A honfoglaláskori templom tövében, a gyülekezeti ház udvarán sok falubeli magyar ember és vendég összegyűlt egy kis jóízű, fűszeres versengésre – és természetesen ugyanolyan ízű-zamatú barátkozásra, beszélgetésre, szórakozásra.
A példát egyébként a megyei RMDSZ által Nagyenyeden kezdeményezett és évek óta sikeresen lebonyolított gulyásfesztivál szolgáltatta – a szövetség képviseletében Kerekes Hajnal ügyvezető elnök és László István informatikus, valamint Molnár Ida könyvelő jelen is voltak, és mindenben segítettek. Ott volt továbbá a község polgármestere, Silviu Vinţeler, és alpolgármestere, Szilágyi Árpád, akik végig támogatták a szervezést. Ladányi Árpád, az Országos Pénzügyőrség főfelügyelője szintén a meghívottak között volt, és délfelé megjelent a faluban a megyei tanács elnöke és alelnöke is, akik a gulyáskóstolás előtt megtekintették a XIII. században épült kéttornyú templomot, amely páratlan a környéken, és katolikus időszakában legalább apátsági szinten kellett lennie.
A magyarlapádiak csapata, a Favilla, fakanál és fatányér – A SZERZŐ FELVÉTELE
A gyülekezeti házat, amelynek udvarán a versenyre sor került, három éve kapták vissza a reformátusok, és holland segítséggel már részben felújították. Azóta szolgálja az épület a 180-as lélekszámú gyülekezetet, amelynek tagjai 80 százalékban 60 év felettiek. Különösen az ünnepi pillanatokban, a ritkább keresztelők és házasságkötések mellett a születés- és névnapok, valamint más megemlékezések, ünneplések igen alkalmas helyszíne.
Közben a finom gulyásillat 12 bográcsból terjengett. Megnevezéseik szerint a csapatok a Gyuri és Árpi, Víg, Monostori, Fehér-fekete, Halász, Amálka, Favilla, fatányér, fakanál, Sós-száraz, Szingli, Magyar komák, Koppándiak, valamint a Malozsavölgyiek voltak. A helybelieken kívül egyébként Magyarlapádról, Marosszentkirályról, Gyulafehérvárról és Marosludas környékéről, valamint az anyaországból érkeztek vendégek, akik megannyian nagy lelkesedéssel álltak neki a főzésnek. A legtöbben hagyományosan ízesítették a finom étket, de voltak a vendégek között olyanok is – például a szentkirályiak –, akik a gulyásukba őzhúst vegyítettek. Mások a házilag készített fűszerekre esküdtek, de akadt olyan gulyásfőző csapat is, amely főzete ízét a kavarás titkos fogásaitól tette függővé.
Csapattól csapatig haladva, beszélgetve gyorsan telt az idő, és közben már össze is állt a zsűri: a településvezetők mellett Ladányi Árpád, Fekete Dénes és Dudás József személyében. Az értékelés az osztályzatok alapján, gyors ütemben történt, majd a gulyásokat Kerekes Hajnal ismertette. Az első díjat a magyarkoppándi csapat kapta, majd a gyulafehérváriak (II. díj) és a malozsavölgyiek következtek (III. díj). Különdíjat kapott különleges főztjéért az Amálka csapat.
Ezzel azonban még korántsem ért véget a rendezvény: a jó zene hallatán többen táncra perdültek, s a jó hangulatot fokozta Köble Tibor csombordi borász nedűinek egyre gyakoribb kóstolgatása is: olasz rizling, tramini és ottonel muskotály szerepelt a kínálatban. A csapatok közben általában a saját főztjüket fogyasztották, de előfordult, hogy megkóstolták a szomszéd produkcióját is. A vendégek, érdeklődők sem maradtak éhen: a legnagyobb üstben a vendégek számára finom, ízletes gulyás készült, így mindenkit bőséges adaggal kínáltak.
A jó hangulatú eszem-iszom még sokáig kitartott Marosnagylakon. Jövőre pedig újra itt leszünk, ha meghívnak…
Szabadság, 2010. augusztus 10.
