LELKESEBB CSOPORTOK, JOBB TÁNCTUDÁS, TÖBB NÉPVISELET

   Ezekkel a szavakkal lehetne tömören jellemezni a Csoóri Sándor Programnak köszönhető támogatások hatását Fehér megyében, amelyek mannaként csöppentek a szórványvidék hagyományápolói számára.

   Mint ismeretes, az Emberi Erőforrások Minisztériuma által felvállalt program a népi kultúra területén, közösségteremtő műfajokban működő – Magyarországon a hazai és nemzetiségi, az anyaország határain túl pedig a magyar néptáncos, népzenei és népdalköri – szervezeteket, közösségeket kívánja támogatni, évente meghirdetett kiírásokkal.  Erdélyben elsősorban a néptánccsoportok, néptáncegyüttesek részesültek támogatásban,  az Erdélyi Néptáncszövetségen kívül  összesen 270-en, de a népzenészek is élhettek a lehetőséggel, 20-an pályáztak sikerrel. Minden bizonnyal ez az eddigi legnagyobb támogatás, amelyet a népi hagyományok megőrzésére kaptak az erdélyiek, Fehér megyében 10 néptánccsoport tartozott a kedvezményezettek közé. Figyelemreméltó összegekről van szó, a környéken a legkisebb támogatás összege 1.200.000, a legnagyobb pedig 1.900.000 forint volt, átlagosan másfél millió forint jutott a néptánccsoportoknak, amit szerződésben pontosan meghatározott költségekre fordíthattak.

   A 2017-es pályázatok futamideje június végén zárult, így már konkrétan lehet érzékelni azok hatását a nyári szezon különböző rendezvényein. A rendkívüli lehetőség váratlanul ért mindenkit, egyesek az internetes felületen történő elszámolástól féltek, sokan azért izgultak, hogy sikerül-e időben megvarratni a viseleteket, elkészíttetni a lábbeliket, hiszen most derült fény arra, milyen kevés szakember dolgozik a szakmában. De végül mindenkinek sikerült teljesítenie, amit felvállalt.

   A legnagyobb összegeket a népviselet elkészítésére költötték az egyesületek. Egyesek a helyi viseletet varratták meg, például a bethlenszentmiklósiak, a torockószentgyörgyiek és a vajasdiak, ugyanakkor a felvinciek, a gyulafehérváriak és a miriszlóiak körében kedvelt volt a mezőségi népviselet. Páran a már betanult táncrendhez varrattak fellépő ruhát, például a miriszlóiak kalotaszegit, az enyediek pedig vajdaszentiványit, a csombordiak és a székelykocsárdiak pedig a hiányzó vagy már kinőtt darabokkal egészítették ki meglevő ruhatáruk. Gyulafehérváron karaktercipőket és csizmákat, Vajasdon csizmákat készíttettek mindenik csoporttag számára.

   A néptáncoktatásra is tetemes összegeket áldoztak Csombordon, Felvincen, Gyulafehérváron, Magyarlapádon és Nagyenyeden,  hangszeroktatás pedig Gyulafehérváron, Székelykocsárdon, Vajasdon és Nagyenyeden folyt, utóbbi esetében idén 25 résztvevő csatlakozott a népi muzsikusok táborába, ami rekord a Bethlen Gábor Kollégium történetében.

   A pályázati kiírás – korlátolt összegben- lehetővé tette a néptánctevékenységekhez szükséges műszaki kellékek, így például hangfalak, erősítők, mikrofonok beszerzését is, a bethlenszentmiklósiak, a csombordiak, a székelykocsárdiak és a torockószentgyörgyiek éltek ezzel a lehetőséggel.

   Fehér megyében soha nem látott lendületre kapott ez a tíz néptánccsoport, valódi oxigén volt ez a támogatás mindannyiuk számára. 

BASA EMESE

Főtámogató: Emberi Erőforrások Minisztériuma- Csoóri Sándor Program

XXI.  Maros- és Kis-Küküllő Menti Népzene- és Néptánctábor

“Vészhelyzetben” a lapádi szórványkollégium fogadta be a rendezvényt.

