Bakó Irén előadása 2015 jan.8-án a Dr. Szász Pál Magyar Közösségi Házban:

Nagyenyed pusztulásai 1848-49-ben.

„EMLÉKEZZÜNK, HOGY MEGMARADJUNK.”

Bevezető gondolatok: Sokan leírták, megírták Nagyenyed 1849-as pusztulását. Az én szándékom nem az, hogy részletesen újra leírjam, elmondjam, amit mások már megtettek, hanem az hogy a kutatásaim közben talált adatok, tények alapján más megvilágításba helyezzem a történteket.

1.) Az 1848/49-es szabadságharc rövid kronológiája. (a meghatározó keret – események.)

Ismert tény, hogy a XIX. sz. közepéig a megerősödött polgárság síkra szállt jogaiért, Európa szerte forradalmi mozgalmak indultak. Magyarországon, Erdélyben sajátos módon a forradalom kiteljesedése közben rendre szabadságharcra váltott, majd egyes vidékeken etnikai polgárháborúvá terebélyesedett. Fontosnak tartom előadásom elején a jobb megértés céljából, egyes fogalmak tisztázását, mint:

Forradalom: Az elnyomott társadalmi réteg harca az elnyomó ellen.

Szabadságharc: Idegen elnyomó elleni harc. Függetlenségi háború.

Polgárháború: egy országon belüli ellenséges társadalmi rétegek, politikai csoportok háborúja. (etnikai csoportok).

Nemzetőr: polgári forradalmakban önkéntes, polgáriruhás, rendfenntartó, fegyveres alakulat. Felfegyverkezett a magyar birtokos nemesség, városi polgárság is kisebb csapatokban gyakorlatozott.

Honvéd: idegen ellenségtől hazát védő hadsereg katonája. Gyalogos, vagy lovas, pl. huszár. Reguláris hadsereg: megállapított katonai szervezettel bíró, tervszerűen kiképzett csapatok. Irreguláris (szabad) csapatok: nem a hadsereg állományába tartozó szabad csapatok.

Gerilla csapat: A hódítókkal szembeszálló népi szabadcsapat tagja, vagy az elnyomó hatalommal szembeszálló (fegyveres) felkelő.

Az erdélyi 1848/49-as eseményeket lehet tárgyalni a három népcsoport szempontjainak egybevonásával, (magyar, román, szász) vagy külön-külön párhuzamosan. Az általam kutatott dokumentáció többségében ismert neves történészek munkái, akik elismerten objektív tények és kutatások alapján dolgoztak és írtak, de tartalmazhat nemzetük iránti bizonyos fokú elfogultságot .

Érdemesnek tartom a tanulmányozott munkák szerzőinek nevét felsorolni: Szilágyi Farkas, Egyed Ákos, Orbán Balázs, Domonkos László, br. Kemény Gábor, Bíró Sándor, Györfi Dénes, Liviu Maior, Ela Cosma, Prof. Getie Elisabeta dolgozata, Avram Iancu levelei, Axente Sever (Ratiu-Batiu, vagy Rácz-Bács az eredeti szerb neve), Simion Prodan Probus („Becsületes”) ez utóbbiak levelei.

Erdélyben a forradalom lappangó parazsa már a fellobbanó pesti forradalom előtt itt-ott elégedetlenségek formájában pislákolva izzani kezdet. (Varga Katalin élesztgette a tüzet a móc vidék falvaiban, de ezt az uralkodó hatalom (osztrák és magyar) igyekezett kioltani. Nagyenyeden a szabadelvűek gyülekeztek Szász Károly körül: ,,most jött meg a rég óta várt alkalom, hogy azon magasztos eszméket… ezen vármegye szabadelvű férfiai diadalra juttassák.” (Dr. Szász Károly)

