Véget ért a VI. Nagyenyedi nemzetközi folklórfesztivál, megkezdődött a XXI. Nemzetközi Inter-Art alkotótábor

A rangos fesztivált hatodik alkalommal szervezték meg augusztus 6-a és 12-e között; az elmúlt években népszerűnek bizonyult, itthon és külföldön egyaránt elismert rendezvénysorozatra ezúttal tíz országból érkeztek együttesek: Románia és Magyarország mellett Argentínából, Bulgáriából, Ciprusról, Costa Ricából, Mexikóból, Oroszországból, Szerbiából és Törökországból. A helyi néptáncegyüttesek közül a csombordi Pipacs, az enyedi Fügevirág és a Doina Aiudului léptek fel, utóbbi a házigazda szerepét töltötte be. Vasárnap a színes népviseletben a város utcáin felvonuló, a templomok előtt és a piactereken rövid táncbemutatóra megálló díszes menet illetve az esténkénti, nagyjából 20 perces bemutatójukkal színpadra lépő csoportok egzotikus látványt nyújtottak és a lakosság nagy részét az utcára csalogatták, de sokan voltak olyanok is, akik csak az esemény kedvéért utaztak haza, akár külföldről is. A meghívott előadók is szemmel láthatóan jól érezték magukat Enyeden, egytől- egyig készségesen ezt nyilatkozták lapunknak. Legtöbbjük először jár az országban, a szép természeti környezet és az itteniek vendégszeretete lenyűgözték őket. Legbeszédesebbnek a mexikóiak tűntek, akiket a városban látott „stíluskeverék”, a régi épületek közé beékelt tömbházak leptek meg a legjobban. A dél-amerikai tánccsoportok minden évben egzotikus színfoltját képezik az eseménynek, ugyanígy a törökök is. A legfiatalabb csapat a bolgároké volt, a legbájosabb az oroszoké, a ciprusiak és a szerbek esetében a tapasztalt táncosok tűntek ki. A gyomaendrődiek megköszönték a meghívást és abban reménykedtek, hogy előadásukkal sikerül a közönség bizalmába és szívébe férkőzniök.

Az enyediek körében oly nagy népszerűségnek örvendő, a városháza és a kultúrotthon közösen megvalósított népzenei rendezvénye idén nem maradt alul semmiben az előző évekhez képest sem a szervezés, sem pedig az előadások minősége tekintetében, sőt néhány fontos újítást is bevezettek. Módosult a fesztivál logója: a piros-fehér-fekete színű, stilizált spirálra és virágra egyaránt emlékeztető alakzat egyaránt utal magyar és román népi motívumokra, a város multikulturális jellegére. A fesztivál keretében mutatták be a Made in Aiud mozgalmat és címkét és alakították ki az első ilyen nevű standot. A kezdeményezés célja a helyi értékeket, hagyományokat, termékeket ápoló és gyártó kézművesek és kisiparosok előnyben részesítése a tömegáruval szemben. A védjegy jó üzleti ötletnek bizonyult, hiszen már az első nap végén egyes termelők, például a Felenyedi Levendulamező nevű cég, arról számoltak be nagy örömmel, hogy szinte a teljes kínálatuk elfogyott. Nagy érdeklődés övezte a csombordi rózsalekvárt is és általában az enyedi termékeket. A lakosok az új címkét is elfogadták; nem tiltakoztak a református templomtornyot (illetve az alatta ujjlenyomatot és kézírással jelölt Made in Aiud jelszót) ábrázoló szimbólum ellen, a helyi magyar közösség a város múltjához és jelenéhez méltónak találta azt.

Másik újdonság az, hogy jövőre a túl költséges fesztivál időtartamát csökkenteni szándékoznak, hiszen az utóbbi évtizedben elszegényedett városban van bőven mire költenie a helyi tanácsnak, a helybéliek pedig ezt a kezdeményezést is helyeselték.

Csütörtökön, a rendezvény zárónapján, két másik esemény is zajlott a városban. Az Áprily-estek keretében Józsa Miklós ny. tanár az iskola felújításának alkalmából  A Bethlen Kollégium, a múzsák hajléka címmel tartott előadást, melyben az ősi alma mater jeles személyiségeit méltatta. Mint az kiderült, az enyedi tanintézmény szolgáltatta Erdélyben messzemenően a legtöbb kimagasló egyéniséget a tudomány és a művészet minden területén.

Az eseménnyel szinte egyidőben a városháza dísztermében a XXI. Nemzetközi Inter-Art alkotótábor ünnepélyes megnyitójára került sor. Idén 38 művész jelentkezett 21 országból, az általuk készített munkákat  az augusztus 24-én délután 18 órától kezdődő kiállításon láthatja a közönség az Inter-Art galériában.

BASA EMESE

folkfeszt_01 folkfeszt_02 folkfeszt_03 folkfeszt_04 folkfeszt_05 folkfeszt_06

Fotók: Basa Emese