P. Szathmáry Károly (1830– 1891) a Bethlen Kollégium tudós professzora és krónikása, az intézménynek szentelt és 1868-ban Nagyenyeden kiadott monográfiában az egykori kollégiumi ünnepségek kapcsán többek között ezeket írja: „A mulatságok és ünnepségek sorát 1820-tól kezdve egy újabban kezdett kegyeleti ünnep is növelte. A Bethlen Gábor ünnep, az alapító nagy fejedelem emlékére. Ez ünnepet Baló József nevű ifjú indítványozá, ki éppen maga tartá Hegedűs tanvezetősége alatt az első emlékbeszédet. Ez óta minden évben megtartatik, kisebb-nagyobb ünnepélyességgel.”
E tudósításból kiindulva, kezdtem behatóbban kutatni és tanulmányozni e kollégiumi eseményt. S tettem ezt abból is kiindulva, hogy tapasztalatom szerint ezen eseménysorozat feltárása javarészt fehér folt maradt a kollégium mindenkori történetében. Fogarasi Albert (1851–1945) kollégiumi professzor szerint, kezdetben szűkebb körben, Gábor napján ünnepeltek, később május elsejére, a kollégium 1622-es alapítási napjára tették az emlékezést. Ekkor ünnepeltek 1822-ben is, az alapítás 200. évfordulóján, amikor tanári kar, gondnokság, diáksereg, városi és vidéki közönség adózott egyesült kegyelettel fejedelmünk emlékének. A továbbiakban az általam fölfedezett forrás 1828-ra vonatkozik. Ekkor is május elsején ünnepeltek a kollégiumban.
Almási István, a logika klasszis rendes tanítója A bölcs fejedelem és haza atyja emlékecímmel tartott 85 oldalas emlékbeszédet, melynek itt és most csupán zárómondatait idézem: „Felemelem még egyszer rebegő hangomat kimondani ama nagy nevet, megszólítalak Tégedet, a kék boltozatosnak idvezült lakója dicső Bethlen Gábor fejedelem, kinek nagy nevedet bő hálával említi a két testvérhaza, emlékedet tisztelik a külföldi népek: lebegj ezután is, mint egy nemtő kedves hazád s familiád egén, mint hajdan Kasztor és Pollux vezércsillagai a görögök egén. Fenn marad nagy neved örökre nálunk, mert az minden jó magyar hazafiúnak szívébe van beírva és azt, mint egy Nemzeti Magyar Dalt, egyik ember a másiknak szájról szájra fogja adni. Légy védő Mars Tempéjén a múzsáknak e honjában, légyen képed palladium hazánk szent templomában.” E nagyszabású emlékbeszéd végeztével Szabó Ferenc, a poétai osztály rendes tanítója 100 szakaszos verssel hódolt a fejedelemnek.
1835-ben, hogy minél több zöldág és virág is legyen a kúria földíszítésére, május 20-án zajlik az ünnepség, mely alkalommal Fülöp Elek, a logika klasszis rendes tanítója A nemzet nevelőjecímmel tart 30 oldalas felolvasást a kollégium udvarán, majd Faragó József saját szerzeményű, terjedelmes versével dicsőíti ünnepelt fejedelmünk nagyságát. 1837. május 24-én Elekes Károly beszédét Basa István 65 szakaszos verse követi, 1840. május 30-án, illetve 1842. május 28-án Hankó Dániel, a költészeti osztály tanítója 65 szakaszos, illetve 180 szakaszos versében eleveníti föl és méltatja fejedelmünk emlékét. Az 1845. május 25-i emlékünnepélyről a Múlt és Jelen c. folyóirat azon év 44. számából szerzünk tudomást:
„Nagyenyeden folyó hó május 25-én az evang. Ref. Egyházban tartani szokott istentisztelet végeztével szent érzelmek közt menénk az iskola falai közé, hogy itt a szabad ég boltozata alatt a nagy Bethlen Gábor szép emlékét megújító hálás ifjak érzeményeinek tanúi lehessünk. Most is, mint e hó eddigi napjaiban esővel fenyegető fellegek mutatkozának, de ez ünnepély alatt az idő is mintegy ünnepelvén, nem esett, s egy szép gyülekezet vala szemlélhető a karzaton és alatt, hol középen egy magas oszlop tetején égő áldozat füstje emelkedett fel, az oszlopon pedig látszott a Bethlen-arcképe cserkoszorúkkal övezve s illő távolságra kisebb négy oszlopok virágokkal ékesítve, melyek közt egy-két ölnyire emelkedő szökőkút hullámzott. Szép volt a számtalan virágokból alakult Bethlen-név s még szebbé tevé azon gondolat, hogy azok mind megannyi jó reményű ártatlan gyermekek hálás érzetének hív hirdetői. Most tavaszi ének léptető kíséretében kezd közeledni az ifjúság az oskola más udvaráról s a kilenc alsóbb osztályok mindmegannyi zászlójokkal rendre tűnnek elő az épület folyosója alól s kétfelé válva szép rendben elfoglalják az iskola négyszögletű külszékeit, felharsog az ifjúság zenekara ércszózatával s egy válogatott darabot játsza el. Ekkor az énekeskar buzdító dala közben a minden tanok csíráján működő ábécés gyermeknek, mint a tanok tanát (philosophia) végzett felserdült ifjúnak örömben úszó szemei egyfelé valának irányozva, oda honnan szószolóink, szívök tolmácsai fognak megszólalni.”
Ilyen hangulatban zajlottak az emlékbeszédek, szavalatok, kórusművek, így emlékeztek, így nyilvánult meg a Bethlen-kultusz 1848-ig, amikor a kollégium diáksága s tanári kara egyaránt, karddal cserélve föl a tollat, küzdött a meghirdetett szabadság kivívásáért, diadaláért. Jöttek viszont a gyászlepellel borított 1849-es vésznapok, majd az ezt követő elnyomó hatóság a továbbiakban az ünnepségek megtartását is zárlat alá helyezte.
Az újrainduló első nyilvános ünnepségről a Koszorú c. folyóirat 1863-as évfolyamának 22. száma szolgál tömör tudósítással. „A nagyenyedi ref. Főiskola ifjúsága f. hó (május) 16-án a dicső emlékezetű fejedelem Bethlen Gábornak, a nagyenyedi kollégium alapítójának tiszteletére ünnepet ült. Régi kegyeletes szokása az iskolának ezen emlékünnep évenkénti megtartása s hogy a forradalom utáni években meg nem tartatott, annak csak felsőbb tilalom vala az oka, mely tilalom azonban a főkormányszék által ez idén meg lőn szüntetve.” A továbbiakban az 1869-es ünnepségről a Kolozsvári Közlöny tájékoztatja olvasóit, az 1877. május 17-i eseményről Garda József igazgató tanévzáró beszédéből szerzünk tudomást, az 1882-es májusi ünnepséget a Protestáns Egyházi és Iskolai Lap örökíti meg, az 1890. május 17-i műsorról Makkai Domokos rektorprofesszor tanévzáró beszédében szól elismeréssel, míg az 1900. május 26-iki eseményről a helybeli Közérdek c. újság tájékoztatja a közönséget. Ez utóbbi tudósításnak csupán utolsó szavait idézem: „A program hetedik pontját pedig Váró Ferenc tanár hangulattal, művészettel és erővel teljes költeménye töltötte, melyet Demeter János VII. gimnazista szavalt el gondosan és lelkesen. A költeményt, melynek címe: Enyed a szobor helye zúgó taps és éljenzés követte. Ez volt az ünnep legkiemelkedőbb pontja, melyet tanár, tanítvány és közönség egyesült ovációja tett fényessé és dicsőségessé.”