   A magyarlapádi néptánctábor – ahogyan egyszerűbben nevezik az eseményt- idén július 8-15 között került megrendezésre, nem kis izgalmak közepette, hiszen az esőzések és a falut átszelő, még ha csak egy napra is kiáradt patak,  új helyszínre kényszerítette a tevékenységeket. Ha ne lett volna a szórványkollégium, kérdésessé vált volna a tábor kivitelezése.

   Nehéz helyzetbe került az esemény lebonyolítója, az Ethnika Kulturális Alapítvány, hiszen az időjárás teljesen áthúzta a terveket, már attól tartott mindenki, hogy a lapádi tábor az idén a Double Rise sorsára jut: a rossz időjárás elrettenti az érdeklődőket…Végül is, a megszokottnál kisebb létszámban ugyan, de összejött egy 200 fős vidám társaság.  Akit nem rettentett el a Facebookon keringő, árvízmosta Alszeg látványa, eljött a táborba, sőt táncolni is becsületesen megtanult.

   A szervezők, az Emberi Erőforrások Minisztériumának támogatásával, vásároltak egy 250 négyzetméteres sátrat, amelyet nagyon jól fel tudtak használni a táborban, és tekintve, hogy a helybéli kultúrotthon felújítási munkálatai két év óta elhúzódnak, ez biztosította a nagyobb tömeg számára szükséges teret.  A sátor egyébként hosszú távú célokat is szolgál, hiszen egy, az alapítvány által megvásárolt telken fogják véglegesen felállítani, ahol sportpályát, játszóteret, és tangazdaság- jellegű virágos- és zöldségeskerteket fognak kialakítani, természetesen a bentlakó és a délutáni oktatásban résztvevő diákok javára.

   A lapádi résztvevők mellett a környékről Magyarbecéből, Csombordról, Lőrincrévéről, Magyarpéterfalváról és Nagyenyedről, távolabbról pedig Medgyesről, Székelyudvarhelyről és Budapestről érkeztek résztvevők, de egy Angliában élő család érdeklődését is felkeltette a népszerű tánctábor.

   Minden évben, így az idén is, helybeli és meghívott néptáncoktatók foglalkoztak a kezdő, közepes szintű és haladó csoportokkal,  ezzel párhuzamosan népdaloktatás is zajlott és rövid néprajzi ismertetőket tartottak, az idén először volt népdalverseny is, két korcsoport számára. Ezúttal Turzai Zsolt és Szabó Orsolya Magyarlapádról gondoskodtak a helyi táncok elsajátításáról, a Petőfi-programos Hajdara Tamás és Hajdara-Herczeg Hajnalka is tanítottak lapádit, ők foglalkoztak a kicsikkel, akiknek népi gyermekjátékokat, a nagyobbacskáknak pedig felvidéki és bukovinai táncokat oktattak. A haladókkal az alsóboldogfalvi (Udvarhelyszék) Mátéfi Csaba és Zita foglalkoztak, akik készségesen nyilatkoztak lapunknak a lapádi tábor jelentőségéről.

   “Az erdélyi nagy tánctáborokra jellemzően, itt is meg van fiatalodva a sereg. Az új gárda sokkal érettebbnek, nyitottabbnak és érdeklődőbbnek tűnik, mi ebben a korban nem tudtunk ilyen jól táncolni és kevesebb érdeklődő volt. Ugyanakkor Erdélyben ugrásszerűen megnőtt a néptánctáborok száma, ez kinek jó, kinek rossz. Jó azoknak, akik jó szervezők, van jó infrastruktúrájuk és év közben is tudnak programokat szervezni, például a válaszútiak élen járnak ebben. Magyarlapád azért fontos, mert itt élő népzene- és néptánckultúra létezik, s nem sok ilyen hely van Erdélyben, és ehhez rátevődik az is, hogy jó szervezők vannak a közösségben. Itt, ebben a csodálatos református faluban nem sérült az identitás, ezért maradtak fenn ilyen tiszta formában a hagyományok. Azt is nagyon érdekesnek találom ebben a táborban, hogyan keverednek a különböző dialektusok, tájszólások”- vallotta Mátéfi Csaba., aki, miközben bemelegít a táncoktatásra, érdekes adatokat szolgáltat a régi lapádi táborokról, az Enyed környéki táncolási módról, adatközlőkről, különböző vidékek táncainak sajátosságairól.

