Hajdani magyarigeni emlékünnepély Bod Péter születésének 200. évfordulóján


 
Bod Péter viszont egy olyan korszakban élt, a 18. században, amikor a Habsburg-hatalom nyomása nehezedett Erdélyre, a szegénységgel, a gazdasági elmaradottsággal együtt, amikor járványos betegségek pusztították, nyomorgatták a népet, és csak a század közepe táján jelentkeztek a haladás, a felvilágosodás első jelei. Bod Péter az adott, mostoha erdélyi körülmények között, a magyarigeni elzártságban, lankadatlanul dolgozva és alkotva készítette elő másokkal egyetemben azt a korszakot, amelyben a hazai tudományos élet pezsgésnek indult s a nemzeti művelődésben a megerősödő polgárság is szóhoz juthatott.

Nos, jeles művelődéstörténészünk születésének 300. éve nagyszerű alkalom arra, hogy az év folyamán sorra kerülő rendezvények előjátékaként fölidézzük ama nagyszerű megemlékező ünnepi rendezvénysorozatot, amelyre 1912-ben, Bod Péter születésének 200. évfordulóján került sor Magyarigenben, a Bethlen Kollégium kezdeményezése alapján.

A nagyenyedi Bethlen Kollégium Főgimnáziumának tanári kara 1912. január 24-én tartott összejövetelén határozta el Bodrogi János történelemtanár indítványára, hogy nagyszabású emlékünnepséget rendez Bod Péter 200. születésnapján. Bodroginak egyébként döntő szerepe volt az 1849. januárban elesett enyedi áldozatok sírkertjének emlékművel és Bethlen Gábor marosillyei szülőházának emléktáblával való megjelölésében, valamint a Bethlen-dombormű elhelyezésében a kollégium udvarán. Az ünnepségre még azon év február 22-én kellett volna sort keríteni. Az idő rövidsége, valamint a sok tennivaló miatt azonban 1912 szeptemberére tolódott a megemlékezés. Magyarigen s a Hegyalja magyarsága is a legnagyobb készséggel vállalta föl e kollégiumi kezdeményezést, és minden lehetőséget felhasználva igyekezett bekapcsolódni a rendezvénysorozatba.

A szervezőket mindenekelőtt egy méltó emlékmű fölállítása foglalkoztatta, ugyanis addig az időpontig Bod Péternek Magyarigenben semmiféle emléke nem volt. Létezett ugyan egy koporsó alakú sírkő a reformátusok ún. papi temetőjében, de azon csupán Bod Péter négy, még apjuk életében elhunyt gyermekének neve volt megörökítve, akik ama sírkő alatt pihentek. Bod Péter földi maradványainak holléte azonban az ismeretlenség homályába merült. Élő leszármazottainak emlékezete alapján azonban sikerült megállapítani, hogy szintén a gyerekek sírjában nyugszik. Bodrogi János kollégiumi tanár, Csuka Ákos főszolgabíróval és Bartók Dénes helybeli református lelkésszel egyeztetett a tetemek kiásásáról s a templom közelében való elhelyezéséről. Az egyeztetést igazoló eredeti iratokat a Bethlen Könyvtár kézirattára őrzi. „Jegyzőkönyv, felvétetett 1912. szeptember 7-én a m. igeni járás főszolgabírája által a főszolgabírói irodában: megjelent Bodrogi János nagyenyedi Bethlen kollégiumi tanár kéri, hogy a helybeli ev. ref. sírkertből Bod Péter hullájának a helybeli ev. ref. templom melletti czinteremben való elhelyezés czéljából a szükséges hatósági engedély adassék meg. Ezzel a jegyzőkönyv bezáratott és aláiratott: Bodrogi János.”
 


 
A megadott engedély szövege pedig így hangzott: „Szám: 3364-1912. Hulla kiáshatási és szállítási levél. Magyarigenben ehunyt s az un. ref. paptemetőben elhantolt Bod Péter hullájának kiásása és a ref. templom mellé való átszállítása engedélyeztetvén: megkerestetik azon hatóság, melynek a területén kiásatik s átszállítatik, hogy a mai naptól számítandó egy hónapig érvényes eme szállítólevélnek előmutatására a hulla akadálytalan kiásását és elszállítását lehetőleg mozdítsa elő. Magyarigen, 1912. Szept. hó 18-án. Csuka Ákos főszolgabíró. P.H.”

Az esős időjárás miatt az exhumálás szeptember 8-tól 24-ig tartott, majd szeptember 27-én du. 3 órakor a helyi lelkipásztor imája után Bod Péter, valamint gyermekeinek tetemét egy új érckoporsóba helyezték el a templom közelében. Időközben – aránylag megkésve – nagyszámú meghívó indult Erdély s Magyarország valamennyi fontos irodalmi, közművelődési, oktatási, társadalmi intézmény címére. Sajnálatos módon, a késés miatt, nem minden meghívott képviseltethette magát a rangos rendezvényen. Az Erdélyi Múzeum-Egyesület nevében Kelemen Lajos titkár válaszol a meghívóra: „A Bod Péter – emlékünnepélyre szóló szíves meghívást köszönve, tudatom, hogy egyesületünk Elnöksége koszorú elhelyezéséről gondoskodik. A koszorút a meghívásban jelzett czímre idejében elküldjük. Nagyon sajnáljuk, hogy a meghívó oly későre érkezett. Innen képviselő kiküldése ezért nagyon nehéz, s különösen azért, mert az ünnepély részleteiről tájékozatlanok vagyunk s esetleges kiküldöttünk nem tudhatja, hogy az enyedi kollégium tanári kara és ifjúsága mikor, hogy indul s melyik vonattal érkezik, hogy a csatlakozást aszerint intézhesse. Ily körülmények között dr. Török Bertalan ny.vármegyei főjegyző urat, egyesületünk egyik legrégibb és legérdemesebb tagját kértük föl képviseletünkre. Ha azonban még idejekorán értesítést nyernénk arról, hogy az ünnepélyre az enyedi ünneplők mikor és hogy indulnak s hány órás vonattal érnek oda: akkor lehet, hogy dr. Török Bertalan úron kívül egyesületünk képviseletében dr. Erdélyi Pál főtitkár, könyvtárigazgató is megjelenik. Kolozsvár, 1912. szeptember 23. Kelemen Lajos titkár. Nagyságos Bodrogi János főgimn. tanár úrnak, a Bod Péter ünnepélyt rendező bizottság elnökének Nagyenyed.”

