ÖTVEN ÉVES OSZTÁLYTALÁLKOZÓ
Egy nap, egy élet, avagy egynapos örömök
Emlékezetes esemény zajlott vasárnap, 2018 május 27-én Torockón.
A több mint egy éves tervezgetés és szervezés eredményeként sikerült egybegyűjteni ötven év után az 1968-ban végzett , az akkor nyolcadikos diákokat. Mintha csoda történne : előkerül a régi osztálynapló, felbukkannak évtizedek óta nem látott kedves arcok, néhányukat megismerjük hangjuk után is, átöleljük azokat, akikkel megosztottuk gyermekkorunkat , vagy néha még a zsíros kenyerünket is.
Eljött az a nap, amikor szívünkből kicsordul a sok sok emlék, egymás szavába vágva emlegetjük az akkori csínytevéseket. Csodával határos ez az érzés, hogy nem érezzük az ötven év elteltét ( csak látjuk), és mintha csak tegnap ballagtunk volna el, úgy folytattuk a a beszéd fonalát.Valahol elkallódik lelkünk mélyén az öt évtized, homályba borítva mindazt, ami kellemetlen volt, és előcsalogatva azt, ami valóban érték és szép emlék. Reggel kilenckor kezdődik az osztályfőnöki óra.
A nyolcvannégy éves osztályfőnök, Balázs Anna tanítónő, irigylésre méltó frissességgel olvassa a naplót, hallgatja a rövidre fogott életsorsokat . Jelen van, s köszönt minket Simándi Ibolya tanító néni is , aki az elemi osztályban tanított minket . Sok minden eszünkbe jut, olyasmi is, amire évek óta nem figyeltünk. Mind meglett férfiak és élet járta asszonyok vagyunk, szomorúak és vidámak, néhányan már, sajnos özvegyek. Fájdalommal nyugtázzuk, hogy az akkori osztályból kilencen már nincsenek az élők sorában. Gyorsan pereg le a rövidke óra, s mégis belefér a jelenlevő huszonhárom ember életmeséje, a hiányzó Harmath Márta tanítónő szépen írott gondolatai, az egykori Májay Endre unitárius lelkész Torockóról szóló , fájdalmas búcsúverse, valamint e sorok írója Hazakerekedünk című verse. A megszokott rendben felállunk csoportképet készíteni, nevetgélünk és majszoljuk a finom somodi kalácsot, ami nélkül nincs torockói ünnep. Aztán a harangszó hívó szavára átvonulunk a templomba, s a hófehér áhítatban imádkozunk megköszönve mindazt, amit az Úristen megengedett és segített az életünkben. Csécs Márton. unitárius lelkipásztor szép prédikációja után kegyelettel adózunk a már nem élő osztálytársak emléke előtt, és leteszünk egy-egy szál virágot az Úr asztalára . Olyan ez az egész eseménysorozat mint egy gyöngyfüzér. Szép rendben, aprólékosan megszervezve, mintha életünkre szeretnénk tiszta gyöngyből koszorút helyezni, mintha soha meg sem szakadt volna a sor egy percig sem, mintha soha el sem váltunk volna egymástól. Az ebédre terített fehér asztalhoz már negyvenegy ünneplő sorjázik, és jól esik a közös ebéd és a szép nótázgatás,és újra meg újra meghatódva csodálkozunk rá a gyönyörű sziklaóriásra, a Székelykőre, melynek szirtjére lassacskán fénykoronát vetít a lebukó nap. ,,Ha visszasüt a nap, holnap jó idő lesz,,-mondták öregjeink. Gyönyörű, gyönyörű ez a táj, ez a vidék! Hálával gondolunk mindazokra, akik e völgykatlan ölén gondunkat viselték, tápláltak és oktattak, tanítók, szülők, rokonok, drága jó barátok. Köszönettel tartozunk Botár Gyulának, a hűséges ötletgazdának, ( aki velem együtt) szervezte és végigjárta , személyesen kézbesítve az ízlésesen megszerkesztett és nyomtatott meghívókat, és aki lelke volt az egész rendezvénynek. Köszönjük Király Ferencnek, aki egyházunk gondnoka is, a templomban kiállított , kinagyított osztályképet, valamint Kun Kriza Ilonának a kötetei eladásából összegyűlt pénzösszeget , melyet adományként a templompadok javítására felajánlott. Köszönet mindazoknak, akik komolyan vették a meghívást és hosszú utat vállalva, Budapestről, Szatmárról, Vajdahunyadról, Kolozsvárról,Miskolcról, és más helységekből, meg a szomszéd faluból Torockószentgyörgyről, nehézségeket leküzdve, más családi eseményt félre téve, ezt a szép napot velünk óhajtották eltölteni. És nem utolsó sorban köszönjük a jó Istennek a verőfényes szép napot, ami emelte a nap sikerét és fokozta lelkünk melegét!
Nagyon reméljük, hogy a mi életünkre is visszasüt a nap és lesz még sok szép holnapunk és jó időnk.
HAZAKEREKEDÜNK
Fenyők zúgásában őstanyáink várnak,
Hulló virágszirma maradt csak a nyárnak.
Vállam terhek alatt görnyedezik néha
De ha lehet jövök a régi hajlékba.
Visszavár az erdő, visszavár a szikla,
S két szemem felragyog, mint parázsló szikra,
Mikor selyembojtos, vadvirágos rétem,
Üdvözölni lágyan fodrózik elébem.
Jó most itthon lenni, fészekalján lenni,
Áldott öröm s béke hazakerekedni!
Anyám háza fölött fényesebb a csillag,
Még az öreg Nap is kedvem szerint ballag.
Itthon minden tisztább, ékesebb a szó is,
Kékebb a magas ég, fehérebb a hó is.
Igazabb az igaz, szélesebb a széles,
Melegebb a meleg, édesebb az édes!
Kun Kriza Ilona
