Kányádi Sándor: Isten háta mögött
Üres az istálló s a jászol
idén se lesz nálunk karácsony
hiába vártok
nem jönnek a három királyok,
sok dolga van a teremtőnek
mindenkivel ő sem törődhet
messzi a csillag
mindenüvé nem világíthat
megértjük persze mit tehetnénk.
de olyan sötétek az esték
s a szeretetnek
hiánya nagyon dideregtet
előrelátó vagy, de mégis
nézz uram a hátad mögé is
ott is lakoznak
s örülnének a mosolyodnak
Vártemplomi műsor – Nagyenyed, 2014. november 30.
16.00 Istentisztelet -Igét hirdet Ft. Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke
*Tóth Tibor helybéli lelkipásztor üdvözlő szavai
*Nt. Dr. Gudor Botond, a Nagyenyedi Református Egyházmegye esperese előadása:
Enyedi Országos Zsinat, 1564-dik évben
*A Nagyenyedi Református Egyházmegye Kórusának ünnepi fellépése
* A Kollégiumi diákok ünnepi műsora
*Boros Erzsébet népdalénekes fellépése
* Basa Anna orgonajátéka
*Közös ének: 90. Zsoltár
(átvonulás a Kollégiumba)
*Klenodium kiállítás megtekintése a Kollégium elemi épületének tantermeiben
*Vacsora a meghívott vendégek számára a Kollégium éttermében
A nagyenyedi (Aiud, Fehér megye Románia) sétatér végén áll egy több mint száz éves, valamikor jobb sorsot megélt villa, a Sétatér, ma Dózsa György, Gheorghe Doja utca 39, ma. 19, szám alatt, mely az évek folyamán többször cserélt gazdát. Mostani tulajdonosa Takács Ildikó nagyenyedi lakos, aki a nemrég elhunyt nevelőszüleitől örökölte.
Jékely Lajos, később felvett költői nevén Áprily Lajos (1887. november 14 – 1967 augusztus 6.) József Attila-díjas költő, műfordító, kolozsvári egyetemi tanulmányai befejezése után és rövid párizsi útját követően, 1909 őszén megpályázza és elnyeri a nagyenyedi Bethlen Kollégium tanítóképzőjének helyettes magyar-német szakos tanári állását, majd egy év múlva az intézet gimnáziumának végleges és „rendes” tanára lesz. A város híres kollégiumában tanít 1926-ig, amikor Kolozsvárra telepszik át..
„Hosszú ideig Nagyenyeden volt tanár – írja Kereszturi Dezső irodalomtörténész – ebben a szelíd maros-menti városkában, melynek kollégiumában oly elevenek Erdély magyar századai, s melynek vidéke az erdélyi táj egyik legszebb darabja. S ha a körülötte élő hagyomány az erdélyi szellem minden romon újra építő erejének tiszteletére tanította meg, a hegyek és erdők a természet szerelmesévé tették. Ittas bolyongója lett az erdélyi világnak, turistáskodva, pisztrángra horgászva bejárta változó vidékeit, s költészetében a magyar irodalom múlhatatlan részévé avatta őket.”
Áprily prózai városképében, a Nagyenyedben így emlékezik egykori enyedi éveire:
„Tizenhét esztendeig laktam ebben a dús hagyományú és dús gyümölcstermésű kisvárosban… Ezer és ezer gyermeki szemen át nézve a világot, felfokozott örömmel éltem át a barackvirágszagú őrhegyi tavaszokat és a kollégiumi erdők, meg a Szabaderdő városig-világító őszeit. Éltem az enyedi jelent és könyvtári kötetek, iskolai gyűjtemények és kirándulókedvű geológus- és történelemprofesszorok társaságában éltem az enyedi múltat.”
A lelkes fiatal tanár kezdetben a Kollégium egyik internátusi felügyelőszobájában lakik. Miután 1911-ben feleségül veszi menyasszonyát, a kolozsvári Schéfer Idát, beköltöznek „egy szerény kis sétatér végi házba.” *) Ide hozza Kolozsvárról idős szüleit is. Itt él a család közel hét évig, l9l7-ig, amikor leköltöznek a „csendes tanársorra” , a Bethlen utca 9. számú egyemeletes tanári lakásba.