A Magyar Irodalomtörténeti Társaság részéről dr. Horváth János titkár méltatja válaszlevelében a magyarigeni rendezvényt. „Igen tisztelt Tanár Úr! Szíves felszólítása igen későn jutott el hozzánk s így az idő rövidsége miatt legnagyobb sajnálatomra, már nem gondoskodhattam a Magyar Irodalomtörténeti Társaság képviseletéről. A Társaság koszorúja azonban már elküldetett Csuka Domokos főszolgabíró úr címére. Felkérem igen tisztelt Tanár urat, mint az ünneprendező bizottság elnökét, szíveskedjék gondoskodni róla, hogy Társaságunk koszorúja Bod Péter sírjára letétessék, jeléül azon kegyeletnek, mellyel a Magyar Irodalomtörténeti Társaság a Magyar Athenás írójának emlékezetét őrzi és ápolja. Ez az első alkalom, mikor a mi fiatal, még csak első esztendejét élő Társaságunk nemzeti kegyelet valamely ünnepén, ha csak egy koszorú küldésével is, részt vehet. S mikor ez első alkalom, a sors akaratából, éppen azon férfiú ünneplésére hí, ki először szólaltatta meg magyar nyelven a mi tudományunkat lehetetlen ki nem érezni e találkozás szimbólumát, s lehetetlen abból erőt, reménységet, biztatást nem merítenünk a jövőre nézve. A magyarigeni ünnepélynek őszinte nagy sikert kívánva, kérem egyszersmind igen tisztelt Tanár urat, szíveskedjék tolmácsolni a Magyar Irodalomtörténeti Társaság hazafias üdvözletét a Bod Péter ünneplésére egybegyűlt vendégek előtt. Kiváló tisztelettel: Budapesten, 1912. szeptember hó 2-én. Dr. Horváth János, a Magyar Irodalomtörténeti Társaság titkára.”
 
A Kollégium felkérésére a kézdivásárhelyi Szabó Jenő – kollégiumi véndiák – 94 soros emlékódát szentel, Bod Péter emléke címmel, az ünnepeltnek , alábbi levele kíséretében:

„Kedves Tanár! Kissé megkésve és egy kissé félve, íme küldöm a megígért ódát. Nem tagadom, erős munkába került most az írás, mert a szívemből kezd a dal kifogyni. Nagy nehézségeket okozott az is, hogy nem tudtam magam egy pozitio helyzetbe beleképzelni, mert Mikónál az olvastam, hogy Bod Péter sírja most is ismeretlen (illetve 40 évvel ezelőtt!). Azért arra fektettem a fősúlyt, hogy a Bod Péter értékéből azt domborítsam ki, amit ő mint a múltak búvárja, mint historiakutató és mint irodalomtörténet író szerzett a maga életének, mikor a múlt nagyságát és a szellemi harcosok munkásságát állítja intő jelül a jövendő számára! Valószínű, hogy versemen nagyon is meg fog érezni az én hanyatló erőm, de amit dolgoztam, azt az én ifjúságom felejthetetlen szellemi dajkájának, a Bethlen főiskolának szívesen dolgoztam! Fogadja, kedves tanár úr testvéri jóindulatom őszinte kifejezését! Szabó Jenő.”

A templomban, valamint Bod Péter sírjánál megrendezett szeptember 29-i ünnepély a kollégium által összeállított és kinyomtatott műsor szerint zajlott le. A Bod Péter ünnepén c. énekszámot a kollégium főgimnáziumának dalkara adta elő, szövegét írta Novák Lajos sárospataki teológiai tanár, zenéjét szerezte Fövenyessy Bertalan kollégiumi zenetanár. Imát mondott dr. Ravasz László kolozsvári teológiai tanár, majd Kovács Károly szászsebesi lelkész a Térj magadhoz drága Sion c. zsoltárt énekelte. Az ünnepi emlékbeszédet – amelynek teljes szövege a kollégium 1912–13-as évkönyvében olvasható – Bodrogi János mondotta, kinek terjedelmes szónoklatából ez alkalommal alábbi részeket ragadom ki:

„Látom, hogy másfélszáz esztendővel ezelőtt, a Bod Péter korában, minden esztendőnek augusztusa végén és szeptember elején mint érkeznek az ernyős, kóberes szekerek egymásután az enyedi öreg kollégium elé. Látom, hogy miként szállnak ki, nyolcan – tízen a porlepte kisebb és nagyobb diákok és diákjelöltek az aránylag kis szekér fedele alól, magukkal cipelve egy-egy átalvetőt vagy ládácskát. Eljöttek Marosszékről, Tordaaranyosból, Felsőfehérből, Hunyadból, de a legtöbben Háromszékről. Eljöttek a »kolégyomba« az Őrhegy tövébe, tanulni minden szépet és nemest, mindenek felett pedig szeretni tanulni az Istent és a hazát! Ezek között a kis háromszéki diákok között van valahol Bod Péter is!”

 

 
FOLYTATJUK

Szabadság, 2012. február 08.