Nagyenyed bejegyzései

Igazi színházat teremtettek – XI. Szórványszínjátszó Találkozó

Közzétéve Feltöltötte:

FOTÓ: A SZERZŐ FELVÉTELE – Játék, tehetség, fantázia: ez kell a sikerhez

Mi is történt május 7. és 9. között a Bethlen-kollégium ódon falai között? Tíz színjátszó csapat gyűlt össze a felhívásra (Beszterce, Arad, Nagyvárad, Segesvár, Szatmárnémeti, Torockó, Gyulafehérvár, Magyarlapád, Nagyenyed magyar iskoláiból, valamint Magyarországról, Fótról). Az Erdély több tájáról idesereglő diákszínjátszók és vezetőik végig jól és felszabadultan érezték magukat a Kollégiumban, a városban. A színpadon is egyre otthonosabban mozogtak, kiemelkedő produkciók egész sorát mutatva be. Valami mintha beérett volna az eltelt évtizedben.
Szőcs Ildikó igazgató ötödik alkalommal köszöntötte a szórványszínjátszás nagyenyedi fórumát, és örömét fejezte ki, hogy a stafétaváltás ellenére is összehozták a 11. találkozót. Köszöntötte a szórványszínjátszókat Krecsák Albert alpolgármester, Szabó Hajnal tanfelügyelő, Kiss Tibor anyaországi drámapedagógus, aki Kovács Évával együtt a Magyar Drámapedagógiai Társaság képviseletében érkezett, továbbá Demény Piroska, a Babeş–Bolyai Tudományegyetem Pszichológia és Neveléstudományi Karának adjunktusa. A mindenes szervező szerepét ezúttal Turzai Melán aligazgató vállalta magára.
Álmok és gyökerek
A játék és a szép magyar szó találkozásait több mint egy évtizede Demény Piroska a kollégium tanáraként álmodta és valósította meg, a segítőkész kollégákkal együtt. Talán nem is véletlenül itt, Nagyenyeden, ahol a diákszínjátszás komoly múlttal rendelkezik. A mag hamar kicsírázott, majd virágot hajtott, és sok termést is érlelt. Piroska neve – aki idén először egyszerű részvevőként volt jelen – mindenkor társulni fog az újkori kollégium diákszínjátszó mozgalmának fejlődésével. A mi feladatunk pedig, hogy ne felejtsük a gyökereket.
Érdekes módon a fóti Kovács Éva és Kiss Tibor személye szervesen hozzátartozik a Nagyenyeden zajló újkori erdélyi diákszínjátszás reneszánszához. Szakmai elemzéseikkel, amikor minden produkció boncolgatásakor fején találják a szöget, jó néhány éve szervesen illeszkednek a rendezvénybe, a fejlődés egyik mozgatórugójaként. Idén azt hangsúlyozták, hogy megváltozott a színvonal, és a változás a színházi gondolkodásban történt. Áttörést jelentett a tudatos rendezői szándék, jellemzővé vált a jól nézhető, fogyasztható teljesítmény megjelenése. Az egymásrafigyelés, a hihetetlen figyelem, a narráció igen jó szintje is megfigyelhető volt. Nem volt sok kellék, csak gyermekszínjátszás és nagyszerű csapatmunka, mozgalmas jelenetekkel. Belenőni a falu közösségébe, ízlésvilágába, tudni együtt gondolkodni ott, ahol nem csak az az érték, amit mond a diákszínjatszó, hanem az, ahogyan mondja, a csodaszép kosztümök, a szépen, finoman elrendezett színpadkép: mind értéket jelentett. Mindez csak néhány kiemelés az ezúttal is a játék mélységeiben kutakodó és eligazító elemzésekben, amelyek a vezető tanárok számára valóságos szakmai továbbképzések, legalább olyan érdekesek és tanulságosak, mint egy-egy kolléga produkciójának megtekintése.
Nem mindegy az sem, hogy szabadidejében mit csinál az idelátogató színjátszó diák. Az ajánlott alternatív programok is valamiféle hagyományos vonal mentén húzódnak. A kézműves foglalkozások (pl. Mester Ágnes tanítónő), a történelmi séták Nagyenyeden, a kiállítások, az iskola és művészettörténeti bemutatók a Barcsay teremben (Deák Alpár, Lőrincz Ildikó), a tanárok számára a továbbképzés (Stáb Ildikó) igen tanulságosak voltak, és sokan látogatták. Együtt lenni és lazítani is igen jó a táncház, a tábortűz, a nótázás és a tini buli hangulatai közben, a csapatok tagjainak erre jó lehetőségük mutatkozott az itt eltöltött két- három nap alatt.
Epilógus
A sikeres XI. Szórványszínjátszó Napok után, írás közben, megbecsüléssel gondolok azokra a kollégákra, akik manapság sem mérik lejben hivatásuk óránkívüli tartozékait. A rendkívüli odaadást igénylő és szabadidőt emésztő próbák, próbálkozások hosszú hetei, hónapjai végén, diákjaikkal együtt, képességekben és belső lelki épülésekben érlelődnek. Az idők folyamán az élmények megmaradnak emlékezetükben, és életük folyamán még sokszor meríthetnek belőle.
 

Szabadág, 2010. május 11.

Igazi színházat teremtettek – XI. Szórványszínjátszó Találkozó

Közzétéve Feltöltötte:

FOTÓ: A SZERZŐ FELVÉTELE – Játék, tehetség, fantázia: ez kell a sikerhez

Mi is történt május 7. és 9. között a Bethlen-kollégium ódon falai között? Tíz színjátszó csapat gyűlt össze a felhívásra (Beszterce, Arad, Nagyvárad, Segesvár, Szatmárnémeti, Torockó, Gyulafehérvár, Magyarlapád, Nagyenyed magyar iskoláiból, valamint Magyarországról, Fótról). Az Erdély több tájáról idesereglő diákszínjátszók és vezetőik végig jól és felszabadultan érezték magukat a Kollégiumban, a városban. A színpadon is egyre otthonosabban mozogtak, kiemelkedő produkciók egész sorát mutatva be. Valami mintha beérett volna az eltelt évtizedben.
Szőcs Ildikó igazgató ötödik alkalommal köszöntötte a szórványszínjátszás nagyenyedi fórumát, és örömét fejezte ki, hogy a stafétaváltás ellenére is összehozták a 11. találkozót. Köszöntötte a szórványszínjátszókat Krecsák Albert alpolgármester, Szabó Hajnal tanfelügyelő, Kiss Tibor anyaországi drámapedagógus, aki Kovács Évával együtt a Magyar Drámapedagógiai Társaság képviseletében érkezett, továbbá Demény Piroska, a Babeş–Bolyai Tudományegyetem Pszichológia és Neveléstudományi Karának adjunktusa. A mindenes szervező szerepét ezúttal Turzai Melán aligazgató vállalta magára.
Álmok és gyökerek
A játék és a szép magyar szó találkozásait több mint egy évtizede Demény Piroska a kollégium tanáraként álmodta és valósította meg, a segítőkész kollégákkal együtt. Talán nem is véletlenül itt, Nagyenyeden, ahol a diákszínjátszás komoly múlttal rendelkezik. A mag hamar kicsírázott, majd virágot hajtott, és sok termést is érlelt. Piroska neve – aki idén először egyszerű részvevőként volt jelen – mindenkor társulni fog az újkori kollégium diákszínjátszó mozgalmának fejlődésével. A mi feladatunk pedig, hogy ne felejtsük a gyökereket.
Érdekes módon a fóti Kovács Éva és Kiss Tibor személye szervesen hozzátartozik a Nagyenyeden zajló újkori erdélyi diákszínjátszás reneszánszához. Szakmai elemzéseikkel, amikor minden produkció boncolgatásakor fején találják a szöget, jó néhány éve szervesen illeszkednek a rendezvénybe, a fejlődés egyik mozgatórugójaként. Idén azt hangsúlyozták, hogy megváltozott a színvonal, és a változás a színházi gondolkodásban történt. Áttörést jelentett a tudatos rendezői szándék, jellemzővé vált a jól nézhető, fogyasztható teljesítmény megjelenése. Az egymásrafigyelés, a hihetetlen figyelem, a narráció igen jó szintje is megfigyelhető volt. Nem volt sok kellék, csak gyermekszínjátszás és nagyszerű csapatmunka, mozgalmas jelenetekkel. Belenőni a falu közösségébe, ízlésvilágába, tudni együtt gondolkodni ott, ahol nem csak az az érték, amit mond a diákszínjatszó, hanem az, ahogyan mondja, a csodaszép kosztümök, a szépen, finoman elrendezett színpadkép: mind értéket jelentett. Mindez csak néhány kiemelés az ezúttal is a játék mélységeiben kutakodó és eligazító elemzésekben, amelyek a vezető tanárok számára valóságos szakmai továbbképzések, legalább olyan érdekesek és tanulságosak, mint egy-egy kolléga produkciójának megtekintése.
Nem mindegy az sem, hogy szabadidejében mit csinál az idelátogató színjátszó diák. Az ajánlott alternatív programok is valamiféle hagyományos vonal mentén húzódnak. A kézműves foglalkozások (pl. Mester Ágnes tanítónő), a történelmi séták Nagyenyeden, a kiállítások, az iskola és művészettörténeti bemutatók a Barcsay teremben (Deák Alpár, Lőrincz Ildikó), a tanárok számára a továbbképzés (Stáb Ildikó) igen tanulságosak voltak, és sokan látogatták. Együtt lenni és lazítani is igen jó a táncház, a tábortűz, a nótázás és a tini buli hangulatai közben, a csapatok tagjainak erre jó lehetőségük mutatkozott az itt eltöltött két- három nap alatt.
Epilógus
A sikeres XI. Szórványszínjátszó Napok után, írás közben, megbecsüléssel gondolok azokra a kollégákra, akik manapság sem mérik lejben hivatásuk óránkívüli tartozékait. A rendkívüli odaadást igénylő és szabadidőt emésztő próbák, próbálkozások hosszú hetei, hónapjai végén, diákjaikkal együtt, képességekben és belső lelki épülésekben érlelődnek. Az idők folyamán az élmények megmaradnak emlékezetükben, és életük folyamán még sokszor meríthetnek belőle.

