Ragyogó napsütésben tesszük meg az általában egy órányi utat Felvincig, amely ezúttal azért tolódott ki egy óra és tíz-tizenöt percnyire, mert útjavítás, illetve útépítés miatt kissé lelassult a forgalom a Torda utáni szakaszon, ezzel pedig nem számoltunk induláskor. Ennek ellenére délután három óra öt perckor már a felvinci Vigadó lépcsőin igyekszem felfelé, a meghívóban ugyanis ez állt: a IV. Felvinc Napok megnyitójára itt kerül sor délután 3 órakor. A lépcsőn felmenet népviseletbe öltözött, vidám fiatalok között haladok el, a zenészek hangolnak, én pedig próbálok tájékozódni, keresni valakit, aki a szervezőkhöz vezetne. Ebben végül a kultúrotthon román igazgatónője segít, aki „elkapja” a lépcsőn éppen felfelé szaladó, népi ruhába öltözött alpolgármestert, Vincze Andrást, ő pedig „továbbad” egy nagyon kedves hölgynek, mondván: beszélgessek vele, ő is a szervezők közé tartozik, „aztán mi még találkozunk majd”, mondja, s továbbrohan.
Bemegyek tehát a terembe Szacsvai Kingával, de mivel benn már sokan vannak, a felvinciek türelmetlenül várják a műsor kezdését, Kinga ajánlatára behúzódunk a színpad melletti feljárathoz, ahol a két műsorvezető lány álldogál, „fellépésre” várva. – A református lelkipásztor, Bárócz Huba ötlete alapján kezdtük szervezni négy évvel ezelőtt a Felvinc Napokat, később bekapcsolódott a katolikus egyház is, aztán a szervezést átvette a Mészáros-Bornemisza Alapítvány, amelynek én is tagja vagyok – magyarázza Szacsvai Kinga, akiről kiderül, hogy tíz éve került Felvincről Kolozsvárra, előbb
egyetemistaként, most pedig fizikát tanít a Sapientia Egyetem Környezettudományi Tanszékének Környezetföldrajz szakán.
– Hiába élek Kolozsváron, továbbra is itt tevékenykedek, segítek a szervezésben. Igyekszünk rögtön a rendezvény lejárta után gondolkodni a következő évi programon, de nem alakul mindig így, természetesen. Általában fél évvel azelőtt fogunk neki a szervezésnek, idén azonban csak két hónappal ezelőtt kezdtük el, mert egy ideig úgy tűnt, hogy nem lesz rá anyagi fedezetünk. De szerencsére a Megyei Tanács anyagi segítségével végül sikerült összehozni – meséli.
A Mészáros-Bornemisza Alapítványról érdeklődöm, Kinga ugyan elmond egyet s mást, de azt ajánlja, inkább a tiszteletes urat kérdezzem, hogyan is jött létre az alapítvány, ugyanis az ő utánajárásának köszönhető, hogy a valamikori, Mészáros nevű felvinci földesúr leszármazottait megtalálták és ők alapítványt hoztak létre. Azt még megtudom tőle, hogy a község hét faluból áll, de csak Felvincen élnek magyarok. – Mivel Felvincet tíz-tizenöt éve összecsatolták Veresmarttal, amely tiszta román falu, nincs meg a törvény által előírt 20 százalék, így nincs magyar nyelvű helységnévtáblánk. Egy időben ki volt ugyan írva magyarul is, de fél év után levették – mondja Kinga, aztán visszatérünk a terembe, ahol közben még nagyobb lett a zsivaj és a türelmetlenség.
Már fél négy is elmúlt, mire megkezdődik a műsor, közben ugyanis, mint kiderült, a szervezők a meghívott politikusokra vártak, nem találták illendőnek elkezdeni az ünnepi műsort nélkülük. Fordítva, mint tudjuk, csak ritkán szokott történni: a politikusok egyáltalán nem tartják illetlenségnek a késést, megadják a módját a bevonulásnak.
Szétnyílik végre a függöny, a két fiatal lány pedig, miután köszönetet mond mindazoknak, akik segítettek a szervezésben, és illendően köszönti a vendégeket, színpadra szólítja a Megyei Tanács elnökét, aki rövid beszédében arra figyelmeztet, hogy minden hagyományt, függetlenül attól, hogy román vagy magyar, őrizni kell. Majd Felvinc polgármestere következik: Aurel Nicoară nagy lendülettel igyekszik meggyőzni a jelenlévőket, mennyire örül annak, hogy részt vehet a magyar közösség ünnepén. – El kell mondanom, hogy olyan alpolgármestere és tanácsosai vannak a közösségnek, akik tudják védeni az önök érdekeit. Minden tanácsosnak azt ajánlanám, hogy ugyanolyan vehemensen és lelkesen álljon ki az általa képviselt közösség érdekében, ahogyan Vincze András teszi – fejti ki Nicoară, majd az anyanyelvről beszél, amely végigkíséri az embert a bölcsőtől a koporsóig. – Azt mondják rólam, hogy vonzódom a magyarokhoz, hogy velük tartok: így van, uraim, önökkel vagyok, mert önök egy olyan közösség tagjai, amely ragaszkodik a kultúrájához és hagyományaihoz. Nem szeretnék olyan Európában élni, amelyben néhány év múlva, mindenki farmernadrágban jár és angolul beszél, vagy pedig beplántált chipek alapján tudnak csak megkülönböztetni bennünket egymástól. Tanítsák meg a gyermekeiket, hogy jöjjenek ezekre a rendezvényekre, legyenek magyarok, ugyanúgy, ahogyan a románok románok, a cigányok pedig cigányok – fejezi be beszédét a polgármester, amellyel elérte célját: nagy taps a jutalma.
Ezt követően a katolikus egyház képviseletében Szabó László tisztelendő mond beszédet, amelyben a közösségi öntudatról elmélkedik. „Ezen öntudat alatt egy közösségnek önmagát értelmező és önmagát meghatározó tudását értjük. Ez a tudás életet önt cselekedeteibe, amikor elemzi múltját, akkor megvizsgálja, hogy öntudatát hogyan bontakoztatta ki az idők folyamán. Amikor megtervezi jövőjét, szembenéz múltjával és megújulva néz a jövőbe”. Bárócz Huba esperes, a református egyház nevében köszönti a jelenlévőket, hangsúlyozva, hogy a Felvinc Napok kezdeti célkitűzése időközben még egy gondolattal bővült: „nevezetesen azzal, hogy ha Felvinc Aranyosszék központja, akkor próbáljuk meg azokat a szálakat erősíteni, amelyek összekötnek minket más falvakkal, más településekkel. Immár harmadszor vendégül látjuk a várfalviakat és mostan kibővült a kör a szentmihályiakkal. Szeretettel köszöntöm őket, öröm a mi számunkra az ittlétük, hiszen Aranyosszék kultúrája, hagyománya így tud gazdagodni. Azt mondtam, hogy közösségépítésről van szó, és valóban így van, hiszen egy közösség akkor épül, akkor gyarapodik, hogyha ismerjük az egymás felé vezető utat”.
A köszöntő beszédek után következnek a fellépők: a várfalvi Aranyosszék néptáncegyüttes, a felsőszentmihályi Rügyek együttes, végül pedig a 2007-ben alakult felvinci néptáncegyüttes. Természetesen nagy sikert arattak mindannyian, a színpad deszkája csak úgy porzott a legényes és a csárdás alatt.
Az ünnepi műsor után a most épülő gyülekezeti házhoz tartunk, ott folytatódik az ünnepség, gulyáspartival, beszélgetéssel. Kihasználom az alkalmat, és a liberális polgármester mellé kerülve gratulálok a hatásos beszédéhez, majd megkérdem: ha már ilyen nagyon szereti a magyar közösséget, nem lehetne megoldani, hogy magyarul is ki legyen írva a falu neve. Kissé meglepi Nicoară urat a mondandóm, de azonnal kivágja magát, mondván, hogy majd napirendre tűzik a kérdést, és mindenképpen megtárgyalják az ügyet a tanácsban. Rögtön hozzáfűzi: ő csupán a tavalyi önkormányzati választások óta polgármester, hogy azelőtt mi történt helységnévtábla-ügyben, nem felelős. Megköszönöm a válaszát, majd megjegyzem: akkor egy-két hónap múlva esetleg „ellenőrzöm” az eredményt, mire sietve elköszön, mert irányítani kell a politikus vendégeket, mondja.
A gyülekezeti házhoz érve ínycsiklandozó illatok fogadnak, két hatalmas bográcsban rotyog a gulyás, az asszonyok pedig sürögnek-forognak, hogy minden kész legyen, mire odaér a közönség. A főszakácsnő, Domokos Ildikó nem titkolja a receptet, kérésemre felsorolja, mi minden került a bográcsba: hagyma, murok, petrezselyem, zeller, köménymag, babérlevél, só, bors, pirospaprika, paradicsom, krumpli, olaj és borjúhús. A főzési idő két és fél óra körül volt, és három asszony segített Ildikónak. Ezúton is gratulálok, kedves hölgyek: nagyon finomra sikeredett.
Végre elkapom Vincze András alpolgármestert is, gratulálok a néptáncegyüttes teljesítményéhez, időközben ugyanis kiderült: az ő érdeme az együttes megalakulása. – Sajnos a községi tanács nem támogatta a rendezvényünket, saját közbenjárásomra sikerült azonban megszerezni a Megyei Tanács anyagi támogatását, így tudtuk idén is megszervezni a Felvinc Napokat. A tizenöt tanácsos közül csupán hárman vagyunk magyarok, de igyekszünk kiállni a közösség érdekeiért, természetesen elég nehéz ebben a felállásban. 660 magyar anyanyelvű lakos van a faluban. Próbáljuk összetartani a magyarságot, ennek a rendezvénynek is ez a célja – magyarázza az alpolgármester. Megtudom tőle, hogy a 2007-ben az általa alapított néptáncegyüttes tíz taggal indult, mára már harmincan vannak, de már többen is jelezték, hogy szeretnének részt venni a csapatban.
Bárócz Huba lelkésszel beszélgetve megtudtam, csodálatos freskókat fedeztek fel nemrég a református templom felújításakor, a templom meglátogatását tehát semmiképpen sem hagyhatom ki. Valóban csodálatosak, a restaurálásuk is nagyszerű munka eredménye. Mivel „vezetőm” kérdezősködésemre részletes és kimerítő előadást tartott a freskók felfedezésének történetéről, valamint arról, hogy mit ábrázolnak, a vele való beszélgetést holnapi lapszámunkban olvashatják.
Lassan esteledik, de elég nehéz elindulni, itt is, ott is beszédbe elegyedek, nézegetem az eladással egybekötött „kiállítást”, ahol az ünnepséget megelőző bibliahéten a gyerekek által készített tárgyak – festett bögrék, rajzok, játékok, apró „mütyürök” – várják a vevőket. Időközben a zenészek is rázendítettek, többen énekelnek, mások beszélgetnek, egyszóval: közösségi életet élnek, úgy, ahogyan elképzelte a tiszteletes úr, amikor először fogtak neki a szervezésnek.
Szabadság, 2009.08.24