A sétatéri kis villa, ha nagyon kopottan is, de ma is áll a „kökényvirágos Őrhegy” lábánál. Mögötte a hegy tetejéig felnyúló, hatalmas gyümölcsöskert. Egyik írásában így tájolja be a tanár-költő az első családi fészket: „Ahol lakom, az ablakom a szomszéd csillagokra bámul.” Valóban a kis üvegezett teraszról feltekintve, a csillagok szomszédságában érezhette magát, alatta a fiatal sétatéri fák koronái; ha tekintetével körbejárta a környező, festői tájat, láthatta a „lapos Maros mentét”, a Holtmarost, és a szőlőhegyek aljában elterülő falvakat: Enyedszentkirályt, Csombordot, Marosgombást. Igazi költőnek való táj ez! A ház mai tulajdonosai kegyelettel őrzik egykori lakói emlékét, de az ott elhadók közül vajmi kevesen tudják e kis villa féltve őrzött titkát. Itt élte az ifjú házaspár első boldog éveit, itt született két fiuk, Jékely Zoltán (1913. április 24 – 1982. március 20.) a későbbi neves költő és Dr. Jékely Endre (1914-1999) író, műfordító, neves jogász.
Természetes, hogy Áprily és költő fia számos versében visszatér e hajlék emléke. „Enyeden van egy kicsi út , / éjjel csavargó s róka járja.” Ez az út házuk előtt vezet el „az erdők epres laposára”, a Bükkös laposára, ahova oly szeretettel sétált ki a család. „Maholnap őszi ködben áll a házunk / s körül a fák is mindmegannyia. / S túl őszi tarlón, hómezőkön is túl, / valahol messze jön-jön a fiam.”… „Ott jött világra Zsolt, szegény alant, / unalmas kispolgári szürkeségben. / Anyja fölött a május elsuhant / s az apja is már túl az ötven éven” – emlékezik a költő az első nagy családi eseményre. A fiú így örökíti meg a szülői házat: „Enyed város végén, ahol születtem, / most éjféli holdfényben áll a ház; / a hegyrefutó, görbe-fájú kertben, / a sírdombon négy fenyő citeráz /…” (Elhagyott lakások siratása) A szülőföldtől, a gyermekkortól térben és időben eltávolodott Jékely Zoltán visszavágyó, megható sorai az elvesztett szülői házat, a hazát, Erdélyt is siratják: „Hol a sétatérvégi kis család: / két felnőtt, két gyerek és két öreg? / Zokogjatok, zöldmohú sírkövek, / zokogjatok, fosztott, fekete fák !” (Álom a sétatérről)
Csak mélyen megilletődve lehet belépni a kis sétatérvégi házba és üvegezett teraszára, ahol Áprily Lajos sok szép költeménye született, melyek első két kötetében, a Falusi elégia (1921) és az Esti párbeszéd (1923) címűekben jelentek meg.
Az Áprily család 1926-ban Kolozsvárra költözik, onnan Budapestre, majd Szentgyörgypusztára, de az érzékeny lelkű költő és fia lélekben sohasem szakad el Nagyenyedtől, az egykori kedves Maros parti kisvárostól, mindhalálig hűségesek maradtak „a nagy Kollégium kicsi városához.”
Utóirat: Mivel a ház tulajdonosai meghaltak, üresen áll, az örökös szándéka a teljes felújítás (vagy lebontás). Jó alkalom kínálkozna arra, hogy foldszinti helyiségét Áprily Lajos-Jékely Zoltán emlékszobának rendezzük be, és falára emléktáblát helyezzünk el. Ennek feltétele, hogy a felújítás költségeinek megfelelő részét biztosítsuk.
Józsa Miklós
*) Az idézetek Áprily Lajos és Jékely Zoltán költeményeiből valóak.
Szüreti táncmulatság – Arany János daloskönyve (3. és 4.nap)
A kulturális eseménysorozat 3. és 4. napja a sok zenében hasonlított egymásra, de a helyszínekben és a jellegében eltérő volt. A Luck vendéglőben egy hagyományos műsorral egybekötött táncmulatságot, szüreti bált tartottak, ahol ezúttal sok fiatal jelent meg és élvezte a kikapcsolódás éjszaki óráit. Arany János daloskönyvének a bemutatása a felenyedi református templomban egy egészen más élmény volt. Mondhatni egy érdekes, nagy költőnkhöz kapcsolódó történettel fűszerezett zenei ínyencség, amelyet két magyarországi vendégnek köszönhettünk.
