VÉGET ÉRT GERLÓCZY MÁRTON ÍRÓ ERDÉLYI TURNÉJA

Meleg fogadtatás és telt ház Nagyenyeden

    Vasárnap, 2018. július 22-én , az Áprily-estek vendége volt Gerlóczy Márton író, aki Mikecs Anna – Altató című nagysikerű regényét és annak „kísérőkötetét”, a Nézd csak, itt egy japán!-t mutatta be, utóbbi az Altató borítójának történetét és a kötetben nem szereplő gazdag fényképgyűjteményt tartalmazza.

    A nagyenyediek különös melegséggel fogadták Áprily Lajos dédunokáját, hiszen itt még elevenen él a nagy költő emléke, az ő szellemi hagyatékának ápolására szentelik a legnagyobb figyelmet, pedig igencsak van miből válogatni a helyi irodalomtörténet pantheonjában…

    Az író számára felemelő érzés volt Józsa Miklós ny. kollégiumi magyartanár által kísérve végigsétálni a Bethlen utcán, megállni a 9. házszámnál, ahol nagymamája született, majd megnézni az Áprily-villát a Sétatér utca 39. szám (ma Dózsa György utca 19. szám) alatt, amely Áprily első otthonául szolgált és amelyre 2016. november 14-én helyezett emléktáblát a hálás utókor. Ezt követően a felújított Betlen-kollégiumot tekintették meg, majd felsétáltak az Őrhegy ölében fekvő református temetőbe, mely Áprily Lajos édesapjának földi maradványait őrzi. Józsa Miklós tanár úr – aki Áprily életének és munkásságának legjobb ismerői közé tartozik és több tanulmányt is közölt róla – , a rá jellemző színes előadásmóddal és idézetek sokaságával fűszerezte az „irodalmi sétát”, Gerlóczy Márton számára ezért is marad emlékezetes a látogatás.

    A Dr. Szász Pál Magyar Közösségi Házban tartott könyvbemutatón is elsősorban az enyedi vonatkozások, az Altató több fejezetének helyszíne állt az érdeklődés középpontjában. A szerző számára  érdekes tapasztalat volt alapos terepszemle által szembesülni a többnyire a családi hagyatékban levő levelekből ismert és a fikció segítségével rekonstruált régi-új Enyeddel szembesülni. Saját bevallása szerint a „munkastílusához” hozzátartozik, hogy a két legfontosabb forrásmunka,  Jékely Márta, az író nagymamája és Schéfer Ida dédnagymamája emlékiratai alapján felkeresi a családtörténet legfontosabb földrajzi állomásait, de mindenhova eljutni nem könnyű. Sajnos mindeddig nem sikerült Enyeden elidőznie, annak ellenére, hogy jól tudja, nagymamájának Kolozsvár után ez a kisváros volt a kedvence, dédnagyanyja pedig különösen kedvelte a Sétatér- végi villát, annak hangulatos verandájával, szép gyümölcsösével együtt. Habár a regény megírásakor nem járt Enyeden, csak átutazóban, a naplók alapján sikerült visszaadni ennek hangulatát, az olyan részeket pedig, amit pótolni kellett, különböző vonatkozások, például Hantz Lám Irén műveinek felhasználásával tette meg. Ez a módszer pedig túllépi a fikció kísértését – tehetjük hozzá – és feledhetetlen passzusokkal ajándékozza meg a városához ragaszkodó olvasót. Áprilyék Kolozsvárra való költözése például így jelenik meg Gerlóczy Márton tollából  „ Öröm, melegség, boldogság járja át szívüket, hogy visszatérhetnek régi városukba, de mégis, mikor a búcsúzás idején körülnéznek, valami fájdalom hasít beléjük, mintha valami szépet, gyönyörűt, soha többé meg nem találhatót veszítenének el, a sok jó embert, a kedves családokat, akiktől sorra elbúcsúznak, és mire Winkler Cica házához érnek, Ida már zokog. Hiába tudja, hogy Kolozsvár majd kárpótolja a Nagyenyeden eltöltött tizenöt év, a fiatalság, a hozzá kapcsolódó kedves, jó emberek, a gyönyörű vidék emlékét, nagyon fáj otthagynia a várost. Lezárul életük egy korszaka: Enyed, és amikor kora reggel ott áll a kocsi a kapunál, és elgördül velük a lakásuk előtt, felnéz a csukott támlájú ablakokra, szívét súlyos bánat húzza össze, mert tudja, többé nem ülhet az öreg falak áldott hűsében, nem tárhatja ki azokat a táblákat reggelente a szürkületbe, hogy belélegezze Nagyenyed levegőjét.”[1]

    Az íróval való találkozás kötetlen, késő estébe nyúló beszélgetéssel ért véget. Gerlóczy Márton örömmel állapította meg, hogy bemutató körútjuk legutolsó állomásán, Enyeden gyűlt össze a legtöbb érdeklődő, „látszik, hogy ez egy jól szervezett közönség”- tette hozzá.

BASA EMESE

[1] Mikecs Anna-Altató. Gerlóczy Márton regénye, Scolar, Budapest, 2017, 239-240.o.

A legbátrabb országvédők utódai találkoztak a Fehér megyei településen

Egyik leggazdagabb falunapi program Fehér megyében

   „Idén, kicsit több tapasztalattal, de legalább ugyanannyi akadállyal szembenézve, próbáltuk összekovácsolni a mindenki ínyének megfelelő, sokszínű programot egy olyan pályán, ahova villanyt, vizet, árnyékot, ülőhelyet, s hadd ne soroljam, szóval mindent hozni kellett. Tavaly még lehet kétségeink voltak arról, hogy lesz-e második alkalom, a mai nap viszont élő bizonyítéka annak, hogy tenni akarunk és tudunk” – ezekkel a szavakkal köszöntötte Boros Anna Imola vajasdi tanítónő, az esemény konferálója, az egybegyűlteket.

   Nem akármilyen eseményről volt szó 2018. július 14-15 között, hiszen most, hogy már nagyjából körvonalazódott az idei kínálat  Fehér megyében, úgy tűnik, hogy a leggazdagabb falunapi programot a Vajasdi Margaréta Néptáncegyüttes Egyesület, az esemény lebonyolítója állította össze. Ha figyelembe vesszük, hogy –a tavalyelőtti, a Bethlen Gábor általi hajdú áttelepítés 400. évfordulója alkalmából szervezett megemlékezés és a tavalyi falunap mellett – voltaképp ez csak a harmadik nagyobb közösségi esemény, ami a forradalom után megvalósult a településen, úgy a teljesítmény annál  figyelemreméltóbb.

   Már a tavalyi Vajasdi falunapon kiderült, hogy van élet,van jövő a végeken, ha jól együtt tud működni a közösség és ha soraiból kikerül olyan vezéregyéniség, aki tűzön, vízen át kivitelezi a kezdeményezést. A kitartó csapat tagjai Vajasdon a néptáncegyüttes tagjai, muzsikusok és a táncos gyerekek szülei, élükön Farkas Attila főszervezővel, helybeli RMDSZ tanácsossal.

A Margaréta néptánccsoport és egyesület a zászlóvívő a faluban

   Vajasd a legnagyobb magyar falu  Gyulafehérvár körzetében, az ún. Erdélyi Hegyalja  egyetlen olyan magyarok által lakott települése, amely az 1848-as forradalomban megmenekült a mócoktól. Fontos, hogy a magyarság számaránya ne csökkenjen 50% alá, ezért a Vajasdi Margaréta Néptáncegyüttes Egyesület intenzíven foglalkozik a közösséggel. Egyik kiemelt jelentőségű programjuk a Vajasdi magyar napok, ezt idén két naposra tervezték, egyik a magyar, másik a román nap. Mivel a helyi tanácsnál pályázni kell a 350. törvény szerint, már nincs „egyenes” kiutalás, mint pár évvel ezelőtt, az intézmény a magyar egyesületet támogatja, mert ez vállalja fel a tetemes papírmunkát. Egyébként jól látszik, hogy ők a legaktívabbak Vajasdon, ők segítik a román nap szervezését is. Ezáltal sikerül jobban megmutatni értékeinket a község román lakosságának, legtöbben közülük elismerik, hogy a vajasdi magyaroknak sokkal több és nagyon szép rendezvényeik vannak. Erre idén kiváló lehetőséget nyújtott az 1000 év Erdélyben, 100 év Romániában elnevezésű program, de támogatta rendezvényt a Bethlen Gábor Alap is.

