Vasárnap, 2023. augusztus 13-án a Tövisi Református Egyházközség Gruzda-emléknapot szervezett Fehér megye neves festőművésze halálának 70. évfordulőja alkalmából.
A Gruzda-emléknap központi helyszíne a 13. századi, épp felújítás alatt álló református műemléktemplom volt. Az ünnepi istentiszteleten igét hirdetett Téglás Miklós református lelkipásztor. A lelkész Mózes első könyvéből vett idézettel hívta fel a hívek figyelmét az elődöktől öröklött értékek ápolásának fontosságára. A megóvásra szükséges dolgok között említette az anyanyelvet, az identitást, a keresztény értékeket, a 800 éves tövisi templomot vagy épp az olyan jeles elődöktől származó kulturális értékeket, mint amilyet Gruzda János pap-festő hagyott az utókorra.
Az istentiszteletet kulturális műsor követte. Elsőként Hălălaie Óvári Margit nyugalmazott fogorvos, a Tövisi Hírmondó havilap egyik legaktívabb szerzője tartott hangulatos előadást a kultúra szerepéről, érdekes adatokkal fűszerezve mondanivalóját. Ezt követően Barabási Reményke nyugalmazott könyvelőnő alkalomhoz illő verset szavalt el.
Gruzda János, a tél festője: lelkipásztor és művész című előadásában dr. Gudor Kund Botond, a Nagyenyedi Református Egyházmegye esperese, részletesen bemutatta Gruzda János (Tövis, 1881. november 18. – Zalatna, 1953. november 3.) gazdag életútját, kihangsúlyozva: „Ilyen szépen még telet senki nem festett Közép- és Kelet- Európában”.
Az előadásból megtudtuk: Gruzda az általános iskolát szülővárosában, a középiskolát Nagyenyeden végezte. 1900-ban, apja, Gruzda Domokos lelkész biztatására, beiratkozott a kolozsvári Református Teológiára. A főiskola idején autodidakta módon rajzolt és festett. 1902-ben Fadrusz János felfigyelt rá és arra biztatta, hogy művészeti pályán haladjon tovább, de Gruzda nem akarta apjának tett ígéretét megszegni. Majd csak 1904-ben, a teológia elvégzése után, iratkozott a budapesti Mintarajz iskolába, ahol 1908-ig tanult. Mesterei Ferenczy Károly, Hegedűs László és Balló Elek voltak, de a főiskola akkor igazgatója, Szinyei Merse Pál is támogatta pályáját. Utóbbihoz közelebbi, diódi rokoni kapcsolatok is fűzték, így nem csoda, hogy az utolsó főiskolai évben az igazgató külföldi tanulmányútra gyűjtött ösztöndíjat számára, így jutott el Berlinbe, Münchenbe, Drezdába, Düsseldorfba, Königsbergbe és Bécsbe.
Papi pályafutását Alvincen kezdte, itt volt segédlelkész, majd Tövisre helyezték, 1914-ben pedig lelkészi kinevezést kapott Magyarbecébe. Gruzda tíz évig szolgált ebben az egyik legelszigeteltebb magyar közösségben, ahol elvesztette a kapcsolatot művészetének támogatóival. Csak 1922-ben jelentkezett újra tárlaton, amelyet a nagyenyedi kollégium alapításának háromszázadik évfordulójára szerveztek. A festő ezen a kiállításon ismerkedett meg Áprily Lajossal, akivel életre szóló barátságot kötöttek. Áprily Levél (Gruzda Jánosnak, a tél-festőnek) című verse találóan ecseteli közös lelki világuk, ugyanakkor e soroknak köszönhetően épült be a köztudatba Gruzda „a tél festőjeként”, Murádin Jenő művészettörténész is ezzel a címmel írt róla monográfiát.
Gruzda első önálló kiállítására csak negyvenhárom éves korában, 1924-ben került sor, amellyel óriási sikert aratott. Ugyanebben az évben Zalatnára költözött, ahol haláláig református lelkészként szolgált. Új otthonában gyakran megfordultak az erdélyi magyar szellemi élet jeles személyiségei: Kuncz Aladár, Tavaszy Sándor, Jékely Zoltán, Makkai Sándor, Kacsó Sándor, a festő Nagy István.
Bár művészi pályája későn kezdődött, festményeit több európai nagyvárosban, például Budapesten, Milánóban, Londonban és Párizsban is kiállították.
Művészeti- és kultúrtörténeti adatokban gazdag, lenyűgöző előadásában dr. Gudor Botond esperes kevésbé ismert összefüggéseket is feltárt a hallgatóság előtt. Ilyen volt például vetítettképes bemutatójának az a része, amelyben rávilágított a 19. század fordulóján a környéken működő festőiskolák jelentőségére, amelyek meghatározták Gruzda munkásságát. Három jelentős művészeti tömörülés létezett akkortájt, az egyik a gyulafehérvári-borbándi festőiskola, ahol Dékáni Árpád tevékenykedett, a másik a diódi-tövisi festőiskola, amely Boér Jenő nevéhez kötődik, ő vitte el később az itteni iskolát Gödöllőre, a harmadik pedig az Alvincen működő Pataky László műhelye, nem véletlenül került oda segédlelkésznek Gruzda.
„A magyar művészet magas fokú reprezentációja ez itt, a szórványban”- összegzett az esperes, hozzátéve: büszke lehet Tövis arra, hogy milyen nagy festőt adott a nemzetnek.
A gyönyörű műemléktemplomból a gyülekezet átvonult a parókiának és a gyülekezeti háznak is otthont adó épületbe, amelynek falára elhelyezték a Gruzda Domokosnak és Gruzda Jánosnak emléket állító táblát. Az emléktábla Kiss Zoltán Kolozsváron élő, gyulafehérvári származású kőszobrász, restaurátor alkotása, amelyet Téglás Miklós lelkipásztor és Millik Ferenc gondnok leplezett le.
Dr. Kőrösi Viktor Dávid, Magyarország kolozsvári Főkonzulátusának vezető konzulja, aki az ünnepség kezdetétől jelen volt az eseményen, meleg hangú, bíztató szavakkal köszöntötte a jelenlevőket. „Ha egy közösség nyomot hagy, ez azt jelenti, hogy abban a közösségben van igény arra, hogy a jövőjén gondolkodjon, a tövisi magyar közösség pedig egy ilyen közösség. Igen, Tövisen is és Dél-Erdélyben is lehet úgy élni, hogy megőrizzük és megmutatjuk kultúránkat!”
Dr. Gudor Botond esperes megáldotta, a résztvevők megkoszorúzták a Magyarország Kormánya által finanszírozott emléktáblát és elénekelték a magyar himnuszt. A Gruzda emléknap, amelyet az RMDSZ és a Communitas Alaptvány támogatott, szeretetvendégséggel ért véget.
