Október – az idős emberek iránti tisztelet hónapja

SZERETETVENDÉGSÉG TOROCKÓN

Torockón az Unitárius Egyház október 11-én, vasárnap ünnepelte az Idősek Napját. A meghitt hangulatú rendezvényt Csécs Márton Lőrinc helybeli lelkész szervezte, aki az időseknek szóló prédikációt követően a templomból a Kriza János Művelődési Házba hívta meg az egybegyűlteket.

A szeretetvendégség kezdetén a lelkész újabb szívhez szóló rövid köszöntőbeszédet mondott, Király Kriszta és Nyitrai Orsolya alkalomhoz illő szavalatai pedig fokozták az emelkedett hangulatot. Simándi Teréz énekvezér megemlékezést tartott az újjászervezett torockói fúvószenekar alapítójáról és karnagyáról, Petrucz Sándorról, aki ez év augusztusában távozott az élők sorából. Az ő emlékének tisztelegve illetve a közönség szórakoztatására a fúvószenekar bő húsz perces  zenei összeállítással lépett színpadra. A közös műsorszámokat megelőzően a zenekar legifjabb tagjai mutatkoztak be magánszámokkal. Mélyen meglepődve és tisztelettel figyelték a szólókat, hiszen mindenki rögtön észrevette azt a hatalmas „szakmai” fejlődést, amelyre az augusztus 30 – szeptember 6 között megrendezett zabolai táborban tett szert a 11 gyerek. Megtanultak kotta nélkül és három szólamban zenélni, ami nagy teljesítmény egy hetes intenzív tanulás után. A gyerekek egy-egy szál virággal is kedveskedtek az időseknek, a presbitérium tagjai pedig finom falatokat szolgáltak fel. A betegekről sem feledkeztek meg, számukra házhoz szállították az ételt.

Az évszázados hagyományokkal rendelkező, a korabeli bányásztársulat által megalapított torockói „rezesbanda” mai tagjai számára új lendületet hozott a Bethlen Gábor Alaptól pályázati úton nyert támogatás is, amelyből sikerült 5 új hangszert megvásárolni, eképp a Kolozsvárról kölcsönkért, meghibásodott hangszerek nem okoznak többé disszonanciát. A gondosan összeállított, minőségi műsort az idősek vastapssal fogadták és minden valószínűség szerint nem csupán ifjúságuk szép emlékei derengtek fel a muzsikaszó által, hanem Torockó egykori fénykoráról is ízelítőt nyújtottak a dallamok.

Támogató: