Egy bő hónapnyi közös játék, felfedezés és vidám program után pénteken véget ért a nagyenyedi szórvány nyári iskola.

A nyári iskola egy héttel a sulizárás után, június 29-én indult, és az eltelt öt hét alatt felejthetetlen élményeket kínált a gyerekeknek. A Dr. Szász Pál Magyar Közöségi Házban szervezett programon a tavalyhoz képest  idén sokkal több gyerek vett részt, nem csupán Enyedről, hanem Csombordról, Felenyedről, sőt Torockóról is érkeztek gyerekek.

A foglalkozásvezetők, Lazsádi Laura és Szakács Tímea elmondták: a kezdeményezés célja nem a tanulás pótlása volt, hanem az, hogy a legkisebbek biztonságos, szeretetteljes közegben tölthessék a vakáció egy részét, miközben játékosan erősödik közösségi élményük és anyanyelvi kötődésük.

A nyári iskola során a gyerekek minden nap változatos foglalkozásokon vehettek részt. A kézműves tevékenységek (tányér- és cserépfestés, gyöngyfűzés), a társasjátékok, a mesék, a mozgásos programok és a szabadban töltött idő egyaránt hozzájárultak ahhoz, hogy a vakáció élményekkel teli legyen.

Minden hétnek megvolt a maga tematikája, így a gyerekek gyakran kimozdultak a székházból. Néhány „összerázós” nap után Lőrincrévén lovagolhattak, felmentek az enyedi parkba, voltak a strandon is hűsölni, de nagyon élvezték az udvaron rendezett vízicsatákat is. A harmadik és a negyedik hetet Magyarlapádon töltötték, ahol néptánctáborban, illetve angol nyelvtáborban vettek részt. A nyári iskola utolsó napjait pedig a gyulafehérvári olimpiai medencében töltötték, ahol egy úszómester irányításával úszni tanultak.

 

A szervezők mindvégig olyan környezetet igyekeztek teremteni, ahol a gyermekek önfeledten játszhattak, új barátokat szerezhettek, és közben természetes módon használhatták anyanyelvüket. A sok nevetés és a kreatív foglalkozások nemcsak a nyári napokat tették színesebbé, hanem hozzájárultak ahhoz is, hogy a gyerekek még magabiztosabban kezdjék majd az új tanévet.

A nagyenyedi szórványban különösen fontosak az ilyen kezdeményezések. A legkisebbek számára már ebben az életkorban meghatározó, hogy olyan közösségben tölthetnek időt, ahol természetes a magyar szó, és ahol játék közben is erősödhet az összetartozás érzése. A programot a Communitas Alapítvány, a Bethlen Gábor Alap és az RMDSZ támogatta.