JUBILEUMI TÁNCTÁBOR MAGYARLAPÁDON

             A folytonosság és a hagyományápolás jegyében szervezte meg ezúttal is az „ETHNIKA” Kulturális Alapítvány július 12-19 között Magyarlapádon a XVIII.Maros és Kis-Küküllő Menti Népzene- és Néptánctábort.Mivel a Piros Pántlikás Zenekar idén ünnepli megalakulásának 30. évfordulóját, néhány különleges mozzanata is volt az eseménynek.

              A tábori hétköznapok a megszokott, évek óta jól bevált forgatókönyv szerint zajlottak: a nap folyamán több kiscsoportos tánc-, népdal- és hangszeroktatás folyt,  kézműves foglalkozásokkal kiegészítve, este pedig az elmaradhatatlan táncház hozta össze a sok résztvevőt, akik minden eddigi rekordot megdöntöttek a létszám és a tánctanulás tekintetében. Idén sem maradhatott el a Hétág Tere nevű tisztáson rendezett bográcsozás, szabadtéri muzsikálással és tánccal. A Piros Pántlikás Zenekar mellett fiatalabb helyi népzenészek és a magyarországi Nyitrai Tamás és zenekara szolgáltatták a tapalávalót. A táborban számtalan szervezett csoport sajátította el a lapádi táncrendet, közülük figyelmet érdemelnek a székelykocsárdi fiatalok, akik az idén kezdték el a néptánctanulást, a táborban pedig annyira jól sikerült a begyarorlás, hogy a gálán is színpadra mertek állni. A székelykocsárdi CSEREVÁR Egyesület a Communitas alapítványnak köszönhetően részesülhetett a táncoktatásban.

                A megalakulásának 30. évfordulóját  ünneplő Piros Pántlikás Zenekar jubileumi CD-vel lepte meg a résztvevőket, néprajzi előadásokat tartottak ( melyek közül figyelemreméltóak voltak Könczei Csongor és Kis István értekezletei), Sipos Ágnes és Szilágyi Péter pedig arhív fotókiállítást és dokumentumfilmet készítettek a zenekar történetéből.

                  A lapádiak számára a legkedvesebb meglepetés a Nagyenyeden élő Szakács Ida nyugalmazott tanítónő jelenléte volt, a zenekar névadója, aki a gálaműsoron-szimbolikusan- ismét felkötötte a hangszerekre a piros pántlikákat.

 

TÁMOGATÓK :

A Doktor úr elment

Brendus Gyulát (Gyuszit – ahogy mi mondtuk, vagy a Doktor urat – ahogy betegei szólították) 1992-től ismertem közelebbről. Akkor már végéhez közeledett kétéves parlamenti mandátuma. A Fehér megyei RMDSZ-nél komolyan odafigyeltek véleményére anélkül, hogy azt bárkire is ráerőltette volna. Pragmatikus ember volt, mégis elvszerűen ítélte meg az eseményeket. Nem tartozott egyik szekértáborhoz sem. A politikában ezt semmiképpen sem díjazzák. Független volt, nem megélhetési politikus. Igazi polgár. A magyar érdekek rendületlen képviselője. Véleményét minden körülmények között vállalta. Hitt, ahogy ő mondta, az erdélyi magyar nemzeti közösség autonómiájában és annak realitásában. Kisebb közösségében, a szórványban, a magyarság vállalását szorgalmazta. Ezt a léthelyzetet nem konjunktúrának, hanem sorsszerűségnek tartotta. Az országos érdekképviseletben a széthúzás helyett az összefogás, az egységes fellépés híve volt. Öt évig állt a Fehér megyei RMDSZ élén. Abban az időben ügyvezető elnökként dolgoztunk együtt, s alkalmam volt látni, hogyan tárgyalt a román pártok képviselőivel. Mindig megpróbált valamit megoldani közösségünk javára. A román politikusok jól ismerték, szerettek vele dolgozni, hiszen vagy a parlamenti időszakából, vagy a megyei tanácsban kifejtett mintegy évtizedes munkája alapján ismerték. Egyik legfontosabb érdeme, hogy munkatársaival együtt megálmodta a nagyenyedi magyar ház tervét és elkezdte annak több éven keresztül elhúzódó megvalósítását, mely 2002 óta sikeresen működik, mint a nagyenyedi magyarság kulturális bázisa. Később ezt a projektet más szórványmegyék is átvették. Orvosként is nagyon tisztelték, szakmai tudásában feltétlenül megbíztak. Mindig mondta, hogy sebész szakorvosként megtanulta a gyors döntés fontosságát. Más területeken is ezt a magatartást követte. Több esetben voltam tanúja, amikor falutalálkozók alkalmával egykori betegei szeretettel körülvették, s barátságosan kérdezték, hogy van doktor úr? S neki mindenkihez volt egy-két nyájas, barátságos megjegyzése. Egyébként több éven keresztül a Fehér megyei Egészségbiztosító igazgatótanácsi tagjaként is dolgozott. Az utóbbi mintegy 10-12 évben a végzetes betegségével való küzdelem nem vonta el életkedvét, kitartását, bizakodását, reményét. Környezetét is meglepte, hogy milyen derűsen viselte sorsát, az élet mélységeit. Nem hiszem, hogy nagyon vallásos ember lett volna, de azt tudom, hogy a Mindenható Fényességét bölcsen megsejtette, s ezentúl annak mennyei ölelésében örökké élni fog. A mi emlékezetünkben pedig földi mása nem halványul el.

Kedves Gyuszi, Doktor úr, Isten nyugtasson.

Rácz Levente

a Fehér megyei RMDSZ egykori elnöke

Kolozsvár, 2015. augusztus 2.