Előtérben a helyi értékek

   Mivel igyekeznek megőrizni hagyományaikat, idén is a helyi jellegzetességeket állították előtérbe. Ilyen elsősorban a környék egyetlen szász eredetű magyar néptánca(melynek elemei a margaréta és a rezgő polka) továbbá a hajdú eredethez és a Hunyadi legendakörhöz köthető elemek népszerűsítése. A Vajasdi Margaréta Néptánccsoport önálló népi zenekart működtet, ami ritkaság a megyében, csak Magyarlapádon van élő népzene. A zenei hangzásvilág is egyedi, hiszen a jellegzetes „erdélyi” hangszerek mellett megjelenik a hermonika is. Természetesen a falunapokra meghívnak más környékbeli néptáncegyütteseket is, így a csombordi Pipacs és a székelykocsárdi Kis- és Nagy Zúgó is színpadra lépett és megtisztelte jelenlétével az eseményt a Maros Művészegyüttes néhány tagja. A magyarországi Zombai Hagyományőrző Néptáncegyüttes idén is jelen volt népes csoportjával a rendezvényen. A néptáncelőadásokat kiváló népdalénekesek fellépései fűszerezték. Megnyitóként Boros Erzsébet népdalénekest Csombordról, valamint Goția Cornelia és Motrici Anamaria előadókat Vajasdról hallhatta a közönség. Felléptek továbbá Szakács Imelda Székelykocsárdról, Palkó Emma Gyulafehérvárról, továbbá a helybeliek közül  Sipos Réka és Szilágyi Bálint énekelt és hegedűn játszott Vajasdi Dávid.

   A hagyományápolás a kézművessátorban is tettenérhető volt, ahol népi motívumokkal tarkított tányérfestéssel ismerkedhettek az érdeklődők. Szekeres Ildikó székelykocsárdi tanárnő és Magyari Enikő vajasdi óvónő irányításával közel 200 tányért festettek meg a szombati nap folyamán. A II. Vajasdi napokat egyébként megtisztelte jelenlétével Szatmári Ferenc, a Romániai Magyar Népművészeti Szövetség elnöke, aki szakmai megbeszélést tartott a helyi, környékbeli amatőr népművészekkel és az őket képviselő, regionális hatókörű  Palmetta Egyesület vezetőségével.

   Nem hiányoztak a falunapokra jellemző sporttevékenységek sem, például íjászbemutató és –verseny a Torockói Íjász Szer Egyesület közreműködésével, és a kicsik számára a focipálya melletti  „libalegeltetőn”felállítottak egy tekervényes akadálypályát is. Sajnos egyik legjellegzetesebb programpont, az ún. „Hajdú futam” a fenyegető felhők miatt elmaradt, a kőkösi Bartha Róbert és csapata által bemutatott kettes- és négyesfogat parádé viszont annál inkább lenyűgözte a nézőket. Bartha Róbert, a Lipicai Lovasklub és a 40 hektáros Bartha Tanya tulajdonosa, aki az idei Székely Vágtán az időmérő bíró volt, miközben a kocsik elegánsan  felvonultak a pályán, érdekes adatokat mutatott be a fogathajtásról, arról, mit kell értékelni az ilyen jellegű bemutatókon.

   A programból természetesen nem hiányzott az ilyenkor szokásos bográcsozás sem, a két nagyüst falubeliek és vendégek számára egyaránt bőségesen szolgáltatta a szeretetvendégség finom falatjait. A magyar nap egy, a környéken egyre nagyobb népszerűségnek örvendő együttes, a szászrégeni Titán koncertjével valamint lampioneregetéssel ért véget.

A vendégek rangos előadásokat hoztak ajándékba

   A II.Vajasdi falunapokon közel 700 fő gyűlt össze, ennek mintegy fele volt falubeli, ami azt jelenti, hogy szinte minden épkézláb magyar ember „kijött” az  eseményre. A „sereg” másik része a Kárpát-medence legkülönbözőbb vidékeiről érkezett. Egy 97 éves néni a kapuban szemlélve a díszes, köztük népviseletben és huszárruhában pompázó, a templomból a fotbalpályára tartó menetet, így kiáltott fel örömében: „Drága jó Istenem, honnan ennyi magyar ember, mintha nem akarnának elfogyni soha!”

   A hatékonyan népszerűsített falunapok a környékbeli településekről, Gyulafehérvárról és Nagyenyedről is sok érdeklődőt vonzottak, a Kolozs megyei Bodonkútról egy 12 fős társaság érkezett, de találkoztunk csángó kislánnyal és félig török, magyarul jól beszélő kisfiúval is, sőt egy 50 fős felvidéki kirándulócsoport, eredeti tervét megváltoztatva, a vajasdiakhoz csatlakozott.

   A vendégek derékhada természetesen a jó kapcsolatápolásnak köszönhetően volt jelen, nekik köszönhetően a program sokkal színesebbé sikeredett. A szombati református áhítatot Bartos Károly szentivánlaborfalvi-komollói református lelkipásztor tartotta, aki két évig Vajasdon szolgált. Ő fogalmazta meg azt a gondolatot, hogy Erdély történetében volt két olyan nemzettest, amelyik két oldalról védte kitartóan a területet, a hajdúk és a székelyek, a Vajasdi falunap pedig kiváló alkalom a találkozásukra, hiszen ritka az az alkalom, amikor mindketten együtt lehetnek. Jelképesen, Bartos Károly egy székely zászlót ajándékozott Barta Aladár vajasdi lelkipásztornak. A templomi szolgálatot az Ars Longa Kamarazenekar előadása követte (Rónai Éva- hegedű, Rónai István-orgona, Cseterki Ferenc-ének), mely egy csodálatosan előadott Bánk bán áriával, a Hazám, hazám-mal zárult.

   Bartos Károly lelkipásztornak köszönhetően, az eseményen a szentivánlaborfalvi Székely István Dalkör katona- és kurucdalok gazdag választékát adta elő Kelemen Alpár gondnok vezetésével, a komollói református nőszövetség pedig egy kis vidám színdarabbal,  Nóti Károly Majd a jegenye egyfelvonásosával kedveskedett a vajasdiaknak.

   A hajdú közösséget a magyarországi Zomba község néptánccsoportja és kultúrigazgatója, Toláczy József valamint helyi tanácsosok képviselték, akik megköszönték, hogy jelen lehettek, hiszen ez az egyedüli erdélyi kapcsolatuk. Hajdúnánásról érkezett Szólláth Tibor polgármester, aki nem először járt Vajasdon, valamint Bózsár Katalin és Sarkadi László közkedvelt nótaénekesek, akik hamar belopták magukat az itteni közönség szívébe.

   A helyi vezetők közül Farkas Attila RMDSZ tanácsos, Raica Romulus polgármester és Ladányi Árpád Fehér megyei RMDSZ elnök fogadták és köszöntötték a delegációkat és az egybegyűlteket.

   Ápolni anyanyelvünket, hagyományainkat, kapcsolatot tartani székely és anyaországi településekkel, nem utolsó sorban jó fényben feltűnni a többségi nemzet előtt – úgy tűnik, ez a szórványközösségek túlélésre használható receptje, erről bizonyosodhattunk meg a II. Vajasdi falunapokon.

   BASA EMESE

Támogatók: Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. és az RMDSZ:

Emberemlékezet óta nem volt ekkora rendezvénye a helyi magyarságnak

2018. július 21-22 között, Téglás Miklós helybeli református lelkipásztor kitartó igyekezetének köszönhetően, első ízben rendezték meg a Tövisi gyülekezeti napokat, amely tartalmas programjával reflektorfénybe helyezte a Fehér megyei szórványközösséget.

   Tövis Gyulafehérvártól 17, Nagyenyedtől 12 km-re fekszik, a Küküllő Marosba ömlésének közelében, a Diódi-patak két partján. Többnyire vasúti állomásáról híres, mert a város ennek köszönhette fejlődését : 1871-ben vált vasúti csomóponttá, itt találkozott egymással a Maros völgyében haladó Magyar Keleti Vasút és a Kolozsvárt Brassóval összekötő Első Erdélyi Vasút.

   A valaha szebb napokat is megélt település története több kötetre valót is kitenne, hasonlóképp épített öröksége. Orbán Balázs közölt róla átfogó tanulmányt 1886-ban a Századokban, Tövis és környéke címmel. Legismertebb turisztikai látványossága a Hunyadi János által 1442 és 1449 között épített katolikus templom, amelyet a marosszentimrei győzedelmes csatája emlékéül állított. A lenyűgöző gótikus épület számos értéket rejt, többek között a mellékoltárokon Körösfői-Kriesch Aladár festményei: Szent László 1898-ból és Szent István 1907-ből. A református templom ennél régebbi, 1293 előtt épült, tornya későbbi, gótikus stílusú. Több személyiséget is adott a város a nemzetnek, legismertebb közülük az 1881. november 18-án született Gruzda János, az „erdélyi tél festője”.

