Képviselőként Kötő József január 24-én járt először Nagyenyeden, Duy Erika irodavezető társaságában, és rögtön a Kollégiumba vezetett útja, ahol 1953–56 között végezte középiskolai tanulmányait. A vendéget Szőcs Ildikó igazgató fogadta, jelen volt Demény Piroska aligazgató és Kerekes Hajnal, az RMDSZ helyi szervezetének ügyvezető elnöke is.

 Kötő József figyelmesen hallgatta az enyedieket

A beszélgetés folyamán kiderült, hogy Kötő József személyében az enyedi kollégium sorsát, mai helyzetét mélyen értő személy próbál segíteni, akár konkrét helyzetekben is. Szó esett többek között az épületek sorsáról, a profilokról, a református osztály jövőjéről. Beszélgettek az alapszerződésről, de a küküllővári iskolások és a dolgozó nyugdíjas tanárok helyzetéről is. Kötő József azt is elárulta, hogy tényleg váratlanul érte a választási siker, hiszen éppen a két világháború közötti színészlexikon megalkotásán dolgozik, amit őszig be kell fejeznie. Ettől függetlenül ezentúl aktívan részt vállal a parlamenti munkában, de odafigyel Fehér megye, a Kollégium gondjaira is. Ígérete szerint ezentúl minden hónap utolsó szombatján ellátogat a megyébe.

Szabadság, 2009. január 28.

Mondhatnánk: szinte csoda, hogy ma is él, és nemcsak a múltjából akar erőt meríteni. Kutatja a lehetséges forrásokat, és egyre inkább a jelen és a jövő felé fordul a megmaradásért vívott küzdelmében. Megtartó örökség, hogy a rég kisebbségbe szorult enyedi és környéki magyar közösség ma is körülöleli az iskolát, és érdeklődve fordul a kollégium eseményei, gondjai felé. A nagyvilágban is számon tartják, mint a magyar kultúra szerves részét.

Józsa Miklós nyugalmazott kollégumi tanár, az egyre sokasodó Áprily-estek szervezője és irányítója üdvözölte a megjelenteket, majd Szigeti Rozália XII. C. osztályos diák Kölcsey Ferenc 186 éve született Himnuszát mondta el, oly szépen, hogy mindenki érezhette: itt ma értékbemutató esténk lesz. A tanár úr a kollégium 300 éves évfordulóját elevenítette fel abból az alkalomból, hogy a Szabadság napilap szerkesztőségének látogatásakor a kollégium könyvtárának átadták az 1922-ben készült albumot, amelynek képeit most a kivetítőn is megtekinthettük. Láthatta a közönség az ősi épületeket, a többezres ünneplő tömeget, a kiállást 1922-ben az iskola mellett.

Dr. Demény Piroska aligazgató a Magyar Kultúra Napja alkalmából szervezett egyhetes rendezvénysorozatról számolt be, amelyben kiemelkedő eseménynek számított a jelen találkozó. Szép és hasznos volt az Implon József helyesírási vetélkedő (Turzai Melán tanárnő szervezésében), az V–VIII. osztályok anyanyelvi csapatversenye (Gáspár Katalin tanárnő irányításával). A későbbiekben tartották a gimnáziumi tanulók diáktudományos dolgozatainak bemutatását tájakról, hagyományokról, megbecsült emberekről, és zenés műsorral is kedveskedtek a megjelenteknek. A hét utolsó napjain színházlátogatásokra került sor a diákok és a tanárok részvételével, Kóbori Annamária tanárnő vezetésével. A Palóc Társaság pályázatára készült 50 pályamunkából hatot mutattak be az enyedi közönségnek. Boca Paula X. osztályos diák a nagymamájáról, Adorján Mária helyi festőművészről írt megkapó közvetlenséggel csakúgy, mint Székely Betty (X. A), aki nagytatája életútját mutatta be. Takács Evelyn (X. A) Pusztuló emlékeink címen édesanyja szülőfalujáról, Torockószentgyörgyről, a Szent Ilona várról, a legendákról beszélt, míg Moisze Arnold (IX. C) a vargyasi kádkészítés mesterségét méltatta. Befejezésül Szilágyi Renáta (IX. A) a magyarlapádi földműves hagyományokról értekezett. Színesítette az estét Turzai Éva és Avram Annamária fellépése, akik Tinódi Lantos-dalokat adtak elő furulyán és énekszóval, valamint Lőrincz Péter elektromos orgonajátéka.

A közönség lankadatlan figyelme közepette tartotta meg előadását Szőcs Ildikó igazgató a kollégium jogi helyzetéről, jelenéről és jövőbeli terveiről. Az iskolavezető vetített képekkel illusztrált mondanivalóját az utóbbi évek korszerűsítési törekvéseiről, az épületekben és iskolai tagozatok vonatkozásában. Első kézből kaphattak információt a hallgatók a kollégium diáklétszámának alakulásáról. A 90-es évek kb. 1200-as összlétszáma jelentősen visszaesett, és ma 713 tanulóból áll (ebből 91 óvodás, elemi 103, V–VIII. 149, középiskola 330, posztlíceális képzés 24, tanítóképző főiskola 16). Szó esett a szakképzés beindításáról, ami ma már természetes, és sok tanulót visszatartott a kollégiumban. A 2004-es részleges visszaszolgáltatással elveszett a már betervezett világbanki kölcsön, saját erőből kellett a korszerűsítést beindítani, a Református Egyházkerület mint tulajdonos, az RMDSZ, a helyi tanács és természetesen pályázatok segítségével. Az előadó érintette az épületek jogi helyzetét, a haszonbérleti szerződéseket és a sikereket, amivel a belső korszerűsítést megvalósították. Voltak közben nehéz pillanatok, bizarr ötletek a Városi Tanács részéről, hogy a kollégiumot kiköltöztethessék elhagyott iskolaépületekbe. Mindenki láthatja, hogy minden más enyedi iskolát felújítottak, csak a kollégium maradt kopott vakolatokkal. Az előadás egyik legfontosabb mozzanata volt, amikor az igazgató felsorolta az iskola mai erősségeit: az órán kívüli gazdag közösségi tevékenységet, a Fenichel Sámuel önképzőkört, ami eredményeivel hírnevet szerzett az iskolának, a gyűjtőkas szerepet, amely a mai napig is fennáll, az ösztöndíjrendszert (évi két és félmillió lejt osztanak szét a diákok között), a sikeres pályázatokat, amelyek mögött gyakorló pályázók állnak, a folyamatosan működő honlapot. „Sikereinknek, örömeinknek titka van” – állította az előadó, majd kivetítőn Böjte atya találó gondolatai következtek: „Nem taktikus fortélyokkal, mindenféle okos eszközök trükkös felhasználásával kell színes kartonokból szirmokat ügyeskedni a megszáradt magvakra, hanem a bennük levő csodás életet kell hiteddel, jóságos jelenléteddel kibontakoztatnod, a többi jön magától.”

Csaknem három óra elteltével is folytatódott a beszélgetés. Dvorácsek Ágoston fizikatanár azt vetette fel, hogy vajon miért csak a magyar iskolát nem javították meg a városban. Krecsák Albert alpolgármester a javítások bonyodalmairól beszélt és arról, hogy az enyedieknek ma is szívügye a kollégium. Rácz Levente megyei RMDSZ-elnök szerint mára a valamikori kollégiumi vagyon nagyrészt eltűnt, a nagy épületegyüttes anyagi háttere megszűnt, az iskola mostohagyermekké vált. Elveszett az a szaktudás is, amivel az egyház rendelkezett akkor, amikor tulajdonosa volt az egykori teljes kollégiumi vagyonnak. A megmaradt közösség sem olyan jelentős, mint pl. a Székelyföldön, ezért itt a magyar intézményekben inkább csak foltozgatás folyik. A küzdelem pedig nehéz, mert a mindennapi életben szó sincs egyenlőségről, a kisebbség, másodrendű szerepet tölt be. Házon belül sem volt könnyű egyeztetni az álláspontokat, a feleket tárgyalóasztalhoz ültetni. Az iskola ügyében összefogásra van tehát szükség és nem széthúzásra, hangsúlyozta a hozzászóló. Végül bemutatta a készülő enyedi honlap tervezetét, amely a magyar Nagyenyedet szeretné bemutatni, és ehhez munkatársakat toboroznak.

 A szépszámú, kitartó közönség leckét kapott a kollégium hétköznapi gondjaiból, sikereiből, a diákok bemutatkozása pedig az iskolát és környezetét hozta lélekközelbe. Végül egy örömteli bejelentés hangzott el, miszerint megjött a rendelkezés, hogy három nap alatt ki kell üríteni a műemléknek nyilvánított tornacsarnokot, úgyhogy hosszú vajúdás után talán elkezdődhetnek a munkálatok.

Szabadság, 2009. január 28.

“Egyik tribun vezényszavára minden oldalról lövöldözni kezdettek a foglyokra. A lövöldözések mellett lándzsákkal, dorongokkal, vasvillákkal, fejszékkel, nyársakkal kezökben rohanják meg őket, a 800 embert. És kezdetét veszi egy olyan irtózatos mészárlás, milyenhez hasonló aligha történt még a földön… szerencsétlen áldozataikat vadállati kéjjel ölik, vágják darabokra. Kegyelmet nem adnak senkinek. A csecsszopó gyermeket sem kímélik. Még szerencsésnek vala mondható, kit golyó talált, vagy kinek lándzsa fúródott szívébe és meghalt, mert százan meg százan valának olyanok, kik összemarcangolt testtel, összetört tagokkal órák hosszáig vívódtak a halállal. ”

Az emléktúrán jó néhány RMDSZ-es aktivista, megyei elnök, sőt európai parlamenti képviselő is. A kolozsvári magyar konzul ugyancsak tiszteleg a helyszínen. Egyetlen rendezvényen, egyetlen helyszínen sem jelent meg senki a többségi nemzet képviseletében. Preszákán, az út mellett, a farkasordító hidegben a magyarigeni lelkész felhívja a figyelmemet: sem itt, sem a többi településen a magyarirtások helyszínein több mint másfél évszázada senki sem lakik. Ma sem épül a közelben egyetlen ház sem.