Történt ez annak hatására ugyanis, hogy pár évvel annak előtte a város ifjúsága lelkes hangulatban tett javaslatot egy Bethlen Gábor szobor fölállítására Nagyenyed főterén. Az eszme életbeültetése végett Enyed ifjúsága dr. Gyarmathy Ernő elnöklete alatt: „A Bethlen Gábor erdélyi fejedelem emlékét Nagyenyeden megörökítő szobor-alap javára” címmel 1897. január 9-én nagysikerű táncestélyt rendezett, mely alkalommal tekintélyes összeg gyűlt be a kitűzött célra. A sikerélmény hatására a szervezők azon év október 12-én átiratban keresték meg Alsófehér vármegye és Nagyenyed közönségét, valamint a Kollégium elöljáróságát, melyben szoborállítási kezdeményezésüket alábbiak szerint indokolják meg:
„Városunk ifjúsága e mindannyiunknak egyformán kötelező hála hatása alatt áll akkor, midőn az erdélyi fejedelemség legnagyobb, legkiválóbb képviselőjének, Erdély Mátyás királyának, a nagy Bethlen Gábor emlékének megörökítésére hívja fel első sorban városunk és vármegyénk s ezzel az egész magyar társadalom figyelmét. Emeljen méltó emléket a magyar társadalom Enyeden annak a nagy fejedelemnek, ki ez országrészt kiváló nagy államférfiúi és uralkodói tehetségével világtörténeti jelentőségre emelte. Megyénk volt színtere minden ízében magyar udvarának, e megye volt szemtanúja világra szóló harcai előkészületeinek. Nincs vármegye tehát, mely több joggal tarthatna igényt egy méltó Bethlen-szoborra, mint a miénk. Nincs város, melyet jogosabban illet meg a szobor, mint Nagyenyed városát, ahol a nagy fejedelem alkotásai egyik legnagyobbika, a Bethlen Kollégium, majdnem két és fél száz esztendő óta világító szövétnek gyanánt terjeszti az ismeretet, vallásosságot és hazaszeretetet, s valósággal nemzeti hivatást teljesített és teljesít nemcsak nemzetiségektől teljesen körülvett vidéken, hanem hazánknak egész keleti részében. Ez a kollégium két és félszáz esztendő óta szíve e városnak, osztozva annak jó és balsorsában egyaránt!”
E lelkes felhívás hatására gyűlnek össze a kollégium dísztermében 1899. november 15-én, fejedelmünk halálának 270-ik évfordulójának napján Erdély korabeli politikai vezéregyéniségei, azon céllal, hogy bizottságot hozzanak létre e kezdeményezés megvalósítása végett. A nem mindennapi eseményről részletesen beszámolt a helybeli Közérdek, de a könyvtárban található a közgyűlés munkálatairól fölvett részletes jegyzőkönyv is, mely hiteles bizonysága az esemény nagyszerű tartalmának, színvonalának, szellemiségének. Néhány jelenlevő személyiség fölemlítése is állításomat igazolja: dr. Bartók György erdélyi református püspök, Beke Antal gyulafehárvári kanonok, gróf Bethlen Géza Torda-Aranyos vármegye főispánja, gróf Bethlen Miklós Hunyad vármegye főispánja, dr. Fabinyi Rudolf a kolozsvári Tudományegyetem rektora, Ferencz József unitárius püspök, Hollaki Artúr Udvarhely megye főispánja, báró Kemény Géza országgyűlési képviselő, Kővári László a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja, Lukács László magyar királyi pénzügyminiszter, dr. Márki Sándor egyetemi tanár, Potsa József Háromszék vármegye főispánja, dr. Szádeczky Lajos egyetemi tanár, Zeyk Dániel Alsófehér vármegye főispánja, Bodrogi János enyedi főgimnáziumi tanár, Gönczi Lajos sepsiszentgyörgyi főgimnáziumi igazgató, Sándor József EMKE alelnök stb.
A közgyűlés munkálatainak eredményeként Zeyk Dániel főispán indítványára bizottsági elnök lett gr. Bánffy György magyar királyi főajtónállómester, egyházkerületi főgondnok, kinek édesanyja iktári Bethlen leány volt és így a nagy fejedelemmel vérszerinti legközelebbi rokonságban állott, alelnökök lettek gr. Bethlen Géza főispán, mint a gr. Bethlen-család az idő szerinti nesztora, valamint Zeyk Dániel főispán, az erdélyi ref. egyházkerület, a Bethlen Kollégium és a nagyenyedi egyházmegye főgondnoka. Majd egyéb tisztségviselők megválasztása után Váró Ferenc kollégiumi tanár szerkesztésében 10 000 példányszámú felhívás került a jelenlévők kezébe, valamint a közeli és távoli magyarlakta vidékekre a kezdeményezés anyagi támogatása végett.
