(2014. február.21)  

            Szempont kérdése, hogy siker vagy félsiker volt az első Magyar Kultúra-Kollokvium megszervezése. A szervezés, a háromórás gazdag és színvonalas program alapján egyértelműen sikeres a rendezvény. A közönség összetétele alapján azonban kevésbé. Miközben Erdély különböző városaiban autonómia melletti és szeparatizmus elleni tüntetésekre készülnek, Nagyenyeden békés hangulatban zajlik egy kísérlet a hiteles magyar kultúra és történelem közelítésére, helyi többségi társainkhoz. A jelentős városi, megyei és országos mediatizálás ellenére, ők azonban nagyon kis számban jelentek meg, az elsősorban nekik szóló rendezvényen. Főleg értelmiségiek, akiket az előadók iránti tisztelet vagy a kíváncsiság vezérelt. A jelenlevők körülbelül kilencven százaléka magyar volt, annak ellenére, hogy a Kollégiumban éppen szalagavatás folyt. Természetesen nekik is szólt a jelenés, az anyanyelv, nemzetközi napján.

            A magyar kisebbségi kultúra bemutatása. Ion Hadarig a Liviu Rebreanu Kulturális Központ igazgatója, moderátori szerepkörében, rögtön a közepébe vágott és megállapította, hogy Enyeden jól jönne egy magyarnyelvi tanfolyam román ajkúak számára. Ő végig kezdeményezte a magyar kultúra bemutatását, hiszen mint megjegyezte, ez a város a magyar kultúra nélkül, szegényebb lenne. Bemutatta Csávossy György írót, költőt, nemzetközi hírű borászt, aki magyarul és román fordításban is bemutatott néhányat versei közül. pl. a „Tavasz,” „a Románc” és az „Ilyenkor ősszel” címűeket. A közönség megcsodálhatta 1962-ben megjelent első verses kötetét, amely a Forrás kiadónál látott napvilágot. Közben ismert dallamok zongorajátékát követhettük figyelemmel Kepeczi Loránd a Kulturális Központ zongorakörének tanulója jóvoltából.

             Józsa Miklós ny. tanár a tizenegyedik évadjába lépett Áprily-estek szervezője, román és magyar nyelven szólt a kollokvium jelentőségéről. Arról, hogy keveset tudunk egymás múltjáról. Az erdélyi magyar írók közül bemutatta Áprily Lajos mellett, Jékely Zoltánt, aki sokat fordított a román költészetből, majd Berde Máriáról, Sipos Domokosról és Vita Zsigmondról is megemlékezett. Kováts Krisztián megyei RMDSz. alelnök az épület történetéről beszélt és arról, hogy ma az egész ház funkcionális. Kerekes Hajnal ügyvezető elnök László István informatikus nyomán egy merész álomról szólt, amelynek eredményeképpen kiegészült a Dr. Szász Pál Magyar Közösségi Ház, majd néhány utólagos véleményt olvasott fel Dr. Brendus Gyula hajdani „építkező elnök” véleményét is idézte: „Ez a ház a közösségi összefogás eredménye.”

            Bemutatásra került az Áprily-estek. Emlékkönyv. Először levetítették a kötetben megjelent 62 képet a tíz éves Áprily estek eseményeiről. Románul és magyarul elmondott ismertetőmben többek között sok pozitív visszajelzésről számolhattam be nemcsak a városból, hanem az anyaországi Soltvadkertről, Székelyudvarhelyről és Marosvásárhelyről. A könyv szerkesztése közben erősödött az a meggyőződésem hogy az emlékkötet egy kapocs a múlt, a jelen és a jövő között. Egy állandóan szélesedő ösvény, ahol szabadon és értve lehet sétálni. Ugyanúgy, mint száz évvel ezelőtt Jékely tanár úr, Áprily Lajos költő tette, ahogyan telítve gondolatokkal, elindult sétatéri házától, egy pillantással elhaladt a Diákemlékmű mellett, majd a Bethlen utcán lassan leereszkedett a Kollégium irányába.

