Március 15-e Fehér megyében

Március 15-ét Fehér megye minden településén megünnepelték. Egyes helyeken a március 17-ei istentiszteletek keretében tartottak megemlékezéseket, koszorúzási ünnepségeket, de civil szervezetek is szerveztek koszorúzási ünnepségeket és ünnepi műsorokat.

A Fehér megyei RMDSZ központi rendezvénye Nagyenyeden volt, amit a Bethlen Gábor Kollégium igazgatóságával közösen szerveztünk.

A Református Vártemplomban tartott ökumenikus ünnepi istentiszteleten igét hirdetett Pópa Tibor református lelkész, Szabó Dénes római-katolikus plébános, Sándor Botond unitárius lelkipásztor, majd a Református Vártemplom udvarán koszorúzási ünnepség volt Széchenyi István emléktáblájánál.

A rendezvényen részt vett, Hegedűs Csilla főtitkárhelyettes is.

A koszorúzást követően a Bethlen Gábor Kollégium Dísztermében ünnepi műsor tartottak a Magyarpéterfalvi „Hanga” Néptáncegyüttes közreműködésével, majd átadták a Simon László és Molnár Árpád ösztöndíjakat.

 Március 15. pénteken 17,00 órától koszorúzási ünnepségen vettünk részt az ompolygyepűi PAX emlékműnél. Beszédet mondott dr. Gudor Botond református esperes, felléptek a Gyulafehérvári Gróf Majláth Gusztáv Károly Kollégium kisdiákjai. A rendezvényen a Bethlen Gergely Hagyományőrző Egyesület huszárjai állottak díszőrséget.

A rendezvényen részt vett Kováts Krisztián RMDSZ elnök és Kerekes Hajnal ügyvezető elnök.

 

 

 

Március 15-e tiszteletére rendezett ünnepi programok Fehér megyében

Nagyenyed:

Március 15. péntek:

11,00: Református Vártemplom

Ökumenikus ünnepi istentisztelet

Igét hirdet Pópa Tibor református lelkész, Szabó Dénes római-katolikus plébános, Sándor Botond unitárius lelkipásztor

12,00: Református Vártemplom udvara

Koszorúzás Széchenyi István emléktáblájánál.

12,30: Bethlen Gábor Kollégium Díszterme

Ünnepi műsor a Magyarpéterfalvi „Hanga” Néptáncegyüttes közreműködésével

Koreográfusok: Bokk Júlia és Dull Loránd

A Simon László és Molnár Árpád ösztöndíjak átadása

Balázsfalva:

Március 15. péntek

18,00 óra:

Megemlékezés és koszorúzás a Szabadság Mezején, a Petőfi szobornál

Március16, szombat

18,00 óra – Balázsfalvi Kultúrház

Köszöntő, ünnepi beszédek

Balázsfalvi és tűri iskolások szavalatai

Néptánc- Hanga Tánccsoport – Magyarpéterfalva – Balázsfalva

Sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium X. osztályos tanulóinak – Oh, Szabadság, hadd nézzek szemedbe! – című 1848-as emlékműsora

Ompolygyepű

Március 15. péntek:

17,00 óra:

Koszorúzási ünnepség az ompolygyepűi PAX emlékműnél

Gyulafehérvár:

Március 15. péntek:

Ünnepi műsor s Római-katolikus Székesegyházban

Marosújvár:

Március 15. péntek:

17,00 óra

Ünnepi istentisztelet és ünnepi műsor

Felvinc:

Március 17. vasárnap:

Ünnepi istentisztelet a református templomban

Magyarlapád:

Március 15. péntek:

16,00 óra:

Ünnepi istentisztelet a református templomban

17,00 óra:

Koszorúzás a református templomkertben

18,00 óra:

Ünnepi műsor a Magyarlapádi Kultúrotthonban

Bethlenszentmiklós:

Március 15. péntek:

Ünnepi műsor a Bethlenszentmiklósi Kultúrotthonban

Március 17. vasárnap:

Ünnepi istentisztelet a református, illetve unitárius templomban

Torockó:

Március 15. péntek:

11,00 óra

Ünnepi istentisztelet a torockói unitárius templomban

Évadnyitó Áprily-est Petőfivel, Gyulafehérvárral

A 190 éve született Petőfi Sándort ünnepelte, de iskolatörténeti ismertetőt, rögtönzött gazdasági-politikai kiselőadást is hallgatott a nagyenyedi Áprily-estek évadnyitó előadásának népes közönsége. A tizenegyedik éve zajló rendezvénysorozat csütörtök esti találkozójára a nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégium gyulafehérvári testvériskolájából is érkeztek vendégek.

Petőfi Sándor-emlékműsort hoztak Nagyenyedre, iskolájuk folyóiratát és évkönyvét mutatták be a gyulafehérvári diákok, akiket Józsa Miklós és Kováts Krisztián, a Fehér megyei RMDSZ elnöke is köszöntött a dr. Szász Pál Magyar Közösségi Házban. Józsa Miklós örömét fejezte ki az Áprily-estek tizenegyedik éve töretlen népszerűsége fölött, a rendezvényen ezúttal Bitay Levente, Magyarország kolozsvári konzulja is tiszteletét tette.

A Majláth-líceum jelenkori történetét ismertetteGál László igazgató az óvoda hat évvel ezelőtti indulásától a mai megerősödött, élet- és jövőképes régi-új iskolaközpontig. Józsa Miklós Petőfi életéről beszélt, a fehérvári tanulók (Bakó Mátyás, Bartalis Kádár Apor, Vass Csaba, Marosi Balázs, Bartalis Tamás, Tankó Szilárd, Mike Ervin) verseket és a költőről szóló szövegeket adtak elő. Elhangzott a Nemzeti dal, Szeptember végén és az Alföld, Vass Csaba különösen szépen mondta A Héjas Falva felé című Szilágyi Domokos-verset. Illyés Gyula Petőfiről szóló írását és Ady Endre írásait is felolvasták. A műsort összeállító Dimén Erika magyartanár és Mike Ervin végzős diák, főszerkesztő bemutatta az eredeti Szikrából mára Sziklává keresztelt iskolaújságot és annak tartalmas évkönyvét (Gyulafehérvár magyar múltja és jelene. 2002–2012), a régi folyóiratokból kiállítást is hoztak.

A hallgatóság köréből ezúttal is érdekes hozzászólások érkeztek. Szabó Dénes helyi plébános a katolikus tanításról, régi oktatókról beszélt. Király László a Bethlen-kollégium és a Majláth-líceum közös múltjáról, a közös érdekekről és sorsról szólt. Győrfi Dénes a híres kollégiumi önképzőköröket említette, ahol rendszeresen tartottak ’48-as megemlékezéseket. Köble Csaba nyugalmazott mérnök elmondta: szeretné, ha végre tisztáznák a Petőfi hamvainak állítólagos előkerülésével kapcsolatos információkat, értetlenségét fejezte ki a Magyar Tudományos Akadémia titkolózása kapcsán. Zárásként Sógor Csaba európai parlamenti képviselő a jelen izgalmas kérdéseiről beszélt, Brüsszeltől az erdélyi tájakig témakörben tartott politikai-gazdasági előadást.

Szabadság, 2013. március 02.