E felhívásra reagálva, egymást követik az ünnepi műsorok, rendezvények, diákestélyek. 1901. március 7-én az enyedi kollégiumban a 80 tagot számláló énekkara remekel műsorával, azon év május 23-án nagyszabású hangverseny színtere az intézmény, 1906. február 4-én történelmi témájú hangverseny zajlik a díszteremben, mely alkalommal Bodrogi János történelemtanár a műsorra tűzött Klapka-induló, Nemzeti Dal, Kossuth-nóta, a Széchenyit és Wesselényit dicsőítő dalok történetét ismertette a hallgatósággal. 1901. május 13-án a kolozsvári Református Teológián kerül sor nagyszabású Bethlen-ünnepélyre, mely alkalommal Kenessey Béla, akkoriban fakultásigazgató – a későbbi püspök – méltatja az ünnepelt fejedelem nagyságát, 1901. május 16-án a sepsiszentgyörgyi kollégium a házigazdája az ünnepi rendezvénynek a kollégium tanári kara, diáksága, az egyházmegye papsága és tanítósága, a brassói és nagyenyedi tanár- és diákküldöttség jelenlétében.
A szoborbizottság felhívása rövid idő alatt a magyarországi részekre is eljutott. 1900. október 4-én lezajlott sárospataki nagygyűlésen az enyedi felhívás ismertetése után Nagy István IV. éves teológus – egykori enyedi diák – intézett lelkes hangú beszédet a főiskolásokhoz a szoboralap támogatása végett. A tulajdonképpeni Bethlen-ünnepély pedig azon év december 8-án zajlott le az intézmény keretében. Baksy István főiskolai szenior és ifjúsági elnök megnyitó beszéde után Novák Lajos tanár tartott rendkívül tartalmas ünnepi szónoklatot Bethlen-szobrok címmel, melyből érdemes ez alkalommal is néhány jellegzetes részt kiemelnünk:
„Bethlen-szobor! Milyen is legyen az? Az álmodó művész lelke ezzel a gondolattal vívódik és mennél tovább vívódik, annál jobban elszorul a szíve. Káprázat vagy bűvölet? Neki egy Bethlen Gábor kellene s raja forog előtte a Bethlen Gáboroknak… Egyik pillanatban fejedelem, a másikban király, itt hadvezér, ott meg diplomata, innen szabadsághős, onnan békebarát, emitt gubernátor, amott reformátor, most a lelkiösmeret héroszának, majd zsarnokának látszik. Innen nézve török, onnan nézve német, mégis mindig magyar. Itt oroszlán, ott meg galamb. Kálvinista lenne s pápistát is mutat. Maga tudós s mégis csak mecénás? Innen építkező, onnan gazda, amonnan meg kalmár. Emitt bibliás keresztény, amott pogány táltos… maga mindig olyan, mint az, kivel szemben áll s mégis sohasem az, mindig csak önmaga s mindig túljár azon. Te álmodó, töprengő művész! Melyiket fogadod el? Melyiket választod?”
E lelkes hangú szónok két Bethlen-szobor felállítását szorgalmazta. Az egyiket Budapestre, a másikat Nagyenyedre. Előbbit így képzelte el:
„Ha én lennék a művész az enyémből lovasszobor alakjában vágtatna ki! Lovas Bethlen-szobor! Ez lenne a hozzáillő, nem mindent, de sokat, a nagy igazságot kifejező… Magyarország és Erdély címerével ékesített tömör, de erősen rongált bástyatalapzaton rúgtató paripán ülő Bethlen Gábort, paripáját nem a kantárszárral, hanem azzal kormányozva, hogy rajta ül, kitelik az, ki kell annak telnie egy negyvenéves férfiútól, aki magyar is, fejedelem is, ki kell annak telni egy Bethlen Gábortól. Öltözete korhű, fejedelmi. Arcán, ez oroszlán arcon önbizalom, elszántság és eszély harmoniája. Jobbjában kivont kard középtartásban, támadásra is meg védelemre is készen! Baljában zászló… no igen, a zászló! Hisz annyira rájár már erre a kifejezésre a nyelvünk, hogy elébb-utóbb muszáj lesz ércben kifejezni. És kinek a szobrán lehetne ezt igazabban kifejezni, mint a Bethlen Gáborén. Végül jön a süveg! Forgójának foglalója, kicsiben majd olyan, mint a magyar királyi korona…”