            Balog Zoltán az enyedi Kulturális Központ referense, fotó és festőművész bemutatkozása következett. 2005-től számítja művészi tevékenységét. Eddig négy egyéni kiállítása volt. Csoportos kiállításokon főleg fotóival vett részt, legtöbbször Nagyenyeden az Inter-Art keretében de külföldön is pl. Spanyolországban, (2005) Németországban, (2006) Washingtonban (2008) és Marokkóban valamint New-Yorkban (2009) Az alkalomra Áprily Lajos négysoros versei alapján huszonhárom fotót válogatott ki. Kiállítását sokan megcsodálták. Mint elmondta témája a természet. Kedvenc képei Torockón és Szentgyörgön készültek. Valósággal imádja ezt a tájat és évente az Inter-Art táborok alkalmával, mindig visszatér. Egyik képével népszerűségi díjat kapott (Víztükör a torockói vajorban) A „Könnyek” című Áprily négysoros: Hogy hullanak (…) nem tartóztathatom, /a fagy s a köd beteg szememre hat./ Úgy ömlenek, hogy megsírathatom / velük minden, minden halottamat. Románul Lacrimi: Cum curg (…) nu pot sa le retin,/ gerul si ceata pe ochiul bolnav apasa./ Se revarsa ca as putea sa-i plang / Pe toti mortii mei.

            Egyik legvizuálisabb megnyilvánulása volt a kollokviumnak if. Lőrincz Zoltán filmje a torockói farsangtemetésről, amelynek 2014-es kiadása néhány nap múlva lesz.  A bemutató végén minden szereplő kétnyelvű elismerő oklevelet és könyveket kapott.

            Egy újszerű magyar történelemkönyv. Következett, a Kolozsváron már bemutatott sajátos magyar történelemkönyv ismertetése. Szerzői Ferencz Pál Szabó tudományos koordonátor, Sándor Pócsai, Dr. Ciprian Rad, Dr.Váradi Éva-Andrea, Dr. Wellmann László. Szabó Csaba riporter, a könyv projekt koordonátora szokott dinamikus stílusában előadott felvezetőjében, hangsúlyozta, hogy a kötet a román és a magyar történetírás szempontjait közérthető stílusban, hitelesen, egymás mellé állítva mutatja be. Nem volt céljuk a vitás kérdések eldöntése, csak válaszok megfogalmazása. Tény, hogy a könyv a maga nemében egy úttörő munka, amely figyelmet kelt.

            A kötetre a román lakosság, főleg az ifjúság tájékozatlansága miatt is szükség van, amit régi, és mai példák igazolnak. Egyetemi felvételi alatt történt az 1980-as években: egy marosvásárhelyi diák és egy olténiai diáklány egy szobába kerültek. Zavarlak e, ha meghallgatom a budapesti híreket?  Hangzott el a kérdés. A csodálkozó megjegyzés: Dar tu intelegi aceasta limba? Dar ti-am spus, ca sunt maghiar! Bine-bine dar ei peste hotare, sunt unguri. (….) A könyvben is mindkét szinonimát használják. Későbbi, 1990 utáni példák: egy vonatfülkében történt: jogász és történész egyetemisták beszélgettek: Ti sem tanuljátok történelemből, hogy mi történt Mihai Vitéz korától 1918-ig Erdélyben? (…) Egy turistavezető a kérdésre, hogy kik voltak az urai az igen látogatott Törcsvári kastélynak (Bran K.)Vlad Tepes és Maria királynő között, a válasz így hangzott: „Au fost niste neinsemnati „(…)

            A bemutatón minden szerző egyszerűen és világosan elmondta a véleményét az általa írt részegységről. A jelenlevők, helyenként szenvedélyesen is beleszóltak. Olvassák el Móriczot, mert Erdély akkor tündérkert volt! Győrfi Dénes ny. könyvtáros felhívta a figyelmet a jelenleg rehabilitáció alatt álló Bethlen Gábor Református Dokumentációs Könyvtárra, amelyben sok fontos eredeti történelmi dokumentum található. Helyben jelent meg Socaciu Ovidiu (Anno Domini 2000) „Aiud localitate urbana multiseculara” cimű könyve, amely egy kísérlet a város történelmének dokumentált bemutatására. A könyv szerzője jelen volt a bemutatón.

            Álljon itt végszóként tragikus sorsú történészünknek Borbáth Károlynak a Dokumentációs Könyvtár hajdani könyvtárosának a véleménye: „A történelem egy tudomány, amit lehet így is, úgy is írni. Biztos forrásokra van szükség és dokumentumokra, sok kutatásra (…) A polémiának nincs helye az objektív kutatásban. A dokumentumoknak van szavuk.” (Áprily-estek emlékkönyv. 2013. 258 old.)

            Közben az enyediek sok kötetet megvásároltak Az egész együtt a bemutatóval olyan volt, mint egy figyelemkeltő kopogtatás a közömbösség és tudatlanság kapuján. Türelem és idő kell a bebocsátásra.

         2014-02-23.                                                                         Bakó Botond

A rendezvényen készült fotók megtekinthetők itt

Ismét ünnepelünk. 2014, Február 21.-e van, az anyanyelv nemzetközi napja. Az ENSZ-nek köszönhetően immár tizenöt éve teszzük ezt. Ezzel az 1999-ben történt döntéssel óhajtotta a Világszervezet felhívni a figyelmet a világon mintegy kb. 6.000 beszélt nyelvnek – az emberiség közkincsének- az értékére, fontosságára és védelmére, külön – külön  mindenikre és együttesen egyaránt. Mi emberek, akik e csodálatos bolygón élünk, nap mint nap mindenikünk használja agyunknak ezt a  hihetetlen képességét, beszélünk, beszélünk, hét milliárdan kb. hatezer csodálatos nyelvet. Közben a nagy sietségünkben, mert sietünk, de hova? És miért sietünk? Nem vesszük észre körülöttünk a valóságot. A valóság, pedig az, hogy egy csomó kiváltságban van részünk, itt ezen a bolygón. A legnagyobb kiváltság az, hogy az eddigi ismereteink szerint, a Világegyetemben a sok milliárd bolygó közül a miénken létezik élet, és létezünk mi, mi emberi lények, mi emberek, optimális feltételek mellett élhetünk. Hacsak mi emberek nem rontjuk el a dolgokat.  Ezt nem vagyunk képesek felfogni  a maga teljességében, A Pompejiek is csak az utolsó pillanatban fogták fel, de már késő volt. Azt sem vesszük tudomásul, hogy nem vagyunk ragadozó állatok, nem kell egymást marcangolni.  Sőt, tudni kell, a ragadozó állat nem falja fel fajtársát. És, akkor- mi, miért? Nem ártana ezen elgondolkozni, egy kissé mélyebben.

Túllépve ezen a  nagyon is fontos problémán, nem vagyunk képesek felfogni a beszélő képességünk felmérhetetlen értékét sem, mármint azt, hogy tudunk beszélni, kommunikálni, van „nyelvünk”- beszéd-írás-olvasás (ezt csak a néma emberek képesek felfogni és értékelni kellőképpen). Ismert tény, hogy az ember akkor képes értékelni valamit, amikor az a valami már nincsen, vagy elvesztette.

Bábel tornya, Babilon (idős Peter Bruegel ábrázolása, 1563,

A „Bábeli zűrzavar” íme hatezernél több gyönyörű nyelvet eredményezett, amelyeknek segítségével megértik egymást az emberek (?!), ezeknek mindenike valakiknek az anyanyelve. Földünkön élő bármely ember anyanyelvén fejezi ki magát a legtökéletesebben és érti meg legkönnyebben embertársait, még ha több nyelvet ismer is. Tisztelni kell a nyelvet, mindeniket a sok ezer közül.

 Az okos ember azt teszi, hogy ha számára idegen nyelvet beszélők között él, akkor megtanulja azt a nyelvet, mégpedig ingyenesen. Semmi esetre nem fogja tiltani az illető nyelv használatát. A közmondás úgy tartja, hogy: „Ahány nyelvet ismer valaki, annyi ember Ő.”

Minden ember számára az anyanyelve a legfontosabb, ezen álmodik, számol, gondolkodik, ezt nem tanulja, hanem úgymond. „az anyatejjel együtt” szívja magába, még csecsemő korában. Ezt nem lehet elfelejteni sem.  Annyira szükséges az egyén számára, mint a tiszta levegő, vagy a tiszta víz. A szellemi és a gyakorlati élet megnyilvánulásának legfontosabb eszköze. E nélkül nincs megfelelő kommunikáció, nincs fejlődés, nincs emberi lét! Ez képezi az alapot. Ezen kommunikál legtökéletesebben bármely nemzet. A tapasztalat azt mutatja, hogy bármely társadalom fejlődésében az anyanyelven történik a gondolkodás. Minden embernek van anyanyelve, bármilyen nemzetiségű is legyen, más szóval minden nyelv valamely ember anyanyelve. A Föld népességének nagy  többsége anyanyelvén beszél, ennek használatához minden embernek joga  van!!! Ezt, tiszteletben kell tartani!

A nyelvtudományok mai állása szerint az anyanyelv az emberi faj számára az egyedek közötti kommunikáció,  a megismerés, és az idegen nyelvek tanulásának  alapeszköze,  használatának joga pedig, az egyetemes emberi jogok közé tartozik, és nem képezheti vita tárgyát semmilyen emberi fórumon, az ENSZ-en kívül.

E jog gyakorlásának a tiszteletben tartása a nemzetközi jogon kívül az emberi méltóság és a mindenkori emberi jóérzés problémakörébe tartozik, és a másság elfogadásán alapszik. A törvényt tisztelő, jóérzésű, civilizált ember, ország így is tesz. E jog bárki vagy bárkik által való be nem tartása, bármely nyelv használatának  zaklatása, tiltása, netán büntetése (!!!)  az emberiség ellen elkövetett bűnnek minősíthető. Ez  hasonló azzal a  ténnyel  mint amikor elvesszük valakitől a tiszta levegőt, a tisztavizet  vagy a táplálékot. Gondoljunk csak bele. Mi lenne ha az ember nem tudna beszélni, hiányozna ez  a képessége? Hol tartana ma az emberi társadalom? Bizonyára, még a fán élnénk. (Még veszekedni sem tudnánk becsületesen). Egy ország minőségét az a mód határozza meg, ahogyan  képes tiszteletben tartani a mások jogait, a másságot (Cornea).

Az anyanyelv  gyakorlásának és használatának joga az egész emberiséget, a Földön élő  minden egyes  emberi lényt személyesen érintő,  egész életét meghatározó, mondhatni, -létproblémája. Ezt mindenkinek tiszteletben kell tartani!!! Az Európai Unió alapszabályzatában is szerepelnie kellene egy ilyen fontos problémának, amivel kiküszöbölhetnénk sok felesleges vitát. Ez nem egy-egy ország belügye, hanem az egész emberiség, a Homo sapiens fajnak szent ügye. A 6.000 beszélt nyelv mindenikét védeni kell Földünkön, közülük egyiket sem szabad tiltani – soha, sehol, senkinek, esetünkben az Európai Unió területén sem!!! Az Unió meg kell tartsa a fegyelmet a tagországokban. Ahol nincs fegyelem, ott a káosz uralkodik. Erre nincs szükség.  Nem olyan probléma ez, hogy  kijelenti az EU valamelyik szakbizottsága: „Ez belügy, nem szolunk bele.” Védeni kell minden nyelvet és mindent ami ebből ered és azt is aki beszéli az illető nyelvet! Ne feledjük: „Az emberi méltóság a kiejtett szó méltóságával kezdődik.” Ne vegyük el senkinek a méltóságát! Őrizzük meg emberi mivoltunkat, kezdve a közemberrel, egészen a politikusig. A mentelmi jog sem képezhet kivételt. Nem ártana egy olyan törvényt is hozni, amely szigorúan tiltaná a demagógia használatát (lásd a politikusokat). Törvénybe kell foglalni a fent említetteket, és, és -a törvényeket be is kell tartani! Mindenkinek, kivétel nélkül-, politikusoknak, az államhatalomnak, állami hivatalnokoknak stb. másként  évente csak ünnepelünk, és ezzel maradunk. De azért most ünnepeljünk jókedvvel és örvendjünk anyanyelvünknek, tisztelve a többi hatezer nyelvet.

 2013. febr.19.

                                                                                        Lőrincz László

/p