A pesti forradalom híre néhány napot késve érkezett meg Erdélybe, Nagyenyedre. Az erdélyi híres iskolaváros március19-én d.u. veszi hírét a nagy eseménynek mikor a biasini féle gyorskocsi befut a szálloda elé. Az utasoktól gyorsan terjed a hír s a diákok is terjesztik minden fele. A város hölgyei kokárdákat készítenek. A szabadelvű párt tagjai megbeszélést tartanak Szász Károly lakásán. Népgyűlést hívnak össze a vártemplomba, ahol Mihályi professzor elszavalja a Nemzeti dalt. Menesztik a konzervatív (császárpárti) főispánt. Március 30-án a megyegyűlés már megszavazza nagy tömeggel és nagy lelkesedéssel az uniót. Rövidesen a Kollégium bezárja kapuit. A tanárok közül egyesek beállnak a honvédségbe (Herepei K., Inze D.) a másik része a diákokkal nemzetőr csapatokat alakít. Vannak, akik rossz véget jósolnak, (mint a torockói Zsakó I. is: ,,A nagy vígasságnak megjön a böjtje”.) Lázas izgalom vesz erőt a kedélyeken. A kenyérkereső polgári foglalkozás fennakad. Mindenki fegyver után néz. A régi óntálak és tányérok puskagolyókká alakulnak át. Szilágyi Farkas, szemtanúként írja le, hogyan vonul le a parasztokból álló, lándzsákkal felszerelt nemzetőr csapat Felenyedről Enyedre, ahol egyesül a helyiekkel majd Miriszlóra meneteltek, és az ott lévőkkel együtt felesküdtek a magyar királyra (V. Ferdinánd) és a szentesített alkotmányra. Ősi nemesi kardokkal, pisztolyokkal fegyverkezett lovas nemzetőrök száguldoznak jobbra-balra. Egy közelgő politikai nagy vihar előszele lengedez, olvashatjuk tovább.

Pillantsunk be, mi történik román körökben.

Március 24.: Szebenben Simion Barnutiu és Ioan Puscariu kiadják a „Román Testvérek” felhívást, hasonló a magyarok 12 pontjához, kiemelten követelték a románok politikai, jogi egyenjogúsítását a többi erdélyi nációval. Ezt követi 25-én a brassói, a balázsfalvi, a marosvásárhelyi Alexandru Papiu Ilarian által fogalmazott program, majd 26-án szintén Marosvásárhelyen együtt a magyar és román kancellista fiatalok közös petíciója:(!) – a románok egyenjogúsítása a többi nációval, egyenjogú nyelvhasználat Erdélyben, a jobbágyság kártérítés nélküli eltörlése. 27-28-án a kolozsvári román fiatalok is összegyűlnek, megfogalmazzák 8 pontjukat. Április 1.-én megjelenik Balázsfalván a szervezők között Avram Iancu is. Elhatározzák az erdélyi románság balázsfalvi nagy gyűlésének összehívását. Április 3.-án megjelenik Brassóban Gh. Baritiu felhívása, melyben egy federativ programot (proiect) ajánl, megyei autonómiára épülő államrendszert javasol, ne legyenek a továbbiakban történelmi nemzetiségek, csak „erdélyiek”. Erdély legyen felosztva kantonokra, mint Svájc és általános választások legyenek, mint É-Amerikában. Ugyanaz nap Szebenben a Szász Nemzeti Egyetemen kihirdetik a románok egyenrangúvá emelését a Szászföldön. Ugyancsak április 3.-án az Abrudon Buteanu elnöklete alatt összegyűlt környékbeli románok is kijelentik egyenjogú mivoltukat, majd 6-án Topánfalváról elküldik a kolozsvári erdélyi diétának ezen kérésüket. (Tartsák tiszteletben a románok ezen jogait!) Május 15.-16. megszervezik a második balázsfalvi nagygyűlést Leményi János görög katolikus püspök elnökletével aki lelkesen támogatta a törvényt ,,Legyen Isten szent áldása az Unión és a hazán.”

Június 6.-án az erdélyi országgyűlés, ahol magyarok, románok, szászok megfelelő arányban, nagy számban vettek részt kimondta s törvénybe iktatta az úrbériségi törvény eltörlését. Kezdetben román papok is részvettek a megyei gyűlésen. A törvényt a legtöbb helyen a papok hirdették ki. A boroskrakkói kincstári uradalomnak és a magán birtokosoknak nagyobbrészt román jobbágyaik voltak. Maguk az urak közölték velük a lelkesítő jó hírt a jobbágyfelszabadításról. Nagy volt az őszinte lelkesedés, nagy volt az öröm a parasztság közt (magyarok, románok) hogy ők most már nem jobbágyok. Még közös ebéden is részt vettek uraik vendégeként. De rövid időn belül pénzen fizetett bujtogatók jelentek meg köztük. „Ne higgyetek a magyaroknak.” – „Kényszerből teszik, majd visszaveszik.” „Tegyük őket tehetetlenekké” „Ha kiírtjuk őket akkor lesz igazán a miénk a birtok.”

Jul.2-5.Budapesten megnyitják az egyesített magyar parlamentet nagyszámú erdélyi képviselettel. Jelen voltak román és szász küldöttek is. Első magyar népképviseleti országgyűlés.

Valójában minden nemzetiség a saját „vágyait „próbálta megfogalmazni, megvalósítani. A kezdetben együttműködő románok, szászok végül is külön érdekeket képviselve szembe fordultak a magyarokkal. A többiek, mint horvátok, szerbek, szlovákok eleve ellenségként viselkedtek. Míg a magyarok elfogadták a 12 pontot, a románok létszámukból kifolyólag egyenjogú képviseletet akartak. Mivel ezekkel késlekedett az új magyar kormány, türelmetlenné váltak és papjaik, majd osztrák biztatásra, önálló állam szervezést terveztek. Önálló nemzeti parlamentet követeltek és létrehozták a Román nemzeti bizottságot (Comitet national …), Afféle erdélyi román kormánynak tekintették. Erdélyt prefektúrákra felosztva, a hadsereget pedig római mintára képzelték el. (Ezt a harmadik balázsfalvi gyűlésen meg is szervezik) Mihálcon júniusban már földosztást követeltek, ahol aztán közbeléptek a székely nemzetőrök. Román áldozata is lett az összetűzésnek, amit máig túlértékelve magyaráznak.

A szászok saját kiáltványt, követelést állítottak össze a Királyföld függetlenségéről. Az uniót bizonytalanul fogadták. Támogatást kértek a Frankfurti Szász Parlamenttől. Az események nagy lépésekben haladnak előre.

Június-szeptember: Gr. Mikó Imre átveszi Erdély kormányzását Teleki Józseftől

Július 11.-én sor kerül a honvédség megszervezésére. Sorozás, rekrutálás Kossuth parancsára. Tiltakozások különösen román részről.

Az igazi problémák ( a két nép között) a harmadik balázsfalvi gyűlés után kezdődtek. (Szeptember 15.-28.). Itt jelentek meg szervezőként és lettek vezetők Avram Iancu a „mócok királya”, Axente Sever, Bálint pópa, Simion Prodán Probu, Moga Maior .Felosztották egymás közt a románok lakta területeket. Enyednek Prodán lett a parancsnoka. Ő Muzsina (Muzsnaháza) papjaként ott táborozott. Október16-án Puchner altábornagy erdélyi főparancsnok kihirdette az ostromállapotot Erdély területén. Ez a rendelet elvileg véget vethetett volna a román felkelésnek, ha Puchner nem értelmezte volna egyoldalúan a rendeletet. Mindenütt lefegyverezte a magyar nemzetőrséget és a magyar forradalom mellett kitartó erdélyi románokat. Így Leményi görög katolikus püspököt önkényesen leváltotta és kanonok társait börtönbe záratta. A románságot nem korlátozta, éppen felfegyverezte és a magyar nemzetőrség lefegyverzésére használta fel. A felkelők erre, valódi irtó hadjáratba kezdtek. Ekkor indult el a polgárháború. (Orbán B.) Ennek első következménye lett a kisenyedi gyilkolás, (okt.2.) több mint 100 embert öltek meg, akik a földesúr kastélyába próbáltak megmenekülni. Szász falvakat is feldúltak. Ezt követték a többiek (Ompolygyepűn 1700, Zalatna és Abrudbánya, Boroskrakkó, Magyarigen, Búzásbocsárd, …) Egész hegyalja elpusztítva. Megkapták a felhatalmazást, melynek alapján jogosnak, sőt jövőbemutatónak tűnt számukra a magyar és német falvak kirablása. Hunyad megyében Nicolae Solomon alprefektus nem tűrte a gyilkosságokat, katonai erőszakot, vagy rablást. Moga prefekt is képes volt fosztogatáson kapott embereit saját kezűleg lelőni. Bem írta Kossuthnak: ”Az én seregemben halálbüntetés mellett tilos a gyilkosság, a gyújtogatás, és a fosztogatás.”