Szabadság, 2010. május 11.

 

 

Apadó fájdalomról kiált a szó

Közzétéve Feltöltötte:

FOTÓ. LÁSZLÓ ISTVÁN– Beder Tibor könyve izgalmas, fordulatos olvasmány

 
Az Áprily-estek közönsége nagy érdeklődéssel hallgatta április 29-én a könyvről szóló ismertetést. A közel háromszáz oldalas kiadvány hatalmas, több mint egy évezredet átfogó történelmi panorámája a 907. júniusi pozsonyi csata fő céljának felidézésével kezdődik: „Elrendeljük, hogy a magyarok kiirtassanak.” E csatában Árpád vezér legyőzi a mintegy százezres ellenfelet, ezzel a magyar határt az Enns folyóig terjeszti ki. A virtuális térbeli és időbeli utazás másik pólusa az 1920-as trianoni döntés, amelynek következtében Magyarország területének kétharmadát veszíti el.
Jól illett a bemutató elé a Bethlen-kollégium Pápai Páriz Ferenc Pályázatán 2010 tavaszán Szilágyi Péter IX. osztályos tanuló a témával kapcsolatos, I. díjjal kitüntetett dolgozatának tömör ismertetése, és a csata emlékét felidéző saját költeményének felolvasása.
A gazdagon dokumenált, kitűnően megszerkesztett, érdekfeszítő, rendkívül olvasmányos könyv vezérfonala: ha elapad a magyarság évszázadok folyamán bekövetkezett veszteségeit okozó fájdalom, ha megszűnik a történelmi emlékezet, akkor elpusztul a nemzet is. A témát körüljáró író a kisebbségbe került erdélyi magyarság és a többi, vele együtt élő, hasonló sorsú nemzetiségek fogyatkozásának kulcsterületeit bemutatva igazolja a szomorú tényt: „..az elmúlt századok folyamán a barcasági csángók, az aranyosszéki székelyek szórvánnyá törpültek, a szászok eltűntek, az örmények beolvadtak, a székelyek pedig apadóban vannak.”
Természetes, hogy a szerzőt elsősorban saját nemzetiségének sorsa aggasztja. Ezért teszi fel a kérdést: „Meddig él a magyarság?” Az egyértelmű válasz: addig, amíg emlékezni tud múltjára, és amíg érdemesnek találja cselekednie is megmaradásáért. A könyv tragikus jövőképének felvillantása mellett sorai közt ott van a kibontakozás, a túlélés lehetősége is: a megmaradásba vetett „.hitet kell felébreszteni, és akkor van remény a gyógyulásra.”
Beder Tibor lenyűgöző vallomásában és a bemutatott könyvben is kimondta: „Kell legyen egy hely, ahol jól érezheti magát a székely ember.” És tegyük hozzá: a magyar ember is. Ez a hely számára a Székelyföld kell hogy legyen, ahol csak a magyarság önrendelkezése biztosíthatja a lakható hazát. A hallgatóság tetszését váltotta ki az a megállapítása, hogy Enyedet nem tekinti szórványnak, a nagyhírű Kollégium és a több évszázados, fallal kerített református Vártemplom az a hely, ahol mindig otthon érzi magát, amikor városunkba látogat.
Az élménydús délután A bújdosók nyomában Törökországban című kisfilm megtekintésével zárult, amely 2008 szeptemberében a szerző által vezetett isztambuli és rodostói IV. Mikes zarándoklat legérdekesebb eseményeit mutatta be.
A szép tavaszi rendezvény végén Lupean Noémi marosnagylaki XII-es kollégiumi diáklány Szőcs Ildikó igazgató és Turzai Melánia aligazgató társaságában egy csokor fehér rózsával köszönte meg Beder Tibornak, hogy a Julianus Alapítvány közvetítésével negyedik éve részesül egy amerikai illetőségű magyar polgár ösztöndíjában.
Az Apadó fájdalom hosszantartó dedikálása is igazolja, hogy Beder Tibor Kiáltó szava nem lesz pusztába kiáltó szó, erőt, hitet ad a szórványmagyarság önismeretének megerősítéséhez és megmaradásáért folyó küzdelméhez.

Szabadság, 2010. május 08.

 

Református kollégiumok találkozója Sárospatakon

Közzétéve Feltöltötte:

Az enyedi küldöttség a Művelődés Háza előtt

A találkozót április 22–25. között szervezték meg. A sárospataki, debreceni és csurgói református kollégium mellett a megemlékezésen részt vett a nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégium küldöttsége is. A rendezvény megnyitóján április 22-én az iskolakerti Lórántffy szobornál Hörcsik Richárd, Sárospatak polgármestere köszöntötte a vendégeket, majd Szathmáriné Tóth-Pál Ildikó és Virágh Sándor lelkipásztor szólt az egybegyűltekhez. Másnap a várossal ismerkedtek meg a vendégek, megtekintettük a Rákóczi vár gyűjteményeit. Délután a Művelődés Házában kiállítások megnyitójával kezdődött a hivatalos program, Nagyenyedről Szakács Gáspár állította ki művészfotóit. Ezután kezdődött a kollégiumok bemutatkozó műsora a Makovecz Imre által tervezett Művelődés Házában, amely az átadás évében, 1983-ban a világ legszebb tíz épülete között szerepelt. A nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégium történetét Szilágyi Péter mutatta be szónoklat formájában. Ezt követte az iskola múltját és jelenét felelevenítő kisfilm, amelyet Kiss Csaba diákunk készített, Szilágyi Róbert informatika tanár segítségével. Nagy sikere volt a Bánffy Farkas által betanított, Rikkancsok nevű magyarlapádi népi táncosoknak, akiket élő muzsikával kísért a Kis Pirospántlikás együttes. Vastapsot kapott a csurgóiak csángóvidéki táncműsora is. A bemutatkozás után a helyi népi táncegyüttes mutatta be eredeti koreográfia alapján a Sárospataki Kollégium történetét. Szombaton a vendégek Széphalomban megtekintették Kazinczy Ferenc síremlékét és a Magyar Nyelv Múzeumát, majd a fiatalok örömére kipróbálhatták a sárospataki Kalandpark két fő attrakcióját: Magyarország leghosszabb libegőjét és az izgalmas bob pályát. Délután a magyarlapádi zenészek muzsikájára parázs táncház kerekedett a kultúrházban, a muzsikálást este a Bodrog parti tábortűz mellett folytatták, ahol az összegyűlt diákok is bátran rázendítettek. Vasárnap zenés istentiszteleten vettünk részt, amelyet történelmi menet követett a református templomtól a Rákóczi vár érintésével a Lórántffy szoborig, ahol a házigazdák elbúcsúztatták a vendégeket. Köszönettel tartozunk a Művelődés Háza munkatársainak, Csatlósné Komáromi Katalin igazgatónak és Stumpf Gábor programfelelősnek, akik mindent megtettek, hogy a négy kollégium küldöttsége kitűnően érezze magát a Zemplén egyik legszebb kisvárosában.

Szabadság, 2010. május 04.