Anna napok Torockón, a testvértelepülések és egy olimpiai bajnok jelenlétével

A dr. Szász Pál Egyesület és a Fehér megyei RMDSZ sikeres ötlete és szervező munkája nyomán, természetesen a helybeliek közreműködésével, 2014-ben felújították azt a szép szokást, amelyet 1985-86-ig ápoltak Torockón és amelyet a kommunista diktatúra szüntetett be. Hogy miért Anna napok?- azért, mert ez (volt) az Ilona után a leggyakrabban előforduló női név a faluban.

Az előző két évtől eltérően, az idei rendezvény helyszíne csak Torockó volt, korábban a szomszédos Szentgyörgyöt is bevonták a programba, amit – a hagyományra vonatkoztatva- szóvá is tettek a községközpont lakói. A szervezők helyesen döntöttek a mostani változat mellett, hiszen ez jelentheti az első lépést az egykori Anna bálok „repertoárjának” rekonstruálására, melyet fel lehet kutatni egykori forrásokból.

Idén a testvértelepülések jelenléte és azok aktív bekapcsolódása minőségi pluszt jelentett. Első nap, augusztus 6-án a Budapest Belváros-Lipótvárossal a 20 éves testvértelepülési kapcsolat megkötése emlékére emléktáblát avattak. Megünnepelték a Bócsa-Torockó  testvértelepülés 25 éves évfordulóját is: a Bács-Kiskun megyei település a nagyüstben készülő gulyáshoz járult hozzá , a kultúrotthon előtt pedig egész késő estig ingyen kínálgatták az ízletes vékonypalacsintát, amit 30 kg lisztből sütöttek megállás nélkül a nap folyamán.  Egy másik testvértelepülés, Üllés az Örökség fellépését finanszírozta. Ez a  magyar folk-rock, nemzeti rock együttes a Kormorán  tagjaiból alakult, tovább folytatják annak eszmeiségét, hangzásvilágát kiegészítve a saját gondolataikkal és zenei ötleteikkel. A közönség vastapssal jutalmazta a különleges produkciót és külön ovációban részesítette az együttes egyik énekesnőjét, Géczi Erikát, akiről sokaknak az jut eszébe, hogy  1996-ban Koltay Gergely felkérésére elénekelte a Honfoglalás című film főcímdalát, kevesen emlékeznek viszont arra, hogy az  1988-as szöuli világbajnokságon csapatával olimpiai ezüstérmet szerzett.

A színpadon a népzenének is teret biztosítottak: a délután folyamán a torockói iskola citerazenekara, a tordaszentmihályi vegyes kar, a helyi Kis- és Nagy Szilas Néptánccsoport, az üllési néptánccsoport és a magyarlapádi Pirospántlikás léptek fel. Ezt követően köszöntötték fel az Annákat. Az est tűzijátékkal és a soltvadkerti testvértelepülés élő zenés utcabáljára került sor.

A vasárnapi program délig tartott és az istentiszteletet, egy- a Duna Házban bemutatott- festménykiállítást valamint az aranyosszéki specialitást, a tordai pecsenye-készítését foglalta magába.

BASA EMESE

anna_napok_01 anna_napok_02 anna_napok_03 anna_napok_04 anna_napok_05 anna_napok_06 anna_napok_07 anna_napok_08