   Napjainkban a közel 6000 fős településen mintegy 200 magyar- 140  református és 60 római katolikus- küzd a megmaradásért. Ebben segít minden olyan rendezvény, így a Tövisi gyülekezeti napok is, amely az összetartozás erejével hat és kiváló alkalmat nyújt az anyanyelv gyakorlására, a magyar identitástudat erősítésére, a hagyományokhoz való visszatérésre.

   A program nagy része a gyülekezeti ház szép, fehérre meszelt, kétszintes  épületében zajlott, amely a parókiát és az imatermet is magába foglalja. Az 1824-ben épült ingatlan eredetileg kaszárnya volt, 1937-ben vásárolta meg az egyház. A tövisiek büszkén mesélték, hogy tavalyelőtt az alagsor felét, a tavaly az épület külsejét sikerült felújítani, ez pedig bizakodóbbá tette a híveket. És valóban úgy tűnik, a ház felújításával párhuzamosan a tövisiek lelkiekben is megújulnak. Milik Ferenc gondnok szépen megfogalmazta a gyülekezet mai helyzetét: „ Itt egy új lendület van, amióta két éve itt van az új lelkipásztor, aki fiatalos erővel és kitartással küszködik értünk. Egy év lefolyása alatt többször is rendezünk szeretetvendégségeket, jövő hét végén, tehát július 28-29 között pedig az 1000 év Erdélyben, 100 év Romániában elnevezésű, az RMDSZ által támogatott programban veszünk részt, amely a román-magyar kapcsolatokról fog szólni, Gudor András ny. lelkipásztor tart majd előadást. ”

   A szombati nap rövid áhítattal kezdődött, majd Oláh Mátyás kercsesi református lelkipásztor előadásában néhány csellón eljátszott klasszikus zenedarabbal örvendeztette meg hallgatóságát. A folytatásban Simon János küküllőboldogfalvi református lelkipásztor „Miért olyan nehéz megbocsájtani?” című érdekes előadása hangzott el. Mint kiderült: a megbocsátásnál három kulcsszó létezik: döntés, érzés, folyamat, ezekkel érthetjük meg és gyakorolhatjuk ezt a létfontosságú lelki aktust.

   A szeretetvendégséget követően a gyerekek számára játszóház nyílt, a felnőtteket a Tacsi Református Egyházközség (Beszterce megye)fellépése hívta a színpadra, egyházi és világi dalokkal, szavalatokkal kedveskedve a házigazdáknak. Utána néptáncelőadások következtek, fellépett a Vajasdi Margaréta Néptáncegyüttes (vajasdi margaréta és rezgő polka, magyarlapádi leánykörtánc és csárdás), a csombordi Pipacs (vajdaszentiványi és csombordi táncok), a Csokonai Vitéz Mihály önálló alkotói díjas Boros Erzsébet népdalénekesnő pedig kalotaszegi és mezőségi dalokat adott elő. A néptáncprodukciók meghozták a tövisiek kedvét, rögtön ropni kezdték ők is, amint a csoportok kivonultak a teremből.

   Vasárnap ünnepi istentiszteletre gyűltek a hívek az ódon templom falai közé. Téglás Miklós lelkipásztor a Példabeszédek 17. Könyvének 22. verséből vett, az örömről szóló igével buzdította kicsiny seregét a további kitartásra. Ezt követően Barta Aladár vajasdi lelkipásztor tartott izgalmas előadást „Rontás, csináltatás, igézés – és a hit pajzsa” címmel. A nap a templom előtti szeretetvendégséggel zárult.

   Téglás Miklós elégedetten nyugtázta a kezdeményezést, saját bevallása szerint számára sokat jelent az, hogy pozitív visszajelzéseket kap azoktól, akikért dolgozik. A közösség mindenben támogatja őt, a lelkesedés mellé pedig támogatásokat is szerez – jelen esetben az Emberi Erőforrások Minisztériumától-, és mindezek együttvéve teszik lehetővé a gyümölcsöző közösségépítést.

   Basa Emese 

A tövisi gyülekezeti napok főtámogatója az Emberi Erőforrások Minisztériuma:

A Romániai magyarok száz éve program főtámogatója az RMDSZ: