A közösségi összetartozás, a hűség és a hagyományőrzés jegyében telt a Fehér megyei magyarság hagyományos Szent István-napi ünnepsége Marosdécsén. A több mint két évtizedes múltra visszatekintő vándorrendezvény idén is a szórványközösségek találkozásának felemelő alkalma volt.
A résztvevők a marosdécsei református templomban gyűltek össze, ahol a történelmi magyar egyházak képviselői közösen adtak hálát az elmúlt ezer esztendő örökségéért. Gábor Ferenc helyi református lelkipásztor, Biró Károly felvinci római katolikus plébános és Kardos József nagyenyedi unitárius lelkész igei gondolataikban az államalapító Istennel való szövetségét, a hitet és az összefogás fontosságát emelték ki.
A rendezvényen idén is helyet kapott Holányi Julianna festőművész Fehér megyei templomokat ábrázoló tusrajzsorozata. A gyűjtemény legújabb darabját – a marosdécsei református templom ábrázolását – Vincze András, az RMDSZ Fehér megyei elnöke adományozta a helyi közösségnek.
Az istentiszteletet követően a gyülekezet a templomépítés 400. évfordulójára állított kopjafánál koszorúzott, ahol az Aranyosszéki és Alsó-Fehér Vármegyei Huszár és Honfoglaló Hagyományőrző Egyesület állt díszőrséget.
Az ünnepség egyik kiemelt programpontja a marosdécsei származású Horváth József nyugalmazott történelemtanár előadása volt, aki részletesen bemutatta szülőfaluja gazdag és megpróbáltatásokkal teli történetét. A település területe már a rézkorban is lakott volt, első írásos említése pedig 1299-ből származik Gwecha néven, amely a nyelvészek szerint a honfoglalás kori védelmi gyepűrendszerre és Géza fejedelemre vezethető vissza. A XV. századtól a Décsey nemesi család birtokában lévő falu élete gyökeres fordulatot vett, amikor a család jószágvesztése után Bethlen Gábor fejedelem a birtokot a nagyenyedi Bethlen Kollégiumnak adományozta. Ezzel Marosdécse adott otthont a híres iskola legfontosabb mezőgazdasági mintagazdaságának, amely évszázadokon át biztosította az intézmény működését. A falu népének azonban számos vészkorszakot kellett átvészelnie: megküzdöttek Basta generális martalócaival, a török-tatár betörésekkel, az 1848–49-es szabadságharc brutális pusztításaival, valamint a két világháború borzalmaival is. A legsúlyosabb társadalmi és demográfiai törést a kommunista elnyomás hozta el. Az 1948-as erőszakos államosítás megsemmisítette a kollégium mintagazdaságát és elvette a lakosok földjeit, míg az 1968-as közigazgatási átszervezés elszigetelte a települést, ami elvándorláshoz és elöregedéshez vezetett. A nehézségek ellenére a ma alig kétszáz fős marosdécsei magyarság legfőbb bástyája és megtartó ereje a református egyház maradt, amely hittel és összefogással őrzi a közösség fennmaradását.
A szabadtéri színpadon elhangzott köszöntőbeszédek középpontjában az összefogás és a jövőépítés állt:
„A szórványban élők pontosan tudják: minden egyes magyar szó, magyar osztály vagy felújított templom egyformán fontos láncszeme a megmaradásunknak.”
— Vincze András alprefektus, RMDSZ-elnök
Winkler Gyula európai parlamenti képviselő rámutatott: akkor van értelme a hagyatéknak, ha azt át is tudjuk adni a jövő nemzedéknek. Kőrösi Viktor Dávid vezető konzul a láthatóság és az ünnepek megtartó erejét emelte ki. Nagy Ferenc, Pirtó polgármestere a közös akarat és hűség szerepét hangsúlyozta, míg Lőrincz Helga államtitkár az RMDSZ rekordszámú megyei rendezvényére hivatkozva méltatta a közösség vitalitását.
Az ünnepség fontos pillanataként átadták a Fehér megyei RMDSZ Szent István-napi vándorzászlaját: a jelképet Balázsfalva képviselői vették át, így jövőre ők rendezhetik meg a megyei találkozót.
A rendezvény a Miriszló Gyöngye Néptánccsoport, a Maros Művészegyüttes és a Seven Souls zenekar fellépésével, valamint kötetlen szeretetvendégséggel zárult.
