Az elmúlt években több próbálkozás történt a sírkert felszabadítása érdekében, a Dr. Szász Pál Egyesület lelkes enyedieket mozgatott meg ennek érdekében, fűrészgépet vásárolt, a kollégium cserkészcsapata is nekivágott a sűrű bozótnak, ők még kisebb sikerrel, mint a felnőttek. Idén azonban nagy előrelépés történt, a Szülőföld Alapítvány támogatásával sikerült felújítani Köteles Sámuel síremlékét, a nagyenyedi Dr. Szász Pál Egyesület azonban más forrásokat is megmozgatott és az említett sír körül restauráltatta a többi sírkövet is. A munkában segített a Magyarlapádi Ifjúsági Szervezet 14 diákja is Szabó Dániel tanár felügyelete alatt. A felújított sarkot szerény ünnepség keretében október 31-én, a Reformáció Napján tekinthették meg Nagyenyed hagyománytisztelő polgárai. A rendezvény ünnepi istentisztelettel kezdődött a vártemplomban, ahol Pópa Tibor tiszteletes hirdetett igét. Innen vonultunk fel a temetőbe, ahol először Rácz Levente a Dr. Szász Pál Egyesület elnöke emlékezett meg a felújított sírokban nyugvó professzorokról. Köteles Sámuel (1770-1831), 1818-ban foglalta el a kollégium bölcsészeti tanszékét. Őt tekinthetjük a magyar filozófiai szakszókincs megteremtőjének. 1830-ban megválasztották a MTA rendes tagjává. Diákjai rajongtak érte, halála után közadakozásból emelték síremlékét, amelyen a következő felirat áll: „Emlékezetére, hogy szívből tisztelték / Hálás tanítványi könnyek közt emelték.” Vajna Antal (1804-1876) 1844-től az újonnan felállított pedagógiai tanszék vezetője volt. Az 1849-es pusztulás után Incze Dániellel vállalták az újjáépítést, az oktatás teljes vertikumának visszaállítását. Kasza Dániel (1822-1873) 1855-től természettudományokat oktatott, majd inspektori teendőket látott el. Rektorprofesszorként a kollégium gazdasági ügyeinek megszervezője és fellendítője volt. Kultúrtörténeti értéket képvisel egyedi formája és precíz domborműve miatt Imreh Miklósné Bodola Klára gazdasszony sírja is, amely ugyancsak a restaurálások tárgyát képezte. Rácz Levente javasolta, hogy a tanári sírkertet kerítéssel kéne körbevenni, amikor majd restaurálták a többi sírt. El kéne készíteni a parcella rendezési tervét is. Régi, XVIII. századi tumba alakú sírok restaurálása várat magára. Kiss Zoltán, az egyik restaurátor szerint a nagyenyedi tanári sírkert egyedülálló, itt nem volt rátemetkezés, mint a Házsongárdi temetőben. Megjegyezte, hogy a nagyenyedi diákok is kijöhetnének tanáraikkal sírokat gondozni, mint ahogyan Kolozsvárt a Házsongárd Alapítvány ezt már megszervezte. Szilágyi Mátyás főkonzul szerint az erdélyi örökség emlékhelyeit az anyaországnak támogatnia kell. Nagyenyeden ez sikerült, nemsokára nekifognak a sétatéri diákemlékmű restaurálásához. Erre jövő év márciusában kerül sor, a Dr. Szász Pál Egyesület pályázatára a Magyar Külügyminisztérium résztámogatást biztosított. „Meg kell szólaltatni ezeket a köveket!”- mondta, és megígérte, főkonzulként ezután is ezért fog dolgozni. Javasolta, hogy minél több külföldi magyarnak meg kell mutatni ezt a helyet, mert akkor támogatni fogják fáradozásainkat. Szőcs Ildikó hozzászólásában a következőket mondta: „A Bethlen Gábor Kollégium igazgatójaként elsősorban az a felelősségem, hogy az élőknek élhetőbb körülményeket biztosítsak. Természetesen foglakoznunk kellene a sírkerttel. Foglakozunk is – nem olyan rendezett formában, ahogyan például Kolozsváron. A gond csak az, hogy felaprózzuk erőinket. Ha több szervezet összehangolt munkája vezet majd el oda, hogy megújuljanak a dolgok, és mindezt nem szórványosan végezzük, akkor az eredmény is kézzelfoghatóbb lesz. Reménységem szerint, kerül majd egy olyan tanár, aki felvállalja azt, hogy irányítja ezt a tevékenységet és lelkesen összefogja azon diákokat a Kollégiumban, akik fontosnak érezhetik majd ezáltal a Kollégium múltját. Azért, hogy a jelenen keresztül jövendője is lehessen ennek a sokat megélt Kollégiumnak és elnémult elődeink taníthassanak bennünket.” Józsa Miklós, nyugalmazott kollégiumi magyar szakos tanár Berde Mária A hajnal emberei című regényéből olvasott fel Köteles Sámuelhez fűződő részleteket. Megemlítette, hogy az írónő szülei a tanári sírkert közelében nyugszanak. Végül Turzai Melánia magyar szakos tanárnő, a kollégium igazgatóhelyettese elszavalta Áprily Lajos
Mindszent című versét, melyből idézem a következő sorokat: „Mindszent-virágos ár sodor /s egy dísztelen sír gondja éget: /ó, hogyha áthajítanám / koszorúval a messziséget. // Tudom, hogy vár ma, nő a köd, / nincs rajta rács, nincs rajta kőjegy. / Határon átkiáltanám: / ringasd szelíd karokkal, Őrhegy!”. A költőtanár édesapja is itt, az Örhegy alatt nyugszik. A koszorúzáson őrt állt Kónya Tibor iskolalelkész és cserkészeinek kis csapata. Részt vettek többek közt: Krecsák Adalbert alpolgármester, Kerekes Hajnal és László István a Fehér megyei RMDSz ügyvezető elnöke illetve alelnöke, Szabó Dénes katolikus plebános, Ferencz Gábor torockói unitárius lelkész, Szabó Dániel magyarlapádi tanár, Holányi Zoltán zalaegerszegi mérnök és családja, Madarasné Horváth Ildikó (Marosvásárhely), Tóthné Horváth Gyöngyi és férje (Magyarország), Majorné Vita Etel és férje (Marosvásárhely) véndiákok, Dr. Thormáné Rácz Katalin (Marosvásárhely). Talán elkezdődött egy folyamat, talán felébred csipkerózsika álmából a nagyenyedi tanári sírkert. Ezért csak mi, az élők tehetünk valamit, gondoljunk az ősi japán közmondásra: „Aki nem tiszteli őseit, méltó a pusztulásra”.
Dvorácsek Ágoston
