Miközben a nemzetközi sajtó figyelme a párizsi terrortámadások következményeire összpontosít és látványos megemlékezéseket tartanak világszerte, nap mint nap kihangsúlyozva az áldozatok magas számát, Nagyenyed csendben, mélységes megrendüléssel koszorúz annál az 1849-es szimbolikus tömegsírnál, mely tízszer annyi ártatlanul legyilkolt magyar holttest mementója.

„167 éve kérjük és hisszük Isten kegyelmét”- hangzott el Tóth Tibor január 10-i vasárnapi gehirdetésében, amikor az 1848-49-es forradalom legnagyobb öldöklésének nevezte az Enyeden történteket. 1849 január 8- 11 között 12-16 ezer főre tehető mócvidéki csőcselék támadta meg a védtelen várost, ahol kb.1500-2000-en tartózkodhattak akkor, elsősorban nők, gyerekek és idős emberek. Szilágyi Farkas megrendítően írta le az eseményt: a  – 27 ° C fokos hidegben a támadók kétfelől kezdték meg a minden képzeletet felülmúló – és tegyük hozzá: a mai terrorista módszereket meghazutoló kegyetlenséggel véghezvitt- tömegmészárlást. Míg a római katolikus templom előtt futószalagon mentek a kivégzések, a portákon a vandalírozók egyéni akciója oltotta ki minden válogatás nélkül az életeket (legmeghatóbb az a  6 éves kisgyerek esete, akit a lábától lógatva addig vágtak a falhoz, amíg kiloccsant az agyveleje). Közel 1000 ember legyilkolása és ugyanannyi kétségbeesett menekülése, majd sokak fagyhalála történt azokban a napokban. A dermesztő januári szélben a híres levéltári iratok és ősnyomtatványok foszlányai keveredtek az utcakövekre fagyott emberi vérrel és a fosztogatók által hátrahagyott mocsokkal. A Bethlen Kollégiumot és az egész várost szétzúzták, egyetlen ház sem maradt ép; a kolozsvári Honvéd című lap ezt írta: „Enyed meg van semmisülve, törölni lehet a városok sorából”.

Ennek ellenére Isten akaratának és gondviselésének köszönhetően itt vagyunk és jövőt építünk- hangsúlyozta Tóth Tibor lelkipásztor. Az akkori vér manapság gyásszínre, az akkori testi kínzások ma lelki rettegettésé változtak. A világ színpadán a helyzet ma is ugyanaz, csak az eszközök változtak: a kis népek akaratát sárba taposni, megakadályozni szabadságvágyuk teljesülését, hiszen így ledolgozhatják a nagyhatalmak adósságait, miképpen annak idején a Habsburg-ház és a cári birodalom hiteleivel tették. Az enyediek sorsa jól tükrözi népünk Molnár V. József néplélektan-kutató által kiemelt azon jellemvonását, mely szerint mi nem az isteni rendet felbontó és a káoszt előidéző forradalom, hanem a szabadságharc népe vagyunk, amely az isteni rendet hivatott visszaállítani. A nyers erőszak által többször porrá vert, de mindannyiszor újjáépített Enyed a legjobb példa arra, hogy valahányszor a múltba tekintünk, kérnünk és vállalnunk kell a gondviselés által kijelölt utunkat és az igazságban való járás képességét hozzá, ebben rejlik megmaradásunk kulcsa.

A lelket emelő istentisztelet végeztével a Nagyenyedi Református Egyházközség, a helyi RMDSZ és a Bethlen Gábor Kollégium képviselői megkoszorúzták a várfal tövében található emlékhelyet.

Megemlékező istentisztelet és ezt követő koszorúzás történt Felenyeden is. Lőrincz Konrád lelkipásztor arra hívta fel a hivek figyelmét, hogy a mai világunkban, ahol percről-percre ellentétek és egymás elleni érdekszövetségek születnek, nagy szükség van a békéltetésre, nem csak szóban, hanem cselekedetekkel is. Akik az erőszakot alkalmazták és alkalmazzák, és nem hallgatják meg a békéltetés igéjét, azok kiesnek Isten kegyelméből. Ezt követően Lőrincz Konrád rövid emlékbeszédet tartott Török Ferenc  felenyedi református lelkészről, akit 1849 január 8-án végeztek ki Nagyenyed főterén, két menekülő kisgyerekét pedig egymás kezét fogva megfagyva  találtak meg Felvinc közelében. Az emlékükre állított kopjafát a felenyedi református presbitérium és a nagyenyedi RMDSZ koszorúzta meg a templomkertben.

E megpróbáltatott magyar közösségek a megmaradásért való küzdés útját választották, ahogyan a szószékről is elhangzott, nemcsak szóban, hiszen már az új év első napjaiban a tettek mezejére léptek. A református egyház esetében Nagyenyeden a ravatalozó és az ún. Áprily-házban kialakítandó  közösségi terem  pályázati támogatással történő felújítása folyik, Felenyeden imahétre készülnek és hétvégi kolozsvári színházi látogatást szerveznek, az RMDSZ pedig a Március 15-i megyei szintű néptánctalálkozó megszervezése ügyében Péterfalvára, a szórványpartnerségi program keretében pedig Dévára látogatott, ahol január 9-én ülésezett a  Hunyad Megyei Magyar Állandó Konferencia, melyen az RMDSZ, a civilszervezetek, a pedagógusok és a történelmi magyar egyházak képviselői egyeztettek a 2016-ös teendőkről.

Basa Emese

Miriszlón a néptáncoktatás szerves részét képezi annak a többéves munkának, mely során valós értékeket és tevékenységeket sikerült meggyökereztetni a helyi ifjúság körében, például a népviselet rekonstruálása, színvonalas, a kolozsvári színpad próbáját is kiálló néptáncegyüttes programja stb. A nagy lendület, a jó teljesítmények pozitívan hatottak a szomszédos, 10 km-re fekvő Gombásra is: hamar kialakult egy olyan amatőr tánccsoport, melynek oktatására a miriszlói haladókat kérték fel. E küldetést szivesen elvállalták, több, mint 1 éve hetente járnak ki , ami komoly anyagi megterhelést jelent, szerencsére a Communitas Alapítvány hozzájárult a költségek fedezéséhez. A tevékenység, az egymásnak nyújtott segítség jól bevált, a miriszlóiakat a felenyedi néptánccsoport oktatására is felkérték, az együttműködés néhány hónapja itt is elkezdődött.

Támogató: Communitas Alapítvány