Nov. 8-án a román martalóc sereg Avram Iancu vezetésével türelmetlenül, felkészülve vár Enyed letámadására. De történik valami! Csoda? Fogadjuk el, csoda. Enyed megmenekül. Hogyan? A román tábor Tövisre érkezéséről és a szándékukról tudomást szereznek az enyediek. Menekül ki merre lát. Az enyedi hatóságok tanácstalanok, mert a város védelem nélkül van. A nemzetőrség elirányítva másfelé. De akad egy bátor ember, aki megpróbálja a lehetetlent. Ennek az EMBERNEK a neve: Wiszkoczy Henrik, ő a nagyenyedi katolikus plébánia lelkésze és a minorita rendház főnöke. Személyesen vállalja, hogy elmegy Tövisre a románok táborába, hogy találkozzon Iancuval. Kemény tárgyalás után megegyeznek. Élelmet és pénzt követeltek. Wiszkoczi ezt megígéri és be is tartotta, így Enyedre, csak a vezetők jöttek be mulatni. A tábor kívül a városon, a szőlődombokon várakozott. Enyed szerencséjét talán az is befolyásolta, hogy Iancu vezette az oláhok több ezres tömegét és, hogy a császári királyi haderő is bevonul a városba. Puchner éppen a bányavidéken történtek miatt- igyekezett szakszerűbbé tenni a románok hadviselését, visszatartani őket az atrocitásoktól. Talán ez is oka, hogy januárig nem történtek nagyobb támadások községek ellen. (Kivétel Felvinc, melyet Enyedről tovább menve november 13-án feldúlnak, kirabolják, felégetik lakosait legyilkolják.) Az osztrákok november végére uralták már szinte az egész Erdélyt.

Kossuth november 29-én megbízza Bem József lengyel tábornokot az erdélyi honvéd csapatok parancsnokságával, aki, 1848 karácsonyán felszabadítja Kolozsvárt. Honvédeivel nem ünnepel, hanem Észak-Erdély megtisztítására indulnak. Bem szakított azzal a korábbi magyar stratégiával, hogy minden egyes pontot megszálljon. Fő céljának Urbán ezredes kiűzését tekintette. Nemigen törődött a román felkelőkkel. Következő cél a Székelyföld. Ezért a biztosító csapatokat csak Tordáig hagyta előre menni. Az évszázad legzordabb tele nehezítette, de nem állítja meg a harcokat. A Mócvidéken kitör az éhínség, a folyók, patakok befagytak, még a pincékben is elfagytak az élelmiszerek. Avram Iancu leveléből olvassuk. ,,A legnehezebb probléma a sereg élelmiszer ellátása.” Iancu ugyan megpróbálta az ellátást biztosítani, a molnárokat, szabotálókat szigorúan büntette. A tehetősebbektől és a gyerektelenektől rekviráltak gabonát és állatokat. A malmok lefagytak, őrölni nem lehetett.

Január 1-jén kivonul Enyedről a Gratze vezette osztrák helyőrség. A városban Simeon Prodan Probu prefekt vette át az uralmat. A nagyenyediek nem sokkal ezután küldöttséget küldtek Czetz János alezredeshez, a tordai magyar helyőrség parancsnokához, s kérték, küldjön védő csapatokat a városba. Czetz azonban jó szándéka ellenére nem tudta teljesíteni a kérést a Bemtől kapott parancs miatt. Kemény Farkassal együtt csatlakozniuk kellett a Szeben bevételére induló honvédekhez. A küldöttek ezután Beőthy Ödön erdélyi teljhatalmú országos kormány biztoshoz fordultak, de ő késve válaszolt. (jan.9.) Aki tehette értékeikből felpakolva a város vezetőivel együtt menekült, ugyanis egy románlapádi férfi hozta a biztos hírt, hogy Axente parancsot kapott a város elpusztítására.

Január 7-én este egy több ezres román felkelő tábor érkezett Axente vezetésével Csombordra. A parancsnok a nagyszebeni főparancsnokságtól kapott utasítással érkezett, hogy el kell pusztítani Enyedet, mint a magyar haderő egyik támpontját. A helybelieket mind a két vezér becsapta (Prodán és Axente) Prodán eskü alatt fogadta, hogy nem bántja a várost. Éjszaka azonban Axente rászabadította a városra a martalócait. (kb. 8-9000 embert) Most is a történtek legelején Wiszkóczy megpróbálkozott azzal, ami már egyszer bevált, vagyis megkereste Prodan prefektet, a vezért, aki éppen Felenyeden a kocsmában mulatott. Felelősségre vonva kérte, hasson oda, hogy mentse meg a várost, mire Prodán idegesen kardot kötött és elhagyta a házat. „A prezidens is kisiet, futni kezd, de nem elrejtőzni, amikor látja, hogy a Magyar utca ég, hanem segítség után kiáltozik. Világos volt Enyed pokoli éjszakája, nemcsak a nagy hóról visszasugárzó telihold fényétől, hanem a felgyújtott házak égő zsarátnoka világította meg az apokaliptikus képet.” A helyiek közül kb. 800 embert gyilkoltak meg a várost megszállók bestiális kegyetlenséggel. Ártatlanokat: öregeket, nőket, gyerekeket, mindenkit, aki nem volt román. A várost felégették, a Kollégiumot kirabolták, kincseit, értékeit, könyvtárát megsemmisítették, az épületet felgyújtották. Ezt folytatták több napon át, január 17-ig. Axente emberei Prodan után üzentek, hogy vinne ő is valamit a maradék prédából, de ő nem vett részt a rablásban. A szemtanúk közül az egyik úgy emlékezett, hogy Axente elégedetten nézte az elpusztult várost, kijelentve, hogy: ,,A parancs teljesítve!”. A Lossenau vezette osztrák sereg a közelben volt, de nem avatkozott közbe. Ezen események nem álltak itt meg folytatódtak Hariban, Nagylakon, Borosbenedeken, Járán. A vérengzéseknek csak a magyar csapatok győzelmes előnyomulása vetett véget az oroszok betöréséig. Bem beveszi Nagyszebent. Kiűzi az osztrákokat Erdélyből.

I. Miklós cár június elején megkezdi támadását 200 ezer katonával. A Haynau vezette osztrákok 160 ezres seregével szemben a magyar sereg 170 ezer katonából állt.

Az orosz betörést követően még két nagyobb móctámadásról, pusztításról emlékezik meg a történelem: Július 26.-án Nagyenyednek a második nagy pusztítása és július 30.-án Torockószentgyörgy felperzselése, kifosztása és a menekülni nem tudók legyilkolása történt.

„Nagyenyed az 1849-es év tavaszán annyira kiépült-olvassuk Szilágyi Farkas leírásából-, hogy a haza térő családok házaikban ideiglenesen megvonhatták magukat. A románoknak, úgy látszik, nem tetszett, hogy ez a város a legnyomorultabb helyzetben is, mégis él és romjai között magyar emberek laknak.” A nagy osztrák-orosz zűrzavarban nem tudni azt, hogy a helyi helyőrségek melyik napon hagyták el Enyedet, csak az tudott, hogy az alsófehér-vármegyei vadász-csapat július 20-án még Enyeden volt.

Július 26-án, dél körül Tövis irányából fegyveres román tömeg nyomult a városba, minek láttára a csekély számú lakosság lelkén újólag a legnagyobb rémület vett erőt, s batyuikat kezükbe fogva mindenki igyekezett menekülni, amerre menekülhetett. Gyalog, vagy szekéren a Magyar- utcán távozott Torda irányába, vagy mások a szőlőhegyekbe, erdőkbe menekültek, ott rejtőzködtek. A románok viszont mihelyt a városba értek hozzáfogtak a rabláshoz, gyilkoláshoz. Ezúttal 17 embert gyilkoltak le. A város minden pontján lehetett hullákat találni. mely tény azt bizonyítja, hogy a gyilkolás ez alkalommal is általános volt. A keveset, amit találtak azt elvitték, amit felgyújthattak, azt felgyújtották. A templomokat sem kímélték. A környék népe sem maradt ki a rablásból. A learatott kereszteket szekerekre rakta, vagy elprédálta. A város képét ezután Koós Ferencz nyugalmazott tanfelügyelő leírásából ismerjük, aki 24 honvédtársával augusztus végén Enyeden töltött egy éjjelt. Egy kovács közölte velük, hogy a kutakból ne igyanak, mert hullákkal vannak tele. „(…) Enyeden akkor azon kovácson kívül más embert nem láttunk. Már láttam leégett és elhagyott várost és községeket, mint Temerin, Szent-Tamás és még annyi más, mind romokban hevertek, de nekem egy se tűnt fel olyan rémesnek, mint Enyed”. Nagyenyed népe ott állt, ugyanúgy, mint 1849 januárjában, mindenéből kifosztva. Annál is rosszabbul, hogy most már a szabadság ügyét, sőt hazáját is veszve látta. Az, ezt követő események: Július 31. – segesvári veresség a cári seregtől, augusztus 9.-én Temesvár eleste, a császári, Haynau vezette seregtől elszenvedett veresség; Augusztus 13. Világosi fegyverletétel az oroszok előtt. De mindezek ellenére újra és újra volt erő az újrakezdéshez. Mi adott mindig erőt? Az erős hit és az a tudat, hogy nekünk igazi hőseink vannak. „Nekünk élni kell, és mi élni akarunk.”

Áprily-est és Vártemplomi megemlékezés 1849.jan-8-ról

(2015. jan.8. és 11.)

  Akkor, 1849. január 8-án, dermesztő hideg volt, még sokkal fagyosabb, mint az idén. Enyed legtragikusabb napjáról, 1994-től vannak megemlékezések a Vártemplomban és az emlékműnél.  Áprily-est keretében most először hangzott el előadás az akkori eseményekről. A Dr. Szász Pál Magyar Közösségi Házban megjelentek Ladányi Árpád megyei elnök, Szőcs Ildikó kollégiumi igazgató, ott volt a Közösségi Ház teljes szervező csoportja (Kerekes Hajnal ügyvezető, László István, Nagy Mária) az „Estek” törzsközönsége, történelem és magyar tanárok, valamint más érdeklődők.

                2011-ben Hermann Róbert az ELTE docense Kolozsváron egy érdekes előadást tartott: „1848-1849 vitatott kérdései a tények tükrében” (2011 jan.21. Szabadság: Zay Éva) Ebből idézünk: „Vannak még vitás kérdések, de a forradalom megítélése egyértelmű abban, hogy hatásai önmagukban inkább pozitívak, mint negatívak. (…) Olyan rendszerváltás, amely több társadalmi rétegnek inkább adott, mit elvett” (…)  A modern hírközlés száguldó információi révén a mai világ percek, órák, napok alatt megismerte a párizsi terrortámadást, az áldozatokat és véleményt formált. A nagyenyedi vérengzésnek is ártatlan áldozatai voltak, de az események dokumentált felszínre hozatala, a másik féllel történő egyeztetése, 166 év után is csak nehezen halad előre. Akkor Enyeden több mint, nyolcszáz enyedi polgár (magyarok és kisebb számban románok) esett áldozatul és odalett Erdély egyik fontos kulturális és tudományos fellegvára a Kollégium. A Maros parti kisváros tehát egyértelműen vesztett a forradalommal és a mai napig sem született olyan egyetértés, ami kiengesztelődést, a „számla” rendezését jelentené. Nem hallgathatjuk el, hogy vannak előremutató lépések is.

                Józsa Miklós az „Estek” mindenese nyitotta meg az összejövetelt, majd rögtön egy felolvasással folytatta Berde Mária nevezetes regényéből a „Hajnal embereiből” akkor, amikor az enyediek még biztos menedéket reméltek az „enyedi páternél” ”Páter Wiskoczy ráért hazatérőben, hogy egy-két háznál megálljon és hallgatózzék, csend volt a magyar portákon, világ sem égett. Az emberek úgy látszik, végre pihenni mentek! Alusznak szegények, mint a bárányok az anyjuk édes teje után. (…)” Akkor még reménykedtek!

                Az „Estek” keretében, Bakó Irén tanárnő, tanári szakágaitól eltérő témában tartotta meg bemutatóját. „Botcsinálta történésznek” nevezte magát, de azért vállalta a felelősséget, mert már évek óta foglalkoztatja a téma és kényszer szülte helyzetekben évekig tanított Magyarlapádon, és Balázsfalván történelmet, benne a kisebbségit is. A téma kapcsán a nagyenyedi könyvtárak mellett, a kolozsvári, gyulafehérvári és a budapesti levéltárakat is felkereste. Az előadó bevezetőjében egy más megvilágítást nyújtott a több, mint egyórás, vetítettképes bemutatójában. Az előadás fogalmak tisztázásával kezdődött, ami nélkül nem lehet a maga teljeségében megérteni a történteket. Sor került a forradalom, a szabadságharc és polgárháború fogalmainak az ismertetésére és az események egymásutániságára, ami rögtön folytatódott a nemzetőr, a honvéd a reguláris hadsereg, az irreguláris csapatok és a gerilla fogalmaival. Magyar és román történetírók munkáinak és levéltári anyagoknak a felsorolására is sor került pl. Egyed Ákos, Szilágyi Farkas, Orbán Balázs br. Kemény Gábor,(napló) Domonkos László, Bíró Sándor, Győrfi Dénes, Liviu Maior, Avram Iancu, (levelei) Cosma Ela. (kronológia)

                 Az előadás a 48-49-es események átfogó ismertetésével folytatódott. Először is tisztázódott az, hogy Enyedet háromszor akarták, de végül kétszer pusztították el. A jan. 8-i volt az első az emberi életekben a legnagyobb veszteséggel, járó rabló hadjárat. Ezt megelőzően, Puchner osztrák tábornok (okt.26) kihirdette az ostromállapotot Erdélyben, Hegyalja elpusztítása után, Enyed következett volna, ha nincs Wiskoczy szerzetes-páter, aki a védtelenül maradt enyediek nevében. November 8-án, Tövisen Iancu táborában magával a vezérrel tárgyalt, és így megmentette Enyedet. Élelmet és pénzt adott a seregnek és a „mócok királya” betartotta a szavát. A város ezúttal megmenekült. Tavasszal Bem győztes csatái után az emberek kezdtek visszatelepedni és házaikat rendbe tenni. Az orosz betörést követően, július 26-án, Tövis irányából új erőre kapva, fegyveres román tömeg nyomult be a városba. Ezúttal tizenhét ártatlan ember esett áldozatul. A város képét ezek után Koós Ferencz nyug. tanfelügyelő leírásából ismerjük, aki 24 volt honvédtársával, augusztus végén Enyeden töltött egy éjjelt. Egy kovács közölte velük, hogy a kutakból ne igyanak, mert hullákkal vannak tele „ (…) Enyeden akkor azon kovácson kívül más embert nem láttunk. Már láttam leégett és elhagyott várost és községet, mint pl. Temerin és még annyi más, mind romokban hevertek, de nekem egy se tűnt fel olyan rémesnek, mint Enyed.” A támadások előtt, 5000 magyar ember élt Enyeden, és 600 román, ma 3.523 magyar és 17.713 román (2011.)

                 Egy-két dolgot még szemelgetünk az előadásból. Érdekes pl. George Baritiu 1848 ápr. 3-án megjelent brassói felhívása, amelyben federatív programot javasolt, valamint, megyei autonómiára épülő államrendszert annak megtárgyalását, hogy ne legyenek a továbbiakban történelmi nemzetiségek, csak „erdélyiek.” Erdélyt osszák kantonokra, mint Svájcot. A sorsfordító balázsfalvi gyűlés után, május 15-16-án szervezik meg a második naggyűlést Lemény János görög katolikus püspök elnökletével, akit lelkesen támogatott a tömeg „legyen Isten szent áldása az Unión és a hazán.” Július 25-én Budapesten az egyesített Magyar Parlamentben már ott voltak a román és a szász küldöttek is. Bemutatásra került Kossuth Lajos felhívása a románokhoz, ciril nyelven, ami így fejeződik be: „Pace Voua” 1848. okt. 10. (A gyulafehérvári levéltárban őrzött eredeti másolat.) Következtek a hozzászólások, amelyek során felolvasás történt Győrfi Dénes legújabb közléséből, (Szabadság. jan.6.) amelyben Szilády Zoltán enyedi professzor és Szilágyi Farkas túlélő későbbi krónikás meséli el egy 1474-ből származó ősnyomtatvány sorsát: „(…) felkaptam egy szép nagy fehér, kutyabőrbe kötött könyvet (…)” Később Herepey Károly egy hegyi mokány faluban találta meg a vaskos kötetet, amint éppen fejőszéknek használták.

                Turzai Melán kollégiumi aligazgató, Jékely Zoltán: „Nagyenyed, 1850” című alkalomhoz illő versét olvasta fel. Ezután a sötét estében egy kisebb csoport felment a Vártemplomhoz és elhelyezett az „Est” emlékére egy koszorút az elesettek néma, dátumos emléktáblájánál.  Vasárnap jan. 11–én istentisztelet alkalmával Tóth Tibor ref. lelkész prédikációját az 1849-es megemlékezés hatotta át. Az ige: az igazság gyümölcsei békességben vettetik azoknak, akik békességben munkálkodnak. Megemlítette az események egyik okát, tudniillik az osztrák állam bankadósságát, amit a magyar állam leválása esetén nem tudott volna fizetni. Egyébként az osztrákok ördögi módon uszították a románokat és ez volt a bajok egyik forrása. Turzai Melán kollégiumi aligazgatónő tartott a mának szóló, irodalmi ihletettségű emlékbeszédet, amelyben megjegyezte, hogy az emlékezés a ”gyökerekhez„ tartozik és enélkül nem lehet létezni.” (…) Aki, gyűlöletet szít, az saját népének árt.  A gyülekezet nagyszámú részvételével újabb koszorúzás történt, az emléktáblánál az RMDSz, az Egyház, a Kollégium és a „Budapesti Patrióták Szövetsége” nevében. Felenyeden  istentisztelet után megkoszorúzták Török Ferenc korabeli felenyedi ref. lelkész emlékére állított kopjafát, aki két gyermekével együtt esett áldozatul.

                Egy kis jelenkori krónika igazolja a haladást a kérdések tisztázásában. 1994-től, dilemmák közepette, indultak meg a rendszeres megemlékezések, amiben jó partner volt Pásztori Kupán István akkori ref. lelkész. 2011 augusztusában megtörtént az elhanyagolt állapotban levő emlékmű felújítás utáni avatása. Részvett a polgármester a liberális frakcióval, és beszédében Enyedet a kisebbségi kérdésben „modell értékű városnak”nevezte. Ekkor a koszorúzás mellett, még két fenyőfacsemetét is ültettek, amelyek azóta is törekednek az ég felé. Az Áprily est előadó tanára felkereste a Titu Maiorescu Líceum történelem szakos tanárát, (Ghetie Elisabeta) akivel az évforduló kapcsán barátságos megbeszélést tartottak. Felmerült az, hogy a nyelv nem ismerete miatt, a többségi kutatók nem tudják felhasználni a magyar nyelvű bibliográfiát. Ebben lehetne segíteni, hiszen a világhálós ismertetésekben eltérések mutatkoznak az értelmezések, felfogások között.

                A megemlékezések következetessége a dokumentált történelemszemlélet térhódítása, a kiváltó okok és a megoldások keresése, a megmaradás és haladás egyik alappillére különösen itt Enyeden!

                2015. jan. 11.                                                                              Bakó Botond