeteinkért, szeretteinkért, azért, hogy mindannyiunk élete azt példázza: szeretet az Isten.

Basa Emese

Az Örökségünk Őrei regionális döntőjére készülnek a Bethlen-kollégium csapatai

„Szellemvadászat” a marosújvári Teleki-kastélyban, virágültetés a nagyenyedi állomáson

Az Örökségünk Őrei regionális döntőjére készülnek a Bethlen-kollégium csapatai

Az enyedi Alma Matert két csapat képviseli a jövő hét végén megrendezésre kerülő regionális vetélkedőn. Mindkettő fokozódó  lelkesedéssel készül a megmérettetésre, hiszen jól tudják: az Oktatási Minisztérium által is elismert versenynek egyre nagyobb a tétje, ráadásul épp iskolájuk ad otthont a verseny következő szakaszának

Az elfeledett Teleki-kastély

A kollégium 9.A osztálya saját kezdeményezésre, tehát nem tanári „sugallatra” nevezett be a versenyre, amelyet természetesen osztályfőnökük, Kerekes Ferenc, teljes mértékben támogatott, sőt Kovács Kinga magyar szakos tanárnő is felkarolta az ötletet. Habár kezdetben azt hitték, hogy kevésbé esélyesek a továbbjutásra, hiszen még „gólyák”,  sikerrel vették a megmérettetést, így sokkal  jobb kedvvel folytatták a felkészülést.

Témájuk, a felsőmarosújvári Teleki-kastély, egyszerre romantikus és nyomasztó számukra. Romantikus, mert az egykori fényűző épület mai napig sejtet valamit az egykori pompájából és könnyen szárnyalásra készteti a fiatalok képzeletét. Nyomasztó, mert a tizenéves gyerekek is nagyon pontosan fel tudják mérni  a  kommunizmus, a nemtörődömség majd a szerencsétlen kimenetelű visszaszolgáltatási perek káros hatását és azt, hogy mai napig nem körvonalazódott egy konkrét elképzelés az épülettel kapcsolatban.

„A gyerekek hétről-hétre új ötletekkel álltak elő és nagyon aktívaknak bizonyultak. Már kezdettől fogva tisztában voltak a nehézségekkel, azzal, hogy elég messze van a kastély és hogy nagyon romos állapotban van, mégsem adták fel”- mondta bizakodóan Kerekes Ferenc osztályfőnök. Először is Facebook- majd Instagram-oldalt nyitottak Az elfeledett Teleki-kastély néven és elkezdték az adatgyűjtést és népszerűsítést. Egy kisebb csoportnak sikerült eljutnia a kastélyhoz, ahol fotó- és videódokumentációt készítettek, amit aztán a YouTube-on és az általuk létrehozott honlapon, a a telekikastely.vixsite-on osztottak meg. Mindeddig ezt tartják legnagyobb megvalósításuknak.

Mivel az Örökségünk Őrei versenyen óriási a versengés abban, hogy melyik csapat tudja szórólapjait minél több országba eljuttatni, e téren is nagyon aktívak voltak, már tíznél több országból kaptak visszajelzést. Ugyanakkor a környéken is folyt a népszerűsítés, kollégiumi társaiknak és a magyarlapádi iskolásoknak ajánlották figyelmükbe az épületet vetítettképes bemutatókkal, játékokkal, élvezetes feladatokkal. A február közepén megrendezett helyi döntőre egy kis színpadi jelenetet is alkottak, amelyben a 19 sz.végi- 20.sz.eleji felfogást, szokásvilágot állították szembe a mai fiatal generáció mentalitásával. Nagy kihívás volt a Kolozsvári Rádióban való március 5-i szereplés is és a Maszol.ro hírportál kérdéseire adott válaszok fölött is összedugták a fejüket.

A csapat nevében nyilatkozó Balogh István, Csép Tímea és Kis Anett nagyon hálásak mindazoknak a tanároknak, akik segítik a felkészülésük, például Dvorácsek Ágostonnak a régi fényképekért vagy Kónya Máriának, a kollégium ny. történelemtanárának, akitől rengeteg adatot megtudtak a kastély történetéről.

Jó szellem a romok között

Az újvári emlékműnek, amelyet Erdély egykori legszebb fekvésű kastélyának tartottak, kalandos története van és legendák is fűződnek hozzá. Történetét részletesen lejegyezte Orbán Balázs is.

A mai kastély helyén az első várkastélyt 1336 – ban kezdték építeni, melyet a 16. században  székelykocsárdi gróf Gálffy János reneszánsz stílusban átépíttetett. Az évszázadok során több tulajdonosa volt, általában Teleki kastélyként szokták emlegetni. A Mikes család, pontosabban Mikes Mihály birtokába jutott a várkastély I.Apafi Mihály uralkodása alatt. A Mikes család birtokolta a kastélyt a 19. század második feléig.

Az 1848 őszén a kastélyt Simion Prodan csapatai nagyrészt elpusztították. A Mikesekkel rokonságban lévő gróf Mikó Imre a rombadölt kastélyt 1854 – ben megvásárolta. Rövidesen a kastélyt újjáépítették neogótikus stílusban.

Gróf Mikó Imre halálával a hídvégi Mikó család fiúágon kihalt. A birtokot és a kastélyt unokája, gróf Teleki Ádám örökölte, ő volt az utolsó birtokos, akire ma is szívesen emlékeznek a településen. Az újvári Kónya Mária tanárnő a gróffal való személyes találkozását is elmesélte a diákoknak, hasonlóképp a kastély államosítás utáni helyzetét.

A kommunizmus alatt a kastély borászati központ lett, majd karácsonyfadíszeket gyártó üzem működött benne, melynek megszűnésével megkezdődött a kastély gyors rombolása, szétlopkodása. Jelenleg a kastély jogi helyzete tisztázatlan, a helyi önkormányzat tulajdonában van,és  mivel az örökösök nem tudtak megegyezni, per van folyamatban.

A kilencedikesek rettenetesen élvezték a kastélyhoz fűződő legendát is, amelyik egy évszázadok óta ott lakó, a boroshordókat őrző kísértetről szól, aki   mindig megvédte a kastélyt és lakóit a veszedelemtől. Legutolsó jótettére a második világháború idején került sor, amikor a megszálló szovjet – orosz katonák fosztogatását akadályozta meg.

Ebből kiindulva a diákok egy legendaíró-versenyt hirdettek meg, amelyben szabadon lehet majd alkotni a „nemeslelkű” szellemről, ez lesz következő kihívásuk a vetélkedőn.

Virágot …az állomásnak!

Az irodalmi parafrazeálást idéző akciót a Bethlen-kollégium másik csapata, az Időutazók valósították meg az általuk örökbefogadott nagyenyedi vasútállomáson, 2019. március 6-án. A Galambfalvi Angyalka tanárnő által irányított 10.A osztályosok komplex tevékenységéről részletesen beszámoltunk már. Ezúttal egy nem mindennapi akciójukkal vonták magukra a kisváros lakóinak figyelmét: virágokat és fákat ültettek az állomáson, a járókelők nagy meglepetésére. Az egyik ingázó hölgy meg is jegyezte, hogy reggel még cigarettacsikkek, délután már színes virágok díszelegtek a peron betonállványaiban.

Az árvácskáknak, rózsatöveknek, díszfáknak talán az intézmény dolgozói örültek a legjobban, akik egy emberként kapcsolódtak be az akcióba. Mint elárulták, az enyedi állomásfőnök, Mărginean Roman is felhívta figyelmüket az eseményre, ám nem is kellett különösebben kioktatni a beosztottakat, maguktól is ráhangolódtak a gyerekek lelkesedésére és a szép eredmény láttán betekintést engedtek az intézmény működésének titkaiba is. Mircea Tiutiu például megengedte, hogy hármasával a gyerekek belépjenek a kódvevő-jelfogó szobába, ahol a sok-sok szekrényke mindenikében „annyi huzal van, mint hajszál az ember fején”. A diákoknak elmagyarázták, hogy a vezénylőrendszer úgy működik, mint a számítógép logikája és nagyon biztonságos,továbbá odaengedték őket a vezénylőasztal mellé is, ahol megtudhatták, hogyan irányítják a szerelvényeket és hogyan kell például bejelenteni az érkező vonatot. A gyerekek bevallották: nem is sejtették, hogy a környezetszépítési akció ilyen izgalmasan fog végződni…

 A csoport fogadására a helyszínre érkezett Virgil-Ioan Boancă nyugdíjas vasúti forgalomirányító is, az enyedi állomás történetének egyik legjobb ismerője, akivel a gyerekek már néhány nappal korábban megismerkedtek azon a tematikus előadáson, amelyet Krizbai Jenő történelemtanárral közösen tartottak a kollégiumban. A szakember példaértékűnek tartotta a diákok kezdeményezését, amely azokat a régi szép időket juttatja eszébe, amikor 50-nél több szakmabeli dolgozott az állomáson, a kisegítő személyzet nélkül és „a város kapuja”, annak tisztasága, rendezettsége, állandó nyüzsgése egy virágzó kisváros képét tárta az érkezők elé.

BASA EMESE