BETHLEN BÁL A GEORGIA SZALONBAN

Az iskolalapító fejedelem valahonnan rámosolygott az enyedi iskolaszerető báli közönségre, a végzős diákokra, szülőkre, nagyszülőkre, tanárokra, vezetőkre, akik ezen a napon, mind az alma-matert dicsérték. A Bethlen bál, az 1990 után kialakult, – mára meggyökeresedett, csaknem két évtizedes új hagyomány, a végzősök egyik elmaradhatatlan ünnepnapja. Ezúttal, a tizenkilencedik alkalommal – most először a Georgia szalonban, kb. 350 vendég gyűlt össze. Köztük, a helyi vezetők és egy kedves odaadó budapesti vendég, aki rendszerint jó hírekkel érkezik, és akinek neve falakon belül és kívül is egyre ismerősebben cseng. Mindenki, aki ott volt, igen jó hangulatban, bizakodva bálozott. Egy kattintás ide a folytatáshoz….

EGY IGAZ EMBER TÁVOZÁSA

2014. március 7-én, hajnali két órakor, életének 63. évében elhunyt, Krecsák Albert vegyészmérnök, Nagyenyed volt magyar alpolgármestere (2008-2012) A Fehér megyei RMDSz és a Máltai Segélyszolgálat alapító és hűséges tagjai közzé tartozott. Mindenkihez jóindulattal forduló, pozitív emberi kapcsolatokat ápoló, családját és közösségét igazán szerető, segítőkész ember volt. Azoknak is megbocsátott, akik megbántották. Nem maradt a lelkében harag vagy bosszúállás. Egy kattintás ide a folytatáshoz….

APA ÉS FIA KIÁLLÍTÁSA AZ ENYEDI KULTURÁLIS KÖZPONTBAN

Ritka jelenség, főleg művészeknél, hogy apa és fia, – két nemzedék – jelen esetben Horháth Miklós és H. Kund Lehel együtt és egyszerre állítanak ki. Amint belépünk az Enyedi Kulturális Központ kiállítótermébe, jobbra a fiú tíz és balra az apa tizenkilenc festménye látható. Mintha két művészi világ lenne! Hădărig Ioan igazgató megnyitójával és elemzésével valamint saját tapasztalatainkkal, közelebb kerülünk a titok megértéshez, a kapcsolódási pontokhoz a két művész lelki világában. A kiállítás a Kulturális Központ, az Inter-Art és a Polgármesteri Hivatal közreműködésével valósult meg. Egy kattintás ide a folytatáshoz….

FARSANGTEMETÉS TOROCKÓN

A nevezetes farsangbúcsúztató menet az idén, március elsején vonult át a falun. A sok helyről érkező kíváncsi, szórakozni vágyó közönség, ha kisebb számban, is, de szintén jelen volt. A szép idő sem vonzott több látogatót az eseményre, mint máskor, sőt mintha jóval kevesebben jöttek volna. Pedig hó vagy sár sem volt. Jelen volt a Duna Tv. stábja. Sok felvételt és riportokat készítettek. A szervezők, felvonulók, muzsikusok részben cserélődtek, de ezt csak a bennfentesek vették észre. A főszereplők kimondottan a torockói fiatalemberek, hiszen a maskarák alatt legények rejtőznek. Ők a legtöbbet tették azért, hogy ez a régi időkből való szokás fennmaradjon és még sokáig éljen. Egy kattintás ide a folytatáshoz….