   A tábori szokásnak megfelelően, a népdal- és néptáncoktatás mellett kézműves tevékenységeket iktattak a programba, Szilágyi-Székely Melinda tanítónő és Székely-Bányai Andrea óvónő irányításával. Szerintük idén meglepően sok gyermek vet részt a foglalkozásokon, ennek ellenére eredményes munkát lehetett végezni. Változatos anyagokat és technikákat alkalmaztak, így például sokat varrtak, gyöngyöt fűztek és a kevésbé ismert quilling-technikát is alkalmazták.

   Megvalósításra került két másik kedvelt program is, a helyi sajátosságú sajt- és borkóstolás illetve a kirándulásos nap, amikor a szabadban közös bográcsozás, közös játékokat, így például a gulyázást gyakorolják, ezáltal a különböző csoportban tanulók illetve a falubeli gyerekek és fiatalok számára lehetőség nyílt az ismerkedésre.

   Sipos Ferenctől, az Ethnika Kulturális Alapítvány elnökétől, a Pirospántlikás zenekar prímásától a tábor szervezési körülményeiről és hangulatáról érdeklődtünk. “Nem könnyű továbbéltetni a tábort, hiszen a megszaporodott kínálat miatt megoszlanak a résztvevők. Támogatók nélkül, amelyek közül a Bethlen Gábor Alap, a Communitas Alapítvány, a MOL és a helyi tanács segítségét szeretném megköszönni, nem is tudnánk megvalósítani a rendezvényt. A minap hallottam, hogy egy másik neves tánctábor, amelyik nagyjából velünk együtt indult, az idén elmarad, és ez engem nagyon elszomorít, hiszen nem vetélytársként tekintek rájuk. Az idén mi is szorult helyzetben voltunk, de a nehézségek leküzdésével végül gördülékenyen ment minden. Szerintem akkor lehet továbbéltetni az ilyen jellegű táborokat, ha azok nagyon specifikusak, és a helyi népi kultúrát érdekes szempontból is meg tudják közelíteni. A szervezőtársaimmal már most kigondoltuk , hogy a következő táborokban, mivel  a Maros- és Kis-Küküllő Mente adta a magyar kultúrának a legtöbb Népművészeti Mestert a néptáncban, név szerint a lőrincrévi Karsai Zsigmondot(1992), a magyarózdi Jakab Józsefet(2000), a szentbenedeki Vincze Árpádot(2001), a nagyvesszősi Szabó Ferencet (2005) és a magyarbecei Szántó Ferencet(2016), ezért az ő szellemi örökségükre irányítjuk majd a figyelmet. A résztvevők nemcsak néptáncot tanulnak majd, hanem emlékeznek is a példamutató személyiségekre, ráadásul az idősebb korosztály is eljön majd. Hasonlóképp az érintettek, a leszármazottak, barátok is eljönnek majd , nekik is lesz lehetőségük méltóképp megemlékezni. Az említett kitüntettek anyagát oktatjuk és népszerűsítjük majd, hanganyaggal és nyomtatott kiadványokkal. Az első a listán talán a nemrég elhunyt Szántó Ferenc lesz”- mondta Sipos Ferenc.

    A hetet a már megszokott vidám hangulatú gála illetve a virradatig tartó táncház zárta. A tánctábor kétségtelenül a környék legrégebbi és legfontosabb hagyományőrző rendezvénye, remélhetőleg sokáig fogja majd átadni az erdélyi és a magyar népi kultúra egyik ékkövét, a magyarlapádi népzenét és népi táncokat.

BASA EMESE

Támogatók:

Bethlen Gábor Alap

Communitas Alapítvány

Emberi Erőforrások Minisztériuma

HETVEN ÉV UTÁN ÚJRA SZÓL A RESTAURÁLT LAPÁDI ORGONA

  A fúvóban talált levelek megerősítették a hangszer korát.

  2018 július 1-én ünnepi istentisztelet keretében került sor a Magyarlapádi református templomban a közelmúltban Kovács Tibor által restaurált orgona avató ünnepségére. Igét hirdetett dr. Gudor Kund Botond esperes ,  koncertezett Molnár Tünde marosvásárhelyi orgonaművész, fellépett a magyarlapádi egyházközség asszonykórusa és ifjúsági kara.

  Az Emberi Erőforrások Minisztériumának köszönhetően, a  lapádiaknak sikerült megvalósítani egy régi álmunk:  a 13. századi, B kategóriás műemléktemplom  orgonájának restaurálását. Az avató ünnepségen zsúfolásig megtelt a kis templom, a helybéliekkel együtt több egyházmegyei lelkipásztor, erdélyi és anyaországi meghívott osztozott az örömben.

  Igehirdetésében dr. Gudor Kund Botond, a Nagyenyedi Református Egyházmegye esperese, a 100. Zsoltár hálaadó soraival érzékeltette az orgona felújításának alkalmával érzett örömöt és kiemelte: a szolgálat sorába most már egy eszköz is beállt, amely a vasárnapi istentiszteleteken és az élet sorsfordító pillanataiban is, jóban- rosszban a közösséget fogja kísérni, nemzedékről-nemzedékre. 

A legdemokratikusabb hangszer

  Az ünnepi istentisztelet liturgia utáni részében, Borbándi András,  magyarlapádi  lelkipásztor röviden elmesélte az orgona történetét. A 700-800 éves templom belső bútorzata, tárgyai, az orgonát is beleértve, mind a 18. századból maradtak ránk. Az orgonát –a lelkipásztori hivatal több okmányával illetve a lakosság javaival egyetemben – az 1944 szeptemberében betörő román katonaság tette tönkre. Az 1950-es években, Lőrincz Béla lelkipásztor idején, a falu népe búzát, kukoricát és mustot adott össze, hogy annak árából Temesváron megjavítsák a hangszert, viszont rövid időn belül a gabonaalapot államosították, így a terv meghiúsult. Egy Nagyenyedről vásárolt kisebb harmónium, majd az 1991-ben a leideni gyülekezettől kapott harmónium szolgáltatta a templomi zenét a továbbiakban. Szerencsére, az orgona ládaszekrényét az egyházközség megóvta, a hiányzó sípokat papírkarton-rajzzal pótolták sokáig, amit ugyan többen többször is megmosolyogtak, de végül ez mentette meg a helyzetet…

  Kocsis Áron hajdúnánási lelkipásztor „ a hangszerek királyájak vagy királynőjének” titulált orgonát „a legdemokratikusabb hangszernek” nevezte, mely csak akkor szólal meg, ha a kisebb és a nagyobb sípok együtt szólalnak meg. Ha ellenben a sípok egynémelyike nem szólal meg vagy hamis hangon teszi azt, akkor az egész harmónia elromlik. Bár kimondatlanul, de példázatával a lapádi közösség régi sebeire hivatkozva, a magyarországi lelkész arra intette a gyülekezetet, hogy „legyen olyan, mint ez a hangszer: együtt egy csodálatos hangzásvilágot eredményezzen!”

  Pakulár István tasnádi lelkipásztor szavai is a közösség összetartásának fontosságát sugallták : „Öröm a magyarlapádi gyülekezetbe jönni, ahol eredményeket és épülést látunk.  Aki az orgonát megszólaltatja, annak megtiszteltetés legyen a szolgálat. Az orgonában már nincs hely a sípoknak, de a gyülekezetben van”.

  A köszöntések között Molnár Tünde marosvásárhelyi orgonaművész-akit  személyes szálak is kötnek Magyarlapádhoz, hiszen nagyapja és édesapja is itt szolgált, utóbbi, Molnár József a település monográfiáját is megírta- kápráztatta el a hallgatóságot Bach, Diruta, Dandrieu, D’Aquin, Terényi  és Liszt orgonára komponált műveiből válogatott darabokkal.

A titokzatos (kincses)láda

  Az orgona restaurálását egy kiváló hozzáértőre, Kovács Tiborra bízták, aki a szakmai tudása mellett hatalmas lelkesedéssel végezte el a nemes feladatot. A szakember szétszedte, a műhelyében feljavította, majd azt visszaszállítva a településre elvégezte a beszereléseket, majd az orgona hangolását. A vállalkozó által megvalósított munkálat pedig igencsak összetett volt: az orgonabútor leszerelése, festésének felkutatása, hiányzó részek pótlása, festés restaurálása, fúvók bőrözése, szélláda javítása és hiányzó alkatrészek készítése, fémsípok készítése, síptőkék, raszterek és fasípok készítése, díszek restaurálása.

  Az avatóünnepségen Kovács Tibor lenyűgözően mesélt az orgona felújításáról. Amikor a munkálatnak nekifogtak, annyit tudtak, hogy a  templomnak volt egy 1700-as években épült orgonája, de azt a II. világháborúban széttörte a román hadsereg. A felmérés során bizonyosságot nyert, hogy a fennmaradt orgonaszekrény eredeti, a stilisztikai jegyek alapján pedig azt állította, hogy nagy a valószínűsége annak, hogy egy Hahn-féle barokk orgonáról van szó. Johannes Hahn (1712-1783) , aki felvidéki Lőcse városából telepedett le Szebenben a 18. század folyamán, Erdély egyik legnagyobb horderejű és legtermékenyebb orgonaépítő egyéniségei közé tartozik. 35 éves tevékenysége alatt mintegy 60 orgona elkészítése fűződik a nevéhez. Így a kolozsvári Szent Mihály templom vagy a medgyesi vártemplom orgonája, de kisebb orgonái is ismertek, amelyek napjainkban is működnek. A lapádi orgona esetében a kozsvári Szent Mihály templom kis Hahn orgonájával különösen nagy a hasonlóság, megegyezik a fújtatás helye, amely eredetileg kötélhúzásos lehetett és megegyezik a szekrény különböző részeinek az illesztési módja. Kivitelezését tekintve, az Erdélyben ekkor még szintén divatos hátuljátszós pedál nélküli rövidoktávos “pozitív” orgona.

  Az első lapádi látogatásakor Kovács Tibor, Borbándi tiszteletes úrral a padláson boklászva rátaláltak a hangszer két fontos alkotórészére is, amelyek  megerősítették a feltevést. Az egyik a tölgyfából készült szélláda volt, amely igen repedezett állapotban hevert a porban, de szú okozta károk nyoma nem volt megfigyelhető rajta, ezért restaurálásra érdemesnek tekintették. A másik  jobb sorsra váró alkatrész a kettős ékfúvó volt , mely a szélládához hasonlóan rossz, de javítható állapotban volt, s mint utólag kiderült, ez okozta a legnagyobb meglepetést.

A leleplező levelek

   A munkálat során az eredeti feltevés 100 %-ban bebizonyosodott, hiszen a az orgona belsejében, a fúvók tisztításakor, a mester rátalált a belső szigeteléshez használt korabeli levelekre, amelyeken több dátum ma is jól kivehető: 1771, 1773, 1774. Szerencsére jól olvasható szövegrészek is megmaradtak, amelyek a 18. századi ember hétköznapjaiba engednek bepillantást, s tartalmuk alapján mintha csak a tegnap íródtak volna. A levelek Szebenben, Déván és Kisenyeden keltek, az egyikben valaki ruhát rendel, a  másikban a feladó elnézést kér egy késve törlesztett adósság miatt…

  „Mivel Hahn munkássága két-három évtizedet ölel fel, ez egy eléggé tág idő ahhoz, hogy pontos építési évszámot lehessen megállapítani, de így, hogy megkaptuk a leveleket, most már az 1775-ös esztendő tekinthető az orgona készítési dátumának”- vélte Kovács Tibor.

  Mivel ilyen felbecsülhetetlen kincsre akadt, a restaurátor nagyon ügyelt az autentikusságra a munkafolyamat minden egyes lépésénél. A dokumentum értékű leveleket benn hagyta a fúvó belsejében, hiszen azoknak védő szerepük van. A restaurálást a lehető legtöbb eredeti anyag megőrzésével végezte el, s ami nem volt megmenthető, azokat ki kellett cserélni, de itt is ügyelve arra, hogy az eredeti anyagok, összetevők alkossák a hangszer darabjait.  Azt is kutatni kellett, hogy az adott korban milyen stílusban építették a sípokat, hiszen  „az eredetiségre való törekvés erkölcsi alapállás a mester részéről”- mondta Kovács Tibor, aki kérésünkre kiszámolta, hogy 405 síp van az orgonában, fa- és fémsípok, utóbbiakat a gyergyószentmiklósi Bartis Szabolcs készítette.

  „Mivel a restaurálás során  sikerült megőrizni az eredeti hangszernek nagyjából a felét , nyugodtan nevezhetjük Hahn-féle orgonának a magyarlapádit”- emelte ki Kovács Tibor.

Az eddigi legnagyobb kihívás

  Kovács Tibor vegyészmérnöknek tanult, a kántorképzőt is elvégezte, közben 5 évig inaskodott egy kolozsvári orgonajavító műhelyben. Tíz éve foglalkozik nagy szenvedélyével, az orgonajavítással. „Ez kétségtelenül az egyik legkomplexebb mesterség –mondta- , hiszen több szakmát és tudományágat érint. Első az asztalosmunka, mellette a fémsípok és fémalkatrészek megmunkálásához is jól kell érteni. Tudni kell festeni, rajzolni, fóliázni és nem árt, ha az embernek hallása is van, ha épp orgonát akar hangolni. A mérnöki tudásomat is sikeresen kamatoztatom, segít, hogy szeretem a fizikát, mert mérni és számítgatni is sokszor szükséges. A történelmi ismeretek is fontosak, fel kell ismerni a stílusokat. Mindig nagyon el tudok csodálkozni azon, hogy a régi nagy  mesterek milyen szépen tudtak dolgozni és milyen igényességgel; valószínű, hogy a nyugalom és az időbeli kellő rááldozás jelenti a plusz minőséget.”

  Kovács Tibor számára minden orgona egy kis történelemóra is. Mindig felkutatja a meglevő forrásokat, de általában maga a hangszer is tele van beszédes történetekkel. Talált már az orgonákban egércsontvázat, összeszáradt denevérszárnyat a sípban, beejtett cetliket…de eredeti leveleket eddig csak a lapádi orgona rejtegetett.

  Jára,  Csokaly, Magyarvalkó, Kolozsvár, Hídelve, Élesd, Mákófalva, Abrudbánya… megannyi felújított orgona, mégis a magyarlapádi jelentette a mester számára az eddigi legnagyobb kihívást, hiszen itt nem egy meglévőt kellett javítani vagy egy újat építeni, hanem a nagy elődhöz kellett mindenben igazodni, a hiányzó részek pótlásakor is. Nagyon sokat kellett gondolkodnia, főleg amikor a síptőkéket készítette, és rájött néhány Hahn által alkalmazott cselre is.  

  „A legfontosabb, hogy sikerült megőrizni a mester stílusát – ilyen szempontból a lapádi orgona a lehető legkorhűbben van restaurálva. Minden részletre odafigyeltem, például  a díszeknél is kivizsgáltam, van-e festett rész vagy sem, mi volt arannyal s mi ezüsttel ékesítve. A hiányzó részeket ugyanúgy hársfával pótoltam, a ládát pedig zöld márványfestéssel borítottam, a korabeli technikát alkalmazva.”

  Kovács Tibor kiemelte, hogy a lapádi az értékesebb Hahn- féle orgonák közé tartozik, hiszen alaposan áttanulmányozta ezeket a típusokat, nemcsak Erich Türk könyvéből, hanem a templomokba is ellátogatott terepszemlét tartani és az evangélikus adatbázisban  is talált értékes információkat.

  A restaurálásnak rendkívül fontos szerepe van a helyi közösség életében. Miközben Erdély-szerte rengeteg műemlékorgona sorsa kérdéses, Magyarlapádon sikerült egy felbecsülhetetlen értéket megmenteni és átadni az utókornak.

BASA EMESE

Fotók: GÁBOR FERENC

Főtámogató: EMBERI ERŐFORRÁSOK MINISZTÉRIUMA