Az erdélyi szászokról ma már egyre ritkábban esik szó Nagyenyeden. Pedig nem kéne elfelejteni, hogy a városunkat is valamikor ők alapozták meg: a Várat, a Templomot, a széles utcákat, a tereket. Ma 5-10 szász él Enyeden, a Várudvaron ott a régi evangélikus templom, ahol időnként várják a lelkészüket. Ők már a múltat képviselik a Maros-parti kisvárosban és a legtöbb helyen Erdélyben. A májusi második Áprily-esten Wagner Péter budapesti építészmérnök látogatott hozzánk. Képzőművészeti kiállítása megnyitóján egyúttal a szász örökségről is szó esett. Nemcsak a festészet nyelvén, hanem versek, dalok, emlékek felelevenítésével idéztük a valamikori szász nemzetiség életét, örökségét.
Nyitányként meghallgattuk az 1846-ban írt Erdélyi dalt (Siebenbürgen), az erdélyi szász néphimnuszt németül és magyarul is: „(…) Szép Erdély, te édes otthon,/ Szálljon áldás, béke rád, / S bárha viharok szakadnak, / Szívét minden hű fiadnak/ Egyetértés fonja át.” Írója Moltke Lipót Miksa (sz. 1819. szept. 18.), részt vett a magyar szabadságharcban.
Józsa Miklós, az Áprily-estek lankadatlan lelkesedésű vezetője üdvözölte a vendégeket, köztük Wagner Péter budapesti építészmérnököt, akinek édesapja Zsombolya mellől származó sváb ember volt. Művészként főleg a szász épített örökség még álló emlékeit, templomokat, házakat, várakat örökített meg. Józsa tanár úr a művész munkásságának alapvető vonásaként az értékmentő szolgálatot jelölte meg. Otthon iskolákat, templomokat, színházakat újít fel. Legújabb erdélyi albuma, a negyedik, a Gyimesek vidékéről szól.
Lőrincz Gertrud, az enyedi német közösség tagja az erdélyi szász népköltészetből olvasott fel Kányádi Sándor Egy madárka ül valacímű fordításkötetéből. Nagyszerű bevezetője után (Tűnődés múltakon)a kétnyelvű kötet a szász népköltészet remekeit tartalmazza németül és magyar fordításban.
Dvorácsek Ágoston kollégiumi fizikatanár ötven évvel ezelőtt ismerkedett meg a szászvidékkel, ma is a legjobb barátja szász. Sokat fényképezte a szász templomokat. Megnyitó beszédében megemlítette, hogy a Szászföld kb. akkora volt, mint a Székelyföld. Ma sajnos a szász himnuszt főleg külföldön éneklik. A volt szászok helyzete nagyon megváltozott, a teraszokat már senki nem műveli, falvaik nagyrészt elnéptelenedtek. Sok szép fényképet mutatott a szász emlékekről.
Wagner Péter az 1960-as években járt először Erdélyben, 1998 nyarán azért indult el újra, hogy minél több szász falut felkeressen, és a huszonnegyedik órában még egyszer találkozhasson azzal a világgal, amely a hetvenes, de még a legsötétebb nyolcvanas években is annyi szépséget és élményt nyújtott neki. Ebből születtek a grafikák, amelyek nem fényképek, mert megalkotásukban a művész sokkal jobban azonosul a tárggyal, szorosabb kapcsolatba kerül vele, hiszen nem egy pillanatfelvételről van szó. Első grafikai albuma szász témájú volt, a második széki, a harmadik szilágysági, a negyedik gyimesi. Wagner Péter így elmélkedett: „Mit tehetek hozzá ezekhez a mondatokhoz, 43 évvel az első, és fél évvel az utolsó rajz megszületése után? Mit üzen számomra – és mindnyájunk számára ez a világ? (…) Az idő hatalma az, mely egy évszázadok alatt forrásból folyóvá erősödött kultúrát egy-két emberöltő alatt erecskévé apaszt, hogy aztán eltűnjön a száraz föld repedéseiben. A mi dolgunk ezután az, hogy legalább ezt a történetet ne engedjük elfeledni soha.”
Bakó Botond
Szabadság, 2013. június 01.
