EMKE Közgyűlésen, Kolozsváron

 A Dr. Szász Pál Magyar Közösségi Ház képviselete részt vett az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület évi közgyűlésén. Velünk voltak az Abrudbányai és Verespataki Magyar Kulturális Egyesület vezetői Kopenetz Lóránd Márton és Gábor Ferenc, akik bemutatták az egyesületük történetét és az általuk kifejtett tevékenységeket, illetve az elért eredményeket.

Büszkék vagyunk arra, hogy a közgyűlés meghívott előadói voltak, További sok sikert kívánunk nekik!

 

Az RMDSZ választmányi gyülése

2013. április 11-én kijelölte választott kongresszusi küldöttjeit a Fehér megyei RMDSZ.

A gyülésen jelen volt Illés Gyula főtitkár helyettes és Klárik László szenátor.

2013. május 25-én Csíkszeredában megrendezendő RMDSZ Kongresszuson Fehér megyét a következő RMDSZ tagok fogják képviselni:

1. Kováts Krisztián, Fehér megyei RMDSZ elnök

2. Köble Csaba, SZKT tag

3. Szőcs Ferenc, Torockó polgármestere

4. Szabó Dániel, FMIET elnöke

5. Kerekes Hajnal,  ügyvezető elnök

6. Komáromi Attila,  Fehér megyei választmány elnöke

7. Pálosy János, marosújvári RMDSZ elnök

8. Krecsák Sz. Adalbert, választmányi tag

9. Kerekes György, a nagyenyedi polgármester tanácsadója

10. Kopenetz Loránd, abrudbányai RMDSZ elnök

11. Lörincz Helga, kisebbségi tanfelügyelő

 

Lejegyezte:

Nagy Mária                                                                  Nagyenyed, 2013. április 12.

 

 

Gulyásfeszt tájékoztató

Tájékoztató a Fehér megyei Gulyásfőző Fesztivál versenyzői számára

 A Fehér megyei RMDSZ és a Dr. Szász Pál Egyesület 2013-ban is megrendezi a Fehér megyei Gulyásfőző Fesztivált. A hagyományoknak megfelelően a főzőverseny a Dr. Szász Pál Magyar Közösségi Ház (Nagyenyed, Malom u. 24. sz.) udvarán kap helyet, 2013. április 27-én.

A cél se több, se kevesebb, mint Fehér megye – sőt!!! Erdély – legfinomabb bográcsgulyásának elkészítése…

Benevezés:

A Gulyásfőző Versenyre minimum 3 fős csapatok jelentkezését várjuk.

Benevezni, április 25. 16,00 óráig lehet, személyesen Nagyenyeden, a Fehér megyei RMDSZ székházban, vagy a 0258-861258 telefonszámon, illetve a feher@rmdsz.ro e-mail címen lehet.

 Nevezési határidő: 2013. április 25-ig.

Korlátozott számú (30) főzőhely áll rendelkezésre, ha mind a 30 hely elkelt, a nevezést a határidő előtt lezárjuk. A nevezéseket bejelentkezési sorrendben jegyezzük fel.

 A verseny programja:

2013. április 27., (szombat) 9.00 – 16.00

09.00 – 09,30 órától: előkészületek (helyfoglalás, tűzhely előkészítés, stb.)

09,30 – 10,00 óráig: megnyitó: az alapanyagok – disznóhús, hagyma és krumpli átvétele

10.00 órakor: tűzgyújtás

10,00 – 12,30 óráig: főzés

12,30 – 13,00 óráig: a zsűrizéshez szükséges gulyásadagok leadása

13,00 – 14.00 óráig: zsűrizés

14.30 órakor: eredményhirdetés és díjkiosztás

16.00 óráig: főzet-értékelő koccintások.

 Zsűrizés:

Az elkészült gulyás-csodából egy adagot ízlésesen feltálalva a zsűri asztalánál kell leadni, az értékelés ennek szakértő kóstolgatása alapján történik.

A zsűrizendő adag tálalásához szükséges kellékeket (tálca és tányér) a szervezők biztosítják, a savanyúságot, szalvétát és egyéb kiegészítőket a versenyzők hozzák magukkal!

A tálalás esztétikusságát a zsűri külön jutalmazza!

Az első három csapat értékes nyereményeket kap!

 Fontos tudnivalók:

– Az alapanyagokat: 1 kg disznóhúst, hagymát és krumplit a szervezők biztosítják, a többi hozzávalót, fűszereket és a konyhai segédeszközöket (beleértve a bográcsot állvánnyal) a versenyzők maguknak biztosítják!

– Gázpalack használata tilos! A főzéshez szükséges mennyiségű tűzifát a szervezők adják.

– A versenyzők elhelyezése az udvaron, nyílt téren történik, egy kis asztal és 3 összecsukható szék jár minden csapatnak. A berendezés épségéért a csapat felel.

 Kellemes felkészülést, varázslatos fűszereket és jó szórakozást kíván a nyílt tűzön, lengő bográccsal és kivont fakanállal vívott kulináris versengéshez a szervezők csapata!

 Fehér megyei RMDSZ

Dr. Szász Pál Egyesület

Figyelem!

A Fehér megyei RMDSZ és a Dr. Szász Pál Egyesület 2013. április 27-én tartja a X. Nagyenyedi Gulyásfőző Fesztivált. Ha részt szeretne venni, jelezze idejében. A részletes programot a jővőhéten küldjük.