VII.FEHÉR MEGYEI MAGYAR PEDAGÓGUSKONFERENCIA

VII.FEHÉR MEGYEI MAGYAR PEDAGÓGUSKONFERENCIA

A Magyar Szórvány Napjához nagyon közel eső időpontban, 2018. november 16-án,  került sor a megye összes magyar pedagógusát megszólító konferenciára, a Dr. Brendus Gyula Egyesület szervezésében, amelynek ezúttal nem Nagyenyed, hanem Magyarlapád adott otthont.  A 2015-ben kialakított szórványkollégium hangulatos épülete örömmel tárta ki kapuit a pedagógusok előtt, akik szakmai tanácskozáson, majd egy közös vacsorán és a helyi  Pirospántlikás Zenekar által szolgáltatott táncházban vehettek részt. Az eseményt a Bethlen Gábor Alap támogatta

„A  leghálásabb továbbra is a pedagógusi pálya”…

…vallotta Lőrincz Helga, Nagyenyed alpolgármestere, az esemény ötletgazdája, aki minden adódó alkalommal elmondja: tanárként a pedagógusok között érzi a legjobban magát, még akkor is, ha úgy érzi, alpolgármesterként sokat tehet a városért. Jól tudja viszont, hogy a jövő a gyerekek formálásával kezdődik, ezért támogatja minden erejével a délutáni oktatást, szorgalmazza az oktatási intézményeink felújítását, segíti a pedagógus kollégáit.

A mintegy 120 pedagógust Lőrincz Ildikó, a Magyarlapádi Általános Iskola igazgatója üdvözölte, aki az általa vezetett intézmény alapelveit ismertette.  A szórványkollégiumot Sipos Margit igazgatónő mutatta be, kiemelve: az itt tanuló 60 gyermek számára az intézmény egy összekötő láncszem a mélyszórvány és a Bethlen Gábor Kollégium között.

Ladányi Árpád Fehér megyei RMDSZ elnök kiemelte: megalakulása óta az RMDSZ-nek prioritása az oktatás, mégpedig a minőségi oktatás, ami a megfelelő anyagi feltételek biztosítása mellett, a szükséges számú oktató biztosítását és nem utolsó sorban a tanítás minőségét egyaránt megköveteli.

Az eseményt megtisztelte jelenlétével Benedek Zakariás parlamenti képviselő, aki kihangsúlyozta: a szórványban minden nehezebben valósítható meg, de szerencsére a legtöbb helyen van akarat az identitás megőrzésére. Ezt követően  ismertette azt a kezdeményezést is, amely törvénybe akarja iktatni a délutáni oktatás finanszírozását. Benedek Zakariás közölte a friss örömhírt is: a a parlament elfogadta a nagyváradi pedagógiai továbbképző központ létrehozását.

Deák- Székely Szilárd , a Fehér megyei pedagógusok házának igazgatója, megyei RMPSZ elnök röviden ismertette a konferencia történetét, céljait, majd felkérte Burus- Siklódi Botond országos RMPSZ elnököt a szolgálati emlékérmek valamint az oktatási miniszter által aláírt oklevelek kiosztására. Idén Fekete Magdolna marosújvári óvónő, Szabó Erzsébet, a Bethlen Gábor Kollégium matematika szakos tanára, Sipos Margit magyarlapádi tanárnő és Tomai Gyöngyi, a Bethlen Gábor Kollégium tanítónője, mindannyian nyugdíjba vonuló pedagógusok, részesültek a díjban.

Burus- Siklódi Botond a pedagógusi pálya fontosságát ecsetelte: „ nem csak egy hivatás gyakorlása, hanem életükön végig egy nagy lelkesedés vezérelte őket, a munka végén pedig elmondhatták: érdemes volt a küzdelem”. Az elnök  megköszönte azoknak, akik eljutottak a nyugdíjkorhatárhoz, a fiatalokat pedig arra biztatta, hogy maradjanak a pályán. Kihangsúlyozta: egyfajta ünnepként élte meg a találkozást, hiszen megdöbbentő, a tömb számára is példamutató, mennyien eljöttek a konferenciára, mint fogalmazott:  „ ezt csak megköszönni lehet a szórványnak!”

A délután folyamán a szórványkollégium tőszomszédságában található lapádi iskolában csoportos szakmai bemutatókra és esetelemzésekre került sor, Krecsák Katalin és Tóth Tünde pszichológusok vezetésével. Az esemény lebonyolítását koordináló Nagy Tímea nemzetiségi tanfelügyelő részletesen ismertette az aktuális iskolai versenyeket és pályázati lehetőségeket.

 A rendezvényt vacsora zárta, melyen a helyi Pirospántlikás zenekar muzsikált, a pedagógusok pedig tapasztalatokat cserélhettek kötetlenül is. A szervezők eldöntötték , hogy a nagy érdeklődésre való tekintettel, jövőtől a bál házigazdái  sorra lesznek a megyei tanintézmények, továbbá, az idei évhez hasonlóan,  Szeben, Brassó, Hunyad és Beszterce megyei pedagógusok is hivatalosok lesznek az eseményre.

BASA EMESE

FŐTÁMOGATÓ: BETHLEN GÁBOR ALAP