A leendő enyedi szoborról pedig így vélekedett: „Ez a szobor már nem lovas szobor, álló szobor lenne. Gábor fejedelem magas érc tetején állana, jelképül annak, hogy kinőtt Erdélyből, hogy világtörténelmi alak. Úgy állna ott a fejedelem, mint aki indulni akar. Feje olyan helyzetben, tekintete oly kifejezéssel, mint a messze, téresen látónak, akinek figyelmét mi sem kerüli el. Lelke a támadásra kész oroszlán lelkét tükrözze s éppen ezért ne fejedelmi buzogányt, hanem félig kivont kardot tartson mind a két kezével, egyik a hüvelyen, a másik a markolaton. Fejedelmi rangját feltünteti majd a fejedelmi tartás s korhű öltözet. Ennyi lenne csak a szobor, de gondolom, illő mind Bethlen Gáborhoz, mind a nagyra törekvő művészhez. És ha a kegyelet még több ércre lenne váltható, jöhetne néhány relief, a bérctalapzat oldalára. Lel ehhez tárgyat a művész Erdély egykori politikai, gazdasági, közművelődési, hadászati állapotaiban, vagy Gábor fejedelem tetteiben, udvarában eleget. Úgy gondolom azonban, hogy a nagyenyedi szobornak, ha egyebet nem, hát Bethlen tudományápolását, talán a Bethlen-főiskolát megfundáló nagy tettét mindenesetre meg kell örökítenie, már csak azért is, hogy jel legyen ez az erdélyieknek s nekünk is, amelyben győzhetünk. Aztán ezzel nekünk, patakiaknak is ércbe öntetnék egy édes-bús emlékünk. Hiszen bujdosásba űzött múzsafiainknak az ő gyulafehérvári főoskolája adott egy időre menedéket…”
E nagyszabású beszéd után Zombori Andor szavalja Bethlen Gábor emlékezete c. alkalmi ódáját, majd befejezésként az enyedi kollégiumból érkező Bodrogi János történelemtanár mondja el ünnepi záróbeszédét, mely teljes terjedelemben az említett enyedi lapban olvasható.
S ugyancsak ő kezdeményezi már 1898-ban Bethlen Gábor marosilyei szülőházának emléktáblával való kegyeletteljes megjelölését. A kollégiumi ifjúság pedig igen melegen karolta föl e magasztos eszmét, Berde Károly VIII-os gimnazista – Berde Mária testvérbátyja – lévén az elv egyik hathatós kivitelezője, aki az általa szerkesztett Haladjunk c. kéziratos diáklapban így számol be az előkészítő tevékenységről 1909 márciusában:
„Az ige a megtestesülés stádiumába lépett. Az a törekvés, az a cél, mely már egy éve foglalkoztatja ifjúságunkat, nemsokára megvalósul. Eljött a tizenkettedik óra, s mi becsülettel teljesítettük kötelességünket. Mozgalmat indítottunk, pénzalapot teremtettünk azon célra, hogy intézetünk nagynevű alapítójának jeltelenül álló szülőházát emléktáblával lássuk el. A közönséghez fordultunk segélyért, felhívásunk nem maradt visszhang nélkül. Az ifjúsághoz fordultunk, s a mozgalomnak mindenki harcosa lett. A tanári karhoz fordultunk, s az a február 27-én tartott gyűlésen egyhangú lelkesedéssel határozta el, hogy az emléktáblát még a folyó évi május hóban felállíttatja. Bizottságot küldött ki, mely kezébe véve az ügyet dűlőre juthassa s kikérte az ifjúság óhaját is, hogy minő anyagból, mikor és milyen felirattal szándékozunk az emléktáblát elkészíttetni.”
Az emléktábla leleplezési ünnepségét 1909. május 8-ra tűzték ki.
Bodrogi János, enyedi tanár
Az 1909. május 8-i leleplezési ünnepségen a kellemetlen, hűvös, esős idő dacára ott volt a szászvárosi Kun Kollégiumból 60 diák és négy tanár, a dévai állami főreáliskola nagy létszámú diákcsoportja, Alsófehér és Hunyad megye Történelmi és Régészeti Társulata, az Erdélyi Múzeum-Egyesület, az Erdélyi Irodalmi Társaság, a budapesti és kolozsvári Bethlen Gábor Kör, a kolozsvári református teológia képviselete. A Bethlen Kollégiumból 70 diák és 14 tanár tisztelgett a kollégium zászlója alatt Fogarasi Béla igazgató vezetésével. A Himnusz eléneklése után Bodrogi János enyedi tanár mondott nagy horderejű beszédet, melyből ez alkalommal csupán alábbi gondolatait ragadom ki:
„Mint a most is élő és virágzó Bethlen Kollégium ifjúsága és tanárai jöttünk el e szent helyre, hogy lerójuk mélységes hálánkat, kegyeletünket a dicső fejedelem emléke iránt. Eljöttünk azzal a komoly és dicső elhatározással is, hogy itt a nagy fejedelem szülőháza előtt mintegy fogadást tegyünk arról, hogy azon eszméket, melyeket Bethlen Gábor képviselt, hűségesen ápoljuk, gondozzuk és igyekezzünk azokat átültetni a reánk bízott ifjúság szívébe. Ezen eszmék pedig: kötelességteljesítés, az igazi egészséges felvilágosodott gondolkodás és a magyar nemzeti függetlenség és szabadság eszméje. A másik kettő mellett különösen ez az utóbbi az, amely mint erkölcsi teher valósággal ólomsúllyal nehezedik reánk. Igenis vallom itt, a Bethlen Gábor szülőháza előtt, hogy a magyar ifjúság lelkébe nem a megalkuvásnak a politikáját kell beültetnünk, hanem a legtökéletesebb nemzeti függetlenség és szabadság gondolatát. Ideálokat kell csepegtetnünk az ő lelkükbe, olyanokat, melyeket Bethlen Gábor is képviselt. Mi tehát, Bethlen Gábor ifjúsága és tanárai, íme fogadást teszünk, hogy Bethlen Gábor elveihez, eszméihez ragaszkodunk.”
S ugyanaz a Bodrogi megy el a továbbiak során 1913 novemberében, Bethlen Gábor fejedelemmé választásának 300. évfordulóján, több mint 100 enyedi diák társaságában Kolozsvárra, mely alkalommal a „Kolozs-vármegyei Általános Tanítóegylet”, az „Országos Középiskolai Tanáregyesület Kolozsvári Köre” és az „Erdélyrészi Tanító Egyesületek Szövetsége” által rendezett emlékünnepségen tart nagyszabású emlékbeszédet. S ugyanő indítványozza a főgimnáziumi ifjúság 1913. december 17-iki önképzőköri ülésén Bethlen-zászló elkészítését, mely indítvány szövege így hangzott:
„A Bethlen–koll. Főgimnáziumának felsőbb osztályba járó ifjúsága az 1913. dec. 17-én tartott gyűlésén elhatározza, hogy Bethlen Gábor fejedelemmé választásának 300-ik évfordulója emlékére, egy a főgimnáziumi ifjúság részére készítendő „Bethlen-zászló” alapjának létesítését megkezdi. Óhajtja, hogy ebből az alapból idővel, talán éppen iskolánk alapításának 300-ik éve ünnepélyes alkalmára egy iskolai zászló készíttessék, mely tanítsa majd a Bethlen–koll. Főgimnáziumának ifjúságát időtlen időkig egyfelől egyházunk és hazánk rendíthetetlen, önzetlen szeretetére, másfelől pedig ápolja és erősítse lelkében azt a soha el nem múló hálát és kegyeletet mellyel az ifjúság a dicső nagy fejedelem s az alapító és jóltevő örökké áldott emlékének tartozik.”
Közben arról is gondoskodott, hogy a leendő szobor is ugyancsak 1913-ban, a fejedelemmé választás 300. évében kerüljön fölavatásra Nagyenyeden. Elképzelése szerint az akkori Magyar utca hossztengelyébe eső, a Mészárosok bástyája előtti teret szemelte ki a szobor helyéül, hol annakidején az Obert-féle gyógyszertár és a Balla-féle üzletek állottak. Nézete szerint azok eltávolítása által kialakult nyílt tér lett volna a legmegfelelőbb hely a szobor elhelyezésére. Bodrogi véleményét s álláspontját Szilágyi Farkas helybeli református lelkipásztor s jeles krónikás részletezte a továbbiak során, aki a helyi Közérdek hasábjain fejti ki álláspontját. Ő pedig a közeli Bethlen-kastély lebontása által is igyekszik még tágabb teret biztosítani a szobor számára, minek eredményeként a közeli 1849-es sírkertre, valamint a református templom udvarára is tágas kilátás nyílna.
S mialatt Nagyenyeden erről zajlik a nyilvános vita, a pénzbeli adományok hétről hétre, hónapról hónapra, évről évre egyre magasabb szintet mutatnak, olyannyira, hogy a világháború kitörése előestéjén immár 100 000 korona szerepelt a szoborbizottság bankszámláján. A tervet nem sikerülvén a megszabott időben kivitelezni, ez az összeg is – sok egyéb enyedi értékkel egyetemben – a világháború áldozata lett… s ezzel a szobor ügye is odaveszett. Lebontásra kerültek az említett üzletsorok is, ellenben örvendetes módon megmaradt – igaz, napjainkban áldatlan, rozoga állapotban – az enyedi Bethlen kastély!
Áprily Lajos
Ellenben a Bethlen-ünnepélyek az impériumváltozás után sem szünetelnek. 1922-ben, a kollégium alapításának 300 éves évfordulóján mintegy 6000 részvevő jelenlétében zajlanak az októberi ünnepségek. Ez alkalomra írja és olvassa föl Áprily Lajos, a kollégium tanára A fejedelemhez c. nagyhorderejű ódáját, s állítnak domborművet a kollégium falára Bethlen Gábor emlékére, melynek leleplezésekor szintén Bodrogi az ünnepi szónok.
Ugyanakkor egy eddig teljesen ismeretlen epizódját szeretném közkinccsé tenni az 1922-es ünnepségeknek. Az ismeretes, hogy az esemény alkalmával nagyszabású sportrendezvényekre is sor került a többi erdélyi református kollégium diákcsapatainak részvételével. Nem ismeretes viszont az a tény, hogy ez alkalommal az enyedi kollégium Bethlen Gábor Vándordíjat alapított a győztes tornacsapat részére, melynek díszes, kéziratos ALAPÍTÓ OKLEVELE a Bethlen Könyvtár kézirattárában található, s mely ezidáig elkerülte a kutatók, monográfusok stb. figyelmét.
Íme a szöveg:
„A nagyenyedi ref. Bethlen Kollégium alapításának 300 éves emlékünnepe alkalmából Bethlen Gábor Vándordíjat alapít az erdélyi ref. testvér középiskolák győztes tornacsapata részére. A vándordíj hímzett fehérselyem zászló: 60–80 cm: egyik oldalán Bethlen Gábor fejedelem arcképével és ezen felirattal: Bethlen Gábor vándordíj, másik oldalán az erdélyi hét testvér kollégium egyesített címerével és ezen jelmondattal: Ha Isten velünk, kicsoda ellenünk? A zászló örökös vándordíj és mint csapatdíj az erdélyi ref. középiskolák kerületi tornaversenyének keretében mérkőző győztes intézet birtokába száll. A vándordíjat elnyeri az az intézet, melynek csapata a kerületi tornaversenyen úgy csapat, mint egyéni versenyekben fegyelmezettségével és magatartásával is – legszebb eredményt mutat fel és legtöbb pontot ér el. A vándordíj az egyházkerület keretén kívüli intézet birtokába nem kerülhet, ezért ha idők folyamán felekezetközi tornaversenyek rendeztetnének a ref. kerületi tornaversenyek helyett, az alapító Bethlen Kollégium joga lesz ezen alapítási elv figyelemmel tartása mellett a vándordíj elnyerésének feltételeit az alapító levél megfelelő módosításával újból meghatározni. A zászló csak az esetben kerül odaítélésre, ha a kerületi tornaversenyen a testvér intézeteknek legalább a 2/3-a a mérkőzésben részt vesz és legalább a következő versenynemekben mérkőzik: szabadgyakorlat, szertorna, játék és legalább 3 atlétikai szám. Amennyiben a résztvevő intézetek számának 2/3-a törtszámot adna a legközelebbi magasabb egész szám az irányadó. Ha valamely Kollégium több tagozatból áll és a versenyben több tagozattal vesz részt, az egész tagozatok külön intézetnek tekintetnek úgy a résztvevők számának megállapításánál, mint a díj odaítélésénél is.
A zászló újabb győzelem nélkül 3 évnél hosszabb ideig egy intézet birtokában sem maradhat. Ha 3 év alatt más intézet által kerületi tornaverseny nem rendeztetnék, a zászlót tartó intézet tartozik verseny rendezésével alkalmat adni az újabb mérkőzésre. Ha ebben akadályozva lenne, a 3 év elteltével köteles a zászlót további őrzés végett az alapító intézetnek visszaszolgáltatni. A vándordíjat birtokosa csak az ünnepélyes felvonulások alkalmával használhatja, köteles úgy ez alkalmakkor, mint általában mindaddig, míg birtokában van, annak épségét felelősség terhe mellett gondosan megőrizni. A vándordíjat védő csapat a zászlóval vonul fel az újabb mérkőzésre. Felvonulás után köteles a zászlót a bíráló bizottság elnökének átadni. Ha a zászló az előző pont értelmében a Bethlen Kollégium őrizetébe visszakerült, a csapatok felvonulásánál ezen intézet gimnáziumi csapata adja át a zászlót.
A győztes intézet a győzelem időpontjának és helyének megörökítése végett tartozik a zászlót saját színét viselő szalaggal díszíteni, mely szalag ezen adatokat is tartalmazza. Ezen szalagok a vándordíj kiegészítő részét képezik és attól el nem választhatók. A győztes csapat a vándordíj elnyerésével egyidejűleg kísérő oklevelet kap, melyet a bíráló bizottság elnöke és titkára írnak alá. A győztes intézet neve, a győzelem helye és időpontja az alapító oklevél hátlapjára reávezetendő.
Jelen alapító oklevél két eredeti példányban állíttatott ki, melynek egyik példánya a vándordíjjal együtt mindenkor a győztes intézet birtokába vándorol, másik példánya pedig a Bethlen Kollégium könyvtárában őriztetik.
A 300 éves Bethlen Kollégium jubileumi tornaversenyét rendező bizottság nevében Nagyenyeden, 1922 év október hó 8-án.
Titkár: Székely János. Elnök: Garda Kálmán.”
A továbbiak során, 1935-ben a kollégium a közeli Csombordon Bethlen nevét viselő Téli Gazdasági Iskolát létesít. A nagyszabású Bethlen-címer az 1948-as államosításig uralta az iskola főbejáratát. 1940–45 között Bethlen-nyomda működött Nagyenyeden. Menetközben azonban a kollégiumalapító neve lekerült az iskolai cégtábláról s éveken át „2. SZ. VEGYES KÖZÉPISKOLA” helyettesítette az alapító becses nevét el egészen 1958-ig, amikor névadó ünnepség keretében nyeri vissza a kollégium alapítója nevét. 1972-ben, a kollégium 350 éves évfordulóján Sütő András véndiák-fejjel emlékezik a Bethlen-szellemiségre s méltatja a mindenkori „tűzfelelősök” nagyszerű feladatait. „Amikor mi, mezőségi szegény gyermekek a kollégium jóvoltából, meghosszabbított karjainak a jóvoltából, akik tanítók, papok, értelmiségi munkások voltak, amikor ide kerültünk, a mi zötyögő szekereinken és természetesen a mindenkori induló gyermek álmaival, hogy most már fölkerülünk a társadalom legmagasabb régióiba, akkor ez a kollégium és tanárai, e kollégium tanárai voltak azok, akik azzal kezdték ezt a mi nagy, fölfelé való repülésünket, hogy egy öl fát a két karunkra raktak. Egy öl szálfát, amivel a hálószobák melegét kellett tartanunk. És rögvest kineveztek sorra valamennyiünket tűzfelelősöknek. Tűzfelelősök lettünk a szónak a képletes értelmében is. A Kollégium ugyanis akkortájt kopaszra nyírt fejünket gyöngéden megfordítva, a tekintetünket oda fordította vissza, ahonnan elindultunk, mondván, hogy ott lesz ezután is a helyünk. Ezt a röppályát megjárva, eltávolodva és visszakerülve oda, azokhoz, akik közül kiemelkedtünk, teljesítettük és teljesíthetjük ezután is a feladatot, amelyet az Alma Mater reánk bízott. És aki valójában soha nem volt más, mint visszhangja annak a népnek, amely létrehozta és amely fenntartja.”
Szabadság, 2009. május 13.; 2009. május 16.; 2009. május 27.
