III. Nagyenyedi Magyar Napok – a hármas szám jegyében

„Életünk legboldogabb pillanatai, amikor együtt lehetünk”

Az idei Nagyenyedi Magyar Napok eseményei a hármas szám jegyében zajlottak. Harmadik alkalommal rendezték meg, három egymás utáni napon, három alapvető helyszínen, három különböző eseménnyel, és a harmadik napon az unitárius templomban, a három magyar történelmi egyház ökumenikus gyülekezetével. A szervezők (Fehér Megyei RMDSZ, Dr. Szász Pál Egyesület, Nagyenyedi Unitárius Egyház, B.G.K.) azt remélték, hogy az enyedi és vidéki magyar közösség és közönség minden esetben rátalál az őt kiemelten érdeklő eseményre. Ez így is történt. Ötletességüket és hozzáértő munkájukat dicséri, hogy mind a három rendezvény megtalálta a maga kisebb vagy nagyobb érdeklődő körét. Első nap a múzeumok és tudományok napja volt, ezt követte szombaton a jó hangulatú, legnépszerűbb rendezvény, a szüreti bál, majd a harmadik magyar nap hagyományosan Isten házában kezdődött: unitárius istentiszteletet tartottak ökumenikus gyülekezettel.

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Egyházmegyei Kórustalálkozó Magyarlapádon

Idén második alkalommal szerveztük meg Magyarlapádon a Nagyenyedi Egyházmegye
gyülekezeti kórusainak találkozóját. Kettős ünnep volt tehát számunkra október
31-e. 
A
gyönyörű, kazettás mennyezetű templomban jó volt hallgatni Bárócz Huba esperes
úr igehirdetését, melyben az állandó reformációra hívta fel a figyelmünket.

 

Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Rákosi Viktor

Rákosi Viktor a XIX-XX. századforduló magyar irodalmának ma már viszonylag kevésbé ismert és olvasott írója. Jóllehet nem tartozott kora irodalmának élvonalába, de rendkívül népszerűvé tette írásait változatos témavilága, lenyűgöző előadó-művészete. Mivel a szocialista-realista irodalom elvárásainak nem felelt meg, nevét elhallgatták, művei a tiltott könyvek listájára kerültek. Hazájában is csupán egy humoreszk kötetet adott ki a Magvető 1957-ben Guttmann, a csörgőkígyó címen, és a Korhadt fakeresztek című novelláskönyvét 1989-ben. 1991-ben és 2007-ben újból napvilágot látott az Elnémult harangok című könyve, a Hős fiúk 1999-ben és az Utazás a holdba 2004-ben. A dévai Corvin Kiadó 2009-ben meg jelentette a nagysikerű regényt, az Elnémult harangokat.

Egy kattintás ide a folytatáshoz….