XIII. NEMZETKÖZI HUMORFESZTIVÁL NAGYENYEDEN

Popa Popa’s jelenléte és Könczey Elemér karikatúrái az érdeklődés középpontjában

Popa Popa’s díszvendégként, Könczey karikatúrái a galériákban, Ionesco darabja a Bethlen-kollégium színpadán és a helyi kultúrigazgató szeletelt-hagymás happeningje a kiállítóterem szónokasztalán- csupán néhány izgalmas pontja a 2017 április 21-22 között szervezett összművészeti rendezvénynek.

A Nagyenyedi Kulturális Központ kezdeményezte rendezvényt, melybe már a legelején az Inter-Art Alapítvány is bekapcsolódott azáltal, hogy hazai és külföldi művészeket hívott meg tematikus alkotóműhelyébe, idén is nagy érdeklődés jellemezte.

Ezúttal is közel negyven művész jelenlétének örvendhettünk személyesen vagy az általuk kiállításra elküldött munkáik révén. A közös nemzetközi szatirikus grafika kiállítás mellett egyéni tárlatot szerveztek a híres Aurel Jiquidi úgyszintén szatirikus grafikáiból, a néhai Silvan Ionescu valamint Ştefan Popa Popa’s, Könczey Elemér és az enyedi b&b (bako&balog) karikatúráiból. A kolozsvári  Dorel Găină egyetemi tanár szinte egyetlen Inter-Art eseményről sem hiányzik, idén Hunyad megyei művészeket hívott meg az eseményre, akik a helyi képzőművészekkel, Balog Istvánnal, Balog Zoltánnal és Lixandru Róberttel közös humoros fotó tárlatot rendeztek  A mosoly ragozása címmel, Vasi Sârb gyulafehérvári fotóművész azonos nevű alkotásából merítve ihletet. A külföldi művészek közül Alice Di Nanna (Bari, Olaszország), a magyar/erdélyi származásúak közül pedig Fülöp Eduárd, Feleki Károly, Somogyi Róbert és Sztrharszky Kálmán nevét említhetjük.

A rendezvénysorozat másik érdekessége az Eugen Ionescu Ionesco-lenyomat című vígjáték volt, melyet a gyulafehérvári Skepsis Színtársulat mutatott be a Bethlen Gábor Kollégium színpadán, Viorel Cioflică rendezésében.

Ioan Hădărig, a Nagyenyedi Kulturális Központ igazgatója elégedett a humorfesztivál színvonalával , szándéka, hogy minden évben új karikaturistát hívjanak el a rendezvényre. Mint azt a zárórendezvényen kihangsúlyozta, az intézmény által gyakran szervezett tematikus tárlatokon, mint amilyen a humoros fotókiállítás is volt, meg lehet ragadni a barátság lényegét is a művészetben, amitől alkotó és befogadó egyaránt érzékenyebbé válik. Művészet és humor kapcsolatát elemezve, gondolatainak szemléltetése végett többek között egy felszeletelt vöröshagyma-happeninget és egy találó Arghezi-verset is bemutatott, ezáltal is fokozva a derűs hangulatot.

 Dorel Găină kolozsvári egyetemi tanár készségesen nyilatkozott lapunknak, arra a kérdésre adott kimerítő választ, hogy mit is jelent valójában a humor egy művész számára. „ A humor egy művész számára azt jelenti, hogy az illető képes tükörbe nézni és örvend annak, hogy léteznek tükrök. Amikor felfedezi a humort, attól függetlenül hogy az nyilvánvaló-e vagy burkoltabb, vidám-e vagy inkább keserű, a művész felvállalja annak örömét, hogy megossza azt másokkal is. Ajándék számára is és a többieknek is, ha a humor által sikerül a torz tükröt kiegyenesíteni. Ezt az állapotot úgy gondolom, Könczey Elemér alkotásainak sikerül a legjobban megvalósítaniuk, hiszen bármennyire humorral telítettek is azok, egyben –vagy elsősorban- súlyos és szigorú kritikái és morális leckéi az emberi életnek. Az általa közvetített leckék mosolyfakasztással, nevetéssel kezdődnek, hogy aztán közvetve, a társadalommal és a világegyetemmel való vonatkoztatásban, az emberi lét értelmére, az egyénnek a helyére, gondolatainak és cselekedeteinek értelmére reflektáljanak.”

BASA EMESE