A Dr. Szász Pál Magyar Ház csapatának szervezésében ezúttal 255 mulatozó kedvű bálozó gyűlt össze Enyedről, Búzásbocsárdról, T. Szentgyörgyről, Hariból, Gyulafehérvárról, Magyrlapádról Becéből, Miriszlóról, Felvincről, Tövisről, Lőrinczrévéről, Marosújvárról, Csombordról, Vajasdról, és még néhány helyről. A műsorban fellépett a vajasdi és a felenyedi tánccsoport. Jól sikerült a tombolasorsolás, amelynek fő díjai a hosszú hétvége, a 10 l-es enyedi boros korsó, Kerekes György adománya volt. Váradi Dani tánczenéje sokakat táncra buzdított. Kiemelt vendége volt a bálnak Hegedűs Csilla államtitkár, a nőszervezet alelnöke akinek bejelentése szerint az idén is megszervezik a „mosolygós karácsonyt” A hajnalig tartó bál igen jó hangulatban zajlott, ami dicséri a szervezőket.(Kerekes Hajnal, László István, Nagy Mária)
A négy napos program zárórendezvényére ezúttal Felenyeden a református templomban került sor. Lőrincz Konrád tiszteletes délelőtt ünnepi istentiszteletet tartott. A közösségteremtő lelkész aktualizált prédikációjában kiemelte az örökség tiszteletét, a népünkre, annyira jellemző un. elemző-emlékezést, amelynek hangsúlyos jelentősége van a felenyedi magyar közösség életében is. A férjét majd a fiát, valamint a gyülekezetet kántorként hűségesen szolgáló édesanya Lőrincz Gertrud, német nyelvű egyházi énekeivel emelte az ünnepi hangulatot. A gyülekezet tagjai közül ketten is szavaltak a 92 éves Bálint Erzsébet, aki hazafias verset adott elő és Balika Ida.
Délután folytatódott az ünnep a közösségként is egyre jobban kibontakozó gyülekezetben. Kerekes Hajnal ügyvezetőként és felenyedi lakosként is nagy szerepet játszott abban, hogy az EMKE közvetítésével elvállata ezt a fellépést a Kulturális Napok keretében. Két magyarországi előadóművész Dsupin Pál és Csergő Herceg László, akik az Eger közeli Noszajból érkeztek, különleges élményben részesítették a vendégekkel is kiegészült népes közönséget. Erdélyi körútjuk tizenegy előadásból áll, amelynek első és egyedüli templomi fellépése Felenyeden volt. Kolozsváron kétszer is fellépnek, de ellátogatnak a Székelyföldre és Moldovába is. Dsupin Pál egy kiselőadásban tárta fel munkásságuk és előadásuk történetét. Négy régi hangszert is magukkal hoztak, mindegyik érdekes és sajátos a maga nemében: fuvola, tárogató, tekerőlant és tambura. Az előadó szerint talán nem annyira közismert, hogy nagyszalontai származású költőnk, Arany János idős korában kottázva feljegyezte azokat a dalokat (népdalok és rokon valamint társas dalok) amelyekkel élete folyamán találkozott. Ez sokáig szunnyadó kéziratban maradt, míg végül 1952-ben kiadták. Az események megértéséhez az előadó fontosnak ítélt megemlíteni egy érdekes dátumegybeesést, hiszen Arany János 1882. okt.22.-én halt meg és rövid időre rá ugyanazon év dec. 22-én megszületett Kodály Zoltán, aki később nagy szerepet vállalt Arany János dalos kéziratának kiadásában. Nem túlzás azt állítani, hogy Arany költészete zenei indíttatású. Különben jó zongorista és kórusvezető is volt, sőt gitározni is tudott. A „tamburás öregúr” gyakran mulatta magát a különböző hangszereken. Dsupin Pál véletlenül az egri régiségpiacon talált rá „Arany János népdalgyűjteményére” ami felkeltette a figyelmét, benne boros, szerelmes, gyermekjáték dalokkal, ugrós csárdással és Rákóczi dalokkal. Vannak köztük ismerős, szomorú vagy éppen pajkosabb dalok is. Pl. „Nem illatozik a virág / Kétszínűvé vált a világ.” (…) „Mikor én még kicsi voltam/ Csikó gulyásbojtár voltam / Felfeküdtem a halomra. Onnan néztem le vajomra /” (…) „Ajtót nyitott az én babám/ beugratom az én sárgám/ Leszállottam a sárgáról/ Csókot kaptam a babámtól/” A partnerével begyakorolt dalokkal, műsort készítettek, sőt egy ízléses lemezt is kiadtak, amelyben „Harang, nyelv nélkül” címen leírja az érdekes „rátalálás” történetét. Kodály szerint: „Nem ismeri teljesen Aranyt, aki e gyűjteményt nem ismeri.” A szerzők a lemezt így ajánlják a közönségnek: „Mi belelapoztunk és egy órányi válogatást szívesen ajánlunk belőle a kedves hallgatóknak. Fogadják szeretettel akkor is, ha, nem úgy van, mint volt régen.”
A vastapssal végződő nagyszerű hangverseny után még sokáig folyt a beszélgetés a két művésszel. A lelkipásztor pedig az elégedett közönség nevében köszönte meg a fellépést: „azt az aranyat kaptuk, amit Arany Jánossal közvetítettek nekünk.” A felenyedi közösségnek még arra is volt ereje, hogy kaláccsal és borral valamint teával vendégelje meg a még sokáig beszélgető embereket.
2014. nov. 10